rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. december 11.

Az antiszemitizmus egy szétesett nemzet tünetegyüttese
Hont András, a hvg.hu szerzője

Bolgár György: - Ma megjelent egy érdekes hosszú cikke a hvg.hu-n, a gondolkodása arról, hogy ezt a nemrégiben szervezett Kossuth téri antináci tüntetést hogyan értik-értelmezik félre sokan, akár jószándékúan, akár félreértésből. És úgy veszem ki, hogy lényegében a kiindulópontja meg végső következtetése is az, hogy Magyarországon nem megvédeni kell zsidó honfitársainkat, mert nincs kifejezett fenyegetés velük szemben. A zsidók Magyarországon csak ürügynek számítanak. Ürügyként hozzák fel őket, ürügyként hivatkoznak rájuk vagy ürügyként támadják őket. De azért, miközben én ezzel alapvetően egyetértek, annyiból mégiscsak van ügy is a zsidók körül, hogy itt-ott vannak antiszemita incidensek, konkrét személyeket érintő kisebb nagyobb támadások. Mint ahogy zsidók is vannak még ellenük való fellépés meg zsidóellenes támadások is léteznek. Nem?

Hont András: - Azt a rádióhallgatók valószínűleg nem látták, hogy menet közben én azért ingattam a fejemet.

– De, hallották. Én hallottam az ingát.

– Szóval én arról én nem írtam, hogy magát az antináci tüntetést hogyan értik félre, mert azzal nem igazán tudok mit kezdeni. Én a magam részéről az egész demonstrációt teljes egészében feleslegesnek gondolom így ebben a formában.

– De ezt nem írta le?

– De, azért ez benne van a cikkben, hogy azon a héten, amikor az ellenzék esélyeit jelentősen csorbító törvényt fogadnak el, amelyik biztosan meg fog valósulni, tehát a választók regisztrációja, aközben az ellenzék egy olyan jelenség ellen tüntet vagy egy olyan fenyegetés ellen tüntet, amelyik biztos, hogy nem fog megvalósulni. Gondolok itt a zsidók regisztrációjára. És mindeközben azon vitatkozik, hogy részt vehet-e ezen a tüntetésen a kormánypárt frakcióvezetője avagy sem. Ez azért így benne van a cikkben.

– Ez benne van. No de ettől még a dolognak az az egyik fő közlendője, hogy nincs igazán zsidókat érő fenyegetés, nem is valószínű, hogy lesz, ezért nem is ezzel szemben kell fellépni.

– Így van. Nemcsak azt írom, hogy ürügy, hanem azt is, hogy szimbólum. És azt is, hogy metafora.

– Ettől még azért a magyarországi zsidók jelentős része nemcsak ürügyként, szimbólumként metaforaként érzi magát rosszul, hanem ténylegesen a mindennapi életében is. A különböző szimbólumokat, akár szóbeli fenyegetéseket mégiscsak konkrétan érzi a bőrén, nem?

– Fogalmam sincsen, hogy Magyarországon Simicska Lajoson és Lázár Jánoson kívül ki érzi magát jól.

– Ez jó volt. Rendben.

– Ezt is írom, hogy ami itt kvázi a zsidók körül kialakul, az nem a zsidókról szól, hanem egy már régen szétesett nemzet tünetegyüttese. Értve ezalatt a magyar nemzetet. Többek között azért merül fel ez a kérdés is folyamatosan, mert saját magunkkal nem vagyunk rendben. Mármint magyarok, és a magyarok alatt értve minden más egyéb identitással is rendelkező embert, tehát zsidót is.

– Ahogy írja, nem a zsidókat kell védeni, az országot kell kezeltetni.

– Így van.

– Rendben, de ebben a kezelésben az egyik tünetegyüttes a zsidók helyzete vagy a zsidók ürügyként való felhasználása, adott esetben a zsidózás és az abból következő rossz érzés.

– Nem, frusztrált az ország. Van egy elég szigorú felépített logikai része ennek a cikknek. Pontokba is szedem. Amiből Ön is idéz. Én ott azt írom, hogy a zsidók nem tényezők. Később a cikkben még ennél is elvágólagosabban fogalmazok, mert azt írom, hogy nincsenek is zsidók, létezésük a statisztikai hibahatár. Annak idején ebben az országban – persze változó, hogy az országnak éppen mekkora volt a területe – élt közel egymillió zsidó. Bár nagyon különböző szokással, identitással, magyarsághoz való viszonyulással rendelkező zsidó, de mégis élt ennyi. Ebből maradt Magyarországon nyolcvan-százezer, egyes legmerészebb becslések szerint százhúszezer. Úgy, hogy döntő többségükben asszimiláns családok leszármazottja. Akiknek nagy része nem is tartaná magáról nyilván azt, hogy ő zsidó, abban az esetben, hogy ha nem lett volna holokauszt.

– De ha nagyon sokan a szemére hányják, hogy ő zsidó, akkor lehet, hogy előbb-utóbb érezni fogja.

– Ez is igaz. De miért hányják a szemére? Azért, visszakanyarodva erre, mert frusztrál az egész ország. Tehát azt mondom, hogy amikor a zsidókérdés felmerül, akkor is, amikor vannak effektíve zsidók sokan, az egész ország életét, a vidékét és a fővárosét, a vallási életet és a világi lapokat. És ha felmerül akkor is, amikor nincsenek mert bármennyit is mondunk ma a Magyarországon élő zsidókként, a zsidóként élő emberek száma azért az nagyon-nagyon kevés, szóval ha ilyenkor is felmerül, akkor ebből azért megállapíthatjuk, hogy a „zsidó kérdésnek” ezt most idézőjelen belül mondtam, talán mégsem a zsidók az okai.

– De nálunk ugye a zsidók kérdése, hogy akkor ne a zsidó kérdést használjam én sem, a zsidók kérdése különböző kódolt formában vetődik fel. Amikor bankkormányoznak meg a bankok nem tudom milyen elítélendő…

– Nem tudom egyébként, hogy a bankárkormányzás alatt feltétlenül mindenki ezt érti-e, aki használja. Aki hallja, azok közül sokan érthetik így.

– A kizsákmányoló bankok, a nem tudom mivel, az erőfölényükkel visszaélő bankok, aztán más oldalról a szellemi élet liberálisai, akik ugye minden hagyományt elvetnek. Ez is sokak szerint érthető zsidózásként is.

– Jó, de ez szerintem sok, persze érthető és minden ok megvan rá, hogy érzékenyen reagáljanak ilyen kijelentésre emberek, de ez nem feltétlenül ilyen szándékkal hangzik el. Na tehát. Azt akarom mondani vagy azt akartam írni sok minden más mellett, hogy a zsidó, amikor először a 19. század végén felmerült, aztán nagyon erősen a 20-as években és 30-as években, jelölt valamit. Jelölt mindent, amit a megszokottól idegennek éreztek. Írok erre példákat is. Egymással abszolút ellentétes fogalmakat. Jelölte ugye a finánctőkét, meg a bankárokat, de jelölte éppen ugyanúgy a szocializmust is. És most is metafora: az érthetetlen a nyomasztó, a minket körülvevő, a rejtélyeit megmutatni nem akaró nagyvilágot sűrítik ebbe a szóba, meg azokat a nagyvilágiaknak gondolt hazai embereket, akiket…

– Akik összeesküsznek a világ különböző befolyásos köreivel, ellenünk.

– Így van. Na most ez a metafora annak idején pusztító valósággá vált. Emberek százezreit fizikai létében elpusztító valóssággá. Ez még egyszer ebben az országban ilyen formában nem fog bekövetkezni, mert hát hiszen nincsenek elpusztítandó százezrek. Nincsen már elzabrálható vagyon. Nem lehet kitépni a kóser mezuze az ajtófélfából. Nem lehet elvinni a dunyhát, az eszcájgot, semmit. Mert nincs. Tehát akkor itt van a remek alkalom elgondolkodni azon, hogy az egész micsoda. És én teszek egy olyan megkülönböztetést, amely megkülönböztetés megtétele nem erkölcsi kötelessége azoknak, akik érzékenyen és félelemmel reagálnak a két világháború közötti Magyarország káros folyamatainak felemlegetésére. De a megkülönböztetés praktikus okokból mégiscsak jó lenne. Hogy egészen más, ha egy folyamat pusztító véggel jár vagy a pusztításba vezet, és megint más az, ha valaki szándékosan pusztítani akar. Gyilkol effektíve. Mégpedig azért, mert ebben a folyamatban a részvétel nem biztos, hogy tudatos. Tehát aki zsidózik, nem feltétlenül tudja, hogy mit mond.

– De ezzel nem ad felmentést azoknak, akik előhozzák a tiszaeszlári vérvádat vagy akik azt mondják, hogy nemzetbiztonsági kockázat az izraeli állampolgárság, a zsidó magyar?

– Nem, nem. Szerintem ez fordítva igaz. Nem felmentést adok, hanem elveszem a lehetőséget a kibújás alól. Ugyanis amikor feláll valaki a parlamentben, demonstráción, és azt mondja az antiszemita lapokat és személyeket megtűrő politikai tábor személyének, hogy ti olyanok vagytok, mint Szálasi, akkor ő ezt ki fogja magának kérni és magát tényleg nem érzi annak. De ha a vád úgy hangzik el, hogy amit ténylegesen folytat, az arra irányul, tehát hogy megtűr antiszemita lapokat, személyeket a hátterében, és ez olyan folyamat, amely pusztításba vezet, akkor nem adom meg a lehetőséget, hogy valami olyasmi ellen védekezzen, amit tényleg nem csinált. Magyarán. Rogán Antal elhatárolódása a teljesen egyértelműen és nyíltan antiszemita párttól szép, csak érdektelen. Ugyanis én például soha nem feltételeztem róla, hogy ő lelkiekben jobbikos lenne vagy bármiféle kárt, rosszat akar a zsidóknak. Neki nem erre kell felelnie. Neki a Magyar Hírlapra kéne válaszolnia.

– Hogy egy ilyen lap miért bírja a Fidesz közvetett támogatását? Például?

– Még csak nem is annyira közvetett. Hát amikor az előző kormány idején, szerintem egyébként taktikai okokból meglehetősen balek módon, de mégis pontosabban kettővel előző kormány idején a miniszterelnök a Magyar Hírlap bojkottjára szólított fel, akkor a Fidesz politikusai saját szájukkal védték meg a lapot, és tekintették a sajtószabadság meggyalázójának ezt a kormány.

– Na de ha mégis van ez az összejátszás, akkor én értem, hogy erre kellene felelnie a Fidesznek. De nem zárja-e le legalább a szélsőjobb felé való továbbcsúszás esélyét az, hogy Rogán Antal valami másra felel kétségtelenül, mert nem gondoltuk róla azt, hogy náci nézeteket vallana, de mégis látványosan lezárja az utat a Fidesz szélsőjobbra tolódása előtt.

– De én azt mondom, hogy a Fidesz nem tolódik a szélsőjobbra, a Fidesz csinálja egy ideje amit csinál, szerintem cinikus és léha.

– És attól még együttműködik a szélsőjobbal, akár a Jobbikkal is?

– Azonosítsa be őket szélsőjobbként. Nem fogom elmondani a cikkemet, mert nagyon hosszú és ez nem is alkalmas rá, ha az ember valamit megír, akkor azt szóban ne ismertesse. De hozom példaként Horthyt is. Tehát Horthy egy meglehetősen bonyolult korszakot fémjelez. Majdnem azt mondtam, hogy Horthy egy meglehetősen bonyolult személyiség, csak ez így nem lett volna igaz. Mert Horthy nem egy bonyolult személyiség. Szóval egy meglehetősen bonyolult korszakot fémjelez. Az ő emléke meglehetősen sok mindent jelent sok mindenkinek. És akik mondjuk Horthyról akarnak teret elnevezni vagy Horthy emlékművet akarnak avatni, akkor azok nem feltétlenül arra gondolnak, hogy Hortynak mi volt a szerepe négy-hatszázezer magyar ember kiirtásában. Egészen más mozgatórugói vannak ennek.

– De talán nem szabad hagyni, hogy ne gondoljanak arra is.

– Igen, csak akkor ehhez arra kéne érkeznie a bírálatnak, ami van. Tehát azt mondom, hogy rendben, Horthy Miklós kormányzó valóban egy lehetetlen helyzettel nézett szembe a második világháború előestéjén. Meg az egész húszéves regnálása alatt. És ezt a lehetetlen helyzetet nem tudta megoldani. A vége az lett, hogy több százezer magyar elpusztult, az ország itt állt lebombázva, ismételten területeit vesztve. Ezért nem állítunk neki emlékművet. Egyébként Horthy Miklósról és a magyar múltról lehet méltányos vitákat folytatni folyóiratokban. Ebből a vitahelyzetből nem kell kiengedni. De amikor valaki egyből túltolja a biciklit, feláll és azt mondja, hogy a Horthy emlékművel rehabilitálni akarjátok az antiszemitizmust, ez így ebben a formában nem lesz találat. Nem találja el.

– De arról meg nem lehet vitázni, hogy a Kossuth teret 44-es állapotába akarják visszaállítani. Márpedig az egyszerre szimbolikus üzenet és tartalmi üzenet is.

– Hát nem tudom, hogy emögött egyébként valamiféle tudatosan végiggondolt…

– Gondolja, hogy nem tudatosan költenek el húszmilliárdot a parlament előtt?

– Nem tudom, hát nézze, hát hogy is mondjam. Hát ha Fekete Györgyben és a Magyar Művészeti Akadémiában maga valamiféle tudatosságot fel bír fedezni, akkor én gratulálok.

– Én fel tudok, csak nem tetszik.

– Szóval én azt gondolom, hogy itt egy zavart esztétikai valami van. Hogy is mondjam, kissé vegyes. De hogy éppen mi tetszik meg a kormánynak és hogy ezt milyen dátumokhoz köti, az teljesen esetleges. Ahogy eléveti a szórvány műveletlenség.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!