Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. január 8.



Bolgár György kérdései 2013. január 8-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Bajnai Gordon színvallásra szólította fel Orbán Viktort és a Fideszt a Bayer-ügyben. Mivel a Magyar Hírlap munkatársa, a Fidesz 5-ös számú tagkönyvének tulajdonosa minapi cigányellenes cikkével foltott ejtett Orbán és a Fidesz becsületén is. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mindenesetre tegnap este az ATV-ben azt mondta, olyan embernek nincs helye egy közösségben, aki emberek egy csoportját állatnak tartja. Vajon kizárják Bayert a pártból? Vagy se kizárás, se színvallás?

Másik témánk, hogy egyre erősebb a tiltakozás elsősorban az orvosok körében a közalkalmazottak kényszernyugdíjazása miatt. A szakmai szervezetek ágazati mentességet kérnek az egészségügyben, a kormányfő maximum egyedi mentességet hajlandó adni.

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy egyetlen kormányzati illetékes sem ment el tegnap a tiltakozó diákok gyűlésére, úgyhogy az oktatási kormányzat februárig kapott haladékot az egyetemistáktól, akik polgári engedetlenséget is kilátásba helyeztek. Ki lesz az erősebb?

Beszéljük meg aztán, hogy Orbán Viktor az egyetemisták meghívása helyett a FIFA meghívását fogadta el, és Bázelban részt vett a Puskás-díj, illetve az Aranylabda átadásán. Kinek mi a fontos?

És végül mi a véleményük arról, hogy özönlenek a szponzorok a Dunakeszi másodosztályú teremfoci csapatához amelyben Szijjártó Péter államtitkár is játszik. Vannak még furcsa véletlenek?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A Bayer-ügyről és az ellenzéki tárgyalásokról
Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, volt miniszterelnök

Bolgár György: - Két közleményt is kiadott ma. Tudom, hogy csak rövid néhány perce van, de azért mind a kettőre röviden kitérnék. Az egyik a Bayer-ügy. Ön egységes kiállást sürgetett. Mit jelentene ez, hogy képzelné ezt el ebben az ügyben?

Bajnai Gordon: - Hát talán mint Ön is emlékszik rá, még decemberben volt egy nagyon jelentős létszámú tömegtüntetés, amely a nácizmus ellen jött létre gyors szervezéssel. Akkor azért, mert egy jobbikos képviselő, Gyöngyösi Márton elfogadhatatlan javaslatot tett a magyar parlamentben. Akkor képesek voltunk arra, hogy talán évtizedek óta először a jobboldali Fidesz, a baloldali MSZP és a középen lévő Együtt 2014 vezetői, képviselői együtt szólaljunk fel egy színpadon, együtt határolódjunk el a gyűlöletkeltő eszméktől. Most azt gondolom, hogy a helyzet nem más, hiszen most meg egy országos napilapban, ugyan pici, de mégis országos napilapban egy vezető publicista, akiről köztudott egyébként, hogy a Fidesz alapító tagja, szintén gyűlöletre uszított, gyűlöletbeszédet folytatott. Nem látom a különbséget, hogy ugyanez a front, amely akkor létrejött, most miért ne állhatna fel legalább szimbolikusan, a nyilatkozatok szintjén. És azt gondolom, hogy ebben most a Fidesznek több dolga van. Egyszerűbb akkor harcolni a gyűlöletkeltő eszmék ellen, ha azok a szervezetünkön kívül tűnnek fel, mint ha a szervezetünkön belül, de nem lehet különbséget tenni.

– Ön elégedett lenne azzal is, ha a Fidesz vezetői, beleértve a miniszterelnököt, elítélnék ezt egyhangúlag, és akkor nem feltétlenül kellene egy közös gyűlést tartani, ahol Rogán Antal és mások is felszólalnának?

– Én most nem a gyűlést akartam javasolni, hiszen nem lehet folyamatosan gyűléseket tartani, csak akkor, ha nem történik megfelelő akció. Fontos itt annak az egységfrontnak, az erős politikai középnek az egyben tartása, amely ha mindenben vitatkozik is, a gyűlölet kérdésében, a gyűlöletbeszéd kérdésében, a szélsőségek elutasításának kérdésében legalább egységes. Talán emlékszik, a decemberi felszólalásomban azt mondtam ott a Kossuth téren, hogy a nácik ellen mindenkivel össze kell fogni, viszont a hatalomért még a nácikkal sem szabad összefogni. Ilyen értelemben ez most igaz arra az egyébként Fidesz-tagra is, Bayer Zsoltra, aki most már sokadszor gyűlöletbeszédet folytat egy országos napilapban.

– Igaznak igaz, de el tudja-e képzelni reálpolitikusként, hogy az Ön felszólítására, az egységes kiállás érdekében, a színvallás érdekében majd Orbán Viktor és a Fidesz azt fogja mondani, hogy magunktól is megtettük volna, de egyébként igaz, ez tűrhetetlen beszéd és ilyet a Fideszben és a közéletben nem tűrünk meg.

– Hát majd elválik, hogy mennyire gondolták komolyan a decemberi kiállást. Hiszen az ügyben nem látok minőségi különbséget. Én akkor azt mondtam, hogy hibáztunk mindannyian, én is, amikor korábban hasonló vagy ennél sokkal súlyosabb ügyekben nem elég markánsan szólaltunk meg. Nem tehetjük meg, hogy ilyen kérdésekben hallgatunk, mert akkor Magyarország még megosztottabb lesz, és még erősebb lesz az uszítás meg a gyűlölet. Akkor lehet Magyarországon egy erős politikai közép, akkor szabadulhat meg a szélsőségektől, ha ezekben az ügyekben együtt tudunk fellépni.

– Van elképzelése arról, hogy mit csinál mondjuk a demokratikus ellenzék, beleértve Önöket, ha Orbán Viktor meg sem mozdul, meg sem rezzen, meg sem szólal?

– Hát attól tartok, akkor azt kell mondanunk, hogy a Fidesz nem mér egyenlő mércével. Hogy amikor a Jobbik képviselői beszélnek elfogadhatatlanul a parlamentben akkor ő is kiáll, amikor a saját soraikban történik ez, akkor pedig lecsukják a szemüket. De ne menjünk elébe, jóhiszeműen adjuk meg azt az esélyt, hogy a Fidesz reagáljon erre. Tegnap például Navracsics Tibor egy nagyon ésszerű és szimpatikus nyilatkozatot tett ezzel kapcsolatban, nem a Fidesz nevében, hanem saját nevében.

– El tudja képzelni, hogy lesznek még mások is Fidesz-vezetők közül, akik legalább a saját nevükben ehhez csatlakoznak? És az már elegendő volna?

– Nézze, azt gondolom, a Fidesz vezetőinek is rossz az, ha ebben az országban uszítás és gyűlöletkeltés van. Nekik sem jó, hogy állandóan láthatóan összekapcsolódnak a közvélemény szemében olyan alakokkal, akik elfogadhatatlanul viselkednek. Magyart magyarral szembe akarnak fordítani.

– Akkor röviden még a másik mai közleményéről, amelyben azt indokolta meg, hogy miért nem vesz részt az Együtt 2014 az MSZP által kezdeményezett mai gazdaságpolitikai egyeztetésen. Tegye meg, hogy röviden elmondja nekünk is, miért nem. Mert a látszat az, hogy na akkor mégiscsak vannak megint kisebb-nagyobb konfliktusok az ellenzéki erők között.

– Én nem látok konfliktust ebben a kérdésben. Egyszerűen arról van szó, hogy a jogállam kérdésében a lehető legszélesebb egyetértést kell létrehozni, hiszen az alkotmányosság az, ami remélhetőleg, a következő száz évre akár, kijelöli azt a keretet, ahol a mindenkori ellenzék és kormánypárt együttműködik. Ezért itt a legszélesebb egyetértést kell létrehozni. Jónak tartom ebből a szempontból az egyeztetést. Végre nem arról beszélünk, hogy milyen az élet az Orbán-rendszer alatt, hanem arról beszélünk, hogy mi lesz az Orbán-rendszer bukása után, ami remélem már közel van. Erről szól a jogállami egyeztetés. De szakpolitikával.

– És ezt kellene végigvinni az Ön elképzelése szerint?

– Szakpolitikáról szerintem csak akkor van ideje beszélni, ha már koalíciót akarunk kötni egymással. Én azt gondolom, hogy sem az idő, sem a szervezeti összetétel, sem a módszer nem alkalmas arra, hogy mi koalíciót kössünk egymással. Hiszen most nem koalíciókötési idő van. Most azt tartom legfontosabbnak, hogy Magyarországon sok millió választó van, aki már 2010-ben is megalapozottan a változásra szavazott. Mert elege volt abból, hogy a megelőző húsz évben az ő életük a politikáról szólt, és nem a politika szólt az ő életükről. És ezeknek a választóknak biztosítékot kell adni, hogy nemcsak az Orbán-rezsim eltávolítását akarjuk elérni 2014-ben, hanem arra is garanciát kell adni, hogy nem fogjuk restaurálni a 2010 előtti időszakot. Azt, amelyik ide vezetett. És ezeket a garanciákat kellene először megadni, és megvizsgálni, hogy kik azok, akik ezt a garanciát hajlandók és készek megadni a szereplők közül. Utána akik ezt megadták, azokkal kell majd elkezdeni koalícióról, szakpolitikáról tárgyalni. És még egy dolog fontos. A választóknak szerintem abból is elegük van, hogy ül egy szobában hat-nyolc-tíz párt, és egymással egyezkedik, de közben velük még senki nem konzultálta meg ezeket a programokat. Ezért azt gondolom, most az az elsődleges dolgunk, hogy a civil társadalommal, a szakértőikkel, a szakmai kamarákkal beszéljük meg ezeket a programokat. Alakuljon ki minden pártnak a saját választói által megmért és elfogadott programja. Hiszen a koalíciókötés valójában nem más, mint kompromisszumkötés ahhoz képest, amit ideálisnak tart egyik vagy másik szervezet. Ezért az én naptáramban, forgatókönyvemben ez arrébb van, valamikor nyárra juthatunk oda, hogy azokkal, akiknek van tömeg támogatása, akik készek garanciát adni a korszakváltásra és van reális programjuk, megállapodjunk.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Kötelező nyugdíjba vonulás: kaphat-e az egészségügy ágazati felmentést?
Iván László professzor, a Fidesz parlamenti képviselője

Bolgár György: - Éppen nézem az életrajzát, látom, hogy idén lesz 79 éves.

Iván László: - Nem. 80.

- Ja, bocsánat, 2013 van. 80 éves, és ehhez képest rendkívül aktív, a közélet rendszeres szereplője. A kormány mégis kényszernyugdíjazni akarja azokat a közalkalmazottakat, akik Önhöz hasonlóan nagyon sok mindent tudnának még tenni az ország érdekében. Egyetért Ön ezzel?

- Én talán másképpen fogalmazok, de ennek megvan az oka, hiszen én lélektanász is vagyok meg idősgyógyász is. Én inkább azt mondom, hogy a nyugdíjazási folyamatnak, amely évekkel ezelőtt elindult, különböző fázisai voltak. Jelenleg a nyugdíjkorhatár és a nyugdíjkorhatár után való munkavállalás, valamint a nyugdíjkorhatár utáni munkában maradás kérdése csúcsra járatottan előtérbe került, hiszen a miniszterelnök úrnak az állásfoglalása az volt, és ezt a kormány is elfogadta, hogy egyrészt kettős jövedelem ne legyen, másrészt pedig, aki betölti a nem általunk hozott, de általunk is elfogadott nyugdíjkorhatár időpontját, annak kötelezően nyugdíjba kell mennie. Hacsak nem olyan státuszt tölt be a közszférában, amely az ő távozásával megakadályozná és lehetetlenné tenné annak működését.

- De megindokolta a miniszterelnök, hogy miért kell kötelezően elküldeni ezeket a nyugdíjkorhatárt betöltött embereket? Hiszen hatvankét éves korban azért, ha valakinek az egészsége megengedi, akkor tapasztalatai, tudása teljes birtokában nagyon hasznos munkát végezhet. Mivel magyarázta ő azt, hogy erre szükség lesz?

- Erre azt mondanám, hogy ha valaki, akkor én tényleg megéltem ezt a 80 évemet, és hatvankét éve megállás nélkül már diplomásként tevékenykedem és dolgozom. Tehát pontosan tudom, hogy mit jelent. És azóta, mint gerontológusnak, idősgyógyásznak és időskutatónak, és mint pszichiáternek is, az a véleményem, hogy az élethosszon keresztül felhalmozódott ismeretek, gyakorlati és elméleti tudás az olyan, amelyet mindenképpen érdemes érvényesíteni.

- Ez jó az egyénnek is, és jó a társadalomnak is.

- Mindenkinek jó. Persze. Csak vannak bizonyos helyzetek, amikor a foglalkoztatás-stratégiai szempontok, a finanszírozási, gazdasági stratégia összehozhat olyan állásfoglalást, amelynek most az a leglényegesebb vonása, amit elmondtam, hogy a nyugdíjkorhatárhoz érkezőknek mentesítést kell kapniuk. Mégpedig egyéni mentesítést, és ez folyamatban van, tehát ez a kérdés nincs lezárva. A kormányhatározat megszületett január elsejétől, de folyamatban vannak azok az egyedre szabott és intézményre szabott felmérések, vizsgálódások sürgős formában, hogy ki az és milyen státuszban, aki a közszférában feltétlenül kell hogy még tovább tevékenykedjen.

- Mindjárt visszatérnék erre a kérdésre, de azért még egyszer megkérdezem, hogy a miniszterelnök ezek szerint konkrétan valami olyasmivel indokolta ezt a lépést, hogy egy, nincs az államháztartásnak pénze arra, hogy tízezreknek fizessen nyugdíjat is és munkabért is, kettő, a fiatalok közül viszonylag sokan vannak ezekben a válságos időkben munka nélkül, vagy nem olyan munkához jutnak, amilyet szeretnének és amihez megvan a képesítésük, ezért nekik teret kell adni, például úgy, hogy a hatvankét évnél idősebbek elmennek nyugdíjba és akkor legalább a közszférába fel lehetne ezeknek a frissdiplomásoknak egy részét felszívni.

- Három héttel ezelőtt volt az idősügyi tanácsülésünk, ahol ezt a miniszterelnök meg is fogalmazta.

- De valahogy így fogalmazta meg, ahogy én megpróbáltam összefoglalni?

- Lényegében a háttérben gazdasági, pénzügyi, fiatal nemzedéki kérdések húzódnak meg. De ez egy stratégiai töltet és a stratégia kivitelezéséhez folynak most a végső tárgyalások.

- És próbáltak Önök, vagy például személy szerint Ön ezzel ellenérveket szembeszegezni? Hiszen ez is egy elfogadható érvrendszer, de az Öné is legalább annyira.

- Igen. Az érvek és ellenérvek kérdésében nyilvánvaló, hogy mi azt szeretnénk elérni, hogy ez harmonikusan menjen végbe és igazából ne sérüljenek olyan alapszempontok, amelyek a mindennapi életben az egészségügy biztonságát, az egészségügyi ellátás szolgáltatásainak minőségét mindenképpen megtartják.

- Márpedig az egészségügyben ez komoly rendszerproblémákat okoz.

- Nagyon komolyakat.

- A Kórházszövetség azt mondja, hogy mintegy tízezer orvosnak és ápolónak kellene kötelezően nyugdíjba vonulnia. És ugye az idő sürget, mert január 31-éig meg kell szüntetni a munkaviszonyt. Azért az itt van a nyakunkon.

- Bolgár úr, a következő a helyzet. Ma körülbelül harmincezer orvos dolgozik Magyarországon, ennek körülbelül egynegyede nyugdíjasként. Ez az egyik része a dolognak. A másik, hogy tíz éven belül körülbelül az orvosok negyven-negyvenöt százaléka beér abba a korba, amikor nyugdíjkorhatáros lesz. Tehát addig még sok víz lefolyik a Dunán. De pillanatnyilag nyilvánvaló, hogy az ország gazdasági, pénzügyi és úgynevezett foglalkoztatási stratégiájában kiemelt helye van az egészségügynek. A többinek is fontos szerepe van, de az egészségügynek biztos, hogy nagyon komoly érvei, ellenérvei vannak amellett, hogy ne a fűnyíró elv valósuljon meg, hanem mentsük azt az értéket, amit az idősödő és időskorú orvosok, nyugdíjas orvosok betöltenek a mai egészségügyben.

- De akkor talán itt azt kellett volna kérniük a miniszterelnöktől és a kormánytól, hogy ha máshol nem is, legalább az egészségügyben ezt az egyedi mentességet váltsa fel ágazati mentességgel, mondván, hogy az egészségügyre ez nem vonatkozik.

- Igen. Ezt mondtuk is és elmondtuk az érveinket, gondolatainkat. Ezen a héten és a jövő héten ez végbe fog menni intézményenként, személyre szabottan, mert rendkívüli sokféleség van az egészségügyi státuszokban. Vannak ugye közszférában működő kórházak, azon belül vannak Bt-k, azon belül vannak különböző kombinált formák, és az ide tartozó státuszok között is többféle van. És nyilvánvaló, hogy az alapszempont a közszféra-státusz, de az egészségügyön belül ez egy külön mérlegelést, külön felmérést, külön egyénre szabást igényel, és lehet, hogy változik majd a kritériuma.

- Tehát Ön optimista, hogy esetleg mégsem kell egyénenként ennek a tízezer embernek külön kérni, mert lehet, hogy akkor azt mondják, hogy a fene vigye el, engem nem érdekel, ha engem el akarnak küldeni, inkább maradok otthon, nem kezdem el ezt a kálváriát, hogy azt várjam, hogy megadják-e.

- Én lélektanilag sok tapasztalat alapján merem mondani – én sokkal inkább az árnyaltabb, differenciáltabb dolgok híve vagyok –, hogy ezt a kemény kényszert hagyjuk ki, mert nem erről van szó. Arról van szó, hogy valamilyen kényszere mindig mindennek van. Az, hogy Bolgár úr ott ül a stúdióban…

-… Ez nem kényszer.

- De az intézmény maga egy kényszerítő körülmény, ott hajtja végre a feladatait. Én most nem cikizni akarom vagy visszavágni, hanem azt mondom, hogy igenis az egészségügyben ez egy nagyon komoly kérdés, hogy minden szempontból árnyaltabban, differenciáltabban vizsgáljuk, és ez elindult most. Én bízom benne, hogy lesz eredménye.

- Tehát azt reméli ezek szerint, hogy az egészségügyi kormányzatnak sikerül elérnie a hátralévő néhány hétben, hogy legalább ennek az ágazatnak adjanak kollektív mentességet, hogy ne kelljen egyenként tízezer embernek beadnia ezeket a papírokat a főnökeiknek, ne kelljen ellenjegyezniük, támogatniuk, ne kelljen elküldeniük a miniszterelnökségre, mert a miniszterelnök adhatja meg a mentességet.

- Igen.

- El tudja képzelni, hogy legalább itt ezt még vissza lehet csinálni?

- Hát nem elképzelem, hanem remélem.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Nem indul újra országgyűlési képviselőként
Lendvai Ildikó az MSZP országgyűlési képviselője

Bolgár György: – Ön a mai Népszabadságban közölte, hogy nem indul a következő parlamenti választáson. Egyidősek vagyunk szinte napra, Ön fiatal asszony. Miért döntött így?

- Biztosan nem azért döntöttem így, mert elfáradtam. Talán a hallgatók is hallják, hogy sajnos mindig gyorsan beszélek, reményeim szerint gyorsan is gondolkodom és felszaladok az emeletre gyalog is. Még azt sem mondhatom, hogy elvesztettem a parlament iránti egyre reménytelenebbé váló szerelmemet. De van olyan helyzet, amit az embernek be kell látnia. Ez nem a saját állapotommal kapcsolatos, mert mondom, én frissnek és érdeklődőnek érzem magam, még ha mások nem is feltétlenül így látnak. Amit be kellett látnom – és nem e percben, mert körülbelül már egy éve meghoztam ezt a döntést –, az két dolog. Az egyik az, hogy ha én teljes erőmből, teli szájjal száz vidéki fórumon és körülbelül ugyanennyi belső pártrendezvényen egy széles demokratikus együttműködés mellett agitálok, akkor ezt sokkal szabadabban, könnyebben és hitelesebben tehetem, ha közben nem motoszkál bennem az a gondolat, hogy persze, működjünk együtt, de az én körzetemtől el a kezekkel. Tehát itt mondhatni azt, hogy önző ok vezetett, a saját érvelési szabadságom önzése. A másik ok talán már nem nevezhető ennyire önző oknak. Ha egyszer fele akkora létszámú lesz a parlament, ráadásul, ahogy az előbb utaltam rá, az MSZP igazán nem vindikálhat magának jogot az összes demokratikus férőhelyre, ha olyan nagyon tudjuk, hogy szükség van új arcokra, akkor az embernél egyszerűen a jó ízlés diktálja azt, hogy ha ő megteheti életkori és egyéb okokból, hogy ne kapaszkodjon a parlamenti székért, akkor tegye meg, hogy lemond róla. Biztos ismeri a mondást, hogy vagy a probléma, vagy a megoldás része vagy. Ha választani lehet, akkor én nem szeretek a probléma része lenni, inkább a megoldásé.

- Úgyis fel lehet persze tenni a kérdést – és nyilván sokan ezt is teszik, sőt vannak, akik meg is válaszolják magukban –, hogy most akkor Ön magától ment vagy rájött arra, hogy mennie kell?

- Nem hiszem, hogy mennem kellett volna. Nagyon sok cikluson át indultam egyéni körzetben Budafokon. Igazából csak utoljára, 2010-ben nem, akkor is azért nem, mert éppen pártelnök voltam, és nyilván országos kampány mellett nem vállalhattam jó szívvel egy helyi kampányt. Tehát ha a választókerületemben azt jelzem, hogy gyerekek, én ismét szívesen elindulok, nem hiszem, hogy azt mondták volna, hogy ne. De azt sem hiszem, hogy ha azt mondom Mesterházy Attilának vagy bárkinek az új vezetésből, hogy azért én ezt még megpróbálnám, akkor azt mondták volna, hogy nem, ez lehetetlen. Persze értem a kérdést…

-… Látjuk azért, hogy a Mesterházy féle vezetés tudatosan cseréli ki a régebb óta jelenlévő MSZP-s vezetőket olyanokra, akik mondjuk egy generációval vagy legalább fél generációval fiatalabbak, vagy eddig nem voltak annyira az előtérben.

- Azt kell mondanom, hogy néha pocsékul esett, mikor ilyet hallottam. Volt, amikor vissza is riposztoztam, házon belül természetesen. Nem is állítom, hogy mindig jónak tartom a szelekciót, de az alaptörekvést azért értem. És azzal az alaptörekvéssel egyetértek, hogy minden politikai elit vérfrissítésre szorul, pláne a magyar, ahol a pártok elleni utálat sajnos általános, pláne az MSZP-é, amely komoly választási vereséget szenvedett két-két és fél éve. Így meg kell értenem, hogy egy színesebb, frissebb, részben új személyi garnitúrára is szükség van. Én fontos helyet szánnék azért a jövőben néhány tapasztalt politikusnak, de ha én meg tudom tenni, hogy ezt a folyamatot ne nehezítsem, ha ez növeli a saját szabadságfokomat is ezer más vitában, és ráadásul úgy gondolom, hogy fogok találni magamnak a parlamenten kívül is politikai-közéleti szerepet – mert nem ilyen értelemben akarok nyugdíjba menni –, akkor miért ne tegyem könnyebbé akár ezt a törekvést is?

- Mit gondol, az Ön lépése jelzés lesz-e egyrészt a pártvezetésnek, hogy akár szabadabban vagy bátrabban léphetnek, hiszen lám, a másik oldalról is vannak olyanok, akik maguktól is veszik a lapot és meglépik azt, amit esetleg ők nem mernek mondani, hanem csak szeretnének így vagy úgy megcsinálni, másrészt meg azoknak is jelzés lehet, akik Önhöz hasonlóan vezető szerepeket töltöttek be az MSZP-ben az elmúlt huszonkét évben. De sokan úgy érzik róluk, hogy elég volt, jöjjenek mások, mert ők ezzel a 2010-es vereséggel tulajdonképpen már a múlt emberei és – nem azért, mert személyileg nem volnának képesek, de mégiscsak annyira lejáratták őket, hogy nem lehet tőlük megújulást várni.

- Nézze, nem egészen így gondolom, noha látok olyan vélekedést is, hogy mindenki, aki az elmúlt nyolc év kormányában vagy vezető politikusként más testületében szerepelt, az végképp lejáratódott. Vannak persze, akik annyira elöl voltak, hogy gondolkodniuk kell azon, mikor mi a jobb. De úgy általában azzal, hogy valaki miniszter volt – és esetleg jó miniszter volt –, ezért most akkor tűnjön el a politikai porondról, ezzel semmiképpen sem értenék egyet. Ez is baj volna, mint ahogy nagy baj volna az is, ha kizárólag a régi kormányok összetétele állna helyre és szerepelne régi-újként 2014-ben. Azt hiszem, hogy mint mindenben, most is a kevert képességek és kevert élettapasztalatok a legjobbak. Kell majd egy kormányban vagy egy parlamenti politikában 2014 után is olyan, aki már hallott csatazajt politikai értelemben, sajnos többet is, mint amit szeretnénk a magyar közéletben, és kell olyan is, aki talán jobban magához tudja vonzani a közbizalmat, mert nem tudnak még róla rosszat. Igaz, jót sem, de néha ez előny a politikában.

- Az ember azt gondolná, hogy viszonylag könnyű volna kifogni a szelet a Fidesz meg a jobboldal vitorlájából azzal, hogy az állandó komcsizás célpontjait, azokat, akik életkoruk miatt még az előző rendszerben is működtek, és mondjuk az MSZMP-ben ha nem is magas, de kisebb-nagyobb pozíciókat betöltöttek, leveszik a politikai színtérről vagy hátrébb húzzák, és akkor majd nem lesz kit komcsizni. De nagyon jól tudjuk, hogy nemhogy MSZMP-tagnak nem kellett hozzá lenni, de negyvenévesnek sem kell hozzá lenni, elég harmincnak. Ha valakit le akarnak komcsizni, akkor bizony komcsi lesz.

- Ez így van. Nem is ez vezetett. Annak idején Újhelyi István, aki most a parlament alelnöke, huszonéves volt, tán 22-23, amikor mesélte nekem, hogy egy szegedi koszorúzáson azt üvöltötte neki az odamozgósított szélsőjobbos csapat, hogy „komcsi, komcsi”. Pedig ő legfeljebb úttörő lehetett, de lehet, hogy az sem. Tehát nem ezen múlik. Nyilván erre én is példa vagyok, aki nemcsak tagja voltam a múlt rendszerben az MSZMP-nek, hanem valóban dolgoztam is benne. Furcsa dolog, hogy a kommunistázás vádját meg egyéb, alapvetően totál hamis vádakat nem rögtön akkor kaptam meg, amikor közel voltunk a rendszerváltáshoz, amikor még lehetett volna mondani, mert több volt az indulat. Akkor a világon semmi baj nem volt velem és a hozzám hasonlókkal.

- És akkor még nagyobb lehetett volna a gyanú Önökkel szemben, hogy tulajdonképpen szívük mélyén még mindig igazi komcsik.

- Persze.

- De eltelt huszonkét év és kiderült, hogy semmi nincs a politikájukban, ami kommunizmust jelentene.

- Sőt, majdhogynem az ellenkezőjével szoktak minket vádolni vagy kritizálni. Soha nem azzal kritizálták az MSZP-t, hogy mániákusan vissza akarta állítani az állami tulajdont. Volt, aki azzal kritizálta, hogy túlságosan privatizált. Nem értek egyet vele, de a kritika pont az ellenkező volt. Nem azzal kritizálták, hogy túlságosan Keletre orientálódik, hanem hogy „lefekszik a nyugatnak, az Európai Uniónak”. Tehát ami vádat vagy kritikát kaptunk, jogosan, nem jogosan, még az sem a kommunista múlt valamilyen reinkarnációjának vádja volt. Ezek nagyon is aktuálpolitikai vádak, azért is soroltam az előbb, hogy velem kapcsolatban ez egyáltalán nem merült fel, amikor még közel voltunk a rendszerváltáshoz. Minél fontosabb vagy ismertebb pozíciót töltöttem be az MSZP-ben 2002 után, annál inkább váratlan gyorsasággal előbukkantak ezek a vádak és rágalmak.

- Visszatérve az előző kérdésemhez, lehet-e ez valamiféle jelzés, hogy Lendvai Ildikó – aki mégsem akárki, az MSZP elnöke is volt – visszalép. Ha nem is távozik a közéletből, de a parlamenti életből igen. Lehet-e ez jelzés a pártvezetésnek, hogy esetleg szorgalmazzon hasonló lépéseket, vagy lehet-e ez jelzés a saját kortársainak az MSZP-n belül, hogy gyertek utánam, nem olyan veszélyes, életben tudunk maradni így is?

- Az még nem biztos, mert lehet, hogy belehalok a parlament nélkül. Ezt persze csak viccből mondom, mert, ahogy mondtam, találok más szerepet és nem fogok azért belehalni. Ami a jelzést illeti, szerintem a pártvezetés már annyi jelzést leadott e tekintetben, hogy milyen típusú elitváltást szeretne, hogy újabb jelzések sem tapintatosak, sem célra vezetőek nem volnának. Nézze, valószínűleg én is kikapartam volna annak a szemét, aki azzal jön hozzám, mielőtt én egy éve ezt a döntést meghoztam, hogy menj már arrébb, mert csak ártasz. Ennek nem ez a módja, és talán nem is ez az igazságtartalma. Azt mindenképpen gondolom persze, MSZP-n belül és kívül, hogy kinek-kinek át kell gondolnia a saját szerepét. Senkinek sem tanácsolnám, aki kedvet, tehetséget érez és nem terheli semmiféle bűn, hogy vonuljon vissza teljesen a politikától. A külső hatást és a közvéleményre gyakorolt hatást is megfontolva kell eldöntenie, hogy azt a politikai szerepet hol akarja betölteni. Mert erre vonatkozólag nagyon sokféle szerep, lehetőség van. És akár igazságosnak tartjuk, akár nem, ebben figyelembe kell venni azt is, hogy a közvélemény abban az ügyben, amit mindnyájan szolgálunk, akarunk, melyik helyen tart minket jó és sikeres szolgájának, és melyik helyen teszünk esetleg rosszat.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!