rss      tw      fb
Keres

Elkezdődött




Amikor tavaly októberben a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárainak volt bátorságuk aláírást gyűjteni a kormány oktatáspolitikai ámokfutása ellen, nem lepődtem meg. Ismerve Budaörs polgármesterét, tudtam, hogy nem kell retorziótól tartaniuk, hiszen nagy valószínűséggel egyetértenek. De még ha nem is így lenne, Wittinghoff  Tamás nem arról híresült el, hogy politikai véleményük miatt rúg ki embereket az állásukból. Sokkal inkább arról, hogy több mint húszéves meggyőző polgármesteri teljesítménye alapján a Fidesz 2010-es tarolása közepette is sikerült választást nyernie. Mert megmutatta, hogyan fejlődik egy város, ha a polgármester nem lop, és azt sem hagyja, hogy mások lopjanak.

A budaörsi iskola aláírásgyűjtésekor még arról szóltak a hírek, hogy sokan egyetértésükről biztosították őket, de aláírni nem mertek.  Mára valami megváltozott. A legújabb hír a Szilágyi Erzsébet Gimnázium 49 tanárának nyílt levele, és ez már komoly bátorságról tanúskodik, mert az iskola nem számíthat egy liberális polgármester toleranciájára, hiszen az ősfideszes I. kerületben van. Az új konstrukcióban pedig, amikor mindenkit az állam megbízottja nevez ki, még kevésbé számíthatnak elnézésre.

Csakhogy nem lehet egy teljes tantestületet leváltani. Több tantestületet még kevésbé. A 49 szilágyis aláírásnak nagyobb jelentősége van, mint egy százezres Milla-tüntetésnek. Oda azok mentek, akik szabadok, és nem félnek. Most azok hallatták szavukat, akiknek le kellett győzni félelmüket, mert Orbán rendszerében egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek. Legyőzték, mert a szolidaritás és a „nem vagyunk egyedül” érzés megjelenése  bátorságot adott nekik. És egyre többeknek fog bátorságot adni.

A tavaly decemberi diákmegmozdulás, majd a diákok, oktatók és rektorok ennek nyomán kialakult összefogása áttörte az elszigeteltség falait, rést ütött a diktatúra „oszd meg és uralkodj” taktikáján. Nem lehet kétségünk: a szilágyisok példáját egyre több iskola fogja követni.

(Andor Mihály)


A szerk. megj.: Részlet a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárainak nyílt leveléből

„Megdöbbenésünket és tiltakozásunkat fejezzük ki az iskolák visszaállamosításának következtében kialakult helyzettel kapcsolatban.” felhívják a figyelmet arra, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) alá rendelt és az iskolákat irányítani hivatott tankerületek hivatali szervezete még nem épült ki. „Sok helyen a tankerületi igazgató egymagában – infrastruktúra és munkatársak nélkül – próbál megküzdeni a feladatával, nem készültek el a működési szabályzatok, nincsenek kialakítva a feladat- és hatáskörök, a felmerülő problémákat nem tudják megoldani, a kérdésekre nem tudnak válaszolni. A tankerülethez tartozó összes iskolát egyetlen, helyismerettel nem rendelkező, egy távoli központból jelentésbekérésekkel irányítani próbáló tankerületi igazgató jogosult vezetni.”

A kormányzat nem mérte fel erejét és lehetőségeit, de jure végrehajtotta, ám de facto nem képes végrehajtani az állami irányítás alá vételt. A régi struktúrát fölszámolták, az új még nem létezik. A helyzet irracionális, s ők „politikai szimpátiától és világnézeti hovatartozástól függetlenül aggódva, kirekesztettként szemlélik az erőltetett iramú, homályos tartalmú és célú átalakítást”.

Az aláírók szerint oktatásunk, iskoláink, egyetemeink nemzedékek munkájával fölhalmozott nemzeti kincset képeznek. Ezért tiltakoznak e nemzeti örökség elherdálása, a tanárok, diákok, szülők bizonytalanságban tartása, a napi improvizációk és a valós helyzetet elleplező, megszépítő vagy félremagyarázó, a közvélemény félrevezetését szolgáló kormányzati kommunikáció ellen. Követelik, hogy az iskolák igazgatóinak adják vissza cselekvési lehetőségüket, hogy továbbra is felelősséggel működtethessék a rájuk bízott iskolákat. Követelik az iskola kiszámítható, nyugodt működésének biztosítását, a tanárok munkájának és szakértelmének megbecsülését, elismerését. Egyben arra buzdítják az iskolákat, tantestületeket, középiskolákat, egyetemi hallgatókat, tanárokat, oktatókat, szülőket, szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, hogy csatlakozzanak a tiltakozásokhoz és követelésekhez.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!