rss      tw      fb
Keres

OGY - Krónika - 3. rész (interpellációk)

MTI 2010. július 19., hétfő 16:41

A nők esélyegyenlőségének, az egykulcsos adó bevezetésének, valamint a szociális szövetkezetek jövőjének témája is az interpellációk között szerepelt hétfőn a parlamentben.

Az LMP a nők esélyegyenlőségéről

Kaufer Virág azt kérdezte, milyen szerepet szán a kormány a nőknek a gyermekszülésen túl a nemzeti együttműködés rendszerében.

Véleménye szerint a nők a közéletben alulreprezentáltak, és a nyugdíjuk is kevesebb, mint a férfiaké. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon alacsony a gyermekvállalási kedv Magyarországon.

Kiemelte, a kormány által eddig benyújtott törvényjavaslatok közül egyik sem javítja a nők munkaerőpiaci helyzetét. Véleménye szerint kormányfeladat a nők esélyegyenlőségének javítása.

Soltész Miklós szociális államtitkár egyetértett azzal, hogy a demográfiai helyzet az egyik legsúlyosabb probléma ma az országban. Mint mondta, vannak olyan kutatások, mely szerint a fiatalok több gyermeket is vállalnának.

Példaként elmondta: a kormány változtatott a családi pótlék rendszerén, emellett a fogyatékossággal élő embereket támogató szervezetek is részesültek támogatásban.

Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta el, a Ház 237 igen, 49 nem szavazat mellett elfogadta azt.

 

Az MSZP az egykulcsos adóról

Gúr Nándor szerint a 16 százalékos egykulcsos adó nem képviseli a társadalmi szolidaritás alapját. A társadalom többsége, a munkavállalók sérülnek, ha a kormány bevezeti az egykulcsos adót - jelentette ki a szocialista képviselő.

Véleménye szerint az egykulcsos adó a kisjövedelműektől vesz el, és azoknak ad, akik ma is jómódúak. Felhívta a figyelmet arra, szerinte az nincs rendjén, hogy az egykulcsos adó mellett egy államtitkár 150 ezer forinttal, míg egy képviselő körülbelül 100 ezer forinttal többet fog hazavinni.

Czomba Sándor államtitkár azt válaszolta: a kormány az adórendszer egyszerűsítése, az adóterhelés csökkentése mellett döntött.

Az egykulcsos jövedelemadó a 16 százalékos kulcs a terhelés lényeges csökkenéséhez vezet, és jobban elismeri a magasabb teljesítményt - mondta. Hozzátette: a kormány arról is döntött, hogy a minimálbéresek nem járhatnak egy forinttal sem rosszabbul.

A szocialista képviselő a választ nem fogadta el, a képviselők többsége 211 igen, 83 nem szavazattal azonban igen.

Az MSZP a szociális szövetkezetekről kérdezett

Harangozó Gábor arról beszélt, hogy az elmúlt években fejlődésnek indultak a szociális szövetkezetek, amelyek a munkanélküli és a szociálisan hátrányos helyzetű emberek számára nyújtanak segítséget. Azt kérdezte, hogy a szociális szövetkezetek támogatását fenntartja-e a kormány.

Véleménye szerint az uniós szabályok lehetővé teszik, hogy az állam 100 százalékban adjon induló támogatást a szövetkezeteknek.

Balog Zoltán államtitkár azt válaszolta: a szövetkezetek támogatását a versenyszabályok betartásával kell biztosítani. Hozzátette: a szociális szövetkezetek eredményesek lehetnek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása terén is.

A szövetkezetek által végzett tevékenységek alkalmasak a munkaaktivitás fenntartására - jelentette ki, majd folytatta: a szociális szövetkezetek állami támogatására társadalmi hasznosságuk alapján megfogalmazott célrendszerben nyílik mód.

A szocialista képviselő a választ nem fogadta el, a Ház 254 igen, 53 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadta.