Ha én kormány lennék 34.





Ha én kormány lennék, és szűnni nem akaró diáktüntetések kezdődnének ellenem, ravaszul járnék el. Azt rögtön leszögezném magamban, hogy rendőreim – magánterrorelhárítóimról nem is beszélve – egy ujjal sem nyúlhatnak a tömeghez. Azt még elviseli a sok balek, hogy  napról napra kevesebbet ehet és ihat, de azt nem, ha a kölykét verik. Attól bedühödik.

Nem maradna más, elő kellene vennem kedvenc csőcselékemet. Egyszer már majdnem sikerült velük kormányt buktatni, csak az utolsó pillanatban megijedtem. Most itt az ideje, hogy kormányt védjenek. Azt még nem tudom, hogy addig ki fogja őrzővédeni az MTVA-t meg egyéb fontos helyeket, de majd megoldom.

Persze még itt is vigyázni kell, mert kétféleképpen lehet őket használni. Frontálisan vagy szivárogtatva. A frontális, amikor rendkívüli megbízott és felhatalmazott civiljeimen keresztül Tartósbékemenetbe szervezem őket, és ráengedem a gyerekekre: csihi-puhi. A rendőrség egy darabig tehetetlenül nézi, ahogy a nemzeti együttműködési érzésükben sértett tartósbékemenetesek verik a diákokat, majd felocsúdik, és néhány magáról megfeledkezett diákot őrizetbe vesz. Majd kommünikét ad ki, amelyben közli, hogy a tartósbékementesek viselkedése szabálysértő ugyan, de emberileg érthető, a verést kiprovokáló agresszív diákokat pedig kemény szavakkal illeti. A verekedéshez nem szokott diákok ettől kezdve meggondolják, hogy utcára menjenek-e.

A szivárgásos módszerhez nem kell a civil szervezés. Csőcselékemnek egyenként vagy párban el kellene vegyülnie a diákok között, és adott jelre kirakatokat kellene betörni, kukákat borogatni, autókat felgyújtani és molotov-koktélt dobálni a rendőrökre. A jelet akár a közszolgálati hírtévé helyszíni tudósításra készülő rendezője is megadhatná. Erre a rendőrség megindulhatna, és a szülők sem szólhatnának egy szót sem.

Mindkét módszernek megvannak az előnyei is, a hátrányai is. Még nem tudom, melyik mellett döntök.

(Andor Mihály)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!