rss      tw      fb
Keres

Romanap - Flashmobot tartott Brüsszel központjában az Amnesty International

MTI 2013. április 8., hétfő 16:15

Flashmobot szervezett az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet brüsszeli irodája hétfő délután az Európai Parlament épületei által körülölelt Szolidaritás téren Brüsszelben, hogy felhívja a figyelmet az európai cigányság helyzetére, a romákat érő hátrányos megkülönböztetésre.

A Szolidaritás téren a Nyugat-Európában leginkább ismert romatáborokra emlékeztető néhány szimbolikus épületet állítottak fel, majd az ott "élő" romának öltözött AI-aktivistákat rendőrnek és egyéb hivatalos személynek öltözött AI-aktivisták rohanták le, a táborlakókat távozásra kényszerítették, "kalyibáikat" lezárták. A "rohamot" követően az aktivisták mindannyian papírlapokat, táblákat emeltek a magasba, amelyeken az európai jogszabályok betartását, a romák elleni hátrányos megkülönböztetés megszüntetését, az emberi jogok érvényesülését követelték. A flashmob végeztével a roma zászló színeinek megfelelően piros, kék és zöld léggömböket engedtek a levegőbe, és elénekelték a Gelem gelem című dalt, a romák himnuszát.

Az eseményen Magyarországról civil aktivistaként vett részt Setét Jenő, az Ide tartozunk! - Roma Közösségi Hálózat alapítója.

Setét el szeretné érni, hogy a magyar hatóságok határozottan lépjenek fel a félkatonai szervezetek ellen, valamint hogy a gyűlölet-bűncselekmény fogalma kerüljön be a rendőrségi, nyomozati protokollba. Az aktivista szerint a romák ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények ügyében a legtöbbször csupán garázdaság vagy testi sértés miatt indul eljárás.

Nicolas Beger, az AI brüsszeli irodájának igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a romákat érő diszkrimináció megszüntetése egyértelműen a tagállamok felelőssége. Ugyanakkor az Európai Uniónak is több eszköz áll rendelkezésére ennek előmozdítása érdekében, amelyeket szerinte Brüsszel nem használ. Több mint tíz éve létezik például Beger szerint a faji és etnikai egyenlőségről szóló irányelv, ám ennek alapján, ennek megsértése miatt még soha egyetlen tagállam ellen sem indult kötelezettségszegési eljárás.

"A napnál is világosabb, hogy nem minden európai polgár egyenlő. A romáknak európai állampolgárságukból fakadó számos fontos joguk sérül" - fogalmazott a AI brüsszeli igazgatója.

Nicolas Beger is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tagállamok által kidolgozott társadalmi integrációs stratégiák "nem rosszak", de nem is elegendőek, mert a diszkrimináció ellen nem tesznek semmit.