Szegény Alföldi




Szegény Alföldi Róbertre nagy csalódás vár. Vidnyánszky Attilától kellett megtudnia, hogy a Nemzeti jegyeiért való sorba állás nem egyéb, mint liberális politikai demonstráció.

Szegény azt hitte, hogy a színháza előadásait akarják ilyen sokan megnézni. De jaj! Ha ez demonstráció, akkor a demonstrálók a sorba állással le is tudták a kötelezettségüket, a jegyet sem kell már megvenni. Ez annál is praktikusabb, mert így nem kell kitenni a „Minden jegy elfogyott” táblát, és végteleníteni lehet a sorban állást. Még mindig van jegy, még mindig van jegy, érdemes tehát beállni a sorba délután is, holnap is, holnapután is. A demonstráció meg egyre hízik, egyre hájasabb lesz, és lassan lúdtalpa nő az ácsorgástól. Hájas, lúdtalpas, liberális demonstráció.

De előbb-utóbb mégis elfogynak a jegyek, mert nincs mindenki beavatva a demonstrációba, és a beavatatlanok óvatlanul jegyet vesznek, amikor a pénztár elé kerülnek. Legkésőbb otthon az újságból ők is megtudják, hogy itt demonstráció zajlott, de már késő, kidobtak néhány ezer forintot jegyre.

Szegény Alföldi Róbert biztosan azt hitte, hogy ha minden jegy elkel, akkor telt ház lesz. Ő, aki nem csak direktor és rendező, hanem színész is, a bőrén érzi, milyen felemelő érzés teli nézőtér előtt játszani, és milyen borzalmas üres nézőtér előtt. Igazgatóként pedig attól is elöntheti szívét a melegség, hogy a ruhatárosoknak és a büféseknek is jó lesz.

Csak hát nem számolt vele, hogy itt demonstráció zajlott, ahol néhányan megelégedtek azzal, hogy szolidaritásukat sorba állással nyilvánították ki, az óvatlan jegyvásárlók pedig a jegyvásárlással. Az előadásra elmenni már fölösleges, hiszen a demonstráció véget ért, és sikeres volt. Így aztán a kutya sem fogja megnézni a darabokat, ott fog üresen ásítozni a színház.

És akkor szegény Alföldi már nagyon fogja bánni, mert amíg nem volt demonstráció, a nézőtér mindig zsúfolt volt, még pótszékeket is be kellett rakni.

(Andor Mihály)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!