Vasárnapi tömegdemonstráció: Rogán, Mesterházy, Bajnai
- Részletek
- Szemle
- 2012. november 30. péntek, 04:07
- (m.zs.)
Mint az MTI közölte, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány a Facebookon demonstrációt kezdeményezett a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése ellen. A Tömegtüntetés a nácizmus ellen címmel a Kossuth térre meghirdetett eseményt – a közösségi oldalon olvasható információk szerint – a szervezet kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezi.
A rendezvény szónokai mások mellett Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP vezetője és Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület első embere.
Mint facebookos oldalukon írják: „A Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány által szervezett vasárnapi tüntetés soha nem látott széles összefogáshoz vezetett Magyarországon. A politikai paletta három különböző oldaláról, a közvélemény-kutatási adatok szerint a három leginkább támogatott politikai erő képviselői szólalnak fel a szélsőjobb ellen a Kossuth téren.”
„A tüntetésen fellép Hernádi Judit Jászai Mari-díjas színművésznő és Somló Tamás zenész is, a rendezvény moderátora Bombera Krisztina lesz. Az ATV vasárnap 14.45-től élő közvetítést ad a rendezvényről!”
Hírösszefoglalóink:
– Gyöngyösi Márton a magyar országgyűlésben a zsidó politikusok „felméréséről”
– Jobbikos zsidózás: a tiltakozások
– Nyílt levél Kövérnek – a magyar kormány új alapítványa – az ADL is kételkedik
Külföldi beszámolókból:
– taz: A fasiszta párt tudni akarja, hány zsidó van a parlamentben
– Soha ennyit nem szerepeltünk a spanyol lapokban
– Bekerültünk a svéd híradóba
– Der Spiegel: Gyöngyösi zsidózása, Orbán turulozása, Kövér nyirőzése
– Die Welt: a második háború óta az első nyíltan antiszemita párt
Írásaink:
– Ideje felszámolni a Jobbikot! (Krémer Ferenc )
– Sárga csillagok, barna és rózsaszín háromszögek (Kakuk György)
(m.zs.)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!