Más pápaválasztás – más pápa választás?
- Részletek
- Fazekas Csaba
- 2013. február 26. kedd, 04:09
Nem kívánok azzal sokat foglalkozni, hogy milyen hatással lehetne Magyarországra, illetve egyáltalán mit jelentene az egyes sajtóorgánumokban szellőztetett (tegyük hozzá: másokban fel sem merült) lehetőség, miszerint a hamarosan összeülő konklávé esetleg Erdő Péter esztergom-budapesti érseket választaná a római katolikus egyház pápájává. Bár rengeteg a vonatkozó alapos elemzés, illetve az alaptalan spekuláció, azért nem érdemes erre részletesen kitérni, mert hiába a fogadóirodák buzgalma, egy pápaválasztás esélyeit jóval nehezebb megtippelni, mint bármilyen futballmeccsét. Az egyházfő megválasztása akkor is rejtélyes, soktényezős eljárás, ha sokan tudni vélik, hogy már „megvan” a biztos befutó. Mindenesetre tény, hogy akadnak bőségesen érvek a „magyar pápa” mellett és ellen. Utóbbihoz sorolható például az az érdekes véletlen, hogy sokan máris beigazoltnak vélhetnék Armaghi Szent Malakiás híres jóslatát, ugyanis a 12. századi ír püspök által alkotott – többé-kevésbé minden esetben belemagyarázható – pápa-névsorban a most következő, utolsó pápát „Petrus Romanus”-nak nevezte, és hát a magyar katolikus egyház feje épp a Péter keresztnevet viseli. (Mellette szólhat ugyanakkor tehetsége, egyénisége, ismertsége, az európai püspöki konferenciák tanácsának elnöki posztja, kánonjogi műveltsége, és feltűnően fiatal – 60 éves – életkora egyaránt, s ki tudja, milyen szerepet játszhat az esélyeiben az, hogy magyar.)
Meghökkentő, bár ha jobban belegondolunk, több tényező által is magyarázható eseményre került sor, amikor XVI. Benedek pápa bejelentette a pápai trónról való lemondását. Az persze önmagában szenzációs, hogy kb. nyolc évszázadonként kerüljön sor valamilyen esemény megismétlődésére, hiszen új pápa választására rendszerint elődjének elhalálozását (egy-egy, újabban ritka viharos történelmi időszakban: lemondatását) követően szokott sor kerülni. XVI. Benedek különös döntésében meghatározó szerepet játszhatott, amit maga és az egyház is hangsúlyozott, miszerint a hajlott korú egyházfő ereje egyre kevésbé felel meg a katolicizmust érő modern kihívásoknak. De az a körülmény is, hogy az Apostoli Szentszék belső erőviszonyait mindenki másnál jobban ismerő pápa így – akarva-akaratlanul – részesévé válhat utódja kiválasztásának, az utódlás előkészítésében meg tudja fogalmazni (vélhetően tekintélyes súllyal latba eső) álláspontját. Illetve a március közepén összeülő 117 bíborosnak több ideje jut előzetes egyeztetéseket folytatni a követendő irányvonallal vagy akár az azt megtestesítő személlyel kapcsolatos álláspontok tisztázására. Ez a körülmény, valamint a húsvét közelsége egyben gyors döntéshozatalt is sejtet, ami alkalmas lehet a váltás zökkenőmentességének, az egyház stabilitásának demonstrálására.
A konklávé a Sixtus-kápolnában
A szokatlan lemondás miatt tehát bizonyára más lesz ez a pápaválasztás, mint a korábbi évszázadokban lezajlott bármelyik konklávé. A kérdés inkább az, hogy a szokatlan körülmény vezet-e más, vagyis más habitusú, irányvonalú pápa Szent Péter székébe ültetéséhez. II. János Pál pápa halála után a frissen pápává választott Joseph Ratzingerrel kapcsolatban megfogalmaztam töprengéseimet egy azóta már letűnt liberális lap hasábjain. (Átmenetre várva. In: Magyar Hírlap, 2005. április 20.) Úgy véltem, a 21. századba lépett egyházat számos új kihívás osztja meg, amelyet persze le lehet egyszerűsíteni a „konzervatívok” és a nyitottabb, a problémákra rugalmasabb választ keresők táboraira is, bár nyilván a „frakciók” viszonya jóval összetettebb. A kérdést továbbá átmetszi az az előző két pápaválasztásnál már markánsan megjelenő szempont, hogy az új egyházfő kiválasztásakor mennyire érvényesüljön a nem olasz, illetve nem európai származás szempontja, vagyis a világegyházi jelleg demonstrálásának kényszere. 2005-ben, az előző pápaválasztáskor úgy vélekedtem, hogy az egyház a számos belső feszültséget – amelyek például a cölibátussal, a pedofil és pénzügyi botrányokkal, a „harmadik világ” katolikusaival, a görögkeleti egyházakhoz való viszonnyal stb. stb. kapcsolatban keletkeztek – egy elodázó hatású kompromisszummal akarta feloldani, amikor Ratzinger mellett döntött. Az eltelt nyolc esztendő nem hozott alapvetően új típusú válaszokat a csak részben új típusú problémákra, pedig nem nehéz észrevenni, hogy előbb-utóbb szükség lesz akár ma még alapvetőnek tekintett dogmák újragondolására is.
XVI. Benedek 67, a sajtóban rendszerint „konzervatívnak” tekintett bíborost nevezett ki, akik nyilván magukénak érzik a jelenlegi pápai vezetés habitusát, ami egyfajta folytonosság ígéretét hordozza. A lemondás folytán más lesz tehát a pápaválasztás, de sejthető, hogy aligha választanak alapvetően más felfogású, más irányvonalat követő egyházfőt, még ha a „megújítás” ígéretét külsődleges elemek (például a fiatalabb vagy nem európai pápa személyében való megegyezés) kísérik is. Az új egyházfőt a 2005-ben sejtett „átmenet” további elnyújtásának kényszere is nyomaszthatja majd, persze azzal együtt, hogy más kényszerek akár rövidtávon is e sajátos átmenet feladásának lehetőségét vetik fel. A magam részéről nem hiszem, hogy Malakiás jóslata szerint a római katolikus egyház bíborosai utolsó pápájukat választanák meg pár hét múlva. (A profetikus jövendölés tartalmába amúgy jobb bele sem gondolni, de miért lett volna precízebb az egykori ír püspök, mint a 2012-es világvége-jövendölésnél a maja papok?) Lemondási eljárásával pedig XVI. Benedek akár egyfajta „hagyomány” keretét is megteremtheti: az utódokon múlik, milyen tartalommal töltik majd meg.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
