Toleráns ország
- Részletek
- Napi apró
- 2013. április 25. csütörtök, 04:38
- Andor Mihály
Nem volt időm fölmenni a hegyre, ezért fogtam a két gyalogló botot (nordic walking bot – ha valakinek így jobban tetszik), rátettem a végére a gumitalpat, és elindultam az utcán. A szomszéd utca egyik kacsalábon forgó házának kertjében márkás dzsoggingba öltözött fiatal házaspár tett-vett. Szépen gömbölyödtek, ketten együtt nyomhattak három mázsát. Amikor elmentem mellettük, hallom, hogy a helyes fiatalasszony odaszól az urának. Hangosan, hogy én is halljam: „Ne má’! Bottal megy az aszfalton.” Finom volt és nőies, nem tette hozzá, hogy ez a „vén fasz” vagy ez a „köcsög”, de akinek füle van, hallotta az elharapott szavakat.
A kocsma előtt nagyobb társaság támasztotta a dohányzásra kijelölt falat. Ők sem állták meg szó nélkül, de az ő hangjukat már felerősítette az ital, és ők már az elharapott szavakat is kimondták.
Elgondolkodtam, milyen országban élek. Bőröm színe még napozás előtti, öltözetemben, hajviseletemben semmi feltűnő, nem hangoskodtam, senkire nem néztem csúnyán, a többségtől esetleg eltérő véleményem nem volt rám írva, nem viseltem semmiféle megkülönböztető jelet vagy jelvényt. Csak az a két bot, amivel mentem. És ez a jelentéktelen és ártalmatlan „másság” már elég volt ahhoz, hogy – többen – ne bírják ki hangos megjegyzés nélkül.
Mit várhatunk egy olyan országban, ahol ennyi a tolerancia?
(Andor Mihály)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
