rss      tw      fb
Keres

Szöszmösz - 2010.07.11.


Én, Abigél

Három napig bírtam menetrend nélkül a várakozást. Sajátom persze van, itt tartom az előszoba fiókos szekrényében, és a reggeli rituálé részét képezi, hogy leellenőrizzem, húszkor vagy huszonkettőkor indul-e a száznegyvenhetes. Nem szeretek túl korán kimenni. Sajátom tehát van, és nyomtatóm is, így nem okozott gondot kinyomni egyet a köznek, ha már a BKV nem teszi. Megjegyzem, nemcsak nálunk, a következő megállóban sincs menetrend. A közigazgatásban ezt ügyfélegyenlőségnek nevezik. A buszmegállókban máshogy. Amint meglett a közpéldány, szembesültem az újabb problémával: mikor tegyem ki? Mások előtt mégsem lehet, mert mit gondolnának rólam az emberek. Van az ilyen magatartásban valami gyanús. Megoldottam: éjfél körül kiosontam, és egy átlátszó irattartóban (ismertebb nevén: bugyiban) begyömöszöltem a helyére. Reggel a titok tudójának üdvözült mosolyával mentem ki a buszhoz. Biztos voltam benne, hogy eddigi sorstársaim, akiknek – rossz esetben - még fiókpéldányuk sincs, izgatottan találgatják majd, vajon ki tehette ki a táblát mindannyiunk örömére. Csalódnom kellett: nem volt se izgalom, se találgatás – se menetrend.

Utóirat: a BKV pótolta a mulasztást. Most az utcanév tűnt el. Tanulom a fémtábla-gyártást.



Szingliadó 81.0

Szabadságom alatt távol tartom magam a hírolvasástól. E szokásom okát az képezi, hogy szabadságom általában a nyári uborkaszezon idejére esik, amikor úgysincs mit olvasni. Másrészt az éppen regenerálódó szervezet nem kívánja a híreket: ezt mutatja a tapasztalat. Hiába azonban az elhatározás, ha az ember mellett mások falják a betűket, és óhatatlan beletéved a tekintet a ma már elavult nyomtatott sajtó egy-egy képviselőjének legfrissebb példányába. Például abba, ami arról tájékoztat, hogy Boross Péter (81) volt miniszterelnök a gyermektelenek megadóztatását javasolja. Ha már ugye nem gondoskodtak leendő eltartóikról, törlesszenek előre! Hogy az ötlet miért rossz, rengetegen leírták már, rákerestem. Aztán, mivel nem vagyok alapból ellenálló az új megoldásokkal szemben, azt is értem, hogy Németországban és Franciaországban is működik a rendszer. Csakhogy ott az adófizetés is működik, tehát nem feltétlenül róluk kellene példát vennünk. Vagy ha mégis, akkor nem az új adónemek kitalálása, hanem a régiek behajtása kapcsán. Van ugyanakkor egy halvány gyanúm, hogy tudniillik nálunk a – közhiedelem szerint – inkább érvényesülni, mint szülni vágyó szinglik több adót és nagyobb fegyelemmel fizetnek, mint a családosok, de nem szeretnék viszályt szítani e két értelmetlenül szembeállított csoport között. A felvetéssel kapcsolatban egyébként két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy a magyar, aki mindig megtalálja a kiskapukat, itt is leleményes lesz, és hamarosan hárommillió – optimális esetben alanyi többletadó-mentes – meleg országa leszünk, ami még mindig sokkal jobb, mint ha ugyanennyi hülye országa lennénk, de erről sajnos már lekéstünk. A másik gyerekkori emlék. Szüleim első közös lakása egy pestközeli „albérlet” volt, ahol a tulajdonos Lidi néni mellékállásban bögrecsárdát üzemeltetett, sok állandó vendéggel és kevés valódi borral, amit annyira vizezett és ki tudja, mivel kutyult össze, hogy kuncsaftjai bélműködését többször erősen próbára tette. Így Főnök Úrét, a nyugdíjas vasutasét is, akit korábbi állomásfőnöki munkája okán mindenki mélyen tisztelt, elnézve neki, hogy a bortól rendszeresen végigfosta a gangot.

 
Cum Deo

Érdekes új kezdeményezésekről hallani a városban. Az egyik ilyen, hogy magyar nemzeti gárda alakul, ami biztosan jó hír annak az állítólag kétezer embernek, akik a jövőben Istennel a hazáért és a szabadságért a gárdistáktól megszokott egyenruha helyett formaruhában(!) fognak járni, és egyik fő feladatuknak tekintik a magyar föld megvédését, másiknak a magyar történelmi eposzok filmre vitelét, harmadiknak meg, hogy három farktollat viseljenek a fejükön. Ennél izgalmasabb szerveződés a GyBÖCs, vagyis a Gyógyíthatatlan Betegek Önhasznosító Csoportja, amely életcélt kíván nyújtani reménytelen helyzetben lévő, de a büntetőjog eszközeivel már nem fenyegethető embertársainknak azzal, hogy a társadalom számára erkölcsi okokból elviselhetetlen személyeket likvidálják. Munkájukat (szakszóval: böcsölés) egyelőre azért nem tudják megkezdeni, mert a célszemélyek listájának összeállítása nehézségekbe ütközik. Félő ugyanis, hogy egyéni bosszú alapján olyanok is felkerülnek rá, akiknek a társadalmi megítélése nem annyira rossz. Ugyanez az akadály akasztotta meg az Országtisztító Nyugdíjasház leendő lakóinak előkészületeit is. Ez a maroknyi szingli abban gondolkodik, hogy ha már gyereket nem szült, valamit mégiscsak tegyen hozzá az igaz magyarok áldozatos országépítő munkájához, és nem utolsó sorban, idős korukat szeretnék olyan tevékenységgel tölteni, ami hasznos is, meg szórakoztató is. A terv zseniális és egyszerű, akár magam is kitalálhattam volna. Közösen építenek egy házat, szép tágas irodahelyiséggel, aminek mindössze egy nem túl zsúfolt íróasztal lesz a berendezése. Ebben az irodában fogják fogadni a látogatókat. Az asztalra egy gombot, az asztal elé, a padlóba észrevehetetlen csapóajtót terveznek: azon fog állni az ügyfél. Az ajtó a gombbal működik majd. A csapóajtó alatt betonpince lesz, benne térdmagasságig kénsav. Az állítólag oldja a csontot is. Erre azért van szükség, mert a nyugdíjasklub nem hagyományőrző, vagyis nem jelentik fel egymást. Nem is tehetik, mert akkor valahol máshol újra kellene kezdeniük a beruházást, ami még ahhoz képest is nagy megterhelés, hogy egész életükben azért maradtak tudatosan távol a gyermekszüléstől, hogy a jólétben lubickolva egyedül halhassanak meg. Az ügyfeleket a GyBÖCshöz hasonlóan ők is listáról választják ki. És itt jön a már megismert kiválasztási probléma. Jelenleg alkotmányjogászok bevonásával keresik a megoldást.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

will vitamin c improve the ivfстеклокерамическая плита