A fehér falú közhivatalok ellenforradalmának letöréséről

Na, most kellene megállni egy pillanatra. Sokat lehet azon töprengeni, hogy egy politikai párt mikortól feszegeti a jó ízlés kereteit, mikor lépi át azt a határt, ami a „csak nem szimpatikus” és az elfogadhatatlan között húzódik. Az áprilisi választások óta a Fidesz több ilyet kínált már, de a kormány 1140/2010. (VII. 2.) sz. határozata határvonal, talán nem is az utolsó. Pont annyira elgondolkoztató, mint amennyire a határozatot aláíró miniszterelnök és az azt támogató miniszterek számára nem bizonyult annak – ez pedig már szomorú. A szimbolikus politizálást olyannyira kedvelő Fidesz fontos, nagyon is szimbolikus jelentőségű lépést tett.

A kormányhatározat értelmében a „nemzeti együttműködésről” szóló 1/2010. (VI. 16.) sz. országgyűlési politikai nyilatkozatot el kell helyezni a középületekben, vagyis ki kell függeszteni az államigazgatás központi és helyi szervei, a honvédség „feladatuk ellátása során használt” épületeinek folyosóin. Ez elképesztő, és mindennek a határa – szó szerint. A határozat 1.b) pontja ráadásul viccesen azt is írja, hogy a kormány „az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét” tiszteletben tartja, emellett azonban felkéri a legfőbb közjogi méltóságoktól a bíróságokon, számvevőszéken stb. át a helyi önkormányzatokig a teljes apparátust, hogy az egyes hivatalok vezetői gondoskodjanak a nyilatkozat megfelelő elhelyezéséről. Már fel sem tűnik senkinek, hogy a kettő (az elválasztás tiszteletben tartása és a kihelyezésre buzdító „felkérés”) között milyen nagy az ellentmondás. Még szerencse, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága a határozatban is megjelölt weboldalán pontosított, vagyis egyszerűen „kötelezettségnek” minősítette a nyilatkozat kihelyezését, nyilván ezt értik a nevezett államtitkárságnál a „hatalmi ágak alkotmányos elválasztása”, illetve a „felkérés” alatt.

A fideszes kormány precíz, hiszen pontosan rögzítette határozata mellékletében a nyilatkozat szövegének méltó közzétételét, méretezését, színösszeállítását, a tábla megfelelő állapotáról való gondoskodás és szükség szerinti csere kötelezettségét stb. Nehogy már egy slendrián, a forradalmi változások iránt érzéketlen közhivatalnok csak úgy printelgesse itten A/4-es lapra sima Times New Roman betűvel, aztán kibiggyeszti a faliújságra a félfogadási idő, a beadandó űrlapok illetve illetékfizetési kötelezettségre figyelmeztető hirdetmények közé. Hazafiatlanság volna, már-már gyalázat. A tábla 50x70 cm méretű legyen, nem fakuló nemzeti színeink övezzék a szépen szedett sorokat, hadd látszódjék, ahogy Schmitt Pálnak, az országgyűlés elnökének, Hegedűs Lórántné és Tarnai Richárd jegyzőknek nevei körbefogják köztársaságunk címerét. De a lényeg inkább az, hogy aki bármit ügyintézni akar, ne tudjon nem szembesülni a „nemzeti együttműködésről szóló” országgyűlési határozat szövegével. Minél unalmasabb és bürokrácia-gerjesztőbb helyre téved a honpolgár, annál több ideje legyen tanulmányozni és magába szívni e felsőbb bölcsesség minden gondolatát. (Ki ne kezdett volna már sorszámára várva közhivatal folyosóján ennél érdektelenebb szövegeket is olvasgatni unalmában? Márpedig ez a célja, nem?) Akkor viszont bántó a következetlenség. Sok polgár már az interneten, elektronikus ügyfélkapun át intézi az ügyeit, vagyis a nyilatkozatot nyitóoldalként kellene elhelyezni a vonatkozó portálokon, vagy legalábbis átléphetetlen felugró ablakban, ez következne abból a Szijjártó Péter-i logikából, miszerint „a nemzeti együttműködés nyilatkozatának ott a helye, ahol az emberek gyakran megfordulnak, vagyis a közintézményekben”.


Museum of Communism – Prága – flickr/THEfunkyman

De fordítsuk komolyra a szót. A „nemzeti együttműködésről” szóló országgyűlési nyilatkozat egy hajmeresztő és zavaros múlt-, illetve pártos ideológiától átitatott jövőértelmezést, tekintélyuralomtól boldogított társadalomképet tár olvasója elé. (Sokan elemezték már. Vegyük most a példa kedvéért az első mondatot: „A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.” Érdemes megjegyezni, hogy: 1. Magyarország nem azzal szerezte vissza önrendelkezési jogát és képességét, hogy a választáson részt vett szavazók 53 százaléka a Fideszre szavazott, sőt, a kettőnek igazából semmi köze egymáshoz. Akkor is az önrendelkezés jogával éltek a polgárok, amikor nem Orbánra voksoltak. 2. A történelmi eszmefuttatás logikátlan. A „negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede” elemeiből az első kettő fedi egymást [többé-kevésbé], az elmúlt húsz év pedig a harmadik Magyar Köztársaság időszaka volt, alkotmányos jogállami periódus, amely attól nem is lehetett volna zavaros, hogy Orbán Viktor nem csinálhatott azt, amit akart. 3. A zavaros húsz évben a jelenlegi miniszterelnök is kormányzott már. És mindezt lehetne folytatni a „szavazófülkék forradalmával”, az „új társadalmi szerződéssel”, az új rendszer választók általi alapításával stb. stb.)

Már azon is szörnyülködtünk, hogy egy országgyűlési választást miért kell forradalomnak nevezni, megválasztott miniszterelnökét valamiféle új időszámítás kezdetének láttatni, a hétköznapi élet magától értetődő feladatait „jövőnk tartóoszlopaiként” definiálni stb. Aztán tovább szörnyülködtünk, hogy ezt még az országgyűlés politikai nyilatkozatába is belefoglalják, hát gondoltuk, ha elmúlik a győzelmi eufória, majd csak megnyugszanak  –  de nem. Most már ezt a propagandaszöveget sulykolni is akarják, erre már mondhatjuk: itt kellene megállni, a sokat beígért önmérséklet első jeleit felmutatni. A miniszterelnök úr beérhetné azzal, ha nyomasztó súlyú frakciója megszavaz egy majdani történelemkönyvekbe szánt szöveget (persze, oda is kerül majd, még ha nem is feltétlenül úgy, ahogy szeretné), illetve azzal, hogy az a Magyar Közlönyben, hírportálokon stb. megjelenik, akit érdekel, olvashatja. De nem érik be ennyivel, sulykolni akarják, és mindez arra mutat, hogy immár leplezetlenül nemcsak kormányozni akarnak, hanem azt is, hogy mindenütt szembesüljünk a kormányzásukkal, mégpedig sajátos ideológiájuknak megfelelően. Csoda, hogy nem veszik észre, mennyire a korábbi, letűnt rendszerekkel rokonítja kormányzati stílusukat, ha saját, pártos színezetű történelem- és politikaértelmezésüket próbálják ráerőltetni a sokat emlegetett „emberekre”. Nyilvánvalóvá vált a botrány kapcsán továbbá, hogy a Fidesz számára már nem a nemzet határozza meg a „nemzeti együttműködést”, hanem épp a fordítottjával kísérleteznek.

Különösen érdekes egybeesés, hogy múlt héten egy másik kormányhatározat* is napvilágot látott, amelyben a magyar kabinet csatlakozik az olaszországi feszület-ügyben a strasbourgi bíróság ítéletét kifogásoló államokhoz. A keresztet nem vallási, hanem kulturális identitáselemnek tekintő Orbán-kabinet szándékaitól aligha állna távol, ha feszületek jelennének meg az önkormányzati iskolák falain is, ennek tartalmi boncolgatása más téma, messzire is vezetne. De az igyekezet látható: tűnjenek el a fehér falfelületek a magyar középületekről, jelenjenek meg ott az új kormányzat hatalmát sugalmazó szövegek és szimbólumok. Keresztet az iskolába, propagandaszöveget a középületekbe – világos az irány, és aligha keresik a visszautat. Már csak attól félek, hogy a köztereket uralni kívánó hatalomnak ezúttal is lesznek túlbuzgó követői, s a központi előírásokat helyi, ideológiailag soha nem eléggé képzett (vö. Pelikán elvtárs) hivatalnokok próbálják túlteljesíteni. Ennek érdekében rövidíteni, mozgósítóbb jellegűvé kell alakítani a párt és a kormány iránymutatásait, a jelmondatokban pedig a klisék nem igazán megkerülhetők. Képzeljük el: „Éljen és virágozzék a nemzeti együttműködés örök és megbonthatatlan rendszere!” „Erősítsd a nemzeti együttműködést – a te jövőd a tét!” „Sötétben bujkáló ellenforradalmár, reszkess!” (Ja, utóbbira már volt példa, bocsánat.)

* Lásd Magyar Közlöny, 111. szám, 2010. július 1.

A Kormány 1138/2010. (VII. 1.) Korm. határozata
az Emberi Jogok Európai Bíróságának az olaszországi állami iskolákkal kapcsolatos keresztállítási tilalomra vonatkozó ítéletével kapcsolatos aggályokról

A Magyar Köztársaság Kormánya
az Európai Tanács Alapokmányának, valamint az 1950-es Emberi Jogok Európai Egyezménynek a szabadságjogok, a vallási hagyományok többszólamúságának, és Európa népei érzelmeinek tiszteletben tartására vonatkozó elveire figyelemmel, aggodalommal értesült az Emberi Jogok Európai Bíróságának azon döntéséről, amely megkérdőjelezte Olaszország jogát arra, hogy az állami iskolákban keresztet helyezzen el.

Erre tekintettel a következőket állapítja meg:

1. Az olasz állami iskolákban elhelyezett kereszt a vallási jelentőségén túlmutatóan az olasz állam kultúrájának és identitásának is szerves részét képezi, ezt az ország polgárainak túlnyomó része tiszteletben tartja, a szülők iskolaválasztásánál is ezek a szempontok érvényesülnek. Álláspontja szerint ezeket a szempontokat az Emberi Jogok Európai Bíróságának elsőfokú ítélete nem vette kellőképpen figyelembe.

2. Egyetért az Apostoli Szentszék, illetve több európai állam (így Ausztria, Horvátország, Grúzia, Írország, Macedónia, Montenegró, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna) azon álláspontjával, mely szerint kulturális és vallási szimbólumok kihelyezése nem korlátozódik egy államra vagy kontinensre. Ez a jelenség nem az állam hitvalló szándékából származik, és Európában felöleli a valamennyi hit vallásszabadsága és a polgárok véleménykülönbözőségre tekintet nélküli egyenlősége elvének tiszteletét, garantálja a legszélesebb oktatási pluralizmust a közoktatási intézményekben. A kereszt szimbóluma feleleveníti azon vallási és kulturális tradíciókat, amelyeket az Európai Konvenciók és Egyezmények is megerősítenek, többek között az Európai Tanács Alapokmányában, és az 1950-es Emberi Jogok Európai Egyezményében, hogy biztosítsa egy olyan Európa fejlődését, amely tiszteletben tartja a szabadságjogokat, a vallási hagyományok többszólamúságát, és népeinek érzelmeit.

3. A Kormány kinyilvánítja az Apostoli Szentszékkel és Olaszországgal, valamint minden olyan állammal való szolidaritást, amely sérelmezi az európai emberi jogi bíróság vonatkozó határozatát.

Dr. Navracsics Tibor s. k.,
miniszterelnök-helyettes


Fazekas Csaba történész

Korábbi írása a Galamusban:
Déjà vu (Hozzászólás a Jobboldali-e Magyarország-vitához)
Csodatétel után – csodavárás előtt
Egy az Isten – egy a tábor
A hatodik alternatíva


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!