rss      tw      fb
Keres

Ritka az egyházi esküvő Csehországban

MTI 2010. július 28., szerda 14:05

A csehországi párok többsége beéri a polgári esküvővel, a házasulóknak csupán egytizede dönt az egyházi szertartás mellett - derült ki a cseh püspöki konferencia (CBK) és a Cseh Statisztikai Hivatal (CSU) által közzétett adatokból.

Évente mintegy 52 ezer házasságot kötnek a Cseh Köztársaságban, ám ebből mindössze hatezer a katolikus szertartás keretein belül tartott esküvő. Az országban működő többi keresztény egyháznak, illetve a zsidó közösségeknek is joga van az esküvői szertartások lebonyolításához, ám esetükben még kiábrándítóbbak a statisztikai adatok. A Cseh Brethren Evangélikus Egyház körülbelül 200 párt ad össze évente, míg a zsidó szertartások száma nagyjából 5 és 6 között mozog.

A 2002-ben kötött 52 732 házasságból 5839 volt katolikus egyházi esküvő. 2008-ban is hasonló adatokat jegyeztek: 52 457 házasságból 5956-ot katolikus szertartás szerint tartottak.

Az egyházi esküvők alacsony népszerűségének egyik oka, hogy a templomi szertartásra vágyó pároknak számtalan feltételnek kell megfelelniük. A katolikus egyházi szertartás egyik előfeltétele, hogy mindkét fél megkeresztelt katolikus legyen. A nagyjából 10 milliós lakosú Cseh Köztársaságban azonban mindössze 2,7 millióan vallották magukat katolikusnak a 2001-es népszámlálás során. A Dominik Duka prágai érsek által összeállított Egyházi Fehér Könyv és Milan Badal újságíró szerint azonban körülbelül 4,2 millió katolikus él jelenleg az országban.

Évente nagyjából 10 házasságot kötnek muszlim szertartás szerint Csehországban, ám polgári esküvő hiányában, ezek érvénytelennek számítanak. A cseh muszlimok így azért harcolnak, hogy az esküvői szertartásaikat hivatalosan is elfogadják.

A Cseh Köztársaság az egyik legateistább nemzetnek számít Európában, ha nem az egész világon.