Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 28.



Bolgár György kérdései 2013. február 28-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy mindenkit felmentettek az úgynevezett tábornokperben, amelyben korrupcióval vádolták meg a Honvédelmi Minisztérium több volt vezetőjét és a hadsereg több tábornokát, illetve főtisztjét. A vád szerint a honvédség beszállítóitól kértek vissza pénzt. Ám a bíróság szerint ez nem volt bizonyítható. Nagy kormányzati blamázs? Vagy teljesen mindegy, menni fog az ügy tovább a végkimerülésig? Még akkor is, ha a bíróság súlyos kritikával illette az ügyészség törvénytelen módszereit?

Ezzel is kapcsolatban, mit gondolnak arról, hogy Orbán Viktor legbensőbb tanácsadójának 2011-es elítéléséről garázdaság miatt a Magyar Narancs mostani leleplező cikkéig nem is lehetett tudni az ég világon semmit. A törvény előtt mindenki egyenlő csak nem mindenkiről derül ki, hogy a törvény elé áll?

Beszéljük meg továbbá, hogy a Medián közvélemény kutatása szerint a Jobbik megelőzte az MSZP-t a biztos pártválasztók körében, a Fidesz pedig toronymagasan vezet. Úgy kell nekünk?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Minden mindenütt a legnagyobb rendben
Martonyi János külügyminiszter

Bolgár György: - Néhány külpolitikai kérdésről szeretném a bennfentes és mértékadó véleményét hallani.

Martonyi János: - Megpróbálok válaszolni.

– Hogy állunk most az Európai Unióval? Itt volt az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy, találkozott a magyar miniszterelnökkel, láthatóan minden rendben volt, nem tettek egymásnak szemrehányást. De azért nem tudjuk, legalábbis én még nem tudom, hogy pontosan miről tárgyaltak? Ön tudja?

– Természetesen. A miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson jelen voltam, aztán el kellett sietnem a sajtótájékoztató végéről, mert transzatlanti vacsorán kellett részt vennem tegnap este Rómában. De a tárgyalás valóban nagyon jó légkörben zajlott, láthatóan nagyon jó közeli kapcsolat van a magyar miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke között. Hát mindenekelőtt a miniszterelnök is megköszönte, látom, a többiek is, azt, amit a tanács elnöke tett a több éves pénzügyi keret létrehozása érdekében. Ez egy nagyon nagy teljesítmény volt. Korábban egy másik rádióban én beszéltem erről. Ez azért nagyon jelentős mértékben neki köszönhető. Tehát ezt köszöni neki egész Európa, és egyébként különleges köszönettel tartozunk mi is, magyarok meg Magyarország. Továbbra is a meggyőződésem, hogy végül is nagyon jól járt minden szempontból. Most nem akarom megint a számokat elmondani, de én azt hiszem, hogy jól jártunk az eredeti bizottsági javaslathoz képest és természetesen jól jártunk az összes többi tagállamhoz képest, hiszen nagyon sok mutató szempontjából legalábbis az első háromban vagyunk benne. Még nincs lezárva az ügy, ez egy politikai megállapodás, most következik a következő menet, ami nem könnyű, az Európai Parlamenttel meg kell állapodni, és bizony van annak esélye, hogy…

– Mondjuk visszadobják ezt a megállapodást.

– Hát első megközelítésben azt mondják, hogy ezt így nem tudják elfogadni, de bizonyos feltételekkel elfogadják, és akkor ezeket a feltételeket valószínűleg meg is jelölik. Nagyobb rugalmasság, saját forrásoknál ők egy más megoldást szeretnének, szeretnének egy alaposabban, részletesebben szabályozott felülvizsgálati lehetőséget és így tovább. De itt a magyar álláspont egyértelmű, mi azt mondjuk, hogy a parlament azt teszi a legjobban, ha ezt jóváhagyja, és hát a néppárti képviselőink, mint jól tudjuk, így is fognak szavazni. Nagyon-nagyon örültem személyesen is annak, hogy végül is az Európai Parlament szocialista képviselői is… láttam a Szocialista Párt elnökének az állásfoglalását, miszerint azt a kívánságát fejezte ki, hogy lehetőleg ez a megállapodás minél hamarabb megszülessék. És ez pedig azt jelzi, hogy akkor reményeink szerint a szocialista képviselőink is mellette fognak szavazni. Persze hát nemcsak rajtunk múlik.

– Nem rajtunk múlik, mert nem mi vagyunk a legnagyobb tagállam, természetesen.

– Hát így van. 178 szavazat kell, ha nem tévedek.

– De hát azért előbb utóbb meg szoktak egyezni, tehát én ettől nem félek.

– De nem dráma, most nem akarom megelőlegezni, nem dráma, ha ez a határozat nem lesz pozitív. Utána meg kell egyezni. Közben a bizottság egyébként dolgozik a jogszabályokon, a rendeletek szövegén, tudniillik az a lényeg, hogy azért itt ne legyen jelentős késés, tehát 2014. január 1-jétől az egész rendszer hatályba tudjon lépni.

– De ha már említette a számokat, és kétségtelenül sokkal jobbak, mint amilyenekre eredetileg számítani lehetett, de azért abban mégiscsak van valami igazság, hogy több más közép- és kelet-európai ország, Szlovákiától Romániáig, jobban járt a kohéziós alapok szétosztásánál, mint az előző ciklusban, mi pedig rosszabbul.

– A kohéziós pénzük növekedett, valóban, a szlovákoknak és a lengyeleknek, nettó pozíciónk lényegesen jobb a szlovákoknál is és a lengyeleknél is, tehát a teljes befizetett összeg és a teljes nekünk kifizetett összegnek a különbsége szempontjából sokkal, de sokkal jobban állunk. A bizottsági számítások szerint akár az egy főre eső összeget nézve is. Hát a lengyelek persze összességében többet kapnak, de hát a lakosságuk közel négyszerese a mienknek.

– De nem annak a következménye ez, hogy az elmúlt években gazdaságilag mi inkább lecsúsztunk, míg a lengyelek és a szlovákok továbbra is növekedtek. Ennek megfelelően a befizetéseik is mások.

– Nem, a befizetéseknél, valóban a befizetéseknél az előrejelzésünk segít, tudniillik egy bizonyos fokig ellentételezi azt, ami a kohéziós pénzeknél csapódik le, hogy tudniillik viszonylag alacsonyak a növekedési előrejelzések. De összességében mégiscsak az a helyzet, hogy egyrészt jelentősen növekednek a mezőgazdasági támogatásaink, másrészt valóban, bár ezt most pontosan még nem lehet megmondani, csökkennek az éves befizetéseink, és összességében pedig, miután a kohéziós pénzek területén sem járunk rosszul, összességében mégiscsak az a helyzet, hogy a magyar egy főre eső nettó pozíció 2512 euró, ha nem tévedek, a lengyel pedig valahol 1900 körül van. Azt mondom, hogy örüljünk ennek.

– Persze és ez mindannyiunknak jó. Akárki lesz…

– Az európai országban egyébként figyeltem az ellenzéki pártoknak a megnyilvánulásait, általában véve azt mondják, hogy hát igen, végül is ez egy elfogadható dolog. A legfontosabb az, hogy ezt a pénzt az eddigieknél is sokkal hatékonyabban, eredményesebben költsük el és a lehető legnagyobb mértékben vigyük be, a lehető legközvetlenebbül vigyük be a gazdaságba.

– Hadd térjek vissza a kiinduló kérdésemhez, hogy de végül is miért jött ide az Európai Tanács elnöke. Hiszen nyilván nem azért, hogy Orbán Viktortól is bezsebelje a dicséretet, hanem valamit ő akar a tagállamoktól, köztük Magyarországtól. Mit?

– Így van, de azt azért hozzáteszem, hogy ő, és ezt el is mondta most ismételten, lényegében évente egyszer végiglátogatja az összes uniós tagállamot. Érkezett hozzánk Litvániából már kora délután, ment tovább Varsóba, és aztán ha jól tudom, Varsóból ment tovább Londonba egy konferenciára. Tehát itt tulajdonképpen olyan látogatást tett, ami tulajdonképpen egy kicsit a munkaköri kötelezettsége. Mert hiszen neki minden állam vezetőivel rendszeresen személyesen is, kétoldalúan is találkozni kell. Túl azokon a találkozókon, amit az Európai Tanács-ülések jelentenek. De hát a tartalmi kérdés is jogos, mert hát nagy munkában van az elnök, ugye ismeretes, hogy előterjesztett már tavaly június előtt egy papírt, aminek az a címe, hogy a valóságos gazdasági és pénzügyi unió megteremtése felé. Én most ezt nem akarom részletezni, van ennek négy pillére. Az elsőn dolgozunk, ha szabad így mondanom, az úgynevezett bankunió vagy az integrált pénzügyi keretrendszer létre fog jönni, megszületik a bankfelügyeleti rendszer és hát sok minden más, most ne menjünk bele az összes részletbe. De ez az első pillér megy előre. És hát a többit is szeretné előrevinni. A költségvetési uniót, gazdasági uniót és hát persze majd a politikai uniót. Itt azt persze látni kell, hogy azért ehhez időre van szükség. Vannak politikai feltételek, vannak technikai, jogi feltételek, de mindenesetre a lényeg az, hogy a többi területen is előre kell lépni, és ennek érdekében most folyik a munka. Az Európai Tanács elnökének az a szempontja, hogy ez a munka menjen előre egyrészt, másrészt pedig, hogy megtudja, a tagállamokban melyik témához hogyan viszonyulnak.

– A miniszterelnök az évértékelő beszédében nem sokat beszélt Európáról, ahhoz képest, hogy most láthatóan a legfelhőtlenebb viszony van köztünk, de tett egy megjegyzést rá, és az meg nem volt igazán pozitív. Vagyis hogy az Európai Unió eddig még soha nem találta el a deficitcélt. Amire én azt mondanám a magam kevesebb tudásával, hogy de bizony eltalálta, csak a kormány megváltoztatta a költségvetést. Közben az Európai Unió rámutatott, hogy ez így nem lesz jó, nem fogjátok tartani a hiányt, erre a kormány hozta a megszorító intézkedéseket. Szóval tartani fog vagy folytatódni fog ez a kicsit beszólásos, egyszer jót mondok az unióról, egyszer azért odaszúrok politika?

– Hát most a tényeken is vitatkoznom kellene, bár ez nem szokásom, mert az teljesen egyértelmű volt, hogy 2011-ben nekünk nem hiányunk, hanem többletünk lesz ugye az ismert intézkedések következtében. A 2012-es esetben pedig én különösebb megszorításokról nem tudok. Egyébként éppen az az egyik felvetése, megjegyzem, az Európai Bizottságnak, most térjünk rá akkor a bizottságra, mert ugye a bizottságról beszélünk és nem az Európai Tanácsról, még kevésbé az elnökről, de ugye az egyik kifogásuk éppen az, hogy hát azért az intézkedéseink minősége talán, hogy mondjam finoman, talán nem egészen tökéletes. És pedig azért nem, mert nem a kiadásokat csökkentjük nagyobb részben, hanem a bevételeket növeljük, és hát ez nekik nem feltétlenül tetszik. Na most a bevételeket persze úgy növeljük, hogy nem a lakosság terheit növeljük, hanem ezeket a bizonyos különadókat vagy válságadókat, és hát ez az, ami nem mindenkinek tetszik. Tehát pont nem megszorításról van szó, mint a legtöbb országban sajnos erről van szó, ugye Görögország, Olaszország, Spanyolország és így tovább és így tovább, hanem van egy ilyen magyar út, amit persze most már mások is követnek, például a bankadó meg a különadó, energiaadók dolgában. De hát ugye kétségtelen, hogy ez egy magyar specifikum, ha úgy tetszik, mi kezdtük el, aztán a többiek követték. Tehát én azt hiszem, az tény, hogy mi az elmúlt két évben biztonságosan hoztuk, hozzuk a 3 százalék alatti államháztartási hiányt. Most a vita ugye nem 2012-ről szól, mert azért dicséretet kapunk, még jobb is lesz valószínűleg, mint amit előre láttunk, de kérdés az, hogy 2013-ban és 2014-ben mi lesz a helyzet. Ők végeztek számításokat, hozzáteszem, itt most nem is arról van szó, hogy kérnének további intézkedéseket, Olli Rehn is elmondta a sajtótájékoztatóján, hogy az ő számításaik szerint a jelenlegi becslésük szerint 3,4 lenne a 13-as államháztartási hiány, de nem dolgozták még fel azokat az anyagokat, amelyeket a legutóbbi időben kaptak a magyar kormányról, ugye kormányrendeletek formájában is. Itt alapvetően az e-útdíjról és a pénztárgépekről van szó. Ha ezeket feldolgozzák, akkor minden valószínűség szerint korrigálni fogják az előrejelzésüket is. Tehát nem kértek további megszorítást, idézőjelbe téve, vagy további intézkedéseket, egyszerűen arról van szó, hogy további számításokat kell még végezni. Ami itt igazán számít, az nem a téli előrejelzés, hanem a tavaszi előrejelzés. Az valóban döntő lesz. Ha a tavaszi előrejelzésben mondjuk ugyanezt mondanák, mint most, akkor az nekünk nem volna jó, de én a magam részéről nem akarok jósolni.

– És akkor majd kiderül, hogy ki találja el a számokat tavasszal. Tegyük fel.

– Ez most ki fog derülni.

– A következő dolog, ami részben kapcsolódik ehhez, de az elmúlt huszonnégy órában meglehetősen nagy médiafigyelmet keltett, hogy egyrészt az Információs Hivatal vezetője, másrészt a titkosszolgálatokat felügyelő miniszterelnökségi államtitkár, Lázár János tett olyan nyilatkozatokat, amelyekből azt a következtetést lehet levonni, hogy mintha a magyar kormányzat és az illetékes szervek egyre nagyobb veszélyt látnának az európai uniós szövetségeseink oldaláról, mintha bizonyos lépések veszélyeztetnék a magyar állam biztonságát. És ezért a kémelhárításnak is fokozottabb figyelmet kell fordítania arra, hogy az onnan érkező esetleges gazdasági jellegű támadásokat elhárítsa. Külügyminiszterként lát erre jeleket?

– Az ismert, hogy ennek a területnek a felügyelete már nem tartozik hozzám. Azt magam is mondhatom, hogy a mai világban egyre fontosabb a gazdasági mozgások megfigyelése. Ennek megvannak a természetes mindennapi mintái, és nyilvánvalóan foglalkoznak ezzel a legkülönbözőbb hírszerző információs szervezetek is. Mert hiszem ma azt azért elég jól látjuk, hogy a gazdaság területén elég nagy bajokat és gondokat lehet okozni. Most, amikor egy ország sorsa jelentős mértékben attól függ, hogy például egy államkölcsön-kötvény kibocsátása sikerül-e vagy nem, és milyen mozgások előzik meg, hát én azt hiszem, ez egy természetes dolog, hogy erre is oda kell figyelni. De én erről többet nem nyilatkoznék, megmondom őszintén, mert ez egy olyan terület, amiről azért a legjobb az, ha kevesebbet beszélünk.

– És már nem az Ön asztala. Végezetül még egy dolgot, ami szintén mintha már nem az Ön asztala volna. Orbán Viktor miniszterelnök most éppen Libanonban van negyvenfős delegációval, és hát ki kíséri? Például Szijjártó Péter a miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Amikor néhány hete Moszkvában volt, állítólag fontos tárgyaláson, hatalmas, népes csapat több miniszter kísérte, a külügyminiszter nem volt ott. Miért?

– Hát szerintem éppen azért nem volt ott a külügyminiszter, ha megfigyelik a miniszterelnöknek és a külügyminiszternek a mozgását. Mondjuk vegyük a 98 és 2002 közötti időszakot vagy akár a mi második kormányzásunknak az első két vagy két és fél évét. Nagyon ritka eset az, hogy a külügyminiszter együtt utazik a miniszterelnökkel. Ez egyébként más országok esetében is viszonylag ritka. De vannak olyan nagyon fontos utak, ahol ez történik. Tehát ahol a külügyminiszter elkíséri, hogy így mondjam, a miniszterelnököt. Nem árulok el titkot…

– Ezek szerint a libanoni…

– …hogy 2013-ban lesz ilyen út, nagy valószínűséggel, ha minden jól megy, akkor elmegyek a miniszterelnökkel a távol-keleti útjaira, ezek nagyon fontos dolgok. Ugye ez az év ilyen szempontból egészen különleges év lesz, azt kell mondjam. Tehát az, hogy egy magyar miniszterelnök, egy közép-európai ország miniszterelnöke ugyanabban az esztendőben elmegy Indiába, elmegy Kínába és elmegy Japánba, azért az nem mindennapi dolog. Hozzáteszem még, ezt most már csak tényleg bennfentesként, hogy a miniszterelnök általában felveti annak a lehetőségét, hogy ha mondjuk elmegy valahova – és ez volt véletlenül a helyzet éppen a libanoni úttal is –, ha úgy gondolom, akkor menjek el vele. Én jeleztem, hogy ez valószínűleg nem fog menni, egyrészt nem tudtam, hogy én február végén tudok-e utazni vagy sem, másrészt pedig éppen közbejött ez a transzatlanti vacsora, és pontosan ez a helyzet a külügyminiszterekkel, hogy nagyon gyakran éppen közbejön valami. Annyi minden más kötelezettségük van, hogy ezeket a miniszterelnöki utakat általában a legtöbb országban a miniszterelnök és a kísérete teszi meg, és aztán persze fontosabb utaknál más kormánytagok is el tudnak vele menni. Miért ne? Sőt, hát ez a jó.

– Szóval Szijjártó Péter nem vette el az Ön asztalának egy részét?

– Nem, sajnos nem vette el. Egyébként szívesen megosztanám az asztalomnak egy részét, de hát ezt inkább csak a tréfa kedvéért mondom. Én azt hiszem, az jó dolog, hogy ma már a kormánynak nagyon sok tagja intenzíven bekapcsolódik a külkapcsolatokba, ez megint azt mondom, máshol is így van. A külkapcsolatok ma nem egy speciális területet jelentenek, ami fenn van tartva a mindenkori titokzatos és elegáns diplomáciának. Nem erről van szó. Ma meg kell nézni, egy mezőgazdasági miniszter ugyanolyan fontos dolgokat csinál, egy gazdasági miniszter még fontosabbakat csinál. De hát a magyar kormányból is mondhatnék nagyon sok nevet, Navracsics Tibortól Balog Zoltánon keresztül, akik mind nagyon fontos külkapcsolati témákat rendeznek, és ez így jó. Mert akkor vagyunk erősek, ha többen vagyunk, persze megfelelő koordinációval.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Amiről a köz- és felsőoktatás ügyében már megállapodtak
Szabó Zoltán, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja

Bolgár György: - Ön részt vett azon az egyeztetésen, amelyet demokratikus ellenzéki pártok tartottak az oktatáspolitikáról, és ennek eredményeként alá is írtak egy záródokumentumot. Ezek szerint a szocialisták, a DK, Szocdem Párt és nem tudom még ki volt ott.

Szabó Zoltán: - A Szövetségben Együtt Magyarországért. Ha úgy jobban tetszik, akkor az Árnok Kornél-féle párt.

– Igen. Nem összetévesztendő az Együtt-2014-gyel, amely egyenlőre nem vesz részt ezeken a szakpolitikai egyeztetéseken.

– Így igaz.

– De a dolog lényege mégiscsak az, hogy miben tudtak megegyezni. Hogyan változtatnák meg, legalábbis ezek a pártok, ha kormányra kerülnének az oktatáspolitikát. És itt két alapvető kérdés van, legalábbis szerintem, a közoktatásban a totális államosítás, a felsőoktatásban pedig annak szétverése és a teljes zűrzavar. Szóval mit csinálnának ezek a pártok?

– Rögtön mondom, előre kell azonban bocsátanom, hogy amiben megállapodtunk, az egyenlőre nem az egyeztetések vége, sokkal inkább talán a kezdete volt. Tehát rögzítettük azokat a pontokat, azokat az elveket, amelyekben egyet tudunk érteni, és amelyekre fel lehet majd építeni egy részleteiben is kormányképes oktatáspolitikát.

– Akkor ez a dokumentum nem záródokumentum, ahogy olvasom itt valahol?

– Hát de, ez az.

– Vagy csak ennek a fázisnak a záródokumentuma.

– Igen. Ennek a fázisnak a záródokumentuma, ebben a fázisban ugye nagy vonalakban az elképzeléseket, az elveket, az irányokat egyeztettük és rövidítettük azt, amiben egyet tudunk érteni. És abban állapodtunk meg, hogy szakértőkkel, civil szervezetekkel ezután kezdődik meg az a munka, ami egy részleteiben kimunkált kormányprogramot vetíthet elő vagy hozhat létre, arra az esetre, ha a pártok nyilván más pártokkal együtt bizalmat kapnak 2014-ben, és rájuk hárul az Ön által egyébként helyesen jellemzett módon a Fidesz által teljesen tönkretett köz- és a felsőoktatás.

– Szóval mit csinálnának? Mik ezek az alapelvek amelyeket mindenekelőtt alkalmaznának? Vissza lehet csinálni, kérdezem akkor egész durván az államosítást a közoktatásban?

– Minden valószínűség szerint nemcsak vissza lehet csinálni, hanem vissza is kell csinálni. Nem arról van szó azért, hogy ez a dokumentum a restauráció dokumentuma, tehát hogy minden tekintetben a 2010 előtti állapotokhoz akarunk visszatérni, viszont vissza akarunk térni azokhoz a 2010 előtti elvekhez, amelyekben húsz éven keresztül kormányon vagy ellenzékben valamennyi párt egyet tudott érteni, beleértve a ma kormányzó pártokat is, amelyek aztán 2010-ben ezeket az elveket felrúgták.

– Mínusz a volt fő oktatáspolitikusuk, Pokorni Zoltán. Ő ezzel nem értett egyet, most sem.

– Ő ezzel nem értett ugyan egyet, de hát azért az ő…

– Ő viszont félre lett tolva.

– Azért az az ő pártja, az egyik legalábbis az ő pártja, és az tolta őt félre és valósított meg egy olyan oktatáspolitikát, amivel ő nem ért egyet. Egyébként szeretném jelezni, hogy ha valaki élete fő művét tekintve nem ért egyet a saját pártjával, akkor nem muszáj abban a pártban maradnia.

– Már a függetlenek között ülhetne például.

– Például. De most ezt hagyjuk, mert nem Pokorni Zoltán ekézése a célom, tekintettel arra, hogy én azt gondolom, Pokorni Zoltán az az oktatáspolitikus a jobboldalon, akivel ugyan sok vitánk van meg sok kérdésre más választ adunk, de legalább az általunk feltett kérdések ugyanazok. Nem így van ez az oktatáspolitika mai tényleges irányítóival. Tehát ami az államosítást illeti, úgy gondoljuk, hogy az államosítást mindenképpen vissza kell csinálni. Amiben a dokumentum meg tudott egyezni, az az, hogy valamiféle az önkormányzatokra épülő fenntartási rendszert kívánunk. Nem azt, ami 2010 előtt volt, hogy külön-külön minden egyes önkormányzat, a nyolcvanfős kis falu önkormányzata is iskolafenntartó legyen vagy lehessen, de azt, hogy az iskola az önkormányzati szintre épüljön a helyi politikában kérdés legyen és...

– A helyi közéletnek legyen beleszólása ebbe.

– A helyi közéletnek legyen ebbe beleszólása. Ezt így kell megszervezni. Ebben különbözőek voltak a vélemények, ezért mondtam azt, hogy a későbbiek során ezeket még tisztázni és egyeztetni kell. A Demokratikus Koalíció történetesen azt mondta, hogy nem az önkormányzatoknak, hanem az önkormányzati szférának kell visszaadni a közoktatást úgy, hogy a járások, kistérségek szintjén, bánom is én, minek nevezzük, egy kötelező iskolafenntartó társulás létesül, és ezek tartják fenn az oktatást. Tehát nem külön-külön az egyes önkormányzatok, hanem az önkormányzatoknak egy kötelezően létrejött társulása.

– És így akkor egy kicsit a különbségeket is jobban ki lehet egyenlíteni, meg segíteni tudják egymást azok, akik addig esetleg túlságosan bezárkózva csak a saját érdekeiket nézték.

– Ez is így igaz, és racionalizálni lehet az oktatást. Az oktatás intézményrendszerét. Tehát ugye az semmiképpen nem működik, hogy van két egymás melletti falu két iskolával, mind a két iskola félig van tele, ezért aztán fölöslegesen fűtjük az épületet, fölöslegesen világítjuk, fölöslegesen tartjuk fenn magát az épületet. Miközben ugyanazt a pénzt a gyerekekre is fordíthatnánk.

– De nehogy már mindent, például ilyesmit is, a budapesti központban döntsenek el.

– Hát persze. Tehát ezt tessék eldönteni ott, hogy ha hetvenhárom település együtt tartja fenn az ottani közoktatást, akkor a hetvenhárom közül melyiken kell hogy legyen óvoda, melyiken kell hogy legyen iskola, melyiken kell lennie középiskolának, esetleg szakközépiskolának. Tehát ezek a kérdések dőljenek el helyben, vagy hát ugye szakképzés esetén ez nem feltétlenül kistérségi, hanem esetleg regionális szinten. De mindenképpen egyetértettünk abban, hogy a közoktatásnak ezt az eszeveszett centralizálását, azt, hogy egy budapesti hivatalban döntsenek arról, hogy innen kétszázhúsz kilométerre ki legyen az iskola igazgatója és főként, hogy hány pedagógust alkalmazhasson, ennek az őrületnek véget kell vetni.

– Minek kell véget vetni még? Illetve még egy pillanatra a közoktatásnál maradva, mert láttam ezt a záródokumentumot, hogy levitték tizenhat évre a…

– Igen, kimondtuk, hogy vissza kell állítani a kötelező közoktatás tizennyolc éves korig tartó, tizennyolc éves korhatárát.

– Ezt is csak egy formális lépésnek képzelik, vagy esetleg van abban valami, hogy kezdeni kell valamit azokkal a tizenhat-tizennyolc évesekkel, akik valamiért kilógnak valóban az iskolából, de segítséggel esetleg mégiscsak többre vihetnék, mint ha egyszerűen ki lennének dobva az utcára.

– Nézze. Ezekkel a problémákkal valamit kezdeni kell, de leginkább is azt tudom mondani, hogy azok a tizenhat-tizennyolc évesek, akik valamiért kilógnak az iskolarendszerből, az általában a közoktatási módszereknek vagy a közoktatásnak a hibás működését mutatja. A gyerek önmagában, ha egészséges, akkor érdeklődő, nyitott a világra, és ha ezt az érdeklődést nem sikerül fenntartani és kielégíteni, ez bizony a közoktatás hibája.

– Persze. De ezért talán a közoktatásnak kellene reagálnia, vagy talán változtatni rajta, hogy ne az eddigi módszerekkel csináljanak vagy ne csináljanak velük valamit.

– Így igaz. Éppen ezért szerepel a rögzített elvek között az is, hogy jelentősen és általánosan kell megemelni a közoktatás minőségét, és hogy ennek érdekében a pedagógusoknak az életminőségét, a pedagógusok kiválasztását, a pedagógusok képzését új alapokra kell helyezni. Azt kell elérni, hogy a legtehetségesebb középiskolásokat tudjuk a pedagógus pályára vonzani, és aztán később ott is tartani őket. Tudomásul kéne venni, hogy a pedagógushivatás olyan szakma, amelyik talán a legértékesebbel, a jövőnkkel foglalkozik. Tehát ennek megfelelően kéne bánni azokkal, akik ezt csinálják.

– Felsőoktatás. Ott mit tennének?

– A felsőoktatásban, bármennyire is egyszerűnek és populistának hangzik az a megjegyzés, hogy oda pénz kell, mert ugye ilyenkor mindig azt lehet mondani, én is ezt szoktam mondani, persze, hát mindenre több pénz kéne, de hát ha egyszer ennyi van. A felsőoktatásban ezt sajnos nem lehet mondani. A felsőoktatás nem azért ment tönkre, nem azért van olyan színvonalon, és nem azért van olyan káoszban, mert az ország gazdasági teljesítőképessége ezt nem bírja, mert válság van vagy mert tudom is én, hanem azért, mert a kormánynak egy agymázas rémálom jutott az eszébe, ez az önfenntartó felsőoktatás. Önfenntartó felsőoktatás a világon sehol nem létezik.

– Ez nem a kormánynak jutott eszébe, magának Orbán Viktornak jutott eszébe.

– Orbán Viktornak. Nem akartam személyeskedni, de hát ez Orbán Viktor.

– De hát hozzá lehet kötni, ő többször is vállalta ezt nyíltan.

– Így igaz. Ez egy őrület. Na most ennek a jegyében a felsőoktatásból kivonták az ottani forrásoknak kis híján a felét. Nincs az a felsőoktatási rendszer, amelyik ezt kibírja. A felsőoktatás az utolsó tartalékait is felélte, nincs más megoldás ilyen anyagi kondíciók között, mint lényegét tekintve leépíteni a felsőoktatást. Ugye ez folyik jelen pillanatban az ELTE Btk-n is. Nem akarom az ELTE Btk-t ezért felelőssé tenni, hiszen ők nem tudnak mást tenni. És legyünk nyugodtak, ez az összes többi felsőoktatási intézményben is előbb-utóbb be fog következni. És ennek következtében a felsőoktatás leépítését nem lehet másképp elkerülni, mint ha visszapótoljuk azokat a pénzeket, amiket egy unortodox gazdaságpolitika jegyében onnan elvontak. Lehet azt mondani, hogy nincs pénz, de hát mégiscsak az a helyzet, hogy pénz mindig van, egy évben a költségvetés több mint tízezer milliárdot oszt szét. A kérdés mindig az, hogy ezt a pénzt mire költjük. Lehet a pénzt Mol-részvényekre költeni, meg futball stadionokra, meg a Terrorelhárító Központra és lehet a felsőoktatásra. Mi úgy véljük, és ebben az ellenzéki pártok egyetértettek, hogy az ország jövője szempontjából a felsőoktatás lényegesen fontosabb, mint akár a Mol-részvény, akár a gáztározó, akár a Terrorelhárító Központ.

– És még egy fontosnak látszó elemet hadd emeljek ki. Valóban ilyen fontos-e vagy csak nekem tűnik annak, hogy itt a felsőoktatásban is, de még a közoktatásban is úgy gondolják ezek az ellenzéki pártok, hogy az autonómia visszaállítása fontos lépés volna, ami ugye az államosításnál részben szóba került, de a felsőoktatásnál még nem, ahogy itt az egyetemi autonómiát is szigorúan korlátozni vagy megszüntetni akarják a mostaniak.

– Így igaz, mind a két esetben szóba került, a közoktatás esetében ugye a szakmai autonómiáról van szó, a pedagógus közösségek és intézmények autonómiájáról, ez nem vagy csak részben jelent gazdálkodási autonómiát. Hiszen ehhez az iskola nem elég nagy egység. De szakmai autonómiát mindenképpen.

– Tehát, hogy ne feltétlenül ezt is Budapestről határozzák meg, hogy mindenhol lényegében ugyanazt kell tanítani. Kész.

– Mindenhol november 19-én kell a történelemkönyvet az 52. oldaláról az 53. oldalára fordítani. Az előző húsz évben a közoktatásban konszenzus volt a tekintetben, hogy nem folyamat-, hanem kimenetszabályozást alkalmazunk, magyarán nem azt mondjuk meg, hogy mikor mit kell tanítani és hogyan, hanem azt mondjuk meg, hogy adott időpontban az oktatás eredményeképpen a tanulónak milyen követelményeket kell tudnia teljesíteni. És hogy ezt az iskola hogyan éri el, milyen tankönyvek alkalmazásával, milyen tantervek alkalmazásával, kész tanterveket alkalmaz vagy önmaga fejleszt tantervet, az ottani pedagógusok tankönyveket írnak vagy piacon megvásárolható tankönyveket alkalmaznak, ezt rá kell bízni az iskolára. Egész egyszerűen azért, mert ők ismerik a helyi viszonyokat, ők ismerik a tanulókat, ők ismerik a pedagógusok képességeit. Tehát ők tudják legjobban ezt meghatározni. Az államnak ezzel kapcsolatban annyi feladata van, hogy írja elő azokat a követelményeket, amiknek meg kell felelni, továbbá, hogy ezt ellenőrizze, tehát a minőségellenőrzés és minőségbiztosítás folyamatát lássa el. Ami a felsőoktatást illeti, ott közhely, hogy a tudománynak, a felsőoktatásnak az egyik legfontosabb eleme a tudományos kutatás és oktatás szabadsága. Tehát magyarán az, hogy senki semmilyen körülmények között ne mondja meg annak az egyetemnek, hogy mit kell csinálnia, mit kell tanítania, hogyan kell kutatnia, mit kell kutatnia. Az államnak egyetlen dolgot kell tennie, biztosítani a pénzt és számon kérni, hogy a pénz hasznosuljon. Ami ezen túlvan, az legyen az egyetem dolga, és ne az állam próbálja ráoktrojálni. Van a felsőoktatással kapcsolatban még egy probléma, ez csak érintőlegesen és utalásszerűen szerepel az anyagban, mert ebben a kérdésben nem volt egyetértés. Ez ugye a tandíj kérdése. Itt értelemszerűen nem tudok közös álláspontot mondani. A Demokratikus Koalíció mindenesetre úgy véli, hogy a felsőoktatásban a tandíj  és egy méltányos összegű, a szociális helyzet, illetőleg tanulmányi teljesítmény alapján juttatott, a tandíjat kompenzáló ösztöndíj elengedhetetlen. Mégpedig nem is elsősorban azért, hogy a felsőoktatásba több pénz jusson, bár természetesen azért is. Mindenekelőtt azért fontos, mert szociológiai közhely, hogy a szűkösen rendelkezésre álló javakat ingyen osztogatva mindig a jobb helyzetben lévő társadalmi rétegek járnak jobban. Tehát ők tudják elérni, hogy ezekből az ingyen osztogatott javakból a létszámarányoknál lényegesen nagyobb arányban részesüljenek. Nincs vagy legalábbis eddig nem nagyon volt ennek más megoldása, mint hogy az ilyen szűkösen rendelkezésre álló javakat árukon kell árulni, tehát az árát kell megkérni, és a szegényeket, nehezebb sorban élőket az állam segítse abban, hogy ezt az árat meg tudják fizetni. Tehát adja oda azt a pénzt, ha az illető rászorul…

– És nem ezzel a diákhitel konstrukcióval, hanem ösztöndíjjal.

– És nem a diákhitel konstrukcióval. A diákhitel konstrukció egyébként nagyon jó konstrukció arra, hogy a hallgató fenn tudja tartani saját magát az egyetemi évei alatt, ne kelljen vagy ne feltétlenül kelljen dolgoznia az egyetemi tanulmányai mellett. De arra, hogy a felsőoktatást magát finanszírozza belőle, arra nem, hiszen akkor eladósodik egy életre és valószínűleg élete végéig nem tudja visszafizetni azt a diákhitelt. Ha aztán még ugye röghöz is kötik, természetesen az anyagban az érintett pártok azt mondták, hogy a röghözkötést, magyarán a hallgatói szerződések rendszerét hatalomra jutva azonnal megszüntetnék, és lényegében mindenkinek, minden hallgatónak a kezébe adnák a hallgatói szerződését, hogy saját belátása szerint darálja le vagy égesse el.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Tábornokper: egzisztenciák mentek tönkre, családok estek szét
Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára

Bolgár György: - A mai hír szerint a kaposvári törvényszék elsőfokon felmentette az úgynevezett tábornokper tizenöt vádlottját, köztük Önt is, a – nem tudom pontosan, hogy hangzott el, de röviden és magyarul és a köznyelv szerint – korrupció vádja alól. Amihez egyrészt gratulálok, mi már többször beszéltünk itt a műsorban például, hogy bármilyen munkát elvállalna és mennyire ellehetetlenítették Önt, másrészt viszont, ahogy a tudósításokból olvasom, nemcsak arról van szó, hogy felmentették Önöket, hanem itt a törvényszék katonai tanácsa nagyon kemény kritikával illette az ügyészséget és annak a módszereit. Hogyan fogadták az ítéletet, kérdezem elsőre? És bár ez lehet, hogy egy üres kérdés, hiszen hogy fogadhatták volna, nyilván megkönnyebbüléssel és örömmel, de abban az értelemben is kérdezem, hogy mit gondolnak arról, ahogy a bíró indokolta a döntést?

Fapál László: - Hát gondolom, a vádlottak többsége örömmel fogadta, engem végtelen szomorúsággal töltött el, ahogy a bíróság ítéletének indokolását hallgattam. Hiszen gyakorlatilag az ötvenes évek szellemének lehelete kísérte ezt az eljárást mindvégig. A jobboldali sajtó kiemelt figyelmével, állandó vádaskodásai közepette, és most a bíróság némi elégtételt adott a vádlottaknak, amikor kihirdette az ítéletét, hogy egyes vádlottaknál bizonyítottság hiányában, nálam például bűncselekmény hiányában felmentett az ügyészség által emelt vád alól. Hogy rövid legyek, a bíróság mindvégig, gyakorlatilag a két és félórás indokolásában semmi másról nem beszélt, mint arról, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség ügyészei milyen törvénysértő módon folytatták le a nyomozást, hogyan építették fel egyetlen vallomásra az egész vádiratot, és hogyan nem támasztották alá bizonyítékokkal a saját állításaikat. Én azt gondolom, hogy ez szégyenletes, szörnyű, és én azt gondoltam, hogy a katonai ügyészek a fellebbezés helyett azonnal benyújtják ügyészi hivatásról történő lemondásukat, de nem ez történt, hanem fellebbezést jelentettek be. A vádlottak vonatkozásában a bűncselekmény megállapítása és büntetés kiszabása végett. Hogy röviden fogalmazzak, arról van szó, hogy egy vádlottat, egy tábornokot úgymond megszorítottak, ennek a tábornoknak törvényellenes módon büntetlenséget ígértek, majd miután rájöttek, hogy csalárd módon félrevezették, azt követően egy vádalkuval próbálták meg félrevezetni. És ennek megfelelően a tábornok különböző vallomásokat tett, nagyon sokféle módon, nagyon sokféle emberre.

– A fölötteseire.

– Így van, a fölötteseire is, alatta is, mellette is, mindenkire. Tehát aki a környezetében volt. Hiszen ez volt az egyedüli lehetséges módja annak, hogy az előzetes letartóztatásból szabaduljon. Tendenciózusan visszatért az, hogy az ügyészek ugye védő nélkül hallgatták ki első ütemben a gyanúsítottakat, Oláh Jánosról meg időközben kiderült, hogy kóros elmeállapotban szenved, a bűncselekmény elkövetésekor csekély fokban, a vallomástételi időszakban közepes fokban volt beszámíthatatlan, és jelenleg is személyiségzavarban szenved. Ezeket a vallomásokat az érintett személyek elé tárták azzal, hogy amennyiben ezt elismerik, akkor kiszabadulnak az előzetes letartóztatásból. Vagy volt olyan, akit ugye arra késztettek, hogy akkor tud csak kiszabadulni az előzetes letartóztatásból, amennyiben a feletteseire vallomást tesz.

– Egészen a volt honvédelmi miniszterig bezárólag ugye?

– Így van, egészen a honvédelmi miniszterig, kabinetfőnökig, és nagyon sokféle más személy érintett benne. Körülbelül tizenegy ember ellen, érdekes módon, egyébként nem is emeltek vádat, holott a tábornok úr még egy ilyen személyi körre is különböző, hát, hogy mondjam, valótlan vallomást tett.

– Ha már Oláh Jánost szóba hozta, őt is felmentették ezek szerint?

– Igen, őt meg kívánták tartani, hiszen egy vádalkut próbáltak vele kötni. A bíró hangsúlyozta, hogy az is törvényellenes volt. Tehát semmi, se a legfőbb ügyészi utasítás nem tette lehetővé, hogy vele vádalkut kössenek, se a büntetőeljárási törvény nem tette ezt lehetővé. Ettől függetlenül megkötötték, és azzal hitegették, hogy akkor enyhébb büntetést fog kapni. Hát nézze, amikor az igazságügyi szakértőtől megkérdezte a bíró, hogy ne haragudjon, hogy lehet az, hogy Oláh János látatlanban aláír hat évet úgy, hogy egyébként nem is akar bíró kerülni, akkor azt mondta az igazságügyi elmeszakértő erre, hogy hát nézze, itt van a személyiségzavarnak az alapvető jele, hogy épeszű, normális ember úgy, hogy nem folytatnak le vele szemben semmiféle bizonyítási eljárást, nem ír alá látatlanban hat évet. Tehát volt neki egy állandó menekülési kényszere, és ugye ez a személyiségzavar úgy dekompenzálódott, hogy a stresszhelyzetet úgy próbálta kivédeni, hogy erőteljesen irányították az ő kezét, az ő mondatait és azt, hogy milyen célszemélyekre kell gyakorlatilag vallomást tennie.

– És igazak azok a tudósítások ezek szerint, hogy az ügyészség lényegében az ő különböző módszerekkel kikényszerített vallomásaira alapozta az összes vádat? Semmi más bizonyítékot sehonnan nem gyűjtöttek össze?

– Nem. Nem gyűjtöttek be, semmilyen nyomozást nem folytattak. A bíró külön hangsúlyozta, hogy 99 százalékában a vád egyetlenegy személy bizonyítékán, Oláh János vallomásán alapul. Semmilyen más objektív bizonyítékot nem szereztek be a katonai ügyészek. És így tették tönkre tizenöt embernek gyakorlatilag az életét. Harminc naptól gyakorlatilag egy évet meghaladó előzetes letartóztatásokra került sor, egzisztenciák mentek tönkre, családok estek szét. Egyéni tragédiák sorozata történt ebben az ügyben. És mindezt egy olyan vallomás alapján, amit egy menekülési kényszerben lévő ember tett, és amelyet az ügyészek nem ellenőriztek. Abszolút nem ellenőriztek. Ráadásul politikai szempontjai is vannak, hiszen Juhász Ferencet is vastagon belekeverték ebbe az ügybe, és a jobboldali médiumok a mai napig is fújták azt, hogy ebben az ügyben Juhász Ferenc személye érintett, holott abszolút nem érintett. A katonai ügyészség nem is emelt ellene vádat, semmiféle whiskys dobozban soha Juhász Ferenc nem kapott pénzt. Egyébként velem szemben is hangsúlyozta a bíró, tényszerűen megállapította, hogy én sem közvetlenül, sem közvetett módon semmiféle pénzt nem kaptam. Ebből kifolyólag nyilvánvalóan nem is adhattam tovább senkinek.

– Ki volt az és miben bukott le az illető, aki egy beszállítótól elfogadott valami pénzt? Tehát ahol az egész ügy elindult.

– Történt egy elkülönítés. Tizenhét vádlottas az ügy, ebből két főt elkülönítettek. Az egyik személy az, akire Ön most rákérdezett Bolgár úr, a másik pedig az a közvetlen felettes, akik a HM térképészeti kht-nál, későbbiekben kft-nél dolgoztak. Ennek a két személynek az ügyét a bíróság azért különítette el, mert L. Szilárd akkori gazdasági igazgatónak az elmebeli állapotával kapcsolatban ellentmondó szakértői vélemények vannak, amelyre vonatkozóan újabb szakértő kirendelésére kerül sor. És ennek megfelelően ennek a két személynek a sorsáról a későbbiekben a bíróság egy külön eljárásban fog dönteni.

– De erre fűzték volna fel az összes többi ügyet is? Ez volt, ami elindította?

– Nem, ez teljesen elkülönült ügy. Ezzel indult egyébként.

– Ezzel indult és akkor ezek után szedtek elő egy másikat, amit egyetlenegy...

– Így van pontosan. Tehát ezek nem egymásra épülő ügyek. Nézze, Bolgár úr, a bíró külön is hangsúlyozta, hogy nem lehet bírósági ítéletet alapítani olyan vádbéli bizonytalanságokra, ami a nyomozás során nem volt megállapítható. Mindenhol a vádiratban az szerepel, hogy ismeretlen időpontban, ismeretlen helyen, ismeretlen eredetű pénzt vettek át, és így tovább. Erre vonatkozóan nem lehet… a bírónak nem az a feladata, hogy kibogozzon egyébként ismeretlen eredetű dolgokat, hanem arról kell döntenie, és ezt a katonai ügyésznek pontosan meg kellett volna jelölni, hogy kit, mikor, miért, tehát ki, mikor, miért és milyen cselekményt követett el. Ezt bizonyítékokkal kellett volna alátámasztania.

– Ezt nem tudták konkrétan megnevezni? Hogy X honnan, mennyi pénzt, mikor, miért vett át?

– Nem. Semmi. Nézze Bolgár úr, nálam is az szerepel a vádirati tényállásban, hogy 2006-ban valamikor, egyébként ismeretlen időpontban, ismeretlen eredetű pénzt vettem át Oláh János tábornoktól, akiről azóta tudjuk, hogy elmebetegséggel küszködik és hát egy ilyen menekülési kényszerben a valóság és a fikció ahogy a szakértő fogalmazott, nála vastagon összekeveredett.

– És ezek szerint csak ő mondta azt, hogy Önnek pénzt adott át. Kész.

– Így van. Pontosan. Ezért is mentett fel a bíróság bűncselekmény hiányában, mert egyetlenegy személy bizonyítéka alapján vádolt meg az ügyészség. És tudja, Bolgár úr, az a legfelháborítóbb az egészben, hogy a katonai ügyészek végigülték a tárgyalást. Az egész bizonyítási eljárást. Meghallgattak ötven tanút. Ebből körülbelül négy tett – egyébként ebből három Oláh János egy pedig L. Szilárdra terhelő vallomást. Senki másra nem hangzott el terhelő vallomás. Ettől függetlenül a katonai ügyészek azt csinálták, hogy a vádbeszédben, tehát az ítélethozatal előtti vádbeszédben újra felolvasták a vádiratot. És úgy tettek, mintha a bizonyítási eljárás nem történt volna meg.

– Mintha a tárgyalás le se zajlott volna.

– Mintha a tárgyalás le se zajlott volna, és nem lett volna megfelelő bizonyítási eljárás. Pedig a bíróság mindenkinek lehetőséget adott arra, így a katonai ügyészeknek is, hogy a vádban meghatározottakat, ha kívánják, akkor bizonyítsák, ha eddig ezt nem tették volna meg. Egyébként nem tették meg. Én nem tudom, hogy mire számított a katonai ügyészség, én nem számíthattam másra gyakorlatilag, mint arra, hogy velem szemben felmentő rendelkezést fog hozni a bíróság.

– Na de most viszont arra számíthat, hogy tovább húzódik az ügy, elkerül a Fővárosi Ítélőtáblára, és akkor jó esetben mondjuk egy év múlva születik egy jogerős felmentő ítélet. Addig pedig az Ön élete továbbra sincs rendezve, továbbra is írni fognak a kormánybarát médiumok arról, hogy hát azért nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. És valószínűleg állást sem fog könnyen találni, amíg nincs jogerős felmentési ítélete, nem?

– Ebben teljes mértékben igaza van, Bolgár úr, de három hónapon belül azért a másodfokon döntést kell hozni.

– Igen? Na. Ez mégiscsak valami.

– De Bolgár úr, a haraszt azért zörög, mert rángatják. Tehát azért hozzáteszem, tipikusan egy koncepciós pert indítottak Juhász Ferenc és ellenem, ahol én felbujtó vagyok azért, mert benyújtottam a miniszternek írásban egy lakáskérelmet, hogy szeretném megvásárolni a szolgálati lakásomat. Innentől kezdve én felbujtó vagyok, ő pedig hűtlen kezelésben tettes. Az ügyészség nagyon jól látta, hogy sikertelen lesz ebben az úgynevezett tábornok perben vagy whiskys doboz-ügyben, ezért már a múlt héten gyanúsítottként hallgattak ki szintén egy lakásügyben, ahol engem már nem a miniszterrel cimborálva, hanem a minisztert megtévesztve egy csalás társtettességével vádoltak meg. Miszerint én felterjesztettem a honvédelmi miniszternek egy bérleti szerződés módosítását, amelynek hatására később egy hivatásos katona megvette a lakását, ezért most csalással vádolnak. További büntetőeljárás.

– Magyarán akkor lehet, hogy ez az ügy le fog zárulni három hónap múlva. De azért Önnek még lesz módja bíróságra járni.

– Így van. Ezenkívül is több nyomozásról van tudomásom, amely kimondottan a személyemet érinti.

– Még több ezen kívül is?

– Ezen kívül is van. Most megyek éppen Pest felé, mert a BRFK-tól is kaptam valami behívó levelet, de valószínűleg nem jutok el ma a postára, úgyhogy nem fogom tudni megmondani, hogy miről van szó. Én azt gondolom, hogy továbbra is fenn akarják tartani a bűnösség látszatát, hiszen ha ők egyszer megmondták, hogy én bűnös vagyok, akkor bűnös vagyok. A végén el fogom érni azt is, hogy az alaptörvényben fogják rögzíteni, hogy Fapál László bűnös, és innentől kezdve már a bíróságok sem fogják tudni hatályon kívül helyezni az ilyen típusú, hát hogy mondjam, kormányzati döntéseket.

– Ezek szerint nem túl boldog és nem túl optimista egy ilyen csont nélküli és kemény, és határozott felmentő ítélet ellenére sem.

– Nézze, Bolgár úr. Én úgy gondolom, hogy ez már háború. Valami oknál fogva a személyem ellen mennek. Tehát én erre már nem tudok mit mondani. Mindig is a személyemre mentek, hiszen az előző Orbán-kormány ciklusában még csak egzisztenciálisan akartak tönkretenni, egyszerre akartak kirúgatni a nemzetvédelmi egyetemről, illetőleg az Ügyvédi Kamarából. Akkor a nemzetvédelmi egyetem rektora, Szabó Miklós megvédett engem, és nem teljesítette Wachsler Tamás utasítását, hogy rúgjon ki az egyetemről. Viszont a Budapesti Ügyvédi Kamara ezt megtette, és ezért tulajdonképpen két évembe került, mire elsőfokon, másodfokon, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság előtt is megnyertem a pert, és hatályon kívül helyezte a Magyar Ügyvédi Kamarának a kamari tagjai közül engem eltávolító határozatát. Most már nem az egzisztenciámról van csak szó, hanem a személyes szabadságomról. Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a fiúk nem felejtenek.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!