rss      tw      fb
Keres

Ha én kormány lennék 40.




Ha én kormány lennék, és a német köztelevízió már a német óvodásokat is azzal traktálná, amit magánországomban csinálok, majd higgadt tiltakozásom után gyerekes daccal még ki is figuráznának, akkor elővenném nagyvonalú államférfiasságomat, és megmutatnám pitiáner kritikusaimnak.

Először is jelezném, hogy ilyen kisstílű provokációnak nem ülök föl, ezért megbíznám külügyminiszteremet, hogy adjon ki tiltakozó jegyzéket, amelyben fölhívnám a német állam vezetőinek figyelmét arra, hogy semmi jövője nincs az országuknak, ha a szövetségi gyermekélelmezés demokratikus szószokkal tömi a kicsik fejét. Különösen ezért minősíthető az ilyen magatartás idejétmúltnak, mert már többször jóindulatúan felhívtam a világ figyelmét arra, hogy rossz felé halad, amikor nem engem követ.

Minthogy magasan fölötte állok az ilyen pitiáner támadásoknak, helyettes államtitkárommal berendeltetném külügyminisztériumomba a német nagykövetet, hogy szóban is elmondjam neki nagy ívű véleményemet, hátha nem tud olvasni.

Tisztán nagyvonalú pedagógiai célzattal beperelném a tévétársaságot, a műsorkészítőt, az operatőrt és rajzolót. A tévétársaság portását is beperelném, hogy ilyen alakokat enged be az épületbe. A takarítónőt is, aki foglalkozás körében elkövetett gondatlan söpréssel lehetővé tette a műsorkészítők pünkösdi királyságát. (Bezzeg ha az én takarítónőm söprögetne ott, akkor ilyen nem fordulhatott volna elő.)

Ezzel egyidőben, mintegy mellékesen, feltárnám a közszolgálatiság leplébe burkolózó tévétársaságocska kicsinyes bosszújának hátterét. Lelkes médiaseregemmel leleplezném ország-világ előtt, hogy a német közszolgálati tévé vezetője az E.ON multinacionális vállalat feleségének az unokatestvére, maga a műsor készítője pedig telekszomszédja az ELMŰ német sógorának, akinek külön titkos rekesze van a Világbank páncéltermében, pont Soros György rekesze mellett. Ez a műsorkészítő tavaly nyáron egy München melletti csőszkunyhóban találkozott Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel, akik megígérték, hogy küldenek neki egy izraeli kampányszakértőt. De konspirációs okokból nem a tévéhez irányítják, hanem a Német Óvodaszövetséghez, amelynek elnöke az E.ON németországi leányvállalatától kapja a gázt.

Láthatná hát az egész világ, hogy a háttérben a német multinacionális energiacégek és bankok állnak, amelyek így akarnak bosszút állni, amiért megvédtem alattomos gázuktól, áramuktól és pénzüktől a magyar népet.

Higgadt nagyvonalúságom láttán meg fogja tanulni a világ: nem tűröm, hogy más csináljon belőlem bohócot.

(Andor Mihály)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!