Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 5.



Bolgár György kérdései 2013. február 5-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy újabb plakátkampány indult Bajnai és Gyurcsány ellen az utcákon. Ezúttal a két politikus képe mellett olyan szövegek láthatók, hogy visszavennék a családi kedvezményt, csökkentenék a minimálbért és így tovább. Csak nem előrehozott választásokra készülnek ezzel az újabb kampánnyal?

Másik, bár ezzel összefüggő témánk, hogy a kormánypárti békemenet azért megy el Gyulára a Fidesz frakció ülését megtámogatni és a szocialisták tiltakozását elítélni, mert amikor dolgozik egy kormány, akkor nem illik zavarni. Legalábbis ezt mondta a Civil Összefogás Fórum vezetője, Csizmadia László, aki a békemenetnek is az egyik szervezője. Ezek szerint csak a Gyurcsány-kormányt illet zavarni, például a Kossuth téren?

Még mindig ide tartozik, hogy Boross Péter volt miniszterelnök a köztévében azt mondta, a jelenlegi baloldalt kormányra segíteni iszonyú hiba lenne, mert ez a baloldal nem kormányképes és nincs vezető személyisége. Ha meg van, akkor azt a jobboldal tönkreteszi?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy sok pedagógus tíz-tizenöt százalékkal kisebb fizetést kapott februárban, mert az államosítás után megszűntek az önkormányzati pótlékok. Nem baj, majd jön az életpálya modell?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy kormánydicsérő lesz ezután a villany- és a gázszámla. A miniszteri rendelet szerint fel kell tüntetni rajta, hogy a rezsicsökkentésre vonatkozó kormányhatározat következtében mennyi a fogyasztó megtakarítása. Ügyes? A közműcégek folytatnak Fidesz-kampányt?

És végül beszéljük meg, hogy a FIFA fellebbviteli bizottsága elutasította az MLSZ panaszát és változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar-román meccset zárt kapuk mögött rendezzék meg. Az MLSZ nemzetközi sportbírósághoz fordul. Három a magyar igazság?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Mezőkövesden a molinóival az éhségmenetelőket is, a munkanélkülieket is megalázta a városvezetés
Nyeste László volt középiskolai tanár, az MSZP mezőkövesdi elnöke

Bolgár György: - Csak zárójeles bekezdésként, mielőtt elmondaná, hogy mi is történt most Mezőkövesden az éhségmenettel, megkérdezem: van állása?

Nyeste László: - Igen, szerencsére január közepétől sikerült elhelyezkednem. Sajnos nem tanárként, de hát minden lehetőséget meg kellett ragadnom és sikerült munkahelyet találnom.

– Na jó, ennek örülök, és ezek szerint időszerű volt a kérdés, mert egy kirúgott középiskolai tanár nagy nehezen pár hete talált állást, azért ez is valami. No de ugye ott van Önön a bélyeg, hogy MSZP-s, és ráadásul részt vett az éhségmenetben tavaly is, most is. Most pedig Mezőkövesd azért került megint a hírekbe, mert a fideszes városvezetés megint kedveskedik Önöknek. Mivel?

– Amikor reggel elindultunk Mezőkövesdről, mert a mezőkövesdi MSZP-s irodában szállt meg az éhségmenet az első nap után, Emődnél leszúrtuk a kardot, ahogy szoktuk mondani, és itt szálltunk meg Mezőkövesden a pártirodában. Másnap reggel innen indultunk tovább, és amikor elindultunk Mezőkövesdről a reggeli órákban, azt tapasztaltuk, hogy itt az általunk egyébként jogszerűen bejelentett demonstráció helyszínén több molinó is ki van feszítve a városban. Az egyiken azt látom, hogy MSZP egyenlő cirkusz, Fidesz egyenlő munka. A másik molinón, pontosan a demonstráció helyszínén MSZP-hatalom-éhségmenet. A követekező molinón a munkát keresd ne a balhét. És a legutolsó molinón pedig: Hozzátok vissza az ellopott hólapátot felirat szerepelt.

– Szóval tolvajok. Még a hólapátot is elvitték tavaly, mikor pedig a városvezetés megkínálta Önöket egy kis hótakarítással.

– Így van. Az igazság egyébként az, hogy amikor a városvezetés megkínált minket az elmúlt évben munkával, akkor azok az emberek, akiknek nem volt munkájuk, felvették a munkát, tisztességgel végigdolgozták az egész napot éjfélig, és nyolc órában vállalták a munkát. És mi magunk is, ahogy ezt korábban is elmondtuk, szolidaritást vállalva dolgoztunk. De mivel nekünk nem adtak hólapátot, nem adtak szerszámokat, hiszen mi nem voltunk hivatalosan felvett munkások, ezért mi magunk is vásároltunk hólapátokat, és mi a saját hólapátjainkkal lapátoltuk végig a nyolc órát ott, egészen éjfélig. Nem értem, hogy milyen hólapátokat keresnek, hiszen akik dolgoztak, azok hivatalosan leadták a munkaidő végén úgy, ahogy az elő volt írva, a hólapátokat és így volt lehetséges egyáltalán, hogy eljöjjenek arról a helyről. Különben a munkavezető, aki ott volt velünk éjfélig, a munkaidő végéig, nem is engedte volna el őket.

– Miért idegesíti ennyire a fideszes vezetést ez az éhségmenet? Ekkora figyelmet kelt a városban? Vagy miért?

– Most egy demonstrációt hirdettünk meg, pontosan azért, hogy Mezőkövesden is felhívjuk a figyelmet arra, milyen óriási problémákkal küzd a régió, milyen óriási problémákkal küzd Kelet-Magyarország, Északkelet-Magyarország és ezen belül Borsod megye. Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy elég volt abból, hogy nincsenek munkahelyek, elég volt abból, hogy folyamatosan megalázó helyzetbe kényszerítik családok százezreit. És arra is szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy az a politika, amit most a Fidesz folytat, valójában a szegény emberek, az úgynevezett társadalom peremén élő emberek hátrányait sokszorozza, és azokat az embereket hozza egyébként is kedvező helyzetbe, akik ezt a maguk erejéből is meg tudják teremteni. Tehát olyanoknak segít a kormányzat, akik egyébként nem szorulnak rá. Azokon pedig nem segít, Orbán Viktor szóhasználatával élve az út szélén hagyja őket, akik viszont rászorulnának erre. Ezt a demonstrációt mi szabályosan meghirdettük, pontosan próbáltunk eljárni az ügyben, és azon csodálkozom, és ez nagyon érdekes jogi kérdés, hogy az általunk bejelentett és lefoglalt demonstráció helyszínén hogyan lehetséges az, hogy a feltételezhetően a Fidesz helyi szervezete által kirakott molinókat otthagyják. Mi ezt próbáltuk jogi keretek között elintézni, hogy szedjék le ezeket a molinókat, hiszen nyilván az volt a céljuk ezzel, hogy ha a demonstráció tart és a televízió bejátszik egy képet a demonstrációról, akkor azonnal látszik, hogy itt vannak ezek a molinók, de nem látszik rajta, hogy ki rakta ki őket. És amikor a televízióban látják az emberek, akkor ezzel is azonosítják magát a demonstrációt. Ami teljesen fals megközelítés.

– És nem tudták például letakarni? Vagy nem volt elérhető egyik sem?

– Hát ez öt vagy hat méter magasan van. A zászlótartórúdra felerősítve…

– Ügyes, ügyes.

– …hatalmas csomókkal. Kerestük a jogi lehetőségeit ennek, hogyan lehet eltávolítani, de ha ezt levágtuk volna a demonstráció kezdetén, akkor szabálysértési eljárás indult volna azok ellen, akik ezt megteszik. Mi pedig nem akartunk semmiféle cirkuszt, nem akartunk semmiféle botrányt. Mi azt szerettük volna, hogy meg tudjuk tartani tisztességesen, becsülettel és méltósággal a demonstrációt. Ahol egyébként nagyon sokan voltak.

– Na. Mennyi a nagyon sok úgy körülbelül?

– Hát több száz ember vett részt a demonstráción.

– Az Mezőkövesden valami, nem?

– Igen. Éppen azt emeltem ki én is a beszédemben, hogy Mezőkövesden egy éve még ez elképzelhetetlen volt, hogy több száz ember nyilvánítson véleményt és figyeljen oda a szavunkra, figyeljen oda arra, amit képviselünk. És abban a városban, ahol a politika határoz meg mindent, a politikai kapcsolatok határozzák meg az előrelépés lehetőségét, és mint az én esetem is mutatja…

– A kirúgás lehetőségét is a politika határozza meg.

– Így van. Így van. Ezt is az határozza meg, tehát aki nincs velük, az ellenük van. Az én példám is ezt erősíti. És akik adták az arcukat ehhez itt Mezőkövesden, minden tiszteletem az övék, és ezúton is szeretnék nekik köszönetet mondani, hogy kijöttek erre a rendezvényre.

– Ezért féltek annyira a fideszes vezetők? Ezért várták Önöket ilyen molinókkal, ilyen jelszavakkal? Ezért akarták Önöket kényelmetlen helyzetbe hozni, mert ők is valószínűleg érzékelik, hogy van már fogadókészség az Önök tiltakozására, az Önök szavaira, az Önök akcióira?

– Igen. Úgy gondolom, hogy ez egyértelmű, hiszen ellentüntetést is szerveztek. Az ellentüntetők tényleg minősíthetetlen hangnemben kiabáltak be, és én nekik is azt mondtam, hogy ők is kerülhetnek még nehéz helyzetbe, ők is kerülhetnek még olyan életszituációba, amikor segítségre szorulnak, amikor szükségük lesz arra a szolidaritásra, amelyet most mi szeretnénk mindenkitől kérni a szegényeknek és a nehéz helyzetben élőknek. De én azt mondtam az ellentüntetőknek is, hogy ránk számíthatnak. Ennek ellenére számíthatnak ránk, hogy minket anyáznak és ordítanak be a beszédek alatt, mert mi őértük is küzdünk.

– Békemenet volt az is, az az ellentüntetés is?

– Tizenöt-húsz ember állt itt árpádsávos zászlókkal, és kiabáltak be, próbálták megzavarni a demonstrációt. Nem tudom, kik szervezték, nem tudom, milyen szervezet hozta ide őket az utcára, de mégiscsak a szándék az, hogy egyrészt a molinókkal alázzák meg ezeket az embereket, akik egy tiszta és szép célért küzdenek, másrészt pedig megpróbálják hitelteleníteni az ellentüntetők a mi közösségünket. Ez felháborító és elutasítandó minden körülmények között. Mindenkinek joga van demonstrálni. És egy ilyen demonstráció, ami ilyen célokért küzd, amelyeket az előbb megfogalmaztam, rendkívül lényeges és rendkívül fontos. Amit mondtam Bolgár úr. Az elmúlt évben Tállai András azt mondta itt Mezőkövesden, hogy aki ma Magyarországon dolgozni akar, annak a kormány biztosít munkát. Ez egy éve hangzott el. És ha csak Mezőkövesd példáját nézzük, ez egy kis mikrokörnyezet az országban. Mezőkövesden tavaly több mint ezer munkanélküli volt. Ebben az évben szintén ezer munkanélküli van Mezőkövesden, több mint ezer. És egy nagy cég bezárásával több mint háromszáz ember fog az utcára kerülni hamarosan. Valószínűleg március hónaptól. Tehát drasztikusan fog növekedni Mezőkövesden a munkanélküliek száma. És ami még ennél is elkeserítőbb adat, hogy Mezőkövesden ma hatszáz regisztrált ellátatlan él. Tehát hatszáz olyan ember, és ezt nyilván fel kell szorozni a családtagokkal, akik valójában semmilyen ellátásban, semmilyen juttatásban nem részesülnek. A társadalmi szolidaritás itt nem létező fogalom.

– Ez drámai. És mit csinálnak ezek az emberek? Hatszáz ember, az már tömeg.

– Ez a szám tavaly óta gyakorlatilag változatlan, nem történik az ő esetükben lényegében véve semmi. Nem tudom, hogy miből élnek.

– Hogy nem halnak éhen.

– Hát ezt egyébként én magam is, amikor a karácsony előtti időszakban adománygyűjtést szerveztem, pontosan ezeket az embereket szerettem volna elérni, a családosokat, akiknek nincs arra lehetőségük, hogy egyáltalán ételhez jussanak, és én magam is kezdeményeztem már többször is a városban olyan adománygyűjtéseket, ami ezt a szolidaritást erősíti. És most tizenöt családnak tudtunk segíteni tartós élelmiszerrel, gyerekruhával, női ruhával, és mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy segítsük az ő problémáikat, és megoldjuk a gondjaikat. Mindent nem tudunk megoldani természetesen, hiszen nem vagyunk olyan helyzetben.

– Hát a rendszernek kéne felkarolnia ezeket az embereket. És nem hagyni elveszni.

– És pontosan erről szól a mai demonstráció, hogy igenis értsék meg, hogy a kétharmad által kapott felhatalmazással végre úgy éljenek, hogy az az emberek többségének a javát szolgálja. Annak a négymillió szegénységi küszöb alatt élő embernek a javát szolgálja, akikért ők is felelősséggel tartoznak. Nemcsak a középréteg javát kell szolgálni. Az is fontos természetesen, de nagyon fontos, hogy a társadalom peremén élőket is próbálják meg valamilyen módon segíteni, és próbáljanak meg olyan viszonyokat teremteni, hogy emberhez méltó életet tudjanak élni ezek az emberek is.

– Milyen hangulatban vannak az éhségmenetelők? Nyilván egy ilyen nagy létszámú demonstráció a hangulatot javítja, és nyilvánvalóan erőt ad, de azért a körülmények nem túl jók ilyenkor télen.

– Azt tudom mondani, hogy a menet tagjai már jól kipróbált emberek, akik korábban is már képviselték ezt az ügyet. Volt egy kis feszültség bennem, nem tagadom, és bennünk is a menetben, amikor megtudtuk, hogy mi fog következni itt Mezőkövesden, de természetesen ezt próbáltuk méltósággal viselni és próbáltuk úgy szervezni, hogy semmiféle provokációnak, semmiféle atrocitásnak nem ülünk fel. Hiszen rólunk itt azt akarták bebizonyítani, hogy mi nem vagyunk méltóak arra, hogy ezeket az embereket képviseljük. És mi most a demonstrációnkkal bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk az a csoport, amelyik méltóképpen tudja képviselni ezeknek az embereknek az érdekeit és igenis számíthatnak ránk. Nemcsak most, a jövőben is.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A szegedi egyetem helyzete a drasztikus pénzelvonások után
Szabó Gábor, a szegedi tudományegyetem rektora

Bolgár György: - Azt olvasom, hogy az Ön által vezetett egyetem ebben az évben drasztikusan kevesebb állami támogatást kap, mint tavaly. A múlt évben 16 milliárd 600 millió forinttal gazdálkodhatott, idén 12 milliárd 400 millióra csökken ez az összeg. Szóval a negyedével. Erre elsőre azt mondanám, hogy ilyen nincs. A kérdésem pedig az, hogy mégis van?

Szabó Gábor: - Jelen állapotok szerint igen. Valóban, amennyiben ez így marad, akkor nem tudom elképzelni azt, hogy fenntartható költségvetést írjunk. Ettől függetlenül a helyzet remélem, hogy nem itt ér véget, hiszen az egyéb támogatási csatornákon egyelőre úgy tűnik, hogy további forrásokhoz férhetünk hozzá. A probléma ebben a pillanatban az, hogy ezekről azért nem tudok beszélni, mert erről még hivatalos írásbeli értesítést nem kaptunk. Tehát most maradjunk annyiban, hogy reményeink vannak.

– Értem, igen, hogy valamilyen kiegészítésként vagy más módon, más utakon kapnak támogatást. De azt jelenti ez, hogy a hivatalos költségvetési támogatás jelentősen csökkent, de valahonnét hátulról, oldalról, felülről, ki tudja, hogyan, más forrásokból mégiscsak kiegészítik az elveszett vagy elvonni szándékozott pénzt?

– Hát én remélem azt, hogy nem valahonnan meg máshonnan, meg hátulról, hanem viszonylag transzparens módon fog megtörténni. Amíg ugye egyelőre információként elhangzott, ez adott esetben az adósságra vonatkozó támogatási csatorna. A másik csatorna, ami bennünket érint, az az uniós pályázatok önereje, hiszen mi az uniós önerőt 2010-ben a mostanihoz képest egyébként nem hat, nem négy, hanem közel hétmilliárd forinttal nagyobb költségvetés mellett terveztük. Akkor ennek még megvolt a helye, de most a futó projektjeinknél az önerőt már nem tudjuk finanszírozni. Ugye erre vonatkozóan is többszörösen hallottam deklarációt a kormányzat részéről, hogy ezen az ágon is segítséget kapunk. És remélem, hogy ez valamilyen átlátható módon fog megtörténni. Tehát én úgy gondolom, hogy ezek azok a források, amelyek még majd eljutnak hozzánk. Valóban ezek nélkül nehéz megmondani, hogyan kezelhető a helyzet.

– És ha ezeket valóban megkapják, akkor a működési költségekre elegendő fedezet áll majd rendelkezésükre?

– Hát az a baj, hogy ezek azok a kérdések, amelyekre még nem tudjuk a hivatalos választ. Ugyanis valóban fennáll a veszélye annak, hogy ha minden egyéb támogatás teljes mértékben pántlikázott módon érkezik, akkor ez a veszély, amit szerkesztő úr mond, reális. Azt az egyszerű példát tudnám mondani, hogy ha én azt mondom a gyerekemnek, hogy ezer forinttal csökkentem a zsebpénzedet, de kapsz tőlem havi ötszáz forintot fagylaltra, havi ötszáz forintot pedig palacsintára, akkor nem biztos, hogy ennek örülni fog. Tehát ebben az értelemben nagyon sok függ attól, hogy pontosan milyen kondíciók mellett érkeznek az egyéb várható támogatások. Tehát éppen ezek azok a részletek, amelyek sajnos ebben a pillanatban még nem ismertek számomra, mert erre vonatkozóan ugye részben a sajtóból hallottunk vagy olvastunk számokat, részben szóbeli tájékoztatást a rektori konferencia elnöksége is kapott. De hivatalos papír, különösen a részletekre vonatkozóan, nincs a kezünkben.

– Azt már azért a múlt év vége felé tudni lehetett, hiszen a költségvetést is akkor fogadták el, hogy a felsőoktatás támogatása drasztikusan, több tízmilliárddal csökken. Azt tudták már konkrétan egyetemi vezetőként és intézményvezetőként is, hogy mondjuk az ELTE-é vagy a szegedi tudományegyetemé mennyivel, vagy az csak a közelmúltban derült ki?

– Hát számoltunk bizonyos csökkenésekkel. Valójában december végén kaptuk meg azt a hivatalos levelet, amelyik erről az elvonásról értesített bennünket. Ez nagyobb volt annál, mint amire számítottunk.

– És akkor mit csinált például Szabó Gábor rektor? Ült az irodájában és a szívéhez kapott? Vagy a telefonjához kapott, és felhívta az oktatási államtitkárságot? Vagy mi ilyenkor a reakció?

– Hát az utóbbi történt. Én természetesen jeleztem, hogy amennyiben ez így van, akkor nagyon komoly veszélyeket látok. Egyébként mi tavaly ősszel megterveztünk és elkezdtünk végrehajtani egy takarékossági programot, én természetesen soha nem mondtam azt, hogy a szegedi tudományegyetem gazdálkodásában semmilyen tartalék nincsen. De azt viszont most már határozottan állítom, hogy ezeknek a tartalékoknak olyan módon a végére értünk, hogy ilyen mértékű elvonást már azokkal a módszerekkel, amelyeket elterveztünk, nem tudunk kompenzálni.

– Jó, hát ha 16 milliárd 600-ból a 12 milliárd 400-ra kellene lemenniük, ez gondolom, a számokhoz nem értő átlagember számára is azt jelenti, hogy ez lehetetlenség. Ilyenkor be kell zárni az egyetem egy részét vagy el kell küldeni a dolgozók egy részét. Mit lehetne csinálni valóban, ha ez így maradna, mi következne?

– Ezzel kapcsolatban tulajdonképpen működő megoldást nem látok, azért, mert a dolgozók elküldésének a fedezete sincsen meg.

– Az is pénzbe kerülne.

– Pontosan. Sőt nekem nagyon pontos kimutatások vannak a kezemben, mert kértem egy ilyen kimutatást a munkatársaimtól, hogy egy átlagos oktatónak és egy átlagos nem oktató dolgozónak az elbocsátása mennyibe kerül. Gyakorlatilag ilyen ökölszabályszerűen elég pontosan az jön ki, hogy ha egy oktatónak tíz peták a fizetése, akkor száz petákba kerül az elküldése. Tehát nagyjából tíz havi bér. És erre most nincs fedezet. Tehát ilyen értelemben mi ugyan a takarékossági programunk részeként átszervezéseket és ezekhez kapcsolódóan bizonyos létszámcsökkentést terveztünk, mint ahogy egyébként az utóbbi két évben már egy nagyjából kétszáz fős létszámcsökkentés történt nálunk, hiszen csak egészen különleges esetekben töltöttük csak be a távozók helyét. Ami azt jelenti, hogy a mi oktatói, dolgozói létszámunk már az utóbbi két évben körülbelül kétszázzal csökkent. És további hasonló intézkedéseket is terveztünk, tehát én nem gondolom azt, hogy egyetlen kolléga munkája sem nélkülözhető Szegeden, de azt nagyon is gondolom, hogy a létszámcsökkentés ilyen ugrásszerűen nem hajtható végre. Sem anyagi, sem pedig munkaszervezési okokból.

– Nyilván több mint négymilliárd forintot ebből nem is lehetne megspórolni, nem?

– Csak ha többet költenénk rá először. Tehát igen, matematikai lehetőség van rá, gyakorlati lehetőség nincsen.

– A nyugdíjazás hogyan érinti Önöket? Vagyis hogy hatvankét év fölött el kell dönteni, hogy nyugdíj vagy munka.

– Ugye itt két különböző kategóriáról van szó. A kettő különböző módon érint bennünket. Nagyjából kétszázötven olyan oktató, kutató kollégánk van, akinek pusztán döntenie kell. Ugye ebben az esetben az ő helyük, amennyiben úgy döntenek, hogy nyugdíjba mennek, betölthető. Nagyon sokat erről azért nem tudok mondani, mert az ő nyilatkozatuk április 30-ig esedékes. Tehát igazából egyelőre csak néhány esetről tudok, akik jelezték nekem, hogy ők úgy gondolják, nyugdíjba kívánnak vonulni. De hogy a kétszázötven kollégának hányadrésze él azzal, hogy nyugdíjba vonul, az igazából csak áprilisra derül ki. De itt azért legalább annyi könnyebbség van, hogy az ő helyük betölthető. Az persze egy másik kérdés, hogy egy professzornak a helyére nem tudok leakasztani a szögről egy másikat.

– Igen. Tehát a színvonal megsínyli.

– Igen. Tehát extrém esetben azt mondom, hogy ha valamiért mind a kétszázötvenen úgy döntenének, hogy nyugdíjba mennek, azt egyszerűen csapásnak nevezném. Remélem, hogy nem így fog történni.

– Aztán van az, aki hatvankét éves korban el kell hogy menjen.

– Igen. Az ő esetükben ugye arról van szó, hogy valószínűleg vannak olyan munkakörök, amelyekből egy-két embernek a kiválása belső átszervezéssel pótolható. Tehát én megint csak nem akarom azt állítani, hogy a szegedi tudományegyetemen minden portás, adminisztrátor és más nélkülözhetetlen, és a helyén van. Ugyanakkor ebbe a kategóriába esnek olyanok, akikből egy vagy kettő van az intézményben, akiknek speciális képzettségük van. Mondok egyet, sugárvédelmi felelős. Sugárvédelmi felelős nélkül nem tudunk működni. Mert egy csomó dolgot le kell zárni.

– És ha véletlenül hatvankét éves vagy hatvanhárom, akkor akár van sugárvédelmi felelősük, akár nincs, az illetőnek nyugdíjba kell mennie?.

– Igen. Pontosabban ő kérheti csak, hogy tovább dolgozzon, és ekkor ugye ez az, amit majd a kormány el fog dönteni egyedi elbírálás alapján, hogy ki az, aki ez alól kivételt kap. Most ugye azon is nagyon sok múlik, hogy ezeket a kivételeket milyen empatikus képességgel bírálják el. Ha erre valami kemény bürokratikus szabály bejön, és nem ténylegesen egyedi mérlegelés, akkor ez is okozhat problémát. Ha az ígéretek szerinti egyedi mérlegelés működik, akkor persze remélem, hogy mondjuk a kritikus esetekben meg lehet győzni a mérlegelőket. És akkor a harmadik probléma, mert nekünk szerencsére van klinikai központunk is, ott az egészségügyben pedig ugye tipikusan az a helyzet, hogy reméljük, hogy ezeket a kivételeket gyakorlatilag csoportban megkapjuk, mert ilyesmiről nyilatkozott már a sajtó előtt az egészségügyi államtitkár úr. Nagyon reméljük, hogy ez úgy lesz, mert ott azért vannak olyan klinikák, ahol most is orvoshiány van, van olyan klinika, aminek a működése közel van a kritikushoz a nővérhiány miatt. Tehát onnan csak néhány kollégának a kényszerű kiválása is nagy problémákat okozhat. Egyelőre úgy tudom, hogy erre vonatkozóan ígéret van, hogy ezekben az esetekben ez a szempont gyakorlatilag érvényesülni fog.

– Mi a tapasztalata? Azt láttuk, hogy a diákok, a hallgatók ébredtek először, aztán a rektorok is, az egyetemi vezetők is, most a elmúlt napokban azt látom, hogy mintha a szakszervezetek is felébredtek volna. Van egység a felsőoktatásban tanártól diákig, munkatárstól szakszervezetekig, hogy ez, amit terveznek, tűrhetetlen és elfogadhatatlan? Vagy vannak, akik hajlandók elfogadni és támogatni, és ezért hiányzik az egységes fellépés.

– Hát a kérdést eleve azért nehéz megítélni, mert az, hogy minden, amit terveznek, elfogadhatatlan, nagyon veszélyes út. Ebbe a csapdába szerintem nem szabad bemenni. Azt kell végiggondolni, hogy mi az, ami a felsőoktatásban lényeges minőségi romláshoz visz. Ennek szerintem még le kell tisztulnia, mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy ezt az egész bonyolult gondolatkört, amelyik ugye a teljesen újfajta felvételi rendszertől a nyugdíjazásig számos elemet ölel fel, mindenki azonos módon ítéli meg. Valószínűleg azoknak a pontoknak ki kell még kristályosodni, amelyeknek a következményei kimutathatóan és egyértelműen károsak. Mondjuk az én alkatomból következik az, hogy számomra idegen a minden ellen tiltakozzunk. Tehát én csak azt tudom elfogadni, ami mögé szakmai érveket tudok felhozni.

– Na de abból van bőséggel, gondolom, megtölt egy dossziét, nem?

– Hát igen. Az egy más kérdés, hogy a szakmai érvek felhozatalánál nekünk természetesen bizonyos szempontból a saját házunk táján is söpörnünk kell. Tehát nem hiszem, hogy azt lehet mondani, hogy mi mindent jól csinálunk. Én azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy a felsőoktatásban valóban van egy dolog, amit jó pár éve nem sikerült rendbe tenni. Nem sikerült rendbe tenni az oktatáspolitikának, de nem sikerült rendbe tenni maguknak az intézményeknek sem. Ezen bizony dolgoznunk kell. Az egy másik kérdés, hogy ebben nem segít az, ha közben a gazdálkodásunk kritikus mértékben megnehezedik. Tehát itt nagyon jó lenne, ha valamilyen módon visszatérne a higgadtság, és nem azon kellene gondolkozni, hogy milyen további demonstrációkkal lehetne a higgadt tárgyalások terepére visszamenni, hanem erre mindenki megértené, hogy ebben a helyzetben másféle megoldás nincs, mint…

– Tárgyalni és megállapodásokat kötni.

– Így van. És azt betartani. Tehát ez számomra így néz ki. Tárgyaljunk, állapodjunk meg, és tartsuk be a szavunkat.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Miért köt stratégiai megállapodást a Liga, miközben tönkremennek az egyetemek?
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke

Bolgár György: - Tegnap Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere fogadta Önt és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnökét Tőrös Szilárdot. És a minisztérium tájékoztatása szerint Önök partnerséget ajánlottak a minisztériumnak, és felvetették a stratégiai együttműködési megállapodás megkötésének lehetőségét. Ez úgy hangzik, mintha Ön volna Orbán Viktor, és a General Motorsszal találkozott volna. Miről beszélnek? Milyen stratégiai együttműködésről?

Gaskó István: - Hát erről törvény van, Bolgár úr. A Magyar Köztársaságnak van egy ilyen jogszabálya, hogy a különféle állami szervek milyen partnerségi viszonyba keveredhetnek a társadalmi szervezetekkel, szakszervezetekkel, érdekvédőkkel. Ezek keretet biztosítanak ahhoz, hogy az érdemi munkával kitölthető legyen. Így aztán három dologról tárgyaltak gyakorlatilag a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke és a miniszter úr, ahol én is jelen voltam végig. A három dolog pedig a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének lehetséges csatlakozása a felsőoktatási kerekasztal munkájába, ez a stratégiai együttműködési szerződés. Valamint a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács munkájának tartalommal való megtöltése. Ez mind nagyon fontos dolog. Eddig a felsőoktatási dolgozóknak nem volt lehetőségük részt venni a felsőoktatási kerekasztal munkájában, ebben az egyetemi konfliktusban, és most úgy tűnik, hogy ez a probléma megoldódott. Ma már a kerekasztal munkabizottságaiba a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete bedelegálhatta az embereit, és reményeim szerint a plenáris ülésen sem lesz akadálya annak, hogy ez a reprezentatív szakszervezet, a felsőoktatás egyik talán a legnagyobb szakszervezete kivegye részét a felsőoktatási dolgozókat érintő kérdések elrendezéséből.

– De ez a szakszervezet nem a Ligához tartozik, jól tudom ezt?

– Hát igen, jól tudja. De azt hiszem az ügy szempontjából mindegy.

– Ez mindegy, persze. Sőt azt kell mondani, nagyobb szakszervezeti bázis így együtt a kettő. Nem?

– Egyrészt. Másrészt ha a Liga tud ilyen lehetőségeket biztosítani, akkor szakszervezeti hovatartozás nélkül megteszi ezt.

– Ezt úgy kell érteni, hogy a Liga vitte be a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét a miniszterhez?

– Gyakorlatilag a kapcsolatot a Liga teremtette a minisztériummal, és hát hál Istennek sikerült a szakszervezetnek is.

– Gaskó úr, szinte a számba adja a gonosz kérdést. Lehet, hogy a Liga a kormány kedvenc szakszervezete?

– Hát nem, Ön gonoszkodik anélkül is, hogy beleadnám a szájába. Nem a Liga a kedvenc szakszervezete. Én ezt nem érzékelem. A Ligával tárgyal a kormány. És ha ilyen kérdésről van szó, akkor erről is tárgyal. Ha minimálbérről van szó, akkor is. A Liga egy tárgyalópartner.

– Ez rendben van, de a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete eddig miért nem volt tárgyalópartner? Hiszen annyi ügy van a felsőoktatásban, botrány botrány hátán, átalakítás átalakítás hátán, hogy az a minimum, hogy velük tárgyalnának, és akkor a Liga kell hozzá?

– Bizony én is így láttam, és ezért támogattam a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét, illetve támogatja a Liga abban, hogy részt vehessen a munkában. Egyébként a miniszter úr elmondása szerint már készült a minisztérium erre a dologra, csak szerencsétlenül félidőben vezetőváltás volt a minisztérium élén, és hát ezek a partneri kapcsolatok nem alakulhattak úgy, mintha egy teljes ciklust vitt volna a miniszter úr.

– Nagyon szépek ezek a szavak, hogy partneri kapcsolat meg stratégiai együttműködés, meg kerekasztal, meg érdekegyeztetés, de.

– Milyen jó lett volna, ha a a Gyurcsány-kormány idején lett volna ilyen. Tudtam volna örülni neki, csak hát például a Bajnai miniszterelnökkel módom sem volt találkozni a több mint egyéves kormányzása idején. Pedig akkor is Liga-elnök voltam.

– De úgy emlékszem, hogy nem verte szét a felsőoktatást rövid úton néhány hét alatt, mint ahogy ennek a kormánynak sikerült.

– Valóban.

– De az a kérdés jut eszembe, hogy rendben van, én is abszolút a tárgyalások híve vagyok és a szakszervezet tárgyaljon, ne sztrájkoljon, az csak a végső, az utolsó utáni eszköz.

– Így van.

– De hát egy Gaskó és egy Liga a Gyurcsány- meg a Bajnai-kormány alatt már nem is tudom hol lett volna, a plafont is kiverte volna, ha egy év alatt negyvenkét milliárd forintot vesznek ki a felsőoktatásból. Ugye ezt éppen a tegnapi Napi Gazdaság írta meg egy kezébe került dokumentum kapcsán, de nem kell hozzá dokumentum, nem kell hozzá Napi Gazdaság, a szegedi tudományegyetem költségvetését egynegyedével csökkentik ebben az évben. Az ELTE-ét dettó. Hát ezek után, amikor oktatók és egyéb…

– Bolgár úr. A tárgyalásokat a szakszervezet…

– …munkatársak állása forog veszélyben, Önök elmennek stratégiai együttműködésről tárgyalni?

– Elmegyünk tárgyalni először, amint sikerült, és természetesen a tárgyalóasztalra kerülnek ezek a kérdések. És reményeim szerint megoldódnak a finanszírozási kérdések, és ezt a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete el tudja rendezni. Ha nem, akkor természetesen a Ligát maga mögött tudhatja ebben az ügyben is.

– Azt nem értem, hogy eddig miért nem csináltak semmit. Nagyon szép volt így, mármint kívülről nézve, hogy a diákok milyen őszinte lelkesedéssel és…

– Támogattuk a diákokat, igen.

– …milyen hatásosan tudtak fellépni az őket súlyosan érintő kérdésekben. De az ember azt várta volna, hogy ez diákot, tanárt, sőt az egész társadalmat nagyon alapvetően érinti, amit a kormány elhatározott a múlt év vége felé, és a szakszervezetek nem voltak hangosak, nem voltak hatékonyak, nem voltak szervezettek. Miért nem?

– Egyébként mi a felsőoktatási ügyekben most éreztünk először olyan cselekvési kényszert, az elmúlt időszakban, hogy meg kellett tennünk ezt, amit a tegnapi nap folyamán sikerült. Eddig a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete elég távol volt a Ligától, ez a kapcsolat nem olyan régen jött létre köztünk és az említett szakszervezet között. Egyébként a közoktatásban a PDSZ kapcsán a Liga elég komoly harcot folytatott és még folytat ma is.

– A PDSZ valóban meglehetősen kemény álláspontot foglal el, tulajdonképpen azt kell mondani, hogy ő a keményebb, a meg nem alkuvó.

– Ez igaz. Alapító tagja a Ligának.

– Igen, tudom. Ezért, ezért is tűnt fel, hogy Mendrey Lászlót látom, Gaskót Istvánt meg nem látom.

– Hát abban az esetben, ha a PDSZ igényli, akkor mindig látnak, mert az összes segítséget, az összes támogatást, amit a PDSZ igényel a Ligától, megkapta eddig.

– És ezután is meg fogja.

– És ezután is meg fogja kapni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!