rss      tw      fb
Keres

Százalékszámítás



Noha megírtam már, talán itt, hogy nincs ingyen ebéd, ergo a rezsicsökkentésért valaki fizetni fog, és az a valaki az innen származó veszteségét, tetszik, nem tetszik, „le fogja verni” rajtunk, a kormányzati etetés változatlan hevességgel folyik.

Dupla ingyen ebédeket ígérnek, sőt több ingyenkonyhát is (víz, csatorna, szemétszállítás). Remek!

De közben, mint tőről metszett dilettánsok, akik még a hazugságaikat se tudják jól leplezni, előjönnek azzal az okfejtéssel, hogy „az európai átlaghoz képest a keresetek túl nagy százalékát fizetjük rezsire”.

Ami viszont megtévesztően igaz – első pillantásra. Kevesen veszik észre, hogy a keresetek  NAGYSÁGA ki van vonva az egyenletből. Persze hogy. A túl nagy százalék, mint bárki kiszámíthatja, nem onnan van, hogy a rezsi magas, hanem onnan, hogy a kereset alacsony.

Emlék. El voltam hűlve, amikor Angliába érkezvén (1981) elolvastam az első statisztikákat arról, hogy az ottani családok keresetük 25 százalékát költik közlekedésre. Disznóság, mondtam. Minálunk akkor – a nyolcvanas évek elején, hála a roppant méretű állami ártámogatásnak – ez a százalék az ötöt is alulról verte. Idővel rájöttem, hogy ez az öt a keresetekhez viszonyítva, folyó árakon éppen annyi, mint amott a huszonöt. (Egy angol minimum az ötszörösét kereste annak, mint amit egy magyar. ) A zsebekben maradó 75 azonban – és ez a lényeg – jóval nagyobb vásárlóerőt képviselt, mint minálunk a 95.

Na! Erről van szó. Nem a rezsiköltséget kell csökkenteni, hanem olyan állapotokat teremteni, ahol a nyugati nívóhoz képest ma már sajnálatosan versenyképes magyar rezsi jóval magasabb keresetekhez „igazodik”. Akkor kisebb lesz a százalék. Akkor majd nem ezerből fizetünk ki 500-at, hanem ötezerből. A rettenetesen nagy baj ugyanis nem az alapjában javíthatatlan, mert világpiaci átlagú rezsiárakkal van, hanem azzal, hogy a magyar gazdaság nem növekedik, a vállalkozások (leszámítva a kormányközelieket) anyagiakban nem gyarapodnak, ergo a bérköltségeiket nem növelik, hanem zsugorítják, vagy legalábbis ezzel próbálkoznak.

Amíg a reálbér nem nő, addig lehet ugyan fejni a szolgáltatókat, és azzal dicsekedni, hogy futja nekik az éveken át fölhalmozott extraprofitjukból (éljen Marx Károly! – miért nem mondják?), ám ezzel ki nem mászik a recesszióból senki, sőt. Gyilkol a kíváncsiság, mi lesz akkor, ha ezek a szolgáltatók sorban magyar állami tulajdonba kerülnek? Akkor csak „tisztességes” profitot termelnek majd? S ha igen, kit fej majd a kormány, ha a költségvetése bajba jut? Önmagát? Nem uraim és hölgyeim. Önöket, óhatatlanul.

(Aczél Endre)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!