rss      tw      fb
Keres

Árvíz Felsőzsolcán

Sólyom László köztársasági elnök még június elején Felsőzsolcán járt, ahol kristálytisztán megfogalmazta a probléma lényegét: „A sok beszéd után ideje lenne megújítani az egész árvízi védekezést, és az sem tartható, hogy vészhelyzetben a települések polgármesterei a parancsnokok”. Hozzátette: meglepődött azon, hogy katasztrófahelyzetben nem a katasztrófavédők és nem a tűzoltók irányítják a kríziskezelést, hanem az ez ügyben járatlan és képzetlen polgármesterekre hárulnak a feladatok.

Az elnök nyilatkozata azonban fölöslegesnek bizonyult: mintha senki nem is hallotta volna, sehol, nemhogy a médiában, és mintha rajta kívül más nem is volna képes effajta felismerésre. Egyetlen, sokak által nézett hírműsorban sem hangzottak el a helyzet pontos felismeréséből fakadó kérdések: „Miért nem a katasztrófavédelem kezel egy természeti katasztrófa okozta krízist?” „Miért az önkormányzatokra nehezedik az összes teher?” Ilyesmivel sem a műsorokban megjelenő illetékeseknek, sem a kormány képviselőinek nyugalmát nem zavarta meg senki.

Július 6-án Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság új vezetője, miniszteri biztos arról tájékoztatta az érintett megyék közigazgatási vezetőit, polgármestereit és jegyzőit, hogy „a kormány több ütemben foglalkozik a károk rendezésével”.

A borsodi önkormányzatok ebben az időszakban folyamatosan jelezték: „a kár mértéke és értéke akkora, hogy az önkormányzat egyedül nem tudja megoldani” (pl. Németh Csaba, felsőzsolcai sajtószóvivő). „Számítanak a kormány segítségére, sőt uniós támogatásra is. Amíg ezt nem kapják meg, addig az önkormányzat csak tűzoltómunkát tud végezni. Azaz a legrászorultabbakon segítenek, anyagilag vagy a segélyszállítmányokkal.”

Az önkormányzatok tehát azt mondják: a helyzet kezelése meghaladja az erejüket, a szükséges feladatokat a vis maior pénzek nélkül nem tudják kielégítően elvégezni. Mint majd később kiderül: általában a pénzek birtokában sem tudják.

A Bakondi által elmondottakból viszont azt is megérthetjük, hogy a kormány a pénzek ütemezésében ugyan nem mondható gyorsnak, ugyanakkor mintaszerűen és gondosan intézkedik az ügy törvényi-jogi hátteréről. És mintha a korrupció és a visszaélések elleni harc teljes tűzerejét éppen ide, az árvíz sújtotta térségekre akarná összpontosítani, minden hatalmat átad a jogászoknak, akik végtelen pontossággal szabályozzák a kárrendezés legapróbb elemeit. Gondjuk van a védekezési költségek igazolásának rendjére, az elemi lakhatás biztosítására adott, 3 milliárd 176 millió igényléseinek külön feltételeire, az összegek tételes elszámolásának rögzítésére, valamint arra, hogy az ingóságokra, melléképületekre vagy életvitelszerűen nem lakott ingatlanokra, esetleg az árvíz okozta károk kihatásaira (?!) ne vonatkozhasson a kártérítés.

„Ahhoz, hogy a fedél nélkül maradt emberek lakhatását a lehető leggyorsabban megoldják, a kormány a jövő heti ülése után az Országgyűlés elé terjeszti az építési és az illetéktörvény módosítására vonatkozó javaslatát” – tette még hozzá a miniszteri biztos.

„Ezen a szekrényen a képek tartsák a plafont, ott meg a karácsonyfa-dísz” – mutatta az index videóján az egyik zsolcai lakos. Ezután esetleg majd egy törvénykönyvet is odatehet, dúcnak.

Igaz, Szaló Péter építésügyi helyettes államtitkár azt is elmondta: „a már államtitkári egyeztetésen lévő javaslat szerint illetékmentesen, egyszerűsített eljárással adnák ki az építési és bontási engedélyeket az újjáépítésre váró ingatlanokra. A polgármesterek  – szakvélemény alapján – kezdeményezhetik új építési területek kijelölését, és a gyorsított eljárások alapján a területen 15 napon belül megkezdődhet az építkezés, nem kell megvárni az esetleges fellebbezés miatti döntés jogerőre emelkedését”.

A lehető legmagasabb színvonalú körömreszeléssel és mérhetetlen rugalmassággal biztosított törvényességet tehát akár gyorsan is lehet érvényesíteni, amikor már az újjáépítésre kerül a sor. De hát hol vagyunk még attól? Azt, hogy miként lehet eljutni egyáltalán az újjáépítés állapotához, s hogy közben mi történik, ki mit tesz a krízis kezelése érdekében, azt sűrű köd borítja. Csak a két, legalapvetőbb gondról nem esett egy árva szó sem: arról, hogy kik és miből fogják elvégezni a szükséges bontást, romeltakarítást, kármentést, illetve hogy mi jelenti majd a „hajtószíjat” az állam és az érintettek között – vagyis kik, hogyan, milyen eszközparkkal juttatják el a különféle segítségeket a rászorulóknak. Ezek a szervezési, krízis-intervenciós feladatok senkit nem érdekelnek, csak az minősül valódi problémának, ami adminisztrációs vagy jogi kérdés. Ezért aztán nem is működik a kríziskezelés.

Viszont a kormány a teljes, árvízi károkra szánt pénzt az önkormányzatoknak adta, majd büszke volt rá. („Hárommilliárd 170 millió forintot azonnali támogatást biztosít a kormány az árvíz miatt megsemmisült vagy helyreállíthatatlanul károsult 317 magánlakóházban élő elemei lakhatási feltételeinek megteremtésére. A támogatás az önkormányzatokon keresztül jut el a károsultakhoz.”)

Július 7-én Felsőzsolcán beérett a helyzet, amelyet az elnök által megfogalmazott probléma megoldatlansága is generált: az árvíz sújtotta településen tűrhetetlenné vált a krízis. A több mint hétezer lakosú községben a júniusi árvíz miatt száznyolcvan ház dőlt össze, a település 2200 lakóingatlanából 1800 sérült meg, s az árvíz több mint ötezer embernek okozott kárt. A katasztrófavédelem jelen pillanatban sincs ott. Az önkormányzat tehetetlen, a károkat az emberek többségének önerőből kéne korrigálnia. A lakosoknak alapvető tényekről, stratégiákról, feladat-megosztási tervekről nincsenek információik. Emiatt a község lakói spontán szerveződésben, szóvivő nélkül a polgármesteri hivatal elé vonultak, ahol egyetlen képviselő: Nádi Gyula beszélt velük.

Az Index „A lányom egy hét alatt megőszült” címmel tett közzé egy riportot, amelyből hajmeresztő képet kapunk az ottani állapotokról. Az elgyötört emberek már csak zaklatottan tudtak beszélni. Néhányuk kapott egy minimális gyorssegélyt (akiknek megmaradt a házuk, azok tízezret, akiknek teljesen összedőlt, azok húszat), mások semmit sem kaptak, holott szintén nagy bajban vannak. A feladat jelenleg a házak gazdaságos lebontása, a terület gyors megtisztítása, a kármentés, és eközben az alapvető életfeltételek – főzés, száraz alvóhely, pihenési lehetőségek, gyerekek életkörülményei – biztosítása, fenntartása volna, de ennek megoldása számukra képtelenség. Ilyesmit elszigetelten, családonként elvégezni nem is lehet, ám a szükséges munkák szakszerű, csoportos és ütemezett idejű elvégzését nem szervezte meg senki.

„Hol a sok adomány, hol vannak a milliók?” – kérdezik félpercenként. „Ha nincsen gázom, mit csináljak a liszttel?!” „Negyedmagammal nejlon alatt alszom.”  „Mindenem tönkrement, földönfutóvá lettem”. „Még szükséglakásról sem gondoskodtak.” „Miért nincs itt a polgármester? Ne a tévében beszéljen, ide jöjjön ki! Hol volt az árvíz idején, és most hol van?”

Fehér Attila polgármester szerepét nehéz megítélni a látottak alapján. Nádi Gyula szerint éppen a kárrendezések ügyében tárgyal Miskolcon. A lakosok szerint folyamatosan bujkál előlük. Nem kérdés, hogy a polgármester itt és most a községben akkor is bűnbakká vált volna, ha nem szolgált rá erre. De nagyon úgy fest, hogy rá is szolgált.

Nádi Gyula egyébként egyetért a tömeg azon véleményével, hogy az önkormányzat egész testületének le kéne mondania. Tömegesen lemondani azonban csak szeptemberben lehetséges – ismét első a paragrafus. Tetszett volna az árvíznek is szabályszerűen jönni. Akkor most nem volna ez a nagy kalamajka.

A kalamajka legfőbb oka, hogy az emberek sem a támogatásukra megnyitott folyószámlához, sem a gondosan „bedepózott” adománycsomagokhoz nem jutnak hozzá. Pedig most volna szükségük rájuk: most éhesek, most fekszenek nyirkos ágyakon és most fáznak, ha esik. Most nincs használható ruhájuk és száraz vezetékük, és most volna szükségük erős kezekre ahhoz, hogy lebontsák a veszélyes épületeket. Most kéne biztonságba helyezni a még használható anyagokat, és elszállíttatni az irdatlan mennyiségű törmeléket. Mindehhez rengeteg munka és pénz kéne, amiből azonban azt sem kapják meg, ami megvan. Az adományokból összegyűlt pénzük a számlán dekkol. Nincs senki, aki összefogja a szükséges munkálatokat, megszervezze a pénz és a segélycsomagok kiosztását.

„A folyószámla ott áll érintetlenül, onnan pénz még nem lett felvéve” – mondja az adományozási koordinátor. Mintha nem az volna a probléma, hogy képtelenek intézni a pénzek szétosztását, hanem hogy valaki el akarná venni a számla szüzességét. Azt elmulasztja megemlíteni, hogy mi lesz a közben gyülemlő kamatokkal. Milliókról van szó, nem zsebpénzekről.

„A csomagok ott vannak, biztonságban, bedepózva” – halljuk ismét, mintha az adománynak az volna a rendeltetése,  hogy szép rendben, elvágólag megtöltsön egy addig elhagyatott raktárhelyiséget.

„Hogy mi fog történni az adományokkal, azt majd eldöntik” – jelzi a koordinátor, hogy nem ismeri a funkcióját jelző szó jelentését. „Bizonyos időközönként tudunk csomagot adni” – vigasztalja az összegyűlteket.

Németh Csaba, városházi szóvivő úgy nyilatkozott aznap a Független Hírügynökségnek:, hogy „a kormány által felajánlott 3 milliárd forintból a város 1,7 milliárdot kapott meg. A pénzt azok között osztják el, akiknek most nincs hol lakniuk. Mivel ezt a pénzt bontásra, illetve a romok eltakarítására nem lehet felhasználni, ezen feladatok végrehajtásához más lehetőségeket kell keresni”.

Miért nem lehet a pénzt bontásra, romeltakarításra felhasználni, amikor most ez a legnagyobb feladat? Ha ezt nem lehet, akkor milyen pénzt lehet?! Kiknek kell megkeresniük a „más lehetőségeket” és melyek volnának azok? És már keresik?

„2001-ben koncentrált árvíz érkezett a Bereg térségébe, és ott gyakorlatilag a félkatonai szervezetként felépített katasztrófavédelemnek köszönhetően szervezett munka folyt. Itt viszont a kormány döntése alapján a támogatási összeget az önkormányzatok kapják meg, tehát mindenhol az önkormányzatnak kell a rájuk osztott pénzzel felelősségteljesen gazdálkodni. És az újjáépítést, helyreállítást megszervezni” – ismételte meg a Sólyom László által megfogalmazott problémát Csernyus György építész július 9-én, Az Estében. Ám mivel a jelenlegi, kritikus helyzet kezelésében valóban nem az építész illetékes, a műsorvezető, Nika György pedig ez ügyben illetékest nem hívott meg, az interjúban túlléptek a fölvetésen. A továbbiakban itt is úgy beszéltek az újjáépítésről, mintha már mindenütt túllennének a romeltakarításon és tereprendezésen. Így sem a felsőzsolcaiak, sem a többi, hasonló helyzetben lévő település valódi, akut gondjairól érdemben nem esett szó, a probléma lényege eltűnt a képből.

"Ez így nem mehet tovább" – zárta a már idézet, júniusi nyilatkozatát a volt köztársasági elnök, aki egyébként kríziskezelői kiképző tanfolyamot ajánlott a polgármestereknek, ha már úgy adódott, hogy ők a katasztrófaelhárítók. Ám azóta bebizonyosodott, hogy ezt a megállapítását is fölöslegesen tette. Mehet tovább.

Az árvíz következményei közepette pedig a problémák el- és megkerülése zavartalanul folyik.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!