Szombaton nyílik meg a Budapest Music Center

MTI 2013. március 21., csütörtök 13:22

Új zenei intézmény épült fel és nyílik meg szombaton a ferencvárosi Mátyás utcában: a Budapest Music Centerben (BMC) nemcsak klasszikus és dzsesszkoncerteket rendeznek, hanem a ház a Nemzetközi Eötvös Intézetnek is helyet ad.

"Tizenegy éve vetődött föl az első gondolat: szeretnénk egy ilyen intézményt. 2004-ben vettük meg az ingatlant, 2008-ban megkaptuk az építési engedélyt. Még 3 évet kellett várni, hogy 2011 végén aláírhassuk a szerződést, 2012 januárjában pedig elkezdtük az építkezést, és most befejezzük" - beszélt a projektről az MTI-nek Gőz László, a BMC alapító igazgatója.

Felidézte, hogy 2012 nagyon munkás év volt, "egy építkezés sok boldogságával és nem kevés kínlódásával, egyeztetésekkel, viaskodásokkal együtt. Az első 4-5 hónap elég nyugodt volt, aztán 500 millió forint okozta vákuummal szembesültünk. Amikor az ezt kiegyenlítő kormányzati támogatást megkaptunk, újra kiegyensúlyozottá vált a munka. Elindultunk azon az úton, amelyen ennek a háznak járnia kell" - fogalmazott Gőz László.

A zenésztársadalomtól nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak, főként azért, mert egy új kamaraterem épült, amely hiányzott a budapesti kínálatból. Emlékeztetett: az első próbakoncertet úgy rendezték, hogy a terem szerkezetkész volt, de hiányoztak az akusztikai hangterelő falak, az akusztikai paramétereket tudó székek, padlózat, ehhez képest a vártnál lényegesen jobbak voltak a tapasztalatok. Azt mondták a "kísérleti alanyként" fellépő Concerto Budapest tagjai, hogy régen nem volt ilyen hangzásélményben részük. Két próbát is csináltak egy 50-es létszámú és egy 38-as együttessel. "Igazolódott, hogy ez a terem arra alkalmas igazán, amire épült, kamarazenélésre és szólóhangszeres koncertekre. Azt hisszük, hogy európai mértékkel mérve elsőrangú termet sikerült létrehoznunk" - emelte ki Gőz László.

Az intézmény üzemeltetéséről szólva elmondta, hogy a lehetséges támogatók összeszedése a válság miatt egyre nehezebb, 5-6 évvel ezelőtt sokkal könnyebb lett volna segítőket szerezni. "Nem hibázhatunk, mert 12 év a hitel futamideje, ez idő alatt a háznak tökéletesen működnie kell nagyobb felújítás nélkül. Még előttünk áll, hogy a főváros és a kulturális kormányzat úgy fogadja-e el ezt a nekik semmibe sem kerülő kulturális beruházást, hogy állandó normatív programtámogatást nyújt számunkra" - jegyezte meg.

Hozzátette: vállalták, hogy "kikínlódják" az évente 10 milliós kölcsönt 2025-ig. "Ha nem jutunk valamilyen működési támogatáshoz, akkor rendkívül keserves 12 év elé nézünk. Bár a gazdasági környezet erre kevés okot ad, az elfogadottságunkat tekintve abszolút optimista vagyok, nagyon nyitottak a partnerek, többeknek ajánlottunk együttműködést" - beszélt a tervekről. Az elfogadottságot jelzi, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) hét koncertet kötött le a BMC-ben.

A nyitással "kezdődik a másik életünk: integráció a nemzetközi zenei életbe. Erre is jó előrejelzéseket kaptunk, Eötvös Péter intézete, amelynek e falak adnak helyet, már két kurzust is meghirdetett" - jegyezte meg. Mint mondta, sok függ tőlük is, például az, hogy a stúdió sokaknak adjon munkát, egyebek mellett filmzenék minőségi felvételei készülhessenek a BMC-ben. Elindítják az egészen fiatal korosztály képzését a könyvtári előadásokkal, már erre is van kidolgozott koncepció.

Az intézmény hivatalos megnyitóját szombaton a BTF keretében tartják meg, áprilisban egy induló sorozattal vezetik be a szélesebb közönségnek a házat. "Mivel rengetegen kíváncsiak a teremre, ez a sűrű periódus rendkívül eklektikus lesz, a dzsessztől a világzenén át a gyerekelőadásig és a vonósnégyes koncerttől a szimfonikus hangversenyig. Úgy látjuk, az évad végéig körülbelül 50 programot rendezünk vagy fogadunk be" - hangsúlyozta Gőz László.