Német portál: Miért nem kutatja a tudomány a tekintélyelvűség felé tartó Magyarországot?
- Részletek
- Szemle
- 2012. december 13. csütörtök, 03:49
- (hj)
A publikative.org című német portál Az értelmiségi körhinta című rovatában Samuel Salzborn, a göttingeni Georg August egyetem politikatudományi intézete társadalomtudományi alapokat tanító professzorának cikkét Hol van tulajdonképpen Magyarország? címmel. A rovat folyamatosan kritikus vizsgálatnak vet alá az egyetemi szféra fejleményeit és a tudományos felismeréseket. A vita néha szórakoztat, néha – mint egy menet a körhintán – az ellenkezőjét éri el. Itt most arról lesz szó, hogy hiátusok vannak a Magyarország autokráciává fejlődésére vonatkozó tudományos elemzésekben.
A tudományos diskurzusban nem tisztességes olyasmiről vitázni, ami nincs – mert a tudományok szabadsága nem véletlenül érték, és nem véletlenül nem szabad a tudományos kutatásnak függővé tennie magát a napi politika primátusától – más szóval, amennyire ez lehetséges, nem szabad engednie, hogy a megismerésre irányuló saját érdeklődésén a napi aktuális fejlemények uralkodjanak. És mégis: tekintettel a politikai és társadalmi fejleményekre, figyelemre méltó, milyen kevés figyelmet szentel a társadalomtudományi Európa-kutatás a magyarországi politikai rend vágtató átalakulásának.
A sajtónál még észlelhető bizonyos rendszeresség az Orbán-kormány hivatalba lépése óta bekövetkezett antidemokratikus és demokráciát lebontó fejleményekről szóló tudósításban, a tudományos hétköznapokban úgy tűnik, mintha Magyarország többé-kevésbé eltűnt volna az Európa-kutatás radarjáról. Ám a dolog lényegéhez tartozik, hogy a politikatudományi Európa-kutatás erőssége éppen a folyamatelemzésben és az intézmény-összehasonlításban van. Tény azonban, hogy a magyarországi fejlemények akár csak felszínes elemzése is felveti a gyanút, hogy Magyarország úton van egy tekintélyelvű rendszer felé, és ez a gyanú önmagában is az Európa-kutatás dolgává tenné, hogy bemutassa: a magyar rezsimnek a jelenlegi állapotában vajmi kevés köze van a demokráciához, és hogy legfőbb ideje lenne nem csupán gondolkodni arról, hogy az Európai Unió komoly szankciókat vessen ki Magyarországra, hanem e szankciók megvalósításáról is. A magyarországi fejlődés ugyanis kétségkívül tekintélyelvű, amellyel a rezsim demokráciaellenes pozíciót foglal el, és a totalitárius ellenőrzési mechanizmusok felé tart, amelyek lassan áttéteket képeznek az állampolgári szabadság és a demokratikus beleszólási jog minden területén.
Völkisch-népnemzeti nemzetfogalom
Néhány pont a legutóbbi hónapok fejleményeiből: a felütést bizonyos értelemben az általános cikkelyeken alapuló és a sajtószabadságot drasztikusan korlátozó médiatörvény jelentette, ezt követte a „Köztársaság” törlése az állam hivatalos elnevezéséből. Éppen az új alkotmány mutatja meg azonban túlságosan egyértelműen, hová is vezet az út: azzal, hogy egy völkisch-népnemzeti nemzetfogalomra hivatkozik, amely a magyarországi kisebbségeket kizárja a nemzetértelmezésből, a család, a közösség, a becsület és a munka glorifikálásával, a terhesség-megszakítások lehetőségének de facto [egyelőre csak de jure – a szerk.] korlátozásával, az igazságszolgáltatás kompetenciáinak alkotmányos szintű korlátozásával, a nemzeti történelem ikonizálásával és a mítosz és az istenre való hivatkozás alkotmányos rangra való visszaemelésével.
E jogi újrarendezés fő csapásiránya a (liberális) egyén ellen, és a (völkisch-népnemzeti) kollektíváért folytatott harc: itt nem az egyedi emberről mint szubjektumról van szó, hanem az emberről, mint egy pontosan meghatározott kulturális közösség (hallucinált) részéről. Egy kulturális közösségről alkotott elképzelés éppen abban különbözik egy pluralista társadalomtól, hogy homogénnek és végső soron megváltoztathatatlannak tételezik fel, miközben az egyén semmit nem számít, a kollektíva azonban minden. Ilyen módon a szabadságjogokat felfüggesztik, az embert etnopolitikai kollektív börtönbe zárják. A veszély nagy területű etnikai gettók megteremtésében áll. Ez azt jelenti, hogy azokat az embereket, akiknek merev, nem megváltoztatható etnikai identitást tulajdonítanak, vagy azokat, akik ilyet tulajdonítanak maguknak, megfosztják a más emberekkel való interakciótól.
Etnikai identitás mint kollektív kényszer
Elvben olyan konstelláció ez, amelyet egy állatkerthez lehetne hasonlítani: az ember hirtelen már nem társadalmi lény többé, amely másokkal interakcióban van, az ismeretek megosztására orientált, keresi a párbeszédet, de a konfliktust is, és mindebben a szó demokratikus értelmében részt akar venni. Hanem olyan élőlénnyé teszik, amelynek másoktól elszigetelten, elkerítve és látszólag homogén egységekben kell élnie. Ezzel azonban strukturálisan kizárják a részvétel és a beleszólás minden formájából. Az etnikai identitás így egyéni lehetőségből kollektív kényszerré válik.
Ha az ember az alkotmányjogi módosításokat a magyar belpolitika fokozódó etnizálása és az úgynevezett határokon túl élő magyarokkal való völkisch-népnemzeti bánásmód szövegösszefüggésébe helyezi, akkor valóban megmutatkoznak egy diktatúra felé fejlődő, tekintélyelvű rezsim lényeges körvonalai. Az újabb jogszabályok alapján immár az állampolgárságra való igénnyel is felruházott, „határokon túl élő magyarokról” – már régebben – meglévő völkisch-irredenta elképzelés ugyanis a magyarországi politikában, sajtóban és társadalomban fenntartott antiszemita és cigányellenes gyakorlat másik oldala, amelyet a rezsim politikai és irodalmi ellenfeleinek diszkriminálása kísér.
Aki az etnikai közösségben hisz, amely közösség úgymond a határokon átívelően létezik, és politikai relevanciájában magasabb szintű, mint a politikai akaraton alapuló társadalom, az ezzel megteszi a döntő lépést egy antidemokratikus rend felé. Egy politikai rendszer demokratikus jellege ugyanis sok antidemokrata naiv elképzelésével ellentétben nem csupán abban áll, hogy választásokat tartanak, hanem sokkal inkább arról a módról szól, ahogyan a démoszt konstituálják, és ahogyan a hatalmat gyakorolják. Csakis e két momentum bevonásával lehet megválaszolni a választások legitimitásának minőségét illető kérdést, e nélkül a választás üres technika marad, amelyet bármely politikai rezsim tud kezelni.
Ezért tudományosan az eddiginél jóval intenzívebben vizsgálni kellene, mennyiben kezd Magyarországon totalitárius tendenciákkal rendelkező, tekintélyelvű rendszert berendezni, amely összeköti mind az antidemokratikus, mind a demokráciát lebontó vonatkozásokat, völkisch-népnemzeti típusú rezsimet akar teremteni, és megszünteti a polgári nemzetállam részvételi és szabadságjogait. Ilyen értelemben kissé hangosnak tűnik a jelenlegi értelmiségi hallgatás Magyarország ügyében, amely alól kétségtelenül akadnak kivételek is, mint Jürgen Habermas és Julian Nida-Rümelin filozófusok felhívása, és még akkor is hangos ez a csend, ha figyelembe vesszük, hogy az amerikai vitában az „illiberal turn” címkéje alatt ezek a kérdések már egy ideje jóval intenzívebb vita tárgyát képezik.
(hj)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!