rss      tw      fb
Keres

Egyházfórum: Világ-nézet II.



Mérvadó adatok

Az Egyházfórum című, negyedévente megjelenő folyóirat 2013 elején új internetes rovatot indított Világ-nézet címmel, amelyben heti rendszerességgel valamely aktuális egyházi, társadalmi, politikai kérdésről közölnek rövid cikkeket. A szerkesztők célja, hogy fórumot teremtsenek azoknak az elsősorban keresztény egyházakhoz kötődő szerzőknek, akik egy korszerűbb egyháziasságot és világlátást szeretnének megmutatni.

A legújabb írás Mérvadó adatok címmel jelent meg, szerzője Wildmann János. Részletek az írásból:

„A Központi Statisztikai Hivatal húsvét előtt hozta nyilvánosságra a 2011-es népszámlálás egyes eredményeit, közöttük a vallási hovatartozásra vonatkozó adatokat.”

„A statisztikai adatok megjelenése után a Magyar Katolikus Püspök Konferencia titkársága közölte, hogy nem tudja ’mérvadónak tekinteni’ a nyilvánosságra hozott adatokat.”

„Miért mérvadóbb az egyháznak a formálisan még hozzá tartozók magasabb száma, mint azon millióké, akik már nem ’érzik’ magukat az egyházhoz tartozónak? Nem ez utóbbiak alkotják az elveszett bárányok egyre nagyobb táborát, amelyet megkeresni a pásztorok egyik legfontosabb kötelessége?

A MKPK titkárságnak közleménye talán csak ügyetlenül fogalmaz. Mindenesetre rossz emlékeket idéz. Tizenkét évvel ezelőtt ugyanis az első Orbán-kormány a papírforma szerinti egyházhoz tartozást kívánta mérvadónak tekinteni – az egyházaknak nyújtott intézményi (hitéleti) állami támogatás elosztásához. A társadalmi nyomás következtében a Medgyessy-kormány elállt ettől a tervtől, de a nagyobb egyházak hitelességén máig látható folt esett. Nem kellene tetézni a bajt.”


A rovatban korábban megjelent írások közül néhány: Wildmann János (alapító-főszerkesztő): Ha a fiatalok a sarkukra állnak… Jakab Attila (írásait a Galamusból is ismerhetik): Válaszúton a Római Katolikus Egyház, Scharle Péter (a Magyar Pax Romana korábbi elnöke): Ha akarjuk, lehet keresztény identitásunk, Himfy József  (filozófus): A kezdet kezdete.

(mzs)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!