Az elvándorlásról



A közhatalom környékén nem látok mást csak szörnyetegeket, biggottakat, férgeket, gazembereket, gyengéket és taplókat (lásd: Bíró Judit – Csepeli György: Kis Emberhatározó, Kossuth Kiadó, 2012), így hát nem tudom rávenni magam arra, hogy hétről-hétre szemügyre vegyem ténykedéseiket. Inkább írok könyvekről, könnyebben vezetnek el fontos dolgok megértéséhez.

Most például Oravecz Imre Kaliforniai fürj (Jelenkor, 2012) című nagy regényét olvasom, az Ondrok Gödre hőseinek újvilágbeli megpróbáltatásairól a múlt század elején. Bár igazán az itthoni életük tűnt megpróbáltatásnak, kimerítő és reménytelen küzdelemnek. Az iparosodó Amerikában a család szerény körülmények között kezdte, majd gyarapodtak és sikeresen megvetették lábukat. Most csak egyetlen rövid fejezetre hívom fel a figyelmet, amelyben az új környezet intézményei meglepték honfitársainkat. Gyanítom hasonló meglepetésekre ma is lenne esély.

Árvai Istvánt, a családfőt egy alkalommal bíróság elé idézték, tévedésből. Az történt ugyanis, hogy talján kollégái a kocsmából hazajövet az utcán vizeltek, a rendőrök pedig ezért eljárást indítottak ellenük. Civilizálatlan szokásaik felháborították a puritán amerikaiakat, többek közt az ilyen viselkedés számított az idegenellenes érzelmek okának. A bíró számára azonban hamar kiderült, hogy főhősünket indokolatlanul jelentette fel a rendőrség, ő nem vett részt a szabálysértő cselekményben, csak jelen volt. Így a bíró többször elnézést kért, és nyomatékosan utalt arra, hogy a kieső bérért, az állam tévedése által okozott kárért kártérítés illeti meg az ártatlanul beidézett Árvait, csak panaszt kell tennie.

A hatalom keleti működéséhez szokott magyar azt hitte, tréfálnak vele, a jogszolgáltatás nem ilyen működéséhez szokott. Ott, ahonnan ő jött, csak a hatóságnak lehet igaza, ha téved is, soha nem ismeri be, azzal apadna tekintélye. Egy parasztember csak veszíthet, ha bíróság elé kerül, onnan nem jöhet ki úgy, hogy valamitől meg ne fosztanák, de legalább a maradék becsületét megtépázzák. Itt viszont elnézést kértek tőle és megköszönték, hogy odafáradt. Felmérhetetlen különbség az állam működésében: először nehezen emészthető, de aztán könnyű állampolgári beilleszkedést tesz lehetővé.

„István elköszönt, és ment kifelé a teremből. Örült, nagy kő esett le a szívéről. Most már elhitte, hogy igaz, amit imént hallott, de még mielőtt elfordította volna az ajtókilincset, visszanézett, hogy nem gondolta-e meg közben magát a bíró. És még a folyosón is megfordult a fejében, hogy hátha mégis visszavezettetik az őrrel. Csak akkor jutott teljes bizonyosságra, amikor kilépett az épületből, és senki nem szaladt utána.”



Fleck Zoltán



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!