Árvíz Szikszón

Felsőzsolca után Szikszón is tiltakozó fórumot szerveztek az árvízkárosultak.

A tiltakozást a város polgármestere, Füzesséri József kezdeményezte, azon kormánydöntés miatt, amely szerint a magántulajdonú ingatlanokban keletkezett szerkezeti károkat nem térítik meg.

A kártérítés elmaradása azt jelenti, hogy a községben a hat, összedőlt ház kivételével a többi, csaknem négyszáz, súlyosan megrongálódott ház lakóinak a saját költségükön kell helyreállítaniuk az épületüket. Mint Doros Judit riportjából (Szívvel Szikszóért és a süket fülek) kiderül: „a sérült ház tulajdonosainak fele – kétszáz család – nem rendelkezik semmilyen lakásbiztosítással, nekik esélyük sincs arra, hogy saját erejükből rendbe tegyék az otthonukat. Valamivel jobb a helyzetük azoknak, akik kötöttek biztosítást az ingatlanukra, de nekik is csak a kár egy részét térítik meg. Ráadásul a kertekben, melléképületekben keletkezett károkra rendszerint nem vonatkoznak ezek a szerződések”.

A polgármester nem először hangsúlyozza, hogy a családok önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, hiszen a vizek az állam tulajdonai, így az állam felelős a károkozásért is. Ezért tartja mélyen igazságtalannak és megengedhetetlennek az állami felelősség elhárítását.

Itt tegyünk egy kitérőt arról, hogyan oszlanak meg elvileg a felelősségek az árvízvédelem ügyében, s hogy a szakszerűség szempontjából milyen szerepet kéne betölteniük az önkormányzatoknak.

Az MTA Hidrológiai Bizottságának elnöke, dr. Vágás István szerint akkor működnek jól a dolgok, ha a vízügyi szakszolgálat a kizárólagos irányító az összes, védekezést segítő szervezet fölött, magyarán, ha mindig a vízügyesek a koordinátorok.

1990 után azonban „némelyek a vízügyi hivatás értelmét is megkérdőjelezték, mondván, elegendő lenne szolgálni és szolgáltatni” – mondta. „Hogyan védhettük volna ki az ezredforduló és főként a 2006-os év tiszai és dunai csúcsmagasságú árvizeit, ha a megfogyatkozott szakma művelőit nem az elhivatottság vezérelte volna?” – utalt a szakma elsorvasztására, majd ennek fontos következményeire: „Az idei árvízi katasztrófákhoz nemcsak a rendkívüli esőzés járult hozzá, hanem a hatékony védőművek hiánya, a védekezés szervezetlensége, gyakori szakszerűtlensége s a szakmai irányítás széttagoltsága is”.

A mostani helyzet közvetlen okairól az volt a véleménye, hogy azok „annyira összetettek, hogy egy-egy ok abszolutizálása csak a teljes körű feltárás sikerét, minden valóságos ok feltárását, s így a kellő javítás eredményességét veszélyeztetné. Ha a védekezés intézkedéseit és végrehajtásuk ellenőrzését elsődlegesen vízügyi szakemberekre bízták volna, most is kevesebb lett volna a kár, a költség, az elpazarolt anyag és munkaerő”.

Az elmondottak szerint az önkormányzat tehát elvileg csupán egyik szereplő lehet a sok közül, és az a legfőbb feladata, hogy mindig értőn, a megfelelő módon vonja be a szakértőket.  Gyakorlatilag viszont – mint az idén láttuk – szinte az összes teher az önkormányzatokra nehezedik.

A feladatmegosztások torzulását igazolja vissza az a szakjelentés is, amelynek alapállítása, hogy az árvíz levezetését a nagyvízi folyószabályozás keretében kell biztosítani. Az pedig lényegében az árvédelmi töltések meghatározását és kiépítését jelenti. A nagyvízi folyószabályozás nyilvánvalóan nem lehet csupán önkormányzati feladat; egyértelműen az állam, a kormány felelőssége, hogy mi történik ezen a területen. A szakjelentés alapján nagyjából a kilencvenes évek közepétől mindegyik kormány felelős azért, hogy egyre rosszabb helyzetbe kerül a vízügy.

Ami pedig mégis az önkormányzatra is háruló feladatokat illeti, erről Szikszó kapcsán Élő Anita Soha nem látott katasztrófa címmel készített interjújában esik szó. Itt Füzesséri (még májusban) ezt mondja: Hiába mélyítettük ki két éve a [Vadász-patak] medrét, és erősítettük meg a kiemelt földdel a töltést, ilyen özönvíz, mint a mostani, legalább száz éve nem volt. Az egy méter széles, csendes kis vízfolyás néhány óra alatt 40-50 méter szélességű, óriási energiával lezúduló folyóvá vált. Jelenleg nyolc-tíz méter a mélysége. Erre nem lehetett felkészülni”.

De térjünk vissza a mai helyzethez. A polgármester erre vonatkozóan azt is többször elmondta, hogy mivel a kormány elvégeztette a magáningatlanokban a kárfelmérést, ezzel azt az illúziót keltette, hogy az ott lakók számíthatnak a károk megtérítésére.

Ennek ügyében (még a tüntetés előtt) a katasztrófavédelem egyik vezetőjével is szembekerült. A polgármester Ambrusz Józseffel együtt volt jelen a Reggel stúdiójában. Ambrusz szintén vitatta, hogy a kormánytól elvárható a nem teljes rommá váló házak kárenyhítésének megsegítése. A polgármester viszont a kárfelmérésekkel kapcsolatban azt is sérelmezte, hogy elvégzésük után titkosították a felmérőlapokat, vagyis az adatokat az érintettek nem nézhették meg, miközben a felmérés ténye megerősített őket abban, hogy akkor itt a kormány működésbe lépett. Ez volt az első lépés, gondolták, és nyilván követik a továbbiak.

A katasztrófavédelmi biztos azonban ekkor egy fontos különbség tisztázását tartotta szükségesnek: a „kárbecslés” és a „kárfelmérés” szavak közötti szemantikai eltérés mélységeire mutatott rá, bár végül fenékig nem ereszkedett le beléjük. Így pontosan nem tudtuk meg, vajon miért is fontosak ezek a jelentésbeli különbözőségek (ő azon az állásponton volt, hogy ez alkalommal nem kárfelmérés, hanem kárbecslés zajlott*), ugyanakkor kiműveltekké válhattunk a geometriában: világosan érzékelhettük, hogy a katasztrófavédelem és a szikszói árvízkárosultak álláspontja által bezárt szög száznyolcvan fokosra nyílt ki. Amit úgy is mondhatunk, hogy az érintettek egyazon vonal két, ellenkező oldalú végpontján állnak, holott mi azt gondoltuk volna: van egy közös feladatuk, éspedig az árvíz utáni helyzet konszolidálása, tehát ahhoz képest kéne valamilyen szögben közösen felállniuk.

Mert hogy mindeközben a felpúposodott padlók, megvetemedett bútorok, dohosodó ágybetétek, rozsdásodó fémek és könyvekben összefolyó betűk a szétázott házakban vidáman tovább púposodnak, vetemednek, dohosodnak, rozsdásodnak és összefolynak.

„Nem kérünk milliókat, elég lenne családonként háromszázezer forint a javításokra, bútorok pótlására: ez a biztosítással nem rendelkező kétszáz sérült ház esetében 60 millió forint, annyi, amennyit a településen összedőlt hat ház újjáépítésére kapnak a tulajdonosok a kormány által elkülönített hárommilliárd forintos keretből” – pontosította az igényeket a már említett Népszabadság-beli riportban a polgármester.

A polgármester és az árvízkárosultak többsége egyértelműen azt képviselte: Szikszón a természeti csapás meghaladta azt a mértéket, hogy a károk elhárításához elegendő legyen az önkormányzat és a lakosok saját ereje, s ez indokolja, hogy a károk helyreállításában az állam a felajánlottnál nagyobb segítséget adjon. A kérdés tehát az, hogy vajon meg tud-e egyezni Szikszó önkormányzata és a kormány a kár mértékének megállapításában és abban, hogy ennek értelmében végül kire mekkora teher háruljon.

De tévedünk, egyáltalán nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy milyen pártállású a polgármester és helyettese, valamint a katasztrófavédelem vezetője és a kormány.

Kezdjük az önkormányzatnál. Füzesséri szocialista pártállású. Ezért Boholy György, aki

viszont jobboldali, azonnal szembefordult vele, annak ellenére, hogy ugyancsak felelős

beosztásban dolgozik az önkormányzatnál: ő az alpolgármester. Boholy – legalábbis a

nyilvánosság előtt tett nyilatkozataiban – nem foglalkozott a kárt szenvedett házak

összesítésével, a lakosok igényeivel vagy a szükséges pénz kiszámolásával, egyszóval a

problémával: kizárólag Füzesséri pártállásával foglalkozott. Az önkormányzat Szövetség

Szikszóért képviselőcsoportjának hét tagjával együtt azt közölte az MTI-vel: „Füzesséri József polgármester a szikszói lakosok jelentős részét sújtó árvizet az MSZP

szócsöveként saját választási kampánya céljára használta, illetve használja ki.”

Nem nagyon érteni, hogy ha az árvízkárosultak melletti kiállás valóban szavazathozó tevékenység, akkor miért nem áll ki Boholy is, hogy ugyanezen a módon – esetleg nagyobb hatékonysággal – úgyszintén szavazatokat szerezzen a pártjának, de tény, hogy Boholy nem ezzel akarja erősíteni a pártját, hanem éppen az ellenkezőjével. Vagy talán nem is szavazatokat akar szerezni, hanem valami egészen mást? Mindenesetre ezután – mintha neki magának és a mellé álló képviselőknek semmi felelősségük nem lett volna abban, hogy mi történt az általuk is képviselt önkormányzatnál – megállapította: a polgármester annak ellenére hárítja a felelősséget az Orbán-kormányra, hogy „2006 óta úgyszólván semmit nem tett a szikszói kedvezőtlen ár- és belvízhelyzet megoldásáért”. Ezek után megdicséri „a szikszói polgárok árvíz elleni védekezésben megnyilvánuló példás összefogását”, majd anélkül, hogy a tiltakozókról bármit is szólna, elméletben leváltja a polgármestert: „Füzesséri József alkalmatlan a polgármesteri feladatok ellátására.”

A felpúposodott padlók, megvetemedett bútorok, dohosodó ágybetétek, rozsdásodó fémek és könyvekben összefolyó betűk – mint már említettük – a szétázott házakban e nyilatkozatok elhangzásától függetlenül vidáman tovább púposodnak, vetemednek, dohosodnak, rozsdásodnak és összefolynak.

Bár meghívták a tiltakozásra, Bakondi György, a katasztrófavédelmi főigazgatóság újonnan kinevezett vezetője, az árvízi védekezést koordináló miniszteri biztos nem ment el. Mint kiderült, ettől függetlenül osztja Boholy azon véleményét, amely szerint Füzesséri tevékenysége színtiszta pártpolitika, ezért a polgármesterre utalva másnap ugyanazt tartotta fontosnak kiemelni, amit a szikszói alpolgármester: „nem szerencsés, ha az emberek problémáiból bárki politikai tőkét kovácsol; kevesebb politikai küzdelemre és több pontosságra van szükség az emberek ügyeinek intézésében.”

A katasztrófavédelem tehát – legalábbis az eddigi nyilatkozatok alapján – egyöntetűen szemben áll a polgármesterrel és a kárpótlásért küzdő árvízkárosultakkal.

Ebben a pillanatban az árvíz utáni konszolidációs tárgyalások szereplőinek összképe a következő: Szikszó polgármestere és több mint háromszáz árvízkárosult áll az egyik oldalon, az univerzális kárpótlás pártolójaként. Szikszó alpolgármestere, az önkormányzati testület egy része valamint a katasztrófa-elhárítás és a kormányszóvivő a másik oldalon, az univerzális kárpótlás támadójaként. A felállás révén megszűnt annak a lehetősége, hogy Szikszó önkormányzata egyöntetűen lépjen fel az árvízkárosultak érdekeinek képviseletében, a kormánnyal folytatott egyeztetésben. Ettől kezdve a kárpótlás igénylése baloldaliságnak, elvetése jobboldaliságnak minősül. Így aztán hiába mondta nyilatkozata végén a jobboldali alpolgármester, hogy „nincs jobb- vagy baloldali árvíz”, épp az ő hathatós kijelentése következtében lett, ha nem is pártos árvíz, de pártos árvízvédelem. Sőt, a továbbiakban minden, ami összefügg ezzel, bal-vagy jobboldalivá válik.

Helyesbítek: mivel, mint tudjuk, a választásokon a forradalmi jobboldal győzött, minden, ami összefügg az árvízzel, kizárólag jobboldalivá válik. És már olvassuk is, Bakondi már idézett sajtótájékoztatójában: „Borsod megyében a kormány nemcsak a helyreállítást finanszírozza majd, hanem a kötelező önkormányzati feladatot ellátó épületek - óvodák, bölcsődék, szociális otthonok - helyreállítását is. E tervezést a Makovecz Imre nevével fémjelzett csapatra bízzák”.

A felpúposodott padlók, megvetemedett bútorok, dohosodó ágybetétek, rozsdásodó fémek és könyvekben összefolyó betűk pedig a szétázott házakban változatlanul vidáman tovább púposodnak, vetemednek, dohosodnak, rozsdásodnak és összefolynak. De nem baj, mert a makoveczi csapat tevékenysége nyomán viszont a jövőben minden borsodi óvoda, bölcsőde és szociális otthon jurtára fog hasonlítani, így egyáltalán nem lesz feltűnő, ha a társadalmi élet és az intézményi működések színvonala is nagyjából a nomadizálás korának jegyeit viseli magán.


* Bizonyos, egymáshoz közel álló szavak nálunk hagyományosan zavarokat tudnak kelteni a közéletben. 1949-ben például a kulturális vezetés valamely tagja úgy találta, hogy különbséget kell tenni a „rumba” és a „szamba” fogalmai között, éspedig úgy, hogy az egyiket be kell tiltani, a másikat pedig engedélyezni kell. A minisztériumban elfogadott elmélet szerint a szamba kártékony, mert elveszítette népi gyökereit, és léhaságra, élvetegségre nevel, ezért betiltandó. A rumba ezzel szemben még rendelkezik a forradalmiságát mindig őrző nép dinamizmusával, ezért kiállja az erkölcsösség próbáját, tehát engedélyezhető: a Kottaellátási Osztályról vételezhetnek a zenészek rumbát.

Sajnos az elmélet a gyakorlatban nem állta ki a próbát, mert a zenészek többsége képtelen volt megjegyezni, hogy melyik műfaj az erkölcstelen. S némelyek ugyan felírták a mandzsettájukra, hogy R= Jó, Sz= Rossz, de a zongorázás hevében összekeverték, ezért sokan minden, finom megkülönböztetést megcélzó igyekezetük ellenére Recsken kötöttek ki.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!