rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. április 9.

Osztrák tapasztalatok a hókatasztrófa idején
Pető György pilóta, a Budapest Airport volt kommunikációs igazgatója

Bolgár György: - Mi történik a levegőben, hogy bejelentkezel?

Pető György: - Annyiban van összefüggés, hogy tegnap éppen Kijevben egy szállodában ültem, mert éppen dolgoztam és egy másik osztrák légitársaságnak a munkatársaival ültem le, és az egyik kapitánnyal beszélgettünk. Mondta, hogy ő mennyire szereti Magyarországot, mert jár gyakran horgászni. Kérdeztem tőle, hogy mikor volt utoljára Magyarországon, és mondta, hogy pont két hete. Kérdeztem, hogy ilyen hidegben horgászni? Azt mondta, hogy nem, ő az önkéntesek között az egyik volt, aki jött Magyarországra hómenteni.

– Önkéntesként mint pilóta eljött?

– Így van. Egy kétéves kisgyereke van otthon, egyébként repülőgépet vezetett, első kézből mondhatom, hogy ezzel sok szabadidő nem jár. És emellett önkéntesként azt hiszem, a Vöröskereszt vagy valamelyik ilyen csapatnak a részese. Hát nyilván kíváncsi voltam nagyon az élményeire, mert ugye eddig csak a médiából tudtam tájékozódni. Azt kell hogy mondjam, hajmeresztő dolgokat mondott. Azt mesélte el például, hogy ugye ő már a második menetben, tehát nem az első körben jött, hanem azt hiszem, tizenkét órával később, és hogy egyetlenegy magyar illetékessel nem találkozott. Tehát amíg ő Magyarországon volt és részt vett a dolgokban, addig hivatalos embert ő nem látott. Látott rengeteg embert, aki vitte az ételt, italt a kocsik között, tehát azokat, akik segíteni akartak.

– Akik az ott ragadtaknak segítettek.

– De mást nem nagyon látott, senkit. Például az egy nagyon érdekes dolog, hogy elmondta, hogy ők ugye megkérdezték, mit hozzanak, mert úgy tűnik, hogy ők elég jól fel vannak szerelkezve. Olyan részletességig meg akarták tudni, mit kell vinniük, hogy például kérdezték, vigyenek-e egy Tetra bázisállomást. Azoknak a hallgatóknak, akik nem tudják, hogy ez micsoda: Magyarországon a rendőrség és mindenki Tetra rendszert használ, és ezzel kommunikálnak egymással. És ahhoz, hogy ezek működjenek, kellenek átjátszóállomások, hogy mindenki mindenkivel tudjon kommunikálni. És ha kérték volna tőlük, ők hoztak volna saját átjátszó állomást, és tudtak volna kommunikálni. De ezt nem kérték tőlük, úgyhogy voltak nekik, mindenki, szép rádióik, de nem tudtak kommunikálni a magyarokkal. Tehát azt mondja, hogy ő még ilyen káoszt az életében nem látott. Ők hatvan kocsival voltak, neki az volt a feladata, hogy ő meleg teát osszon.

– Hatvan kocsival? Még csak ennek az igazi méretéről sem volt eddig legalábbis nekem tudomásom.

– Igen. Mutatott fotókat. Döbbenetes, egészen elképesztő fotókat mutatott, amit a telefonjával csinált. Azt mondta, ők megálltak egy benzinkúton, mert ugye teát kellett főzni, mert nem volt vizük. Tehát senki nem mondta nekik, hogy hozzanak egy kocsit, amivel ők tudnak vizet tisztítani, nekik erre is van lehetőségük. Úgyhogy megálltak egy benzinkútnál, állítólag a benzinkutas rém rendes volt, biztosított azonnal vizet, és elkezdték főzni a teát. Na most amikor elkészült a tea, azt ugye ki kellett vinni. Az volt a feladatuk, hogy a teát nem a kocsiban rekedteknek kellett felszolgálniuk, hanem a segítőknek, azoknak, akik részt vettek a mentésben. De nem tudták eljuttatni a teát, mert ez sem volt megszervezve, és azok, akiknek a teát kellett volna kivinni, nem tudták, hogy ott van a kocsi. Tehát egész hajmeresztő.

– Szóval totális szervezetlenség.

– Azt mondja, hogy teljesen. De a vége a számomra a legmegdöbbentőbb, hogy egyszer csak odament valaki hozzájuk, és azt mondta, köszönik szépen, hogy itt voltak, haza lehet menni. Ők meg mondták, hogy még például van itt egy majdnem kétezer, háromezer csomag nagyon finom osztrák csoki, ők még ezt szétosztanák. Mondták, hogy nem kell szétosztani, nyugodtan vigyék haza. Úgyhogy elindultak hazafele az autópályának azon a szakaszán, ahol már egyébként lehetett menni, és azt látták, hogy a szemközti, tehát a Budapest felé menő autópályaszakaszon legalább húsz-huszonöt kilométernyi álló kocsisor volt. Ismét szét akarták osztani a csokit, de mondták nekik, hogy nem kell szétosztani.

– Még a segítség sem kell.

– Nekem ez furának tűnik, hogy ezek után a kormányzat itt fényezi magát ezzel az egyébként szerintem kevéssé életszerű történettel, hogy most úgy látszik, a hóban rekedtek levelekkel kezdték el bombázni a kormányzatot, hogy megköszönjék, milyen ügyesek voltak. Ennek fényében, amit az osztrákok tapasztaltak, azért szerintem nincs harmónia a két sztori között.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!