Farkasházy Tivadar közleménye
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2010/1. negyedév
- 2010. február 22. hétfő, 17:31
Farkasházy Tivadar az alábbiakban a dr. Nagy Imre egri MSZP-s képviselőjelölt szórólapján megjelent, őt is ábrázoló fotóval kapcsolatban az alábbiakat közli:
Semmi kifogásom a kép felhasználása ellen, sőt, örülök neki, mivel azt a pillanatot ábrázolja, amikor két kiváló magyar író és gondolkodó, Esterházy Péter és Csányi Vilmos egy-egy facsemetét ültet el az egri Érsekkert egyik szegletében, a Múzsák Ligetében, miképpen több más magyar író, többek között Faludy György, John Lukacs vagy Kornis Mihály is Nagy Imre polgármestersége idején. Azóta egy közös Bródy Sándor-Gárdonyi Géza szobor is díszíti a kertet, hála Varga Imrének és az író unokájának, Alexander Brodynak. Pedig száz éve korántsem volt mindig felhőtlen a kapcsolatuk.
A kép tehát egy megtörtént eseményt ábrázol, amely szép pillanata az én életemnek is, hiszen az ötlethez magam is hozzájárultam, s nagy élvezettel hallgattam évente az utána következő beszélgetéseket az ültetőkkel. Mint mindig, Esterházy Péter és Csányi Vilmos is brillírozott ekkor, tudomásom szerint utóbbinak sincs kifogása a kép felhasználása ellen, természetes én megértem, ha egyik kedvenc íróm nevében a kiadója nehezményezi a kép felhasználását, én biztosan nem teszem.
Farkasházy Tivadar
Korábban:
Esterházy Péter tiltakozik fényképének felhasználása miatt