rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. január 10.

Miért utasították el a Bayer elleni feljelentést?
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség, illetve a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője

Bolgár György: - Ha elkezdem itt az elmúlt napok ügyészségről érkező híreit összeszedni, látszólag ezek nagyon szorosan kapcsolódnak egymáshoz, de Ön mindjárt meg fogja mondani, hogy mégsem egészen. Szóval a mai hír az, hogy elutasították a Bayer Zsolt Magyar Hírlapbeli cikke miatt tett feljelentést. De ez nem Önhöz tartozik vagy legalábbis nem Ön közölte ezt, hanem a megbízott fővárosi főügyész indokolta meg, hogy miért, és magát a feljelentést a XIV. és XIV. kerületi ügyészség utasította el. Na ez miért nem Önhöz tartozik? Miért került egy másik ügyészséghez?

Fazekas Géza: - A Legfőbb Ügyészséghez igen gyakran érkeznek a legkülönbözőbb ügyekben feljelentések. Tegnap magam is kommunikáltam több helyen, hogy a Legfőbb Ügyészségre is érkezett e tárgyban is feljelentés, méghozzá több magánszemélytől is. Ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség egyetlen esetben sem közvetlenül nyomozó hatóság, mint ahogy egyetlen esetben sem felügyel közvetlenül elsőfokon ügyeket. És ha a Legfőbb Ügyészségre érkezik egy beadvány, egy feljelentés, azt minden esetben a Legfőbb Ügyészség a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészséghez továbbítja. Ezt a konkrét ügyet még tovább színezi az is, hogy a Legfőbb Ügyészséghez érkezett beadványokkal, feljelentésekkel egyidejűleg Budapestre is, tehát a Fővárosi Főügyészségre, illetőleg annak szerveihez is érkezett feljelentés. És ezen odaérkezett feljelentések nyomán ugye a büntetőeljárási törvény azt mondja, hogy három napon belül döntenie kell egy beérkező feljelentés nyomán, hogy vagy nyomozást rendel el, vagy elutasítja a feljelentést, vagy feljelentés kiegészítést rendel el. Tehát arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kerületi ügyészség döntötte kérdésben. És ez magyarázza azt, hogy a mai közleményt a fővárosi főügyész úr jegyzi, hiszen a Fővárosi Főügyészség egyik szerve járt el ebben a konkrét kérdésben.

– És ez egyben azt is jelenti, hogy a Legfőbb Ügyészséghez érkezett feljelentéseket már nem is fogják külön vizsgálni?

– A Legfőbb Ügyészséghez érkezett feljelentések sorsa az volt és a továbbiakban is az, hogy az arra illetékes ügyészséghez továbbítja a Legfőbb Ügyészség. Tehát ebben az ügyben a Fővárosi Főügyészség Ön által is említett kerületi ügyészsége hozott egy feljelentést elutasító határozatot. De pont azért elsődlegesen a Legfőbb Ügyészség szóvivőjeként tudok akkor beszélgetni Önnel erről a kérdésről, ha több ügyészséget érintő összefüggésekről van szó. Viszont mint Legfőbb Ügyészség, elsősorban elvi jelleggel tudom ezt a kérdést megközelíteni.

– Jó, maradjunk az elvinél. Csak azért akartam, hogy elmondja, hogy mik is ezek a szervezeti szabályok, hogy kiismerjük magunkat, hogy most éppen miért nem Ön, miért a fővárosi főügyész, máskor meg fordítva, miért Ön?

– A tegnapi közlemény ami pedig a Központi Nyomozó Főügyészséghez kapcsolódik a Gyöngyösi-ügyben…

– És akkor Ön a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjeként jelent meg a nyilvánosság előtt.

– Igen. Tehát párhuzamosan több eljárásról beszélünk. Egész pontosan, a közösség elleni izgatás kérdéskörében itt néhány napon belül három döntés is született. Egy ügyészi vádemelést követő bírói ítélet, amely elmarasztalta…

– Ez a Tomcat-ügy.

– …ezt a bizonyos Tomcat nevű bloggert. Ezzel párhuzamosan egy feljelentés-kiegészítést követően Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselőt érintően a feljelentés elutasításáról határozott a Központi Nyomozó Főügyészség, amely ugyancsak a tegnapi nap híre volt. És a mai nap híre pedig a feljelentés elutasításáról szóló határozat, amely a Magyar Hírlap újságírójának január 5-én megjelent írásával összefüggésben beadott feljelentést reflektál. Tehát azért mondtam, hogy a három ügyet nyilvánvalóan az köti össze, hogy mind a három ügy közösség elleni izgatás bűncselekményét vizsgálta. És elsősorban nem tény, hanem jogkérdések azok, amelyek ezzel kapcsolatban felmerülnek.

– Pontosan. Csak a hallgató meg az olvasó fejében úgy tűnik, hogy ugyanarról a ténykérdésről van szó minden esetben, ha nem is ugyanazokkal a szavakkal, mégis részben különböző a végeredmény. A bíróság elítélt, az ügyészség meg mindkét esetben elutasított.

– A bírósági elítélést viszont egy ügyészi vádemelés előzött meg. A blogger elítélése pont azért történhetett meg fizikai értelemben, mivel maga az ügyészség is úgy ítélte meg, és ebből is látszik, hogy minden ezen bűncselekménnyel kapcsolatos kijelentést is a maga konkrétságában kell vizsgálni. Mivel az egyébként mára már egységesen kialakult bírói gyakorlat, amely döntően az Alkotmánybíróság még 1992-ben hozott és többször más alkotmánybírósági döntésekkel is megerősített állásfoglalásán alapul, ez tette egységessé a bírói gyakorlatot. Amelyet kétségtelen, hogy az ügyészség több esetben megkísérelt, hogy úgy mondjam, szétfeszíteni, tehát abba az irányba terelni, hogy bizonyos kijelentéseket beletartozónak véljen a bíróság, de ezek a próbálkozások kudarccal végződtek. Így az Alkotmánybíróság határozata, amely értelmezte ezen kérdéskört, és amely minden jogalkalmazó számára kötelező érvényű, ellentétben, hiszen ugye nem precedens jogon alapul a magyar jogrendszer, a bírói eseti döntésekkel, amelyek nyilván egyfajta iránymutatást jelentenek. Viszont az Alkotmánybíróság döntése zsinórmértékül szolgál az ügyészség számára is. Tehát, ha úgy tetszik az ügyészség, miután ezen megerősödött joggyakorlat egyértelművé vált, azon esetekben van módja képviselni és adott esetben vádemelésig elvinni az ügyet. Ha azoknak a feltételeknek, azoknak a kritériumoknak, amelyet alapvetően az Alkotmánybíróság határozott meg a közösség elleni izgatás bűncselekményének az értelmezésekor, megfelel. Hiszen az egész azon alapul, hogy annak idején, 1992-ben még megtámadták ezt a törvényi tényállást az Alkotmánybíróság előtt, és ekkor módja volt az Alkotmánybíróságnak egészen mélyre ásva, jogtörténeti összefüggéseket is vizsgálva és az 1900-as évek elején kúriai döntéseket is jogászként felhasználva, beemelve értelmezni, és egyszer és mindenkorra, pont azért, mert többször is megerősítette…

– Ügyész úr!

– Lényegét tekintve és nagyon fontos, hogy lássuk azt, hogy a lényegében három fontos elem szükséges ahhoz, hogy a legfontosabb tényállás jele, a gyűlöletre uszítás megvalósuljon. Tehát az, aki nemcsak hogy konkrétan erőszakos cselekedetre, tehát ilyen tevékenység kifejtésre hív fel. Ehhez kapcsolódóan meg kell valósulni annak is, hogy a veszély ne legyen pusztán csak feltételezett, illetőleg a veszélyeztetett jogok konkrétak legyenek, és az erőszakos cselekedetnek közvetlenül kell fenyegetnie.

– Jó, akkor induljunk ki…

– Tehát ezek az elhatárolások.

– Akkor induljunk ki ebből. A Gyöngyösi-ügyben ezt még csak érteni vélem, hogy ott zsidó származású képviselők vagy kormánytisztviselők, vagy is-is összeírásáról volt szó, tehát ott konkrét fizikai veszély nem vetődhetett fel. Na de a Tomcat ügyben és ha a Bayer-cikket nézzük, a Bayer-cikkben nagyon hasonló minden értelmezés szerint mindaz, amiről írnak. Tomcat azt írta a cigányokról, hogy szedjetek össze húsz embert, menjetek le és egy szó nélkül verjétek szét őket. Nem történt meg, nem szedtek össze húsz embert, nem vertek szét senkit. Bayer cikkében pedig azt mondja, hogy a cigányság jelentős része állatként viselkedik, állatok pedig ne legyenek, ezt kell megoldani azonnal és bárhogyan. Hogy lehet ezt a két kijelentést nem egyformán értelmezni? Miért gondolja az ügyészség, hogy az egyik ügyben igen, vádat lehet emelni, és lám, a bíróság anélkül, hogy bárkinek egy haja szála görbült volna az ügyben, mégiscsak elítélte Tomcatet, a másik ügyben meg Önök úgy gondolják, hogy ez nem üti meg azt a mértéket, mert a három felsorolt feltétel közül valamelyiket mégsem teljesíti vagy meríti ki.

– Szeretnék ragaszkodni ahhoz, hogy elvi szinten beszéljünk ezekről a kérdésekről. Ugyanis a Fővárosi Főügyészség kerületi ügyészségének határozata természetesen még nem merítette ki a jogorvoslati jogát az érintettek. Egyrészt. Másrészt meg a Fővárosi Főügyészség mai döntése az a Fővárosi Főügyészség döntése. De az Ön idézete…

– Tehát még a Legfőbb Ügyészséghez lehet fellebbezni?

– Nem, a…

– Vagy hova lehet?

– Hát a kerületi ügyészség döntése ellen a Fővárosi Főügyészséghez lehet, a Központi Nyomozó Főügyészség döntése ellen panasszal lehet élni a Legfőbb Ügyészségnél.

– Na de a kerületi főügyészség döntését maga a fővárosi főügyész indokolta meg, akkor ott nem sok esély van a fellebbezésre. Nem? Mintha magára vonta volna az esetleges fellebbezésnek az elutasítását is jó előre. Nem?

– A konkrét idézetek, amelyeket Ön idézett, hogy szedjetek össze húsz embert és szó nélkül verjétek össze őket, e között és a másik Ön által idézett mondat között, úgy ítélte meg az ügyészség, nem lehet egyenlőségjelet tenni. De van egy nagyon fontos körülmény, amire szeretném felhívni a figyelmet, és talán azért is, mert érthető módon a jogkereső közönség nem biztos, hogy a 30/1992. év alkotmánybírósági határozatot mélységében ismerné. Egy nagyon fontos kritériumra felhívta ez a határozat a figyelmet, amelyet a napi gyakorlat szintjén is sokszor jogalkalmazóknál is elkerüli a figyelmüket. Nevezetesen, hogy itt szűken, kifejezetten a büntetőjogi eszközeit vizsgáljuk akkor, amikor a közösség elleni izgatásról beszélünk. És az ezzel kapcsolatos ügyészségi állásfoglalása a vádemelés, vagy éppen ellentétesen, a feljelentés elutasítása nem egyfajta erkölcsi kiállást vagy erkölcsi állásfoglalást jelent, egyetértést vagy egyet nem értést. A büntetőjogi kategóriák mikénti értelmezését jelenti. És talán ha a határozat azon részét idézhetem, amelyet a mai közlemény is tartalmazott a Fővárosi Főügyészség részéről, az rávilágít egyértelműen arra, hogy a nem feltétlen büntetőjogi, de jogi kategóriák mindenképpen felmerülhetnek ilyen kérdések esetén. És mivel autentikusabban én sem tudnám megfogalmazni, mint ahogy az alkotmánybírók tették, ha megengedi, ez nagyon is ide tartozó kérdés. Tehát az idézet. „A létrejött sajtószabadságban – hiszen 92-t írunk – senki nem hivatkozhat külső kényszerre, aki a nyilvánosság elé lép. Minden sorral, amit leír, magát adja és teljes erkölcsi hitelét kockáztatja. Politikai kultúra és egészségesen reflektáló közvélemény csakis öntisztulással alakulhat ki. Aki tehát gyalázkodik, magát bélyegzi meg és lesz a közvélemény szemében gyalázkodó. A gyalázkodásra bírálat kell, hogy feleljen. E folyamatba tartozik az is, hogy számolni kelljen magas kártérítésekkel. Büntetőjogi büntetésekkel azonban nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni, ez paternalista hozzáállás, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni.”

– De ügyész úr. 1992 óta rengeteg piszkos víz folyt le a Dunán. Magyarországon nem az a helyzet, mint húsz évvel ezelőtt, azóta már sorozatban gyilkoltak cigányokat, minden bizonnyal azért, mert cigány származásúak voltak, nem volt más bűnük a még nem végleges bírósági döntés, de az ügyészség feltételezése szerint mindenképpen. A helyzet tehát nem ugyanaz. Lehet, hogy mégiscsak érdemes megpróbálni újból értelmeztetni a bíróságokkal ezt a törvényi szabályozást, és lehet, hogy még az Alkotmánybíróságra is elmehet újból a kérdés, mert lehet, hogy ma már ők is másképp látják az egészet. Nem?

– Az Alkotmánybíróság, mint említettem, 1992 után többször visszautalt a saját korábbi határozatára, mindannyiszor megismételve és megerősítve ezt. A kollégáimmal kigyűjtöttük azokat és csak azokat a bírósági eseti döntéseket, amelyek kifejezetten azon ügyészi vádakra reflektáltak, amellyel ezt az alkotmánybírósági határozattal együtt kialakult és rögzült bírói gyakorlatot igyekezett, hogy úgy mondjam, széjjelfeszíteni, tágítani az ügyészség. És ezek között ugyanúgy szerepel 1997-es eseti döntés, mint 2005-ös, sőt 2011-es is. Ezek csak azok az eseti döntések, amelyek az úgynevezett Bírósági Határozatok nevű kiadványban megjelentek, amely minden bíró előtt van, és amely alakítja, formálja a bírói gyakorlatot. Ezek a szabályok nemhogy tágultak volna, hanem a bírói jogalkalmazás során sokkal inkább, hogy úgy mondjam, még rigorózusabban ragaszkodtak ezekhez az alapvetésekhez, amelyeket annak idején az Alkotmánybíróság meghatározott. És pont a Hegedűs Lóránt-féle 2003-as Fővárosi Ítélőtáblai döntés, amely az elhíresült „rekesszétek ki” kijelentés kapcsán mutatott rá ezekre a feltételekre, amely 2005-ben kapott nyilvánosságot már a jogalkalmazó szempontjából.

– Igen. De hát tíz év eltelt azóta és a helyzet sokat romlott. Ezt talán az ügyészség is tudja és érzékeli.

– Az ügyészség abban az esetben, amikor ezen feltételeket fennállni látja… és nem véletlen a Polgár Tamás elleni büntetőeljárás, ahol maga a Fővárosi Főügyészség, illetve a Fővárosi Főügyészség egyik kerületi ügyészsége vádemelése nyomán került sor az elsőfokú nem jogerős elítélésére azon személynek, akinél az ügyészség is úgy ítélte meg, hogy a kialakult és megszilárdult joggyakorlat alapján a közösség elleni izgatás törvényi tényállási elemei megvalósultak. Hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy abban az esetben, ahol ezen törvényi tényállási elemeket nem látja megállapíthatónak valamely ügyészi szerv, az nem jelenti azt, hogy az ügyészség azon kijelentéssel azonosulna, egyetértene.

– Ezt egy pillanatig sem gondoltuk.

– De az is nagyon fontos, és nem véletlenül olvastam fel ezt az idézetet az Alkotmánybíróság 92-es határozatából, mert nagyon egyértelműen rögzíti, hogy egyrészt vannak büntetőjogon kívüli törvényi jogi lehetőségek arra, hogy valaki nem éri el ezt a bizonyos büntetőjogi kategóriaszintet, az ellen fellépjenek. És nagyon egyértelművé tette az Alkotmánybíróság a büntetőjogi ultima ráció, tehát végső eszköz jellegét. Ebben az esetben, ahol ugye a véleménynyilvánítás szabadsága konkurál a jogi eszközök lehetőségével.

– Nem akarok demagóg lenni, de feltéve és meg nem engedve, hogy egy cigány származású, közismerten cigány származású szerző Bayer cikkét egy az egyben közli, csak a cigány szót magyarral helyettesíti, akkor is ugyanilyen könnyen, ezekből az elvekből kiindulva utasítanák el a feljelentést?

– Ön nem akar demagóg lenni, én pedig nem vagyok az. Tehát ezzel azt akarom mondani, hogy az ügyészség mindig az eset konkrétságában kívánja ezután is, jelen pillanatban is vizsgálni az esetet. Kellő körültekintéssel, ugyanakkor kellő higgadtsággal és távolságtartással, pont azért, hogy ne napi indulatok befolyásolják pro és kontra ezen döntések meghozását, hiszen itt nem pusztán a rendszerváltás lázában megszületett értelmiségi állásfoglalásról van szó, hanem az Alkotmánybíróság mindenki által, nyilván Önök által is tisztelt és mindenki által követni hivatott döntéséről, és ezen döntés mentén alakult ki és szilárdult meg a bírói és ezen keresztül az ügyészi gyakorlat is.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!