Magyarországra tartó kábítószercsempészeket füleltek le a horgosi határátkelőnél
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2013/1. negyedév
- 2013. március 30. szombat, 13:13
Ötvenhét kilogramm marihuánát találtak a szerb hatóságok Horgoson két albán rendszámú gépkocsiban, amely Magyarországra tartott - közölte szombaton az ottani vámigazgatóság.
A vámvizsgálat során kiderült, hogy a határátkelőre először érkezett autónak dupla feneke volt, illetve a csomagtartó és az autó utastere között is kialakítottak egy üreges részt. A vámosok 65, fóliába tekert marihuánás tasakot találtak bennük, a drog összesen 32 kilogrammot nyomott.
Mialatt az említett autót vizsgálták, érkezett egy másik, ugyancsak albán rendszámtáblás gépkocsi, amelyet - mint kiderült - hasonlóan alakították át drogcsempészetre, de a csomagtartó ajtajában is elrejtettek kábítószert. Ebben az autóban összesen 25 kilogramm marihuánát találtak 50 tasakban.
Mindkét személygépkocsiban három-három albán állampolgár utazott, és Magyarországra tartottak. A szerb hatóságok eljárást indítottak ellenük.