Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. december 18.



Bolgár György kérdései 2012. december 18-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy megszakadtak a tárgyalások az egyetemisták és Balog Zoltán miniszter között. A diákok felálltak a tárgyalóasztaltól. Bár a miniszter azt állította, hogy csak a röghözkötés ügyében nem értettek egyet. Hogy lehet az, hogy a diákok napok óta kezükben tudják tartani az események irányítását. Nem vonulnak vissza, és holnapra sztrájkot szerveznek. És hogy lehet, hogy a kormány változatlanul össze vissza kapkod? Aki ma nem nyilatkozik, az Balog Zoltán miniszter és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.

Ezzel összefüggésben Orbán Viktor jellemző módon nem a fiatalokkal, hanem az idősügyi tanáccsal találkozott, és közölte, hogy a felsőoktatás megújításának is a végén vagyunk. Egyidejűleg kilátásba helyezte, hogy a víz- és szemétdíjakat is csökkenteni fogják, valamint, hogy jövőre már nőni fog a gazdaság teljesítménye, mert a darázsnak repülnie kell. Holott mérnöki szemmel kijelenthető, hogy a darázs nem képes repülni, ugyanis kicsi a szárnya, nagy a teste és idétlenül néz ki. Önök értik a miniszterelnök darázstudományi előadását?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy egyéni kérésre mégis engedélyeznék a nyugdíjasok továbbdolgozását a közszférában, bár ezt törvényileg éppen most tiltották meg. Húzd meg, ereszd meg?

Beszéljük meg aztán, hogy kiütéssel győzött a Nemzeti Színház pályázatán Vidnyánszky Attila a jelenlegi igazgatóval, Alföldi Róberttel szemben. És beszéljük meg azt is, hogy Pálffy István a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője lesz az új igazgató kommunikációs igazgatója. Minden hatalmat a dolgozó népnek? Pardon, a dolgozó jobboldalnak?

És végül mi a véleményük arról, hogy kezd szétesni az alaptörvénybe foglalt Művészeti Akadémia. Egymás után lépnek ki jeles művészek, legutóbb például Cserhalmi György, de felfüggesztette tagságát Rost Andrea is. Művészet vagy akadémia? Aki ma nem nyilatkozik Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A Balog Zoltánnal folytatott megbeszélésről
Domján Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökségi tagja

Bolgár György: - Megszakadtak a tárgyalások a diákvezetők és az illetékes miniszter között, Balog Zoltán azt mondta, hogy a kormány meghallotta a diákok hangját, de a Hallgatói Önkormányzatok nem hallják a kormány hangját. Mi volt az amit nem hallottak?

Domján Zsolt: - Hát mi szerettük volna meghallani a kormány hangját, azonban továbbra is azt tapasztaltuk, mint ami eddig a sajtó kommunikációban történt, hogy konkrétumokról nem esett szó és folyamatos az elterelés, sőt olykor még politikai felhangok is felütötték a fejüket, és ezen a ponton úgy éreztük, hogy ennek a tárgyalásnak mi csak vesztesei lehetünk. Ezért a tárgyalás vége előtt kijöttünk a teremből.

– De nem mondta azt Balog Zoltán, hogy jövőre negyvenezer főiskolás és egyetemista tanulmányait fizetné ki a kormányzat, illetve az állam az alapszakokon, és ez még több is, mint az idei tanévben?

– Hát ez konkrétan nem hangzott el a tárgyalásokon, pedig feszegettük a kérdést, hogy miből lesz a felsőoktatás finanszírozása megoldva jövőre, illetve a most felvételiző diákok mikor fogják megtudni pontosan, hogy milyen körülmények között kezdhetik meg tanulmányaikat. Ezekről folyamatosan csak maszatolásokat kaptunk, és semmilyen írásos előterjesztést nem kaptunk. A holnapi kormányülésre beterjesztendő anyagokról pedig részleteiben nem tudtunk beszélni, mert tulajdonképpen egy Á beszélt B-hez, B beszélt Á-hoz de konkrétumokról sajnos nem tudtunk beszélni.

– Ez azt jelenti, hogy Balog Zoltán csak a tárgyalásokon kívül újságírók előtt mondta azt, hogy holnap a kormány negyvenezer államilag finanszírozott képzési hely meghirdetéséről dönt? Önöknek meg nem mondta a szemébe és fülébe?

– Nekünk annyit mondott, amiről a sajtóból is értesültünk, hogy egy felülről nyitott felsőoktatást képzelnek el, hogy ez a koncepció a jelenlegi keretszámokkal egyenértékű koncepció, ami szerint intézmények és szakonként állapítják meg a ponthatárokat és az intézmény kapacitást veszik figyelembe, hogy hol hány hallgató tanulhat államilag finanszírozott képzésben. Szerintük nem egy alulról szerveződő felsőoktatásnak kellene lenni, hanem egy felülről nyitottnak, amit jelenleg még nem tudunk megfogni. Annyit tudunk, amit tegnap az országgyűlés elfogadott, mielőtt ugye találkozni tudtunk volna a miniszter úrral.

– Amikor a miniszter azt mondta, hogy egy felülről nyitott rendszert fognak bevezetni, vagyis hogy nem lesz pontosan meghatározva, hogy 40 220, mert ha jobban fognak felvételizni a diákok vagy jobb ponteredményeket érnek el, akkor lehet, hogy 42 330 lesz, ezt valahogy így kell érteni. Erre Önök mit mondtak, hogy ez kevés nekünk, pontos adatok kellenek vagy tessék leírni? Mi volt az Önök válasza?

– Én feltettem miniszter úrnak azt a kérdést, hogy ezeket a ponthatárokat a felvételi előtt vagy után szeretné meghatározni, ugyanis mind a kettőnek nagyon súlyos következményei vannak. Ha utána szeretné meghatározni, miután az emberek letették az érettségijüket, akkor tulajdonképpen ugyanaz a helyzet áll elő, mint amit jelenleg elképzeltek, hogy akkor annyi hallgatónak fogják megadni a lehetőségét és a minőségét, a minőségnek a csúszkáját úgy tologatni, ahogy a finanszírozás források megengedik. Ha pedig előtte, akkor nem számolnak azzal, hogy az érettséginek, tehát a bekerüléshez szükséges pontok összegyűjtésének a feltétele, tehát az érettségi, hogy az milyen nehézségű és amit egy adott évben az érettségi színvonala mondjuk kicsit magasabb vagy sokkal magasabb mint az elmúlt években, akkor nem lehet úgy belőni előre ezeket a ponthatárokat, hogy az tükrözze a valóságot. Tehát szerintünk ez egy rossz döntés, ez egy kommunikációs trükk, aminek most megpróbálják…

– Magyarán azzal a gyanúperrel élnek, hogy mind a két esetben a kormánynak lehet ráhatása arra, hogy végül is hányan kerüljenek be a felsőoktatásba.

– A módosító javaslat azt mondta ki, hogy eddig a kormány határozta meg a keretszámokat, most ezt a döntési jogkört a miniszter kezébe adta, tehát nem látjuk azt, hogy ez változtat-e valamit. És egyébként mi nem a keretszámok rendszerét kritizáltuk, ezt azért elmondanám, attól függetlenül, hogy miniszterelnök úr azt mondta, hogy a hallgatók nem értik a keretszámok rendszerét és ezért eltörli. Nem, mi nem a keretszámokat nem értjük, mi azt nem értjük, hogy a kormány milyen felsőoktatási politikát folytat, és erre szerettünk volna ma választ kapni, de továbbra sem kaptunk választ.

– Amikor Ön feltette a kérdést, hogy akkor ez most így lesz-e vagy amúgy, a miniszter mit mondott?

– Erre a kérdésre konkrétan nem kaptam választ.

– Hogy zajlott egyáltalán a tárgyalás? Önök feltettek egy kérdést, a miniszter pedig beszélt valami másról? Önök megint feltettek egy kérdést, és a miniszter megint mondta a magáét?

– Igen, tehát nehezen lehetne definiálni a műfaját ennek a megbeszélésnek vagy tárgyalásnak. Az elején megegyeztünk abban, hogy egyszer az egyik oldal, egyszer pedig a másik oldal mondja el a véleményét, illetve tesz fel kérdéseket. Ugye értelemszerűen mi érkeztünk úgy, hogy kérdéseket teszünk fel, mert tulajdonképpen lassan két és fél éve bizonytalanságban vagyunk, mert mindenki egyetért abban, hogy a felsőoktatás átalakításra szorul, csak hát jelenleg annyi az átalakítás, hogy kevesebb forrásból kell megoldani a felsőoktatás működését.

– De amikor a miniszter azt mondta, hogy eltörölték a tandíjat és a keretszámokat is, akkor Önök erre azt mondták, hogy nem addig van az?

– Ezek így konkrétan nem hangzottak el.

– Ez sem hangzott el?

– Továbbra is azt tudom mondani, hogy semmit írásban mi nem láttunk, egy módosítás történt tegnap, ami a felsőoktatási intézmények autonómiáját tovább szűkíti. Illetve a plusz módosító javaslattal ugye megteremtették miniszterelnök úrnak a vágyálmát, hogy a keretszámokról szó ne essen szó a törvényben. Csak tulajdonképpen a mechanizmusa legyen ugyanaz.

– A megszakadt tárgyalás után Balog Zoltán olyat is nyilatkozott, hogy a hallgatók nevében tárgyaló egyes szereplők politikai érdekeket követnek és a tárgyalások megszakításában érdekeltek. Ezt sem mondta el a tárgyalásokon?

– Hát ezt nem mondta el, igazából.

– Tehát nem vádolta egyiküket sem azzal, hogy valamelyik pártnak vagy szervezetnek a politikai érdekeit képviselik?

– Nem, szerencsére ezt nem tette meg.

– Ja, ezt csak utána az újságíróknak mondta.

– Igen. Igen.

– Akkor mivel álltak fel? Hogy köszönjük szépen, ebből nekünk elég, mit szeretnénk hallani a miniszter úrtól és akkor majd esetleg folytatjuk a tárgyalásokat? Mondtak valami ilyesmit?

– Hát mi arra szerettünk volna garanciát kapni, hogy a kormány a jelenlegi intézkedéseit függessze fel a felsőoktatással kapcsolatban, és közös megegyezésen alapulva, tehát a hallgatók és felsőoktatás különböző szereplőinek a véleményét és javaslatait beépítve építse újra a felsőoktatást. Erre igen választ nem kaptunk, illetve a hallgatói szerződésben sem engedni a kormányzat. Ezért azt mondtuk, hogy jelenleg nem tudunk tovább beszélni, főleg úgy, hogy írásban sem látunk semmilyen előterjesztést, és így azért nehéz kommunikálni. Egy felsőoktatási rendszer azért nem úgy működik, hogy három nap alatt megoldjuk, hanem hosszas kutató és előkészítő munkának a folyományaként kellene megalapozni a következő tíz-tizenöt évet. Hiszen ha ma hozzányúlunk a rendszerhez, annak eredménye ugye csak három-öt év múlva látható elsősorban. Ilyen felelőtlenül hozzányúlni egy ekkora rendszerhez szerintünk nagyon is nem jó üzenet.

– Ön ott volt tegnap este a rádiónál?

– A rádiónál nem voltunk ott, ugyanis mi az oktatási egyeztető fórumnak a megalakításán voltunk, ahol a rektori konferenciával a felsőoktatásban dolgozó szervezeteivel és az oktatói hálózat képviselőivel, illetve ugye a HÖOK és a pedagógusok képviselőivel adtunk ki egy közös nyilatkozatot, tehát egy közös társadalmi felhatalmazással próbáljuk ráébreszteni a kormányt arra, hogy a jelenlegi oktatási politikája rossz irányba vezet.

– Hány csatornán dolgoznak egyszerre vagy párhuzamosan?

– Mármint mire gondol?

– Hát úgy értem, hogy ugye ott voltak sokan a rádiónál, aztán átmentek a színművészeti egyetemre, Önök dolgoztak a szakszervezetekkel. Szóval hány fórumon vagy hány egyeztető csatornán működnek most a diákvezetők?

– Hát igyekszünk minél szélesebb platformokat megszólítani, és ezért is törekszünk arra, hogy egységesen kommunikáljunk, mert úgy érezzük, hogy itt a kormányzat sokszor próbál közénk éket verni, ezeket próbáljuk azzal kiküszöbölni, hogy közösen sokat találkozunk, sokat dolgozunk és közösen támogatjuk egymás rendezvényeit, illetve megmozdulásait. Ezzel megpróbáljuk elérni azt, hogy tényleg felnyissuk az emberek szemét, hogy itt tényleg rossz irányba menő folyamatok vannak.

– Azért kérdeztem ezt a rádiót, mert az imént egy hallgató azt mondja, hogy este kilenckor beolvastak ugyan egy összefoglalót a hatpontos követelésükről, de aztán este tízkor, bár azt ígérték, hogy akkor ezt részletesen ismertetik, közölték, hogy ez mégsem megy, mert nem is hatpontos a követelés, hanem huszonegy pontos. Ön tud arról, hogy kétféle verzió volt, és így ki lehetett bújni ennek ismertetése alól?

– Hát mivel nem voltam ott, ezért erre nem tudok mit mondani.

– De nem ismer semmiféle huszonegy pontos követelést?

– A huszonegy pont, ha jól tudom, a tegnapi humánplatformos. A Humán platform által megrendezett tüntetésnek volt pontsorozata, ami tartalmazza egyébként a felsőoktatással kapcsolatos hat pontot.

– Értem. Akkor tulajdonképpen már csak egy kérdésem van: hogy állnak a szervezéssel holnapra és mit akarnak a sztrájkkal elérni? Hány helyen, kik sztrájkolnának és hogyan?

– Jelen pillanatban a középiskolákról tudunk beszámolni, ugyanis a felsőoktatásban azért már vizsgaidőszak van. A tegnapi fórumon jelentették be a hallgatók, kíváncsian várjuk, hogy hányan fogják…

– Ebben az egyetemisták nem működnek közre? Vagy nem próbálnak a szervezésben részt venni? Vannak egyáltalán ilyen kapcsolataik?

– Természetesen megpróbálunk segíteni. Hát azért a diákoknak nyilván vannak kérdéseik, és amennyire tudunk, segítünk nekik. De természetesen nem szeretnénk annyira belefolyni, hogy ez a mi üzenetünk legyen, hanem itt igazából csak a technikai részletekben segítünk nekik, hogy ha szeretnének bejelenteni egy rendezvényt a rendőrségen, akkor azt hogy tudják megtenni. Egyértelműen inkább a perifériáról segítjük őket, de nem befolyásoljuk.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A diáktüntetések lényege másfél percben
Csillag Ádám, filmes, krónikás operatőr

Bolgár György: - Olyan filmes vagy, aki hosszú évek óta mindenütt ott van a kamerájával, ahol a demokráciát védik, emberi jogokat védik, az embereket védik. Ha valaki mindenütt ott van, akkor az biztos hogy te voltál. Hogy csinálod?

Csillag Ádám: - Úgy, hogy nem voltam ott mindenütt.

– Helyes. Kérdés törölve. De majdnem mindenütt. Ami egyrészt hihetetlen, mert ehhez hatalmas szervezetek kellenének nagy apparátusok, te meg egyedül vagy. És mégis csinálod. Miért?

– Hát azt is mondhatnám, hogy dühből, de igazság szerint nem. Inkább talán elkeseredésből. Talán jobb kifejezés ez.

– Lehet, hogy elkeseredés is van benne, düh is van, de szerintem művészeti koncepció is van, nem? Meg kell örökíteni azt, ami történik.

– Részben ez is, meg azt hiszem, hogy az én szakmámnak – én filmrendező vagyok, az operatőrködést csak műkedvelőként csinálom – és minden alkotói szakmának kiemelt felelőssége van a társadalommal szemben. És amikor úgy érzem, hogy valamit el kell mondani vagy be kell mutatni, vagy közvetíteni kell a társadalom egyes rétegei és más rétegei között, akkor az én szakmámnak ott a helye. Egyébként ilyen szempontból azonos szakmát űzünk, legfeljebb kicsit más eszközökkel.

– De ami miatt most beszélni akartam veled, az az egyik legújabb darab, amit elkészítettél [itt lehet megnézni] – a szerk.], és úgy gondolom, ennél jobbat, megrázóbbat, szellemesebbet, lényegre törőbbet, a maga nemében tökéletesebbet én még nem láttam. Egy másfél perces darabról van szó, amit az egyik diáktüntetésen vettél fel, és azt a címet adtad neki, hogy „Viszlát Viktor, viszlát Rózsa”, mert azt kiabálták a diákok, hogy „Viszlát Viktor, viszlát Rózsa, mi vagyunk a jövő kulcsa”. És ebben a másfél percben bele van sűrítve az egész probléma, ami a diáktüntetések kirobbanásához vezetett. És benne van az, hogyan reagálnak a diákok, benne van az ő lelkesedésük, az őszinteségük, az erőszakmentességük, a vidámságuk, az erejük, és benne van a hihetetlen készségük is arra, hogy miközben ők valóban a jövő, azt mondják, hogy mi vagyunk a jövő kulcsa és figyelmeztetik is erre a kormányt, és te mutatod is ott a sorban egymás mellett álló rendőrök bakancsait, tehát ugye a hatalommal szemben állnak ezek a diákok, de amikor meglátják, hogy a szomszéd ház ablakából kinéz egy mama a kisgyerekével, akit a karjában tart, és a kisgyerek elkezd nekik integetni – ez egy egy-kétéves baba lehet a filmből ítélve –, aztán még két mama megjelenik még két gyerekkel, akkor azt kiabálják nekik, hirtelen változtatva a saját skandálásukon is, hogy „ti vagytok a jövő, ti vagytok a jövő”. Vagyis a tizenévesek egyszerre csak észreveszik, hogy igen, ott vannak az egyévesek is, az egy-kétévesek is, akik nekik tapsolnak, mert látják ezt a tömeget, és tetszik nekik. Ti vagytok a jövő. Na most ezt másfél percben bemutatni, egyetlen szó nélkül, csak a diákok szavával, kiabálásával, szerintem ezt Oscarra vagy cannes-i nagydíjra kéne javasolni ha van ilyen rövidfilmes kategória. Van?

– Nem tudok róla. Hát az az igazság, hogy én ezt most azért csináltam, mert van nekem egy csomó gyerekem, de közülük van egy tizenhat éves fiam is. Mindegyik mondja, hogy csináljak rövidebbet, mert hogy az emberek azt nézik.

– Mert ez a youtube-os világ, ahol minden egy-két percben zajlik.

– Igen. Én pedig két-három-négy órás anyagokat szoktam készíteni, és hát most a fiam kedvéért úgy döntöttem, hogy kiemelem ezt a pici darabot. Egy egészen kicsit változtattam rajta, és feltettem az internetre rövid formában.

– Hogy a hallgatók még el tudják képzelni azt is, hogy a kivilágított ablak egy háromrészes ablak, ugye ez egy szokásos budapesti bérház, ott áll három anya három kisgyerekkel és integet vagy tapsol kifelé a tüntető diákoknak. És a megvilágított ablak úgy is néz ki, mint egy triptichon, tehát egy hármas képet is mutat, még ilyenfajta asszociációra is képes. Szóval azon kívül, hogy felteszed videomegosztóra, meg lehet nézni, remélhetőleg a hallgatók is elkezdik keresni a vimeo.com-on, Csillag Ádám néven meg fogják találni és élvezni fogják és azt mondják, hogy ez fantasztikus. De nem lehet ezt bevinni a világ filmes vérkeringésébe? Mindenki egy pillanat alatt megértené a világon, hogy mi történik itt, tökéletes és szellemes és megható választ talál az összes kérdésére is.

– Igen. Azt, azt nem tudom, hogy az eszkimók is értenék-e azt a szituációt, ami itt van.

– Hát csak egymondatos magyarázat kell.

– Lehet, igen. Valószínűleg – bár látva ennek a hatását vagy sikerét, nem nagyon merek hozzányúlni – úgy érzem, hogy annak a legénynek, aki ott a gimnazisták nevében beszélt, talán egy mondatát még be kéne tennem az egész elé. Nem tudom. Ezt majd meg kell néznem. De kétségtelen, hogy az élet ad ilyen pillanatokat.

– Az élet és a rendező operatőr szeme együtt.

– Igen, tehát az, hogy én filmes vagyok és nem híradós, akik általában eseményekre szoktak menni, az nagyon nagy különbség. A híradós arra van beállítva, meg azt hiszem, talán az is a feladata, én sosem voltam híradós, hogy a dolog közlésrészére, a fókuszára koncentráljon. A dráma pedig általában valamiféle állandóan mozgó pont körül csomósodik ki. És a reakciók nagyon fontosak, éppen ezért én figyelem azt is, ha egy ilyen zárt területen vagyunk, mint a Szalay utca, hogyan reagálnak a környékbeli házakban lévők. És hát én már kiszúrtam a gyerekek előtt, hogy…

– Hogy ott valaki nézi, egy mama, aki a babájával nézi, mi történik…

– …ezért én már fel voltam készülve. Arra nem persze, aminek a tanúi voltunk, hogy a gyerekek ilyen módon fordították át…

– A saját tüntetésüket, hogy már a következő nemzedéket is bevonták ebbe.

– És ami ebben nagyon nagy dolog, és amit én ebben az egész ügyben látok, az együttérzésnek a primer megnyilvánulása, amit szolidaritásnak is neveznek a gyerekek, ami már ugye egy bővebb vagy egy kicsit másmilyen fogalom. És aminek a hiányától szenved most ez az ország.

– Így van. Hogy ez nemcsak az ő ügyük, mondták a tizenévesek, hanem az a következő, most egy-kétéveseknek az ügye is. Ez fantasztikus volt. Szóval azért gondolom, hogy egy-két magyarázó mondattal, és nem kell több, ezt ki lehetne vinni a világba. Ugye olvassuk, látjuk mostanában, hogy nem tudom én, nyolcszáz millióan nézték meg ezt a dél-koreai rappert, világhíres lett. És azt kell mondanom, hogy szerintem Dél-Koreától az Egyesült Államokig ezt a te másfél percedet pillanat alatt mindenki megérti, aki a világról meg jövőről, meg tanulásról, meg gyerekekről gondolkodik. És nem kell neki Magyarországról sem különösebbet tudnia.

– Meg fogom kísérelni, mi történik, ha idegen nyelven feliratozom.

– Igen. És van olyan, hogy magyar… nem tudom én filmművész szövetség létezik még ilyen?

– Létezik, igen, Tarr Béla vezeti. Úgyhogy nagyon is létezik.

– Például létezik az, hogy felfedez egy másfél perces filmet, és azt mondja, hogy na, a cannes-i fesztivál rövidfilm kategóriájába szeretnénk, ha bevennék, mert ott ugye választják a filmeket, de figyelmükbe ajánljuk. Létezik ilyen? Mert különben lehet bármilyen jó, a világban elsikkadhat.

– Igen. Lehetséges, elképzelhető. Én ebben nagyon gyenge vagyok. Tehát általában megcsinálom…

– Azért próbálok itt segíteni.

– Megcsinálom a filmjeimet, és kevéssé szoktam foglalkozni az utóéletükkel, mert jön a következő ügy, jön a következő téma. Amiről úgy érzem, hogy meg kell csinálnom, mert nem tudom elhalasztani. És hát vannak adósságaim, az az igazság. Tehát például én a romák elleni gyilkosságsorozat idején sokat forgattam, készítettem is filmet, de az több mint négy óra hosszú, és ezért még nem mutattam be. Ezzel kapcsolatban is van adósságom, hogy azt lerövidítsem egy olyan hosszra, amit már a néző is elvisel. Amit be lehet mutatni.

– De ha néha kikerül egy ilyen másfél perces gyöngyszem valakinek a keze alól, nem szabad, hogy az elguruljon.

– Hát jó, rendben, akkor figyelmeztessenek rá. Egyébként többen is vannak, kétségtelen, hogy több embertől, több irányból is kapok biztatást. Ösztökélnek, hogy foglalkozzam ezzel a dologgal, és próbáljak ennek szélesebb nyilvánosságot keresni. Amúgy az alapdolog, ami engem foglalkoztat vagy izgat… mert két része van annak amit csinálok. Egyrészt én két éve forgatok így kamerával a kezemben, előtte elegánsan úgy forgattam, mint a pályatársaim, hogy pályáztam, és ha kaptam pénzt, akkor el is költöttem, operatőrre, hangmérnökre, erre, arra, amarra, és elkészítettem a filmet. Két éve, egyrészt, mikor agyonverték a magyar filmgyártást, másrészt amikor a médiatörvénnyel előjöttek, akkor látható volt, hogy az alkalmazkodásáról híres Magyarország magára fogja hagyni, legalábbis részben magára hagyja azokat, akik mellé oda kéne állni. Akkor határoztam el, hogy van egy kamerám, van egy rudam hozzá, akkor még volt egy övtáskám, abba bele tudom akasztani, a nyakamba raktam egy cukorspárgát, azzal megkötöttem, hogy ne essen ki. Ugye én fél kézzel dolgozom, mert jobb karom gyerekkoromban megbénult, és nekiláttam ezeket a dolgokat felvenni. És hát időközben el lehetett jutni odáig, hogy kettő-öt-hat-hét-nyolc-kilencezer ember adott esetben ennyi anyagot megnézzen. Hát a feladatom azon túl, hogy meg kell próbálnom továbbra is elkészíteni ezeket az anyagokat, az, hogy megtaláljam a módját, hogyan lehet mondjuk százezer emberhez eljuttatni ezeket.

– Hát remélem, hogy sikerülni fog, és addig is sok erőt kívánok neked.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Nyugdíj és fizetés nem lehet egyszerre
Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt főigazgatója

Bolgár György: - Tegnap döntött a parlament, hogy az állami szférában dolgozók közalkalmazottak, közszolgálati jogviszonyban lévők – bírák, ügyészek és fegyveres szervezetek tagjai is – a jövő év közepétől nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg. Ma viszont a miniszterelnök az idősügyi tanácsban egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában utánpótlásgondok vannak. Mint például az orvosok esetében. Igaz, tette hozzá, hogy a kettős juttatást a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor nyugdíjat és fizetést egyszerre kaptak. Ez így rendben van?

Barát Gábor: - Hát, nagyon nehéz megfejtenem ezt. Én egy kicsit előrébb kezdeném. Gyakorlatilag nyár óta zajlik ez a vita, és érdeklődéssel figyeltem a nyugdíj versus kereset témáját, és úgy éreztem, hogy ezt nem tudják koncepcionálisan megoldani. Van ennek egy nyugdíjjogi oldala, és amit Ön említett, egy foglalkozáspolitika oldala, ami egy külön szakma és nagyon kényes kérdéseket vet fel. De ami a lényeg, én azt vártam, hogy ezt nem a nyugdíjjogi szabályozás keretében oldják meg, hanem munkajogi oldalról. Tehát magyarán a munkajogi eszköztár felmondás alkalmazható annál, aki már betöltötte a korhatárt vagy ellátásban részesül, meg arra is, aki ugye jövőre tölti be.

– Elküldhetik őket nyugdíjba.

– Na ez nem probléma, ragyogóan gyakorolják ezeket a felmondási dolgokat. Én a következő problémát látom. Azt hiszem, hogy ez a megkülönböztetés, amit a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvénybe tettek, finoman szólva sántít. Nem vitatom, hogy a korhatár előtti ellátásoknál az állam szabályozási mozgástere bővebb, mint a korhatár betöltött öregségi nyugdíjasoknál, mert mint tudjuk, ez utóbbiakat minősíti az alaptörvény nyugellátásnak, csak ez kap nyugdíjjogi védelmet. Én úgy látom, hogy az a megoldás, amit most beletettek a tny-be, tehát társadalmi nyugellátásról szóló törvénybe, az a megkülönböztetés abban a körben, ahol már valaki betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, tehát klasszikus értelemben vett öregségi nyugdíjas, véleményem szerint nem tartható.

– Egy hallgató tíz perccel ezelőtt elmondta, hogy szerinte is ez jogot sért.

– Igen, igen. Félig hallgattam hölgynek az érvelését, és többségében nemcsak osztom, hanem szorzom annyira egyetértek vele. Én egy picit megpróbálom nyugdíjjogászul vagy nyugdíjhoz valamilyen módon értőként előadni ezt a dolgot. Tehát az, hogy a korhatár előtti ellátásoknál egyébként is működött és működik még mindig egy kereseti korlát, ez egy ésszerű dolog, mert ugye amikor még voltak korhatár előtti ellátások, akkor ott nem arra kellett ösztönözni, hogy minél előbb menjen el, hanem értelmes eszközökkel arra, hogy minél tovább maradjon. Tehát itt a szabályozás eleve adott, és ezekre is vonatkozik most egy még szigorúbb szabályozás, mert ugye aki nem tartozik azokba a jogviszonyokba, amelyeket Ön is említett, ott az éves kereset a minimálbér 18-szorosa. Ez rendben is van az állam oldaláról, és hozzáteszem, hogy bizonyos körben én ezt nemcsak jogi, hanem morális kérdésnek is tartom, és el tudom fogadni nyugdíjszakemberként, hogy ezt egységesen, munkajogi oldalról szabályozzák. Itt azonban az történik véleményem szerint, hogy összekeveredik az öregségi nyugdíjra jogosultaknál, illetőleg annál, aki már korbetöltött öregségi nyugdíjban részesül, az a szabály, hogy az állam itt nem munkáltató. Tehát a duplázás tilalmának az volt a lényege, hogy az állam kettős juttatást ad. Igen ám, csak a munkabér az illetmény az állam által adott. A nyugdíj nem. Az egy vásárolt, szerzett jog tulajdonvédelem alá esik, és ezt a jelenleg hatályos alaptörvény is tartalmazza, de értelemszerűen csak az öregségi korhatárt betöltött nyugdíjasokat tekinti nyugdíjasnak. Ön is említette, hogy minden korábbi ellátást áttereltek egy másik, alacsonyabb szintű védelem alá. Nekem az a véleményem, hogy ez más kérdés. Hát világos, a nyugdíjjogi kereteket állami jogszabálynak kell tartalmaznia. Na itt, itt látok különbséget.

– De hogy lehetett volna ezt nem jogsértően megcsinálni, úgy, hogy az jöjjön ki belőle, amit a kormány akar. Vagyis, hogy ne fizessenek nyugdíjat és fizetést egyszerre.

– Én úgy gondolom, hogy az, hogy jogsértő vagy sem, azon még lesznek itt komoly jogi problémák, hiszen megvan a jogalap is. Annál, aki köztisztviselő, kormánytisztviselő, tehát olyan pozícióban van, ami ugye a köz szolgálatát jelenti, ott az én szememben ez elsősorban morális kérdés és nem jogi kérdés.

– Tehát mondjuk egy miniszter, aki betöltötte a hatvankettedik évét.

– Rájuk nem vonatkozik. Rájuk nem, csak a közigazgatási államtitkárra. De most Ön nagyon jól említette, nagy kérdés és külön kérdés, hogy hol húzom meg a határt. A jogviszonynál a kinevezett, választott tisztségviselőknél, vagy sem. Én úgy látom, hogy most meghúzták a kormánytisztviselőknél. Ezt én azért tartom problémásnak, mert korábban az Alkotmánybíróság számos határozatában megvédte a nyugdíjjogi elveket, és szerintem most az alaptörvény ismeretében semmi ok arra, hogy a korbetöltött öregségi nyugdíjasoknál olyan különbséget tegyenek, mint amit a nyugdíjszabályba beletettek.

– Magyarán Ön szerint megtámadható ez az alaptörvény alapján is.

– Igen. Én úgy gondolom, hogy necces a dolog. Mind a már nyugdíjazottakat illetően, mind pedig a jövőben nyugdíjjogosultságot szerzettekre munkajogi oldalról történhetett volna szabályozás, hisz a munkáltatónak minden jogi eszköztár rendelkezésére áll. Szerintem erről az oldalról problémás a dolog, a nyugdíj, az egy szerzett jog, tulajdonvédelem alá esik. Tehát nem lehet azt mondani, hogy itt a mind a két ellátás érint a nyugdíjat meg a munkabért, vagy hogy az illetményt az állam adja. Igen, csak nem mindegy, hogy mint állami munkáltató adja vagy mint szabályozó alany ebben részt vesz.

– De most tegyük fel, hogy visszadobja mondjuk a köztársasági elnök, és azt mondja, hogy munkajogi alapon tessék ezt rendezni, és akkor jövő év elején egy olyan szabályozást vezetnek be, hogy tessék nyugdíjba zavarni például a hatvankét évnél idősebb orvosokat. Meg pedagógusokat. És akkor tiszta lesz a helyzet, mert ha vissza akarnak jönni dolgozni, akkor egy új szerződést kell kötni nyilván. Nem?

– Hát igen, hosszú évek óta, aki nyugdíjjogosultságot szerez és nyugdíjba akar menni, annak meg kell szüntetni a jogviszonyá. Tehát ilyen probléma nincs.

– De ha viszont elküldenek nyugdíjba mindenkit, aki betöltötte a korhatárt, akkor az valóban katasztrófát okoz.

– Félreértés ne essék, itt nincs nyugdíj, jogi értelemben nem nyugdíjkényszer van, csak gyakorlati értelemben. Ugye kimondja a törvény is, mert megnéztem, hol találom azt a mentesítést, amire Ön is utalt. Nem a nyugdíjszabályokban, mert tegnap az utolsó pillanatban egy külön törvénybe zárószavazás előtti módosító javaslattal tettek bele egy mentesítési klauzulát, ami az én olvasatomban két szempontból vérzik. Az egyik az, hogy csak a kormánytisztviselőre és a közalkalmazottakra vonatkozik. A többi jogviszonyban állóra, ami egyébként kizárja a kettős juttatást, nem. Bár megmondom Önnek őszintén, hogy olyan zavaros és kaotikus a jogszabályi kodifikációs munka, hogy zárószavazás előtti vagy mondjuk egy bizottsági indítvány sokszor nagyobb terjedelmű, mint maga a benyújtott törvényjavaslat. A másik gondja ennek az én olvasatomban az, de lehet, hogy tévedek, nem zárom ki, hogy csak a jövőre nézve szabályoz. Tehát azokra, akik mondjuk x idő múlva betöltik a hatvankét évdt és megszerzik az előszolgálatit. A kérdés, hogy mi van azokkal, akik már benne van a rendszerben. Nyugdíjas vagy előrehozott ellátásban részesülő.

– Azoktól nem lehet megvonni az egyiket vagy a másikat. Ugye?

– Hát én nem tudom. Úgy vettem észre, hogy a mentesítési klauzula nem vonatkozik rájuk, felhatalmazás sincs arra, hogy a kormány bizonyos feltételeket fogalmazzon meg, ami önmagában is problémás, mert én dolgoztam a hetvenes évek végéig, a nyolcvanas években egy olyan rendszerben, ahol egy más jogrendszerben, más gazdaságpolitikában volt egy keretösszeg. Mentesítés volt, a végén gyorsan belátták, hogy az egész formálissá válik és kontraproduktív lesz. Én úgy gondolom, hogy ha ez marad a szabályozás a mentesítésre, akkor itt komoly foglalkoztatáspolitikai problémák elé nézünk.

– Magyarán nem intéztek el semmit, de keménykedtek egy kicsit.

– Féloldalasnak érzem, nyugdíjjogilag problémásnak érzem a különbségtételt a korbetöltötteknél. Ezt át kellene kicsit gondolni. Nekem egyébként határozottan az a szakmai véleményem, hogy aki tud, dolgozzon, fizesse az adót, fizesse a járulékot. Ennél tisztességesebb megoldás nincs. Kivéve, amikor olyan ellátásokban részesül, ami keresetpótló, tehát rokkantság stb., ahol ha ugyanannyit keres, akkor nincs kockázat. Én ezt problémásnak érzem. Gondolom, hogy ennek elsősorban a foglalkoztatá politikai oldala lesz problémás.

– Akkor lesz fájó, ha egyszer csak eltűnik a nyugdíjas orvos meg nővér meg pedagógus.

– Egyébként a mentesítés is olyan, hogy a kormány külön mentesít a kormánytisztviselőt, a munkáltató pedig a köztisztviselőt. Tehát kezd ez cizellálódni. A végén majd eljutnak oda, hogy az egésznek így semmi értelme.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!