A statisztika és a szabad ember
- Részletek
- Az olvasók írásai
- 2010. február 22. hétfő, 04:16
- Stein Á. Dániel
Stein Á Dániel
A hír
A Népszabadság február 18-i száma összeállítást közöl az MSZP programjának szövegéről (az MTI-re hivatkozva). A cikk címe a Nol-on: MSZP: készüljön statisztika a bűnelkövetők származásáról! (1) A cikk belsejében, egy meglehetősen tömör bekezdés közepén szerepel ez az idézet: 
„Támogatjuk az ombudsmanok javaslatát, készüljön statisztikai adatgyűjtés a bűnelkövetők származásáról”.
Felkeltette az érdeklődésemet az obudsmanok javaslata a bűnelkövetők származásáról készülő statisztikával kapcsolatban, hát elkezdtem kutatni a témát. Az MSZP programját nem adta ki a böngésző, csak a NOL cikkét és egy sor rá reagáló jobb- és mégjobboldali webhelyet.
A jobboldali reagálók azért kapták fel ezt a mondatot, mert az MSZP rasszizmusát vélték kihallani belőle, mondván, hogy lám, az MSZP is cigánybűnözésről beszél. De hasonlóképpen reagált A Szabad Emberek Magyarországért (Szema) mozgalom.
Amikor ezt a cikket írom, már nyilvánosságra került az MSZP programjának szövege, az inkriminált mondat nem szerepel benne.
Mi történhetett?
A hír tehát álhírnek mutatkozik. Kérdés, hogy tényleg leírta ezt Mesterházy, aztán kihúzta (vagy kihúzatták vele, mindegy), de az is lehet, hogy az ellenkampány jegyében csempészte be valaki az MTI (Népszabadság?) közleményébe. Mindenestre itt valami etikailag nincs rendben: az újságíró ellenőrizetlen hírt bocsátott ki. De ha az újság nem végleges szöveget hozott nyilvánosságra, etikusnak az sem nevezhető.
Mi a baj a statisztikával?
A kifogásolt mondat a bűnelkövetők származásáról szóló statisztikáról szól, de egyúttal hivatkozik az ombudsmanokra is. Az ombudsmanok azonban nem pontosan erről beszélnek, hanem általában az etnikai adatok kezeléséről, és ezen belül a származási statisztikákról. A szóban forgó jelentés (2) több vonatkozásban vizsgálja a származást, például
– a földrajzi helyhez kötöttség tekintetében,
– a diszkrimináció, faji alapú erőszak tényleges vagy potenciális elszenvedői vonatkozásában,
– a kulturális jogok alanyaiként,
– a támogatási és más előny adó programokban való részvételi jogosultság szempontjából
– képviseleti jogok vonatkozásában, és végül de nem utolsósorban
– a bűncselekmények elkövetői és áldozatai (3) vonatkozásában
Ez utolsó szempontot is részletezik, a következő csoportokat állítva fel:
– áldozatok
– rasszista cselekmények, rasszista motiváció
– terheltek
– igazoltatás alá volt személyek
– rendőrségi alkalmazottak
A szövegben az áldozatok általában nagyobb hangsúllyal szerepelnek, mint az elkövetők. Ez már önmagában is megmutatja, hogy felületes és előítéletes az a következtetés, hogy a bűnügyi statisztikák ab ovo a faji gyűlölködés forrásai. A statisztika, mint bármely tudományos módszer, értéksemleges, de természetesen fel lehet használni meghatározott célokra.
Nem tudjuk, hogy Mesterházy „mire gondolhatott”, amikor a „kiszivárgott” mondatot megfogalmazta. Ha valóban a bűnelkövetőkre gondolt (ha egyáltalán foglakozott a kérdéssel) , az nem volt szabatos, és talán épp ezt felismerve hagyták ki a végleges szövegből.
De még egy, a bűnelkövetőkre korlátozódó statisztika sem feltétlenül az ördögtől való. Egy ilyen statisztika járhat olyan eredménnyel, hogy például a szántóföldi lopások és a kocsmai verekedések elkövetői valóban cigányok, ugyanakkor a végkielégítések jogosulatlan kifizetése/felvétele és a csődbűntett esetében statisztikai részesedésük elhanyagolható.
Nem árt ehhez hozzátenni, hogy az ombudsmanok alapfeltételnek jelölik meg az anonimitást. Tehát, ha a meg nem jelent mondat úgy nem jelent meg, ahogy a Népszabadság idézi, tehát: „támogatjuk az ombudsmanok javaslatát”, akkor ez szükségképpen név nélküli statisztikák vezetésére utal, amelyet viszont nem könnyű egyes konkrét személyek diszkriminálására felhasználni.
Ha nincs statisztika, diszkrimináció sincs?
A SZEMA „szerint ilyen statisztikát Magyarországon legutóbb a rendszerváltás előtt, a diktatúra alatt vezettek. Ma erre Magyarországon szerencsére nincs törvényes lehetőség.”
A származás a rendszerváltás előtt sem szerepelt a személyi igazolványban, azonban mégis létezett (létezik) egy spontán, mondhatni össznépi nyilvántartás.
Az természetes, hogy mindenki tudja (vagy előbb-utóbb megtudja), milyen származású. Azonban mindenki biztos lehet abban, hogy a környezetében más is ismeri az ő származása „titkát”. Persze, szerencsére ez az emberek zömét nem érdekli, vagy nem ismerik fel, vagy ha felismerik, nem motiválja őket.
A háború után a túlélő zsidók körében megjelent az identitásváltás igénye. Ennek jegyében sokan kikeresztelkedtek, sokan rejtegetni kezdték zsidó voltukat. Mások nem akarták feltétlenül titkolni, de nem volt téma, és nem kevés kamaszgyerek csak akkor tudta meg, hogy zsidó, amikor először tett odahaza antiszemita megjegyzést. Más részről az is tipikus volt, hogy kamaszok titkolni próbálták zsidóságukat. A zsidóvicc-meséléskor hallgattunk és kényszeredetted vigyorogtunk (ez még genderfüggetlen), és edzés után úszógatyában zuhanyoztunk. Ezek az identitástitkolási kísérletek azonban nem voltak igazán hatásosak: különösen a vidéki kispolgárság körében valóságos folklórja van a zsidójegyeknek, amelyek alapján még akkor is képesek megállapítani, hogy ki a zsidó, ha amúgy nem antiszemiták. A cigányokkal kapcsolatban ez a dolog még egyszerűbb.
Sok beszédnek mi az alja?
Keresve az igazságot, átolvastam az ombudsmanok anyagát. Nem állíthatom, hogy a bűnelkövetők származási statisztikáinak indokoltsága tekintetében mindent tisztán látok. Azonban az anyag rádöbbentett, hogy nem vagyunk tisztában a származás, az identitásválasztás, az identitásvállalás különbségével, a származás megállapításának részleteivel. Újra és újra besöpörjük a szőnyeg alá ezt a kérdést. És a zsidó kamaszok továbbra sem tudnak megszabadulni indokolatlan idegenségérzetüktől, és a cigánygyerekek is fehér arcbőrről álmodoznak.
[1] Érdemes megjegyezni, hogy a papírkiadásban megjelent cikk címsorában ez a mondat nem szerepel, ez után a két cikk szövege megegyezik.
[2] Dr. Kállai Ernő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és dr. Jóri András adatvédelmi biztos jelentése az etnikai adatok kezeléséről szóló vizsgálat megállapításairól. Budapest, 2009. november 9.
[3] Ezt a két fogalmat a jelentés mindig együtt említi.
Lásd még:
Cserni János: Cigánykodás mesterfokon
Fleck Zoltán: Szemetelés, gyávaság és ügyetlenség
Mihancsik Zsófia: A Népszabadságtól Orbán Viktorig
