rss      tw      fb
Keres

MSZP: a Jobbik ötlete "agyament"

MTI 2010. július 26., hétfő 13:09

Az MSZP szerint "agyament" a Jobbik ötlete, hogy a koronás címerrel egyesített zászló hivatalos állami jelkép legyen, és az 1920-1945 közötti állapotokhoz hasonlóan minden tanintézménybe függesszék ki a "Horthy-korszak nemzeti imáját, a Magyar Hiszekegyet". A szocialisták a kormány elhatárolódást várják a kezdeményezéstől.

Az MSZP a hétfőn közleményében ezt annak kapcsán közölte, hogy a jobbikos Pörzse Sándor bejelentette: pártja alkotmánymódosításban kezdeményezi a koronás címert is ábrázoló nemzeti zászló újbóli használatát, továbbá arra kéri a kormányt, hogy az 1920-1945 közötti állapotokhoz hasonlóan minden tanintézménybe függesszék ki a "Horthy-korszak nemzeti imáját, a Magyar Hiszekegyet".

Az MSZP szerint a Jobbikot is megihlette "a Fidesz semmitmondó, kártékony kiáltványozási mániája". Az ellenzéki párt közölte: a különbség annyi, hogy míg a kormánypárt a nemzeti együttműködési nyilatkozatával a kommunista diktatúrák szellemét csempészte vissza a közhivatalok falaira, a Jobbik az 1930-as, 1940-es évek nacionalista-soviniszta-revizionista gondolatvilágát erőltetné rá a közoktatásra.

A szocialisták szerint a Jobbik kezdeményezésével végképp kiírja magát az egyesült Európából, ugyanis az a szellem, amit a Horthy-korszak "nemzeti imája", illetve revizionista szimbólumrendszere képvisel, tökéletesen szembemegy a népek határokon átívelő, békés együttélésének eszméjével.

A közlemény leszögezi: az MSZP határozottan kiáll Magyarország euroatlanti elkötelezettsége mellett és minden erejével küzd a szélsőséges gondolatokat felmelegítő politikai erők ellen, ezért azt követeli a kormánytól, hogy határolódjon el ettől a kezdeményezéstől.

Orbán Viktor pedig ahelyett, hogy erőltetett politikai nyilatkozatokon törné a fejét, inkább azon gondolkodjon, helyes volt-e a múlt héten azzal a Vona Gáborral kezet rázni, akinek pártját a modern Európában mindenütt szalonképtelennek minősítik - zárul a közlemény.