rss      tw      fb
Keres

Fatum Morganum

 Az Arthur-mondakör egyik szereplője, Morgan le Fay nagyhatalmú varázsló volt,   egyébként pedig Arthur féltestvére és ellenlábasa. Alakja, francia eredetű megnevezéséből ítélve, eredetileg valamiféle tündér lehetett, róla kapta olasz megnevezését a délibáb, a Fata Morgana. Néhány germán nyelvben azonban a név latinosított „hímnemű” változata is használatba került, annak bizonyítékaként, hogy népetimológiákat tudósok is alkotnak – megcsalatva e nyelvi tünemény által. Nekünk viszont kifejezetten kapóra jön a fátumosított változat a sorsszerű káprázatüldözés jelölésére.

A magyar egyike azoknak a nyelveknek, amelyeket a legtöbb különféle nyelvvel próbáltak már rokonságba hozni: a kétszázat jóval meghaladja a rokonnak jelölt nyelvek száma, köztük indoeurópai, török, mongol, de akár indián nyelvekkel, természetesen a sumerral, etruszkkal, baszkkal, dravidával. Bizonyos szempontból érthető ez: a „magyar magány” évszázadok óta alapeleme kultúránknak itt Európa közepén, az egymást sokszor tolmács nélkül is megértő „testvérnépek” gyűrűjében, keleti származástudattal, nem különösebben jámbor kárpát-medencei betelepülést követően nem különösebben szívélyes fogadtatást tapasztalva. Nyelvünk pedig egyszerűen más, mint a többieké – nincs meg az az élményünk, ami az olaszoknak, spanyoloknak, portugáloknak, dánoknak, norvégoknak, svédeknek, németeknek, hollandoknak, oroszoknak, ukránoknak, lengyeleknek, cseheknek, de akár törököknek, azeriknek, kazakoknak: hogy vannak nyelvek, amelyeket majdnem teljesen értünk akkor is, ha nem beszélünk anyanyelvünkön kívül más nyelvet.

Ez az alapélmény megsokszorozza annak esélyét, hogy famíliát, ha lehet, fényeset, vagy legalább érdekeset keressünk. Így aztán a magyar nyelv eredetével, rokonságával foglalkozó ún. „alternatív” elméletek tömege mára teljesen áttekinthetetlenné vált, annak ellenére, hogy időről időre megjelennek olyan tanulmányok, kötetek, amelyek célja a „nem-finnugor” elméletek bemutatása, bírálata, katalogizálása. Az itt megszokott terjedelem arra sem volna elég, hogy fölsoroljam a különböző rokonítási kísérletek megalkotóit, nézeteik lényegét. De többet is mond talán néhány példa, hiszen a dúsan burjánzó elméletek túlnyomó többségének nyelvészeti háttere közös: nincs.

A példák szórakoztatóak, abszurditásuk fölismeréséhez nincs szükség nyelvészeti végzettségre, csak minimális realitásérzékre. Mégis, tisztelettel javaslom a kedves olvasónak, egyelőre mértékkel kajánkodjon, mert a naiv nyelvészet ugyan a felszínen valóban pusztán mókás, de alaposabb szemrevételezéssel sokkal érdekesebb jellemzők deríthetők ki róla, hiszen a „nem-finnugor” teóriák nemcsak a magyarnak rokonul választott nyelvet illetően nagyon különbözőek, hanem kidolgozottságukban – a kósza ötlettől a folytatásos álmodozáson át az irdatlan erőfeszítéssel fölépített elméletekig – és szerzőik motivációit, szándékait, fölkészültségét, szélhámosságát vagy elkötelezettségét illetően is.

A cél tehát nem a kinevetés – bár időnként nem lehet ellenállni a javaslatok humoros olvasatának –, hanem hogy rálátást nyerjünk a naiv nyelvészkedés jellemzőire, hogy lássuk, milyen elméleteket alkotnak a madarak a madarakról, és hogyan teszik. Ebben a megközelítésben nem a laikus nézetek cáfolata a lényeg, hanem annak kiderítése, hogy miért születnek ezek a nézetek – milyen pszichés, kulturális, esetleg univerzális kognitív okok hozzák létre őket.

A délibábosnak nevezett nyelvészetnek két válfaját szinte mindenki ismeri: a sumer, illetve a hun rokonítást. Mondhatni természetes is, hogy mindkettő él és virul, hiszen a magyarok hun-szkíta eredete trivialitás volt évszázadokon át – és vajon egy hun-szkíta népnek milyen lett volna a nyelve, ha nem hun-szkíta –, a mindeddig rokon nélkülinek bizonyuló sumert pedig mániákusan igyekezett az egész világ családba gyömöszölni, érthető, ha a sumerhez hasonlóan szintén toldalékoló magyar kezdettől fontos rokonjelölt volt, és a nemzeti büszkeségnek sem tesz rosszat a hit, hogy az első ismert kultúrát és az írást a mi rokonaink vagy egyenesen közvetlen őseink hozták létre.


federatio.org

A hun(-szkíta) rokonság nyelvi megalapozásával azonban van egy kis baj: a hun nyelvről alig valamit tudunk, mindössze néhány tulajdonnév, illetve pár közszó lehetne iránymutató. Csakhogy a fennmaradt szavak olyan kulturális termékeket jelölnek, amelyek könnyen terjedtek egyik néptől a másikhoz, s vitték magukkal a nevüket is. A tulajdonnevekkel pedig ugyanez a baj, a név eredete semmi biztosat nem mond viselője nyelvéről. A hun származás tana így továbbra is csak kiemelkedően bátor fantáziával nyerhet nyelvi támogatást – kellő elszántsággal viszont meg lehet írni akár a hun nyelv nyelvtanát is, mint nemrégiben történt. Adatok legalábbis nem akadályozzák az embert a hun nyelv megalkotásában.

A sumer-magyar rokonítás sokáig elsősorban a dél-amerikai emigrációban virágzott, az iskola központja jó ideig Buenos Aires volt, első nagymestere pedig Bobula Ida. Ő még nem utasította el zsigerből a finnugor származás gondolatát, csak kiegészítette a sumer rokonsággal, többek között olyan érvekre alapozva, hogy Aniku isten nevéből lett a magyar Anikó, a ’kéz, segít’ jelentésű sumer Kati szóból a Kati, Kató, Kátay, Kótay nevek. Az argentin műhely legerőteljesebb képviselőjének Badiny Jós Ferencet tartják, az ő révén híresült el, hogy a puli is sumer eredetű, minthogy neve a ’hosszú, megnyújt’ jelentésű pu és az ’ordít’ jelentésű li összetétele, azaz a puli ’hosszan elnyúlva ordít’. Velük együtt szokták emlegetni Padányi Viktor nevét – az ő etimologizálásai is jellemzők a sumerista módszerre: szerinte a „szumir” kun ’farok’ szó rejlik a -kány végű magyar szavakban, mert ezeken mind van valami farokszerű, valami kiálló: sárkány, cickány, patkány, tárkány, csákány, sarkantyú, bükköny, kacagány, buzogány, párkány stb. A sumerista vonal egyik jelentős leágazása szerint a magyarok mindig a Kárpát-medencében éltek, de jól megfér a sumerizmussal a hun-szkíta, sőt többeknél az uráli rokonság is.

Különleges helyet foglal el a sumer rokonságot hirdetők között Götz László. Azzal nincs egyedül, hogy a sumer és magyar (és sok más) nyelvben olyan „gyököket” keres, melyek a nyelvektől az ősnyelvig vezetnének minket vissza – erről később lesz még szó. Azzal viszont igen, hogy négykötetes munkájában (összefoglaló címe Keleten kél a nap) nem fals, nemlétező irodalmat használ, mint a sumeristák általában – Badiny Jós például többször hivatkozott egy szovjet régész, Ocserki A Szovjetunió története köréből című munkájára: az „Ocserki” valójában a cím első szava, ’Tanulmányok’-at jelent... Götz nem keveri a sumer és az akkád olvasatokat – a sumeristáknál megszokott dolog, hogy nem tudnak különbséget tenni a sumer, illetve az akkád szövegek, adatok között. A finnugor rokonságot alátámasztó érveket érvekkel és nem szimplán kommunistázó indulattal próbálja megcáfolni, s egyáltalán: könyve messze elüt a sumerista kiadványoktól, amelyekben rendszeres, hogy a szerzőknek fogalmuk sincs sem a nyelvészeti szakirodalomról, sem a sumer nyelvről.


Jézus a Szent Koronával
eletviraga.5mp.eu

Némiképpen szintén különleges Badiny Jós helye, hiszen ő is jócskán kitágította a sumer-rokonságot. Azt vallotta, hogy Jézus szkíta volt, Mária viszont egy pártus – pontosabban pártos – herceg leánya, de egyébként mindketten sumerok. A „vallási szemlélet” Badiny szerint eltorzítja az igazi Jézus-hitet, amely kozmikus világszemléletű, azaz Istent a természetben fedezi föl. Ez a kozmikus őskereszténység megvolt már a sumeroknál, valamint a tőlük származó magyaroknál, jászoknál, avaroknál is, s mivel Jézus magyar volt (hiszen szkíta és sumer), a magyarokra hagyta örökségül az apostoli kötelességet.

A feladat teljesítésére Badiny Jós egyházat is alapított, hogy táltosai – ők egyébként levelező oktatás keretében is elsajátíthatták hivatásuk alapjait – cifraszűrben, ún. végvárakban hirdethessék az igét. Megszámlálhatatlan ötletéből kiemelkedik néhány figyelemreméltó állásfoglalása, ilyen például, hogy a magyarok honfoglalását egy Kazáriában kirobbant talmudista államcsíny robbantotta ki.

Más nagy múltú népekkel is szívesen rokonságba hozzák a magyarokat – ezért aztán nyelvükkel is a magyar nyelvet. Többen is olvastak már el egyiptomi hieroglifákkal írt szöveget mai magyar nyelven (vagy olyasmin), újabban az etruszk vált divatossá. A görög-magyar nyelvrokonság egyik apostola Aczél József volt, olyan „egyezések” alapján vonva le a következtetést, hogy legközelebbről görögök vagyunk, mint a hüpo ’valami alatt’ – cipő vagy kata ’valami alá’ – gatya. Időről időre fölbukkan a magyar-japán nyelvrokonság ötlete is, hol az uráli (és altaji) nyelveket rokonítva a japánnal, hol közvetlenül a magyart. Az első lehetőség lehet éppen tudományos diskurzus tárgya, de eredménnyel nem kecsegtet, olyan messzire kellene visszalépnünk időben, mindenféle forrást nélkülözve, az utóbbi ilyen „megfeleléseken” alapul, mint begy – mune, buzogány – turugi, falu – mura, ősz – aki. Nyelvtörténész legyen a talpán, aki levezeti ezeket a hangalakokat egymásból.

Nemcsak a nagy múltú, hanem az egzotikus népek is kedvelt nyelvrokon-jelöltek. Kovács János Fülöp-szigeteki feleségével igyekezett éppen valahová, amikor megkapta az első impulzust ahhoz, hogy fölfedezze a Fülöp-szigeteki visayan és a magyar rokonságát: visayan felesége ugyanis egyszer csak azt mondta neki, hogy Baktass, és ezzel arra akarta megkérni, hogy lassabban menjen. Óceánia, Hawai, Tahiti, Új-Zéland nyelvei mellett a különböző indián nyelvek, újabban elsősorban a penuti népszerű a nyelvészkedők körében, de vannak olyanok is, akik egyenesen „kaliforniai ugorokról” beszélnek.

Mindehhez képest már szinte szokványos a magyar és a török nyelvek rokonítása, s többnyire – éppen a török-magyar történeti kapcsolatok miatt – kevésbé elszabadult fantáziáról tanúskodnak ezek a kísérletek, mint mondjuk a magyar és a maori közös ősből származtatása. Az 1990-es években Sára Péter jelentkezett több művel is.  Nagyon sok mindenben Vámbéry Ármin nézeteit és módszereit követi. Nem tagadja a finnugor rokonságot, de a törökkel való kapcsolatot szorosabbnak tartja, a hangmegfeleléseket igen szabadon kezeli, viszont legalább megpróbál nyelvi nézeteihez történeti hátteret teremteni. Újabban többen – szintén múlt századi javaslatokat követve – török alapú keveréknyelvnek vélik a magyart. Ez a nézet azonban nem egyeztethető össze a nyelvi érintkezésekről gyűjtött ismeretekkel.

Jelentősen eltér ettől a szolidnak mondható magyar-török rokonítási típustól a kazak madiar törzzsel való ’testvériség’ fölismerése. A madiar ’jó muzulmán’-t jelent, és semmi köze a magyar népnévhez – többek között azért sem, mert ez csak az ómagyar kor végétől hangzik így, korábban Modzser(i) volt. Kétségtelenül kiváló idegenforgalmi lehetőségeket nyújt viszont a madiar-magyar testvériség fölfedezése óta rendszeresen megrendezett „Nagy Kurultáj”: itt teljességében kiélhető minden pogány romantika, jurtákkal, táltosokkal és nyílzáporral.


paprikáscsirke
kajatanya.blog.hu

Hasonlóan táborok és látványosságok alapjául szolgál a Kiszely István által hirdetett ujgur-magyar rokonság – az ujgurokkal való rokonítás ötletét egyébként már 1820-ban fölvetette Abel-Rémusat –, minthogy a teória egyik alapbizonyítéka az étkezési szokások hasonlósága. Kiszely arról számolt be az 1980-as években, hogy Kína észak-nyugati tartományában egy török nyelvű néppel, az ujgurokkal találkozva tudta meg: e derék törökök megőrizték rokonságunk tudatát, mármint hogy ők is, mi is az ázsiai hun szövetség tagjai voltunk. Miközben a szőlőlugassal övezett tornácon üldögélve paprikás csirkével, lecsóval, kukoricával, barackkal és dinnyével kínálták – mintha csak itthon lenne –, elmesélték neki, milyen régen várnak már arra, hogy eljöjjön közibük egy magyar. A 7-8. században jelentős birodalmat és virágzó kultúrát kiépítő történeti ujgurok kései utódai valóban léteznek még, nagyon kevesen, és sárga ujgurnak hívják magukat. Az csak a kisebbik baj egy ilyen megható elméletben, hogy a magyaroknak semmilyen kimutatható közeli kapcsolatuk nem volt velük, s eltekinthetnénk a nyelvrokonság gasztronómiai alapjától is, hiszen paprikás csirkét, lecsót és kukoricát ők sem igen ettek Amerika fölfedezése előtt. Csakhogy a Kiszely István által meglátogatott ujgurok sajnos nem a sárga ujgurok voltak, hanem egy olyan török csoport, amely különféle muszlim török töredékeket egyesítve vette föl az ujgur nevet 1921-ben, épp az egykori dicsőséges birodalom tiszteletére. Az ősmagyar ételek – elsősorban „áldosok” – főzése azóta mindenesetre megbízható üzletággá nőtte ki magát.

Nem szerette viszont a török rokonságot Fehér István, az egyik leghírhedtebb rokonítási kísérlet kiötlője. „Elszigetelt fajunknak pedig nem rokonai se a kutyafejű tatárok, sem pedig a bugyogós törökök avagy a szibériai eszkimók. Hanem angolok, lengyelek, lombardok – ezenfelül az askenazi, vagyis germánzsidók” – írta öntudatosan Engwer-Saecel című könyvében 1938-ban. A magyarok szerinte Európa legrégibb germánjai, kétezer éve élnek a Kárpát-medencében, néhány csoportjuk már innen költözött a Brit-szigetekre, ők nevezték el a Temzét a Temesről, Britanniát pedig a Berettyóról. Az angol szókincs nagy része még őrzi az eredeti engwer alakokat, például know – konyít, town – tanya, water – vödör, lord – lófő, the car – szekér, cup of glass – kulacs, kupa. Fehér még egy Dankó-nótát is lefordított engwerre:

Eltörött a hegedűm, nem akar szólani – Awayltheared je hegédajmy, nöme akkord szójvlany
Rózsi, Rózsi, mi bajod, mért nem akarsz szólni?
Rozie, Rozie mé byelodh, mierth nem akkordz szójvlny

Az elmélet egészét nem, de néhány szóegyeztetést átvett Fehértől Forray Zoltán 1998-ban. Szerinte vannak kelta és ír szavak a magyarban, de magyar szavak is az angolban, pl. az age a magyar agg-ból származna. Varga Csaba – aki a csángót egyébként ógörögnek véli – az angolt és a magyart ugyanabból az európai ősnyelvből származtatja, amelynek tiszta formáját egyedül a magyar őrizte meg. Ezért van, hogy csak „enyhe tájszólásnyi” eltérést érzünk sok angol, illetve magyar szó között, pl. leak ’szivárog’ – lék, mellow ’szaftos, érett’ – máló, neck – nyak, chimney sweeperkéményseprő. Némiképpen Fehér István hatása érezhető abban a megjegyzésben, hogy az angolok elhagyták az eredeti szavak végződését, mi használunk helyett például csak annyit mondanak, hogy we use, így az angol olyan a magyarhoz képest, mint a vendéglői pir burg pár káp a „pirított burgonya, párolt káposztá”-hoz képest. Bár valamennyi nyelv nagyszerű, a toldalékoló nyelvek tökéletességét egyszerűen nem érhetik el – egyedül ez az egy nyelvtípus felel ugyanis meg a természethez alkalmazkodó gondolkodásra épített szerves műveltségnek, mert ezek fraktál alakzatokat hoznak létre...

Varga elméletének azonban nem az angol rokonság a lényege, hanem ősi „gyökök” keresése – ez az utóbbi időszak egyik legkedveltebb nyelvészkedő tevékenysége. Lényege, hogy a szavak hangalakja és jelentése összefügg: az azonos „gyökre” visszavezetett szavak azonos jelentéskörben maradnak. Varga szerint például a szór a „szét fogalmát rejti”, és a sze, sza, szo ősgyökre vezethető vissza, ez a gyök (és jelentés persze) maradt fenn a következő szavakban: sperma, spray, sprint, spricc, spirit, szapora, zápor, sipirc, sziporka, szikra, sacra, pír ’tűz’, permet, porzó, por, pára.

A gyökök keresését tehát sokan kedvelik, a már említett Götz Lászlón kívül például Czakó Gábor „nyelvrégész”, és vannak, akik maguk is szóköltészetnek nevezik, így Kiss Dénes. Egyik elődjük Erdélyi József volt Árdeli szép hold című, 1939-ben kiadott könyvével. A 19. században pedig teljesen hétköznapinak számított ez a típusú nyelvészet. Táncsics Mihály például hitt abban, hogy minden nép őse a szittya elnevezésű magyarság volt, a szavak hangalakja egyáltalán nem önkényes, hanem jelentést hordozó hangokból áll. Az a például a távolra mutatást jelzi, erre utal az arra, abba, az, a b pedig valaminek a belsejére vonatkozik. Az első szavak így az ab kapcsolatból alakultak ki, és egy igen fontos ősi tevékenységre, a táplálkozásra vonatkoznak, mert eredeti jelentésük Azt (az ennivalót) Bele (a számba). Ennek emlékét őrzik többek között a következő étkezéssel kapcsolatos kifejezések: ABrak, bAB, ABált szalonna – és a német ABendessen... (A szó jelentése valóban ’vacsora’, csak éppen az Abend ebből’esté’-t jelent.)

A gyökkeresést ezoterikus nyelvészetnek is nevezhetnék, célja ugyanis valamiféle ősi titok kifürkészése: képviselői nem azt akarják megtudni, hogy melyik nyelv milyen nyelvtípusba, nyelvcsaládba tartozik, hanem hogy a kikövetkeztethető ősgyökök miért éppen azok, amik, miért éppen azok a szóbokrok nőnek ki belőlük, az egy gyökhöz tartozó jelentések összességéből milyen ősi összefüggések olvashatók ki.

Táncsics nem volt – és nincs – egyedül azzal, hogy a magyart tartotta minden nyelv ősének. Az agyonidézett Horvát István (1784—1846), sokak rajongott egyetemi professzora, 1825-ben adta tudtul, hogy „Pözsög a Szentírás mindenféle régi magyar nevektől”, ott van például Mózes, Simon vagy Áron, mind kedvelt magyar nevek, vagy Ádám magyarból megfejthető neve: Ád-ám mármint almát Évának. Babilon Bábolna, Karthágó Kard-hágó, Stockholm Istókhalma, Ilion pedig Ilonka-vár és így tovább. Lakatos György is azon a véleményen volt 1844-ben, hogy „egyedül a’ Magyar az, ki majd közvetlen Istentől tanulta, megtartotta ’s őrizte nyelvét, a’ szentebb régiségből hozván le származását.” Markos Gyula 1916-ban kiadott munkája szerint hatezer magyar szóra bukkant a Bibliában, legfőképpen Isten neveire: Elohim Élő-Hím, esetleg Elő-Hím, Jahve a Jó java, az Adonáj pedig a kissé selypesen ejtett Ata-nao-jó (Atya-nagyon-jó); Izmaél az Élő Isten izma, ereje, Jákob jó kép és így tovább. Minthogy a magyar volt az ősnyelv, természetes, hogy a világ összes nyelvében rábukkanhatunk magyar szavakra. Ott van például a görög kozmosz mint közmű, a demokrata, aki a tömeg akarata szerint cselekszik, a latin stella a magyar csillag „régies” tsellag alakjából, a német Herbst (’ősz’), amely a lombot leherbasztja, a Zauberei (’varázslat’) a csáberő-ből.

A meglepő nem a reformkori okoskodás, hanem hogy „a magyar a világ ősnyelve” nézetet ma milyen sokan – és kik – képviselik. Vannak közöttük olyanok, akik valamiképpen szelídíteni próbálják ezt a teóriát: megelégednek annyival, hogy a magyar volt az újkőkor nyelve, vagy Európa domináns nyelve, vagy hogy az uráli nyelvből származik jó néhány nyelv, köztük a germán és a szláv nyelvek, valamint néhány kaliforniai idióma és korai afrikai homo sapiens csoport nyelve – e nézet hirdetője egyébként akadémikus, igaz, mikrobiológiából. Mások csak a nagy kultúrákat – sumer, egyiptomi, hettita, szkíta – tartják a magyarok alkotásának, beleértve a papír feltalálását: ennek neve eredetileg a pap-írás-ra vonatkozott volna, a piramis pedig peremes. Van, aki szerint a magyar nem valamiféle zagyvalék-nyelv, amely összevissza kölcsönzött mindenféle nyelvekből; az azonosságok oka az, hogy más nyelvek kölcsönöztek a magyarból. Más szerint a magyarok az ősi árja (azaz ’úr népe’) nép, rokona a turáni népeknek, őshazája Irán és Mezopotámia környékén volt, de voltak csoportjaik, amelyek Afrikából érkeztek Európába – ők lettek volna a fekete magyarok –, a Gilgames-eposz is magyarul íródott, eredetileg Gil-gamas, azaz Kis Kamasz volt.


Gilgames (a kiskamasz), Sydney – flickr/s-a-m

Vannak azonban, akik továbbra sem elégednek meg kevesebbel, mint az abszolút elsőséggel. Egy vegyész (akadémiai doktor), Cser Ferenc, és egy magyar felsőoktatási intézmény főiskolai tanára, Darai Lajos (filozófiát, vallástörténetet, etikát oktat), arra hívta föl a figyelmet néhány éve, hogy komolyan kellene végre venni, hogy a magyar eredetileg az emberiség egyetlen nyelve volt. Csőke Sándor már 1977-ben kijelentette: „A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők végtelensége szülte... A magyar szókincs: magyar eredetű. A magyar nyelv önmagából eredő nyelv szerkezeti rendszerében is.”

Szintén a magyarság őseredetiségét hirdeti néhány további, igen karakteres elmélet – a „Földön, vízen, levegőben”-elv fogja őket össze leginkább, a csoport neve pedig nyelvészeti sci-fi lehetne. Valamennyi igen kellemes kikapcsolódást nyújt, a mesék és a kalandregények ötvözetére emlékeztetnek.

Csicsáky Jenő 1961-ben, Sydneyben kiadott könyve szerint „a Csendes-óceánban egykor létezett három halomból álló óriás földrész ... Kr. e. 11 542 év május havának 13. napján az ottani éjjelen vulkanikus lángörvénytől elárasztva az Óceán mélyére süllyedt...” A föld neve neve Mu, azaz ’Anya, Földanya’ volt, lakói pedig a magyák, vagyis a magyarok. A katasztrófát túlélők egy része Amerikába jutott, a többiek szétszóródtak a földön, és ők tanították meg a népeket nyelvre, írásra, emberi életre.


The sinking Atlantis  – flickr/ squorch

Csicsáky előtt már Cserép József is fölismerte 1931-ben a magyarok atlantiszi származását.  1922-ben még pelazgnak vélte a magyarokat, később aztán a médek, föníciaiak, etruszkok, sumerok, görögök, latinok, mayák őseit is a magyarokban látta. Cserép szerint Atlantiszon Madyák és Matyák laktak, a magyák Amerikába menekültek, ott maya néven alapítottak birodalmat. 1937-ben még tovább fejlesztette az elméletét: Lemuria, az őskontinens elsüllyedése után csak Madagaszkár maradt meg, ott viszont magyák éltek. Egyiptomban is, matyó néven, onnan kerültek Európába, s lettek Akhillész népe – Nagy Sándor pedig így válhatott a Matyók királyává... Cserép 1931-es megvilágosodásában James Churchwardnak az elsüllyedt Atlantiszról szóló könyvei játszhatták a főszerepet (The Lost Continent of Mu, the Motherland of Man, 1926, The Children of Mu, 1931). A végső ötlet pedig talán a 17. századi Georg Horntól származik, ő úgy vélte, hogy a szkíták egy Madya nevű vezére Amerikába vándorolt, s népével ott telepedett le.

Nem kevésbé lenyűgöző Plessa Elek Pál-Ősü Elek űr-ős tudatása az emberi beszédről (Az emberi beszéd Isten gravitációs sugallatának a szólása), illetve A fajokat a Földre hozó Űr-ősök (Messiások) című könyve sem, mindkettő New Yorkban jelent meg az 1980-as években. Plessa űr-ős szerint a Gir-fajok űr-őse a világűr távoli helyéről magyar fajokat hozott a földre, a székelyeket például Mózes, aki egyébként a második Gir-Űr-Ős volt. A magyar nyelv dominanciáját bizonyítja, hogy a „néma szülők” gyerekeit a lélek tanítja meg beszélni, s „mivel földünk jelenlegi világűri helyzetében legerősebben a magyar nyelv ékei hallhatók, ezért a kísérleti gyerekek a magyar nyelv valamilyen változatát fogják szólni”.

Nem sokkal korábban, 1978-ban, Magyar Adorján Svájcban megjelent munkájában nem az űrből, hanem a vízből származtatta a magyarokat. A 4000 oldalas műben kifejti, hogy a „mai emberiséget ősrégi időkben egy még félig a vízben, félig a szárazon élő, kétéltű, békaszerű emberiség előzte meg. Ez a mai Alföld területén volt tengerben és ennek partján élt. A mai Dunántúl akkor még szigetvilág volt, működő tűzhányókkal. ... [Ezeknek a lényeknek három szemük volt.] Harmadik szemük a mai ’fejelágy’ helyén volt, de ez nem fényrezgésekkel, hanem a villanyosságával látott.” Nos, ez a kétéltű ember a mai emberiség őse, tőlük származik az emlős emberiség. A faj a Kárpát-medencében és a Csallóköz szigetein alakult ki, amikor az Alföldet még tenger borította. Az alacsonyrendű neandertaloid fajok viszont a hegyek között alakultak ki, ezek hosszúkoponyájú, barlanglakó vademberek voltak, ellentétben a magyar faj ősével, amely „gömbölyűfejű, kerekarcú, teljesen szőke (nem vöröshajú) ősfaj, amilyen az igazi magyar, csallóközi nép”. Ez a gömbölyűfejű ősfaj aztán, immár magyarok képében, a földön sokfelé nagy kultúrát alapított. Nyelvük eredetileg csak 5 mássalhangzót tartalmazott, s egyszótagos szavakból állt, később a magyar törzsből vált ki a Szemere törzs, „vallásbeli szócsoportjuk az sz, s, z, c, cs, m, n mássalhangzókból állott” (bármit jelentsen is ez), kivált a jász törzs is, ezek hajósok voltak, valamint a Kőrös, náluk, mint nevük mutatja, a férfiasság jelképe a karó, kuró, kóró volt, azaz a bot, a nőiségé pedig a karika, kör, gyűrű.

Mindezek után már csak olyan elmélet hiányzik, amely az Axel-szigetről meg a Lidenbrock-tengerből származtatná a földet a Föld középpontja irányából benépesítő magyarokat.

***

Előző részek:
Elzárkózás a nemzeti hagyománytól
Az apai üknagymama és az anyai nagypapa
A madár nem ornitológus

Sándor Klára sorozatának következő részét jövő szombaton olvashatják


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

лучшие фирмы ноутбуков