rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. július 16.

Demszky Gábor, főpolgármester


Bolgár György: - Nem tudom, látta-e már azt a nyílt levelet, amelyet Tarlós István intézett Önhöz?

Demszky Gábor: - Beolvasták nekem, mert szabadságon vagyok, tehát még nem olvastam.

- Nem tudom, azt a részt is olvasták-e, legalábbis az országos sajtószolgálatnál így jelent meg, a levél végén, hogy a kiadó a miniszterelnökség. Ezt nem olvasták föl?

- Ezt már nem, a lényegre koncentráltak a kollégáim.

- Tarlós István, mint a Fidesz főpolgármester jelöltje, ír Önnek egy nyílt levelet, és a levél kiadója a miniszterelnökség.

- Ezt inkább a sajtónak kellene kommentálnia, én inkább az érdemi részére szorítkoznék ennek az ügynek, mert az sokkal fontosabb. Tehát metró-ügyben ír nekem. A metró továbbépítése, a második ütem megépítése nagyon sok újpalotai és zuglói polgárt érint, és tulajdonképpen az egész levél az én véleményem szerint arról szól, hogy az Orbán-kormány és az új fővárosi vezetés tovább akarja-e építeni a metrót egészen a Bosnyák térig - ahogy azt egy törvény előírja és egy szerződést is kötöttünk erről az előző kormánnyal. Tehát ezt a kérdést meg akarják kerülni és nem akarják semmiképpen kampánykérdéssé tenni, mert ezzel tulajdonképpen egy egész nagy városrész, legalább Budapest egyötödének támogatását elveszítik, azokét, akik várják ezt a vonalat.

- Most az egész ügyet az robbantotta ki, hogy a kormányzati kommunikációs államtitkárság egyik munkatársa rosszat szólt a Blikknek, és azt mondta, hogy a második szakaszra már nem fognak pénzt adni. Ezt utána mindenféle kormányzati tényező úgy cáfolta, hogy a 4-es metróépítkezést be fogják fejezni, de arra senki nem adott egyértelmű választ, hogy ezt úgy kell-e érteni, hogy folytatják a második szakaszt, és azzal együtt fejezik-e be az elsőt vagy sem. Pontosabban, hogy az első után befejezik-e a második szakaszt is. Tarlós István levelében is az áll, hogy igenis, mi be fogjuk fejezni, be akarjuk fejezni a metró építését, csak nincs kimondva egyértelműen, hogy a második szakasszal együtt-e vagy sem.

- Tulajdonképpen Ön most ugyanazt mondta el más felvezetésben, amire én is utaltam, tehát, hogy ezt a kérdést, hogy lesz-e második ütem, mindenáron el akarja kerülni a Fidesz. Helyette mindenféle populista butaságokat összehordanak orosz államadósságról és egyebekről, holott ez az igazi kérdés, és ezzel kapcsolatban nekem van egy nagyon fontos érvem, amire érdemes talán nekik is figyelni. Az Európai Bizottság regionális részlege döntött arról, hogy az első ütemre, az első szakaszra 180 milliárd forintot ad Brüsszel. Ez ugye nem a magyar adófizetők pénze, hanem támogatás. Ugyanennek a vezetői azt is közölték velem, hogy a második ütemre az első ütemből megmaradt 60 milliárd forintot ők szívesen odaadnák azért, mert ők egy közlekedési rendszert támogatnának. Tehát a második ütemet is támogatják, a harmadikat is és a negyediket is.

- Tehát az új-budai részen is meghosszabbítható volna.

- Így van, azt is támogatják, azért, mert közlekedési rendszerfejlesztést akarnak támogatni, ez az eltökélt szándékuk. Igaz, hogy a magyar oldalon ehhez elő kell teremteni a pénz, mert a 60 milliárd nem elég, körülbelül 160 milliárdra lenne szükség a jelenlegi becslések szerint. Ennek a fővárosi része megvan, tehát bele van kalkulálva a következő évi tervekbe.

- Ez körülbelül mennyi?

- A pontos összeget most nem tudnám mondani, általában az eddigi arány 80-20 százalék volt, de most ez az arány megváltozik a második ütemre vonatkozólag és nagyjából fele-fele lenne a második ütem terhe. Ezt mi vállaltuk és a főváros teljesíteni is tudja a következő években. Az a kérdés, hogy a kormány akarja-e, tehát vállalja-e a második ütemet. És ezt mindenáron meg akarja kerülni a Fidesz a kommunikációjával, inkább orosz államadósságról beszélnek.

- Ön már másodszor említi ezt az orosz államadósságot, és a hallgatókat fel kell világosítanom, hogy Tarlós István levelében van egy olyan passzus, hogy a város legalább 5500, nem 1500, hanem 5500 napja nem tudja, hogy az MSZP-SZDSZ vezetés miért nem engedte az orosz államadósság terhére megépíteni a 4-es metrót? Ez a városi legenda valóban régóta él, de akkor válaszoljon rá. Miért nem engedte?

- Ez valóban nemcsak legenda, ennek volt valóságalapja ’90 és ’94 között, amikor ez a kérdés valódi kérdésként felmerült. Akkor az orosz állam az államadósságot nem tudta megadni, ami azóta már nincs, innen keletkezett a probléma. Viszont volt szabad kapacitása a moszkvai és a leningrádi metróépítőknek arra, hogy megépítsék a metrót, amit meg is tudtak volna építeni az orosz technológiával. Ők tulajdonképpen ezt a kapacitást árulták nekünk, azt akarták elérni, hogy vállaljuk be azt, hogy orosz metrót építünk 4. metróként. Azonban, és itt most nem kell közgazdásznak lenni, hogy a következő logikát megértsék a hallgatók: ha az oroszok akkor, abban a helyzetben - nem a mai Oroszországról van szó, hanem az akkori Oroszországról - nem voltak képesek megadni az államadósságot, mert nem volt pénzük, akkor a metróvonalat tudták-e volna finanszírozni? A válasz erre az, hogy nem, nem tudtak pénzügyi garanciát sem hozni ehhez a bizonyos metróépítéshez.

- Tudniillik annak a metróépítő cégnek valakitől meg kellett kapnia a fizetséget, és csak az orosz államtól kaphatta volna meg, hiszen az államadósság terhére számolták volna ezt el.

- De az orosz államnak nem volt pénze, mert ha lett volna pénze, akkor megadta volna az államadósságot. Erre mondtam, hogy ehhez nem kell közgazdásznak lenni, ezt egy háziasszony is érti. Tarlós Istvánnak ezt kellene megérteni, és ha tőlem ezt nem fogadja el, akkor azt javaslom, hogy tárgyaljon erről egy szakértővel, Atkári Jánossal, aki most a Pénzügykutatónál dolgozik, és aki ezt az egészet, hogy is mondjam, végigmenedzselte és végigélte mellettem. Ő fel tudja világosítani, hogy ez egy nagyon nagy hazardírozás lett volna, amiről akkor derült ki, hogy hazárdjáték, amikor nálam jártak a metróépítők, nálam járt az orosz nagykövet. És azt kérdezte tőlem az orosz nagykövet a tárgyalás végén, hogy ő most már mindent ért, megépítjük maguknak a metrót, de ki fog ezért fizetni? Ez volt a poén. Azt akarom mondani, hogy nem szeretem hallgatni ezt az orosz államadósságot újra és újra, ez egy populista érv, mert ennek az államadósságnak nem volt fedezete.

- Volt egy ajánlat, csak éppen annak a konkrétumai hiányoztak.

- Az volt az ajánlat, hogy megépítik a metrót és mi fizessük.

- Igen, miután ők elvégezték a munkát, fizesse meg a vevő.

- Így van.

- Arra meg nem adtak garanciát, hogy ezt valóban az orosz állam fogja kifizetni.

- Nem tudtak. Mi azt mondtuk, hogy hozzanak nemzetközi bankgaranciát, de nem tudtak hozni, ez a tény.

- Visszatérve még egy-két mondat erejéig a 4-es metróra, Ön tehát azt mondaná, hogy az volna az anyagilag is ésszerű, meg természetesen az építkezés szempontjából is ésszerű megoldás, ha folytatnák a Keleti pályaudvar után a 4-es metró következő szakaszának építését. Ehhez a még nem lehívott brüsszeli támogatási pénz is újból megszerezhető volna, ráadásul összességében ez a 160 milliárd forint nem is olyan óriási kiadás a következő, mondjuk 4 évre, hogy ne lehetne vállalni, főleg, ha ezek szerint a felét a főváros már be is ütemezte.

- A főváros beütemezte, de nem 160, hanem csak 100, mert 60 ugye...

-… Igen, az jönne az uniós pénzből.

- Hogy 60 vagy nem 60, ez az euróárfolyamától függ. De nagyságrendben körülbelül ennyi.

- De ha tovább romlik a forint, akkor lesz az 70 is.

- Így van. És az a másik fontos érv, hogy amíg itt vannak a fúrópajzsok és itt van ez a konzorcium, amelyik építette az első ütemet, és amivel ugye nagyon sok vitánk volt és sok baj volt, egy jobb ajánlatot, egy olcsóbb ajánlatot tudnak tenni erre a metróépítésre, mint bárki más. Egyszerűen azért, mert itt vannak a pajzzsal és mindennel együtt, tehát itt még ez a lehetőség nyitott. Ha levonulnak, akkor ez a lehetőség történelmileg múlik el. Nem lesz újra egy olyan helyzet, amikor 60 milliárd is van, meg konzorcium is van, amelyik viszonylag olcsón tudná vállalni az építést, azt feltételezem. Persze újabb pályázatra lenne szükség, és ezt azok sínylik meg leginkább, akik ezen az óriási lakótelepen laknak vagy ebből az irányból közlekednek.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái