rss      tw      fb
Keres

A kettős állampolgárságról – reálisan




Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő szerint fel kell mérni, hogy a kormányban hány „zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára” – a kijelentés rasszista, antiszemita és elfogadhatatlan. De ugyanakkor felvetett a képviselő egy olyan kérdést is, a kettős állampolgárság kérdését, amelyet érdemes megvitatni. Én is írtam erről korábban az ÉS-ben.

Amikor Valdas Adamkust 1998-ban Litvánia elnökévé választották, lemondott amerikai állampolgárságáról, pedig az Egyesült Államokban élte le életét, magasrangú kormánytisztviselő és az amerikai hadsereg tábornoka volt. A bolgár trónörököstől, Simeon Saxe Coburg Gothától, akit Bulgária miniszterelnökévé választottak, maga Juan Carlos spanyol király vette el a spanyol állampolgárságát.

Egy ország politikusától elvárható, hogy csupán annak az országnak legyen az állampolgára, amelyet képvisel. Ezt a legtöbb országban törvény szabályozza, Magyarországon káosz van ezen a területen. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint nem lehet kötelezni egy képviselőt vagy állami tisztségviselőt arra, hogy megmondja, milyen állampolgár. Szerinte csak az nyilvános adat, hogy egy tisztségviselő egy vagy több ország állampolgára, de azt nem kell megmondani, milyen országokról van szó.

Megcsípem magam. Viccel az adatvédelmi biztos úr?

Ha nem lehet tudni, hogy ki milyen állampolgár, akkor hogyan lehet nagyköveteket és diplomatákat kinevezni? Szapáry György azért lehet washingtoni nagykövet, mert belga állampolgár (és állítólag magyar is) – ha amerikai állampolgár is lenne, nem lehetne diplomata az Egyesült Államokban. Persze szerintem Szapáry így sem egészen elfogadható, hiszen szinte az egész családja amerikai állampolgár. Amikor a néhai Zwack Pétert 1990-ben washingtoni nagykövetté nevezték ki, akkor kötelezték arra, hogy lemondjon az amerikai állampolgárságáról!

Hogyan lehetett magyar utazó nagykövet (és a Magyar Vöröskereszt elnöke) a zavaros iskolai végzettségű és német állampolgár Habsburg György? Tudja valaki véletlenül, hogy milyen iskolai végzettsége van a magát Dr. Habsburg Györgynek kikiáltó nemesnek?

Schöpflin György az Európai Parlamentben ül, és a Bálványosi Nyári Egyetemen a nemzeti identitásról tartott előadást. Nem tudom, melyik identitásáról beszélt, mivel szinte a teljes életét Angliában élte le, ahol állampolgár is. Horváth János koridős fideszes honatya mindig harcosan képviseli a nemzeti oldalt a Parlamentben, de a magyar légtér elhagyása után egyből amerikai állampolgárságára hivatkozik.

A magyar jobboldal kettős és hármas állampolgárságú, „nemzeti érzelmű” nyugdíjasokkal és bevándorlókkal pakolta meg politikusainak sorait. Ki tudja, hány román, ukrán, szerb és szlovák állampolgár van köztük?

Rendet kellene teremteni a magyar politikusok állampolgárság-halmozásának ügyében. Meg kell határozni, hogy mi elfogadható, és mi nem, és nyilvánosságra kell hozni a magyar politikusok összes állampolgárságát. Igen, az izraelit is…

(Lázár György)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!