Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 17.



Bolgár György kérdései 2013. május 17-ei
 műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Merkel német kancellár szerint Magyarországot jó útra kell terelni, de az unión belül tartva. A kereszténydemokrata kormányfő egy fórumon a német szociáldemokraták kancellárjelöltjének kijelentésére válaszolt, amely szerint Magyarország kizárása az Európai Unióból nem alaptalan fölvetés. Te jó ég, már itt tartunk?!

Ezzel kapcsolatos, hogy Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában válaszolt Merkel asszony szavaira, illetve arra, hogy kell-e lovasságot küldeni Magyarország ellen – ilyen kérdést kapott ugyanis a német kancellár. A miniszterelnök szerint a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek – „ne küldjenek, az a kérésünk, nem volt jó ötlet, nem vált be!” Vajon a náci megszállásra utalni mennyire helyénvaló?

Mit szólnak ezzel összefüggésben ahhoz, hogy a Magyar Nemzet mai vezércikke teljes nyomdafestékes fegyverzettel nekimegy az Egyesült Államoknak? A szerző azt írja: „fejünkben, jegyzeteinkben bővítsük csak újabb és újabb bűneikkel lajstromukat, nyugi, van bőven mire büszkének lennünk, és bőven, ami miatt jobb, ha ők meghúzzák magukat”. Íme, a Magyar Nemzet hadüzenete Amerikának?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ugyancsak reggeli rádióinterjújában közölte: nem vonják vissza a trafikpályázatokat, amelyek szerinte nem voltak politikailag részrehajlóak. Mint mondta „szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne”. Megértették?

Mit gondolnak aztán arról, hogy az ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alkotmányellenes a nyugdíj elvétele a továbbdolgozó nyugdíjas korúaktól. És mi lesz a szépen elképzelt spórolási tervvel?

Végül beszéljük meg, hogy a kormány elfogadta a szociális temetés bevezetéséről szóló belügyminisztériumi javaslatot, amely azoknak a rászorultaknak járna, akik hajlandók közreműködni a temetésben, például a sír kiásásában vagy a koporsó betemetésében. Tényleg azt hiszi a kormány, hogy mennyire segítőkész?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A nyugdíjazásról, a pedagóguskarról és a rendőrről az iskolában
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke

Bolgár György: - Kezdjük azzal, amit itt az előbbi percekben egy betelefonáló főorvossal, közalkalmazotti tanácselnökkel megbeszéltünk, mert ez részben érinti a pedagógusokat is, vagyis hogy az alapvető jogok országgyűlési biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alaptörvény-ellenes a nyugdíjtörvénynek az a módosítása, amely szerint július elsejétől szüneteltetnék a közszférában nyugdíj mellett dolgozók nyugdíjának folyósítását mindaddig, amíg dolgozni akarnak. Tehát amíg a munkaviszonyuk fennáll, nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és fizetést, ugye ez van a jogszabályban, és bár a pedagógusokról mintha kevesebb szó esett volna, mint az orvosokról, és talán kevesebben is kérvényezték azt, hogy maradhassanak hatvankét éves koruk után, de azért biztos, hogy jó néhány száz, esetleg egy-kétezer embert is érint. Ön pontosan mit tud erről?

Mendrey László: - Azt, hogy fontosnak tartjuk az ombudsman úr lépését, mi is írtunk levelet ugyanebben az ügyben, mert mi is alkotmányellenesnek tartjuk, már csak azért is, mert a munkaviszonyból származó bért összekeverni egy egyébként vásárolt joggal, ami a nyugdíj, merthogy ez az, ne felejtsük el...

– Hiszen járulékokat fizettek be évtizedekig ám!

– Így van, a munkaviszonyunk hosszú évtizedei alatt, tehát ezt a kettőt egymástól függővé tenni, hát elég merész gondolkodás, de hát azért az ilyen merészségekre – sajnos van tapasztalatunk – igen gyakran ragadtatja magát a kormány. Én nagyon bízom abba, hogy az ombudsman beadványa eredményes lesz, és visszaáll az eredeti állapot, már csak azért is, mert például a közoktatásban, köznevelésben ez bizony okoz már most is, és okozhat a későbbiekben még inkább szakos ellátottsági problémát. Hiszen itt azért nem arról van szó, ogy hatvankét éves elmúlt az ember, és ha elmegy nyugdíjba vagy átsorol, akkor tudják pótolni, ráadásul a munkastátuszát is megszüntetik, tehát pótolni, fölvenni se lehet valakit a helyére.

– Mekkora gond ez, van erről már valami fogalmuk?

– Igazából nyilvános adat nincsen, én azt tudom, hogy a pedagógusok javarésze nem választotta ezt a lehetőséget, hogy akkor inkább a nyugdíj mellett tanítani, merthogy ők, akik most elérték ezt a korhatárt, abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy viszonylag kedvezőbb nyugdíjfeltételek mellett tudnak elmenni. Jelesül jó néhány kollégám többet kap, aki a nyugdíjat választotta, nyugdíjasként a nyugdíjában, mint a fizetése.

– És ezek szerint nem bíznak ebben az életpályamodellben, vagyis a fizetésemelésben, hogy abban reménykednének, jó, továbbdolgozom, majd nyártól lehet, hogy még nekem is fogják emelni a béremet, mint a többieknek?

– Hát egy nagyon komoly reménykedés van a pedagógustársadalomban, hogy végre-valahára egyszer valaki betartja a szavát, és az életpályamodellnek nemcsak azt a részét akarja megvalósítani, amelyik a munkaterhelés növekedésével jár, hanem a béremelésünket is végre valaki meg fogja csinálni. De ez a reménykedés nem jelenti azt, hogy olyan nagyon sokan bíznának benne. Nagyon sok kétely van bennünk, nagyon komoly figyelmeztető jelnek tartjuk azt, hogy ma sincs senki a kormányzatban, aki ezért személyében garanciát vállal, hogy én kérem szépen, ezt odateszem a nevem, hogy ez meg fog valósulni. Ha meg nem, akkor veszem a kalapom. Ilyen ember nincs ma a kormányban, ellenben a mindenkori gazdasági miniszter, aki ezért felelős, hetente jelentet meg újabb és újabb nyilatkozatokat, de nagy, három héttel, egy hónappal ezelőtt körülbelül Varga úr tette a legújabb előterjesztést, ami Brüsszelbe elment a konvergencia-programmal kapcsolatba, most meg már arról tudunk, hogy megszorításokra kell készülni, és ennek legnagyobb vesztese az EMMI tizenhét egész nem tudom hány tized milliárd forinttal, ennyit vonnak el tőle.

– Zárolással. Így hívják ezt, ez a magyar neve a megszorításnak.

– Köszönöm szépen az információt, megint tanultam! De ezek a zárolással kapcsolatos információk a reménykedésünket nem nagyon tudják konvertálni bizalommá.

– Akkor térjünk át arra a kérdésre, amiben Önök már megnyilvánultak röviddel ezelőtt egy sajtótájékoztatón, vagyis hogy több szervezet, köztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is tiltakozik a Magyar Pedagóguskar létrehozása ellen. A dolog egyfelől érthető, másfelől viszont megint valami furcsa megosztottságra utal, mert a másik és az Önökénél talán nagyobb szakszervezet, a Pedagógus Szakszervezet azt mondja, hogy nem ért egyet vele, de azért elfogadja ezt a lépést, a Pedagóguskar létrehozását. Mi ennek az elvi különbségnek és talán gyakorlati hozzáállásbeli különbségnek is a magyarázata, Önök például miért fordulnak a terv ellen?

– Mi írtunk egy petíciót, ezt a petíciót ezt eljuttattuk a közjogi méltóságokhoz, fölraktuk a peticio.com oldalra, eljuttattuk a sajtónak. Ez arról szól, hogy arra kérjük ezeket az urakat, hogy vessék latba a befolyásukat ennek a törvénytervezetnek a visszavonására, azért, mert mi azt gondoljuk, hogy egy demokráciában nincs helye olyan, sötét régmúltat idéző képződményeknek, felülről létrehozott állami képződményeknek, amelyek a szakszervezeteket, a szakmai szervezeteket, az államot, a kormányt és a munkavállalót egy azonos érdekcsoportba próbálnák betömöríteni, ezt korporatív modellnek hívták nagyon régen.

– De ettől azért még nem lesz fasizmus Magyarországon, még ha egy fasiszta rendszer ezt szerette is.

– Ettől még nem lesz fasizmus, mi nem is erről beszélünk, hogy Magyarországon a fasizmus van, mi azt látjuk, hogy Magyarországon olyan törekvések vannak, amelyek igen erőteljesen igyekeznek szó szoros értelmében megfegyelmezni az egész országot, az egész társadalmat. Ennek egyik legjobb kezdő intézménye például az iskola, ahol ezzel, a programmal, illetve ezzel a Pedagóguskarral meg a hozzá tartozó etikai kódexszel a pedagógusokat nagyon keményen meg lehet fegyelmezni. Olyan keményen, hogy ez például a szabad döntés jogát vonja el, mert ugye elvileg mindenki alkalmazott pedagógus, aki nyilván szeretné megkapni az életpályamodellel járó díjat, de ő automatikusan tagja lesz ennek a karnak. És dönthet úgy, hogy nem, de akkor nemcsak a bérét, az állását is elveszti, ami nonszensz.

– Na de mi van akkor, ha valaki tagja lesz ennek a Pedagóguskarnak? Az jár kötelezettségekkel? Hát tagja vagyok ennek a sóhivatalnak, aztán kész!

– Nem, nem erről van szó...

– Hanem?

– …ehhez elvileg tartozik egy etikai kódex, amelynek a betartására a pedagógusnak esküt kell tenni, amikor ennek a karnak a tagjává válik. Ebben a, az etikai kódexhez tartozó esküben pedig benne van, hogy én mint pedagógus, minden erőmmel azon leszek, hogy megvalósítsam a munkáltatóm és a munkáltatóm munkáltatója által kitűzött célokat. Na most ez nonszensz! Ha én mint szülő elviszem a gyerekemet az iskolába, nem azért viszem oda, hogy a pedagógus azon dolgozzon, amit a kormány, az állam elvár tőle, hanem azért, hogy megtanítsa ilyen, olyan, amolyan kreatív módszerekkel, felhívja a figyelmét, legyen innovatív, legyen önálló, és legyen pedagógus, aki erre...

– Értem, szóval attól tartanak, hogy ennek a Pedagóguskarnak a létrehozása lényegében megteremti a szervezeti keretét és lehetőségét annak, hogy a pedagógusokat minden szempontból gleichschaltolják, alávessék az államnak vagy az éppen hatalmon lévő kormány kívánságainak. Nem lehet ellenük szót emelni, nem lehet kifogásolni, nem lehet vitatkozni, el kell fogadni, ami utasításként felülről jön, mert csak akkor vagyok hű tagja ennek a karnak?

– Abszolút, csak akkor vagyok tagja, és csak akkor kapom az esetlegesen megemelt béremet. Mi azt látjuk, hogy ez a Pedagóguskar, illetve az etikai kódex előterjesztése lakájmagatartást vár el a pedagógustól, a lakájok pedig, tudjuk jól, nem arról híresek – tisztelet a Hyppolitoknak, akik megpróbálják nevelni a gazdáikat –, hogy szembeszállnak a kenyéradó gazdájukkal. És a lakáj, a lelkileg megnyomorított gerincű lakáj pedig alattvalókat fog nevelni. Ez a célunk, tényleg így akarunk Magyarországon fejlődést, így akarjuk azt, hogy, hogy végre kitörjünk ebből az átkozott válságból? Így nem fog sikerülni!

– Akkor értem az Önök álláspontját, de Ön mivel magyarázza azt, hogy a másik, Önökkel mostanában egyre többször ha nem is nyílt, de mégiscsak lényegi vitában álló szakszervezet belement ebbe? Mintha úgy érezné – és lehet, hogy nekik van igazuk? –, hogy nincs mit tenni, el kell fogadni, ez van, ők az erősebbek, és nem tudjuk megmozdítani a pedagógustársadalmat.

– Két dolgot itt külön kell választani, az erőt meg az igazságot. A kettő nem feltétlenül egymással összefüggő fogalom, hogy aki az erősebb, annak van igaza. Én az igazságot objektív fogalomnak gondolom, és most határozottan állítom, hogy nem az erősebbnek van igaza! Ez az egyik, kettő: én nem szeretnék a másik szakszervezet nevében beszélni, én csak azt mondom, amit velük kapcsolatba látok: ők január óta benne vannak egy rossz alkuhelyzetben, ugyanis aláírták azt a bizonyos megállapodást, amit mi nem. És ennek a megállapodásnak a szövegéből bizony következhet az – én nem tudom, hogy ők milyen alapon, miért gondolják azt, amit mondanak –, hogy bizony nekik ilyen helyzetekbe bele kell menni. Ez egy nagyon rossz megállapodás, és nagyon rossz helyzetbe hozza a pedagógusokat, akik oda tartoznak.

– Értem, szóval Ön szerint az egyik megállapodásból következik a másik, a belenyugvás abba a helyzetbe, ami…

– Igen. Én talán ezt látom az ő magatartásuk mögött, de anélkül, hogy pejoratívan fogalmaznék meg bármit. Még egyszer mondom, ez egy rossz alku, amit kötöttek, ebből bizony nagyon nehezen lehet kiszállni, merthogy ez köti őket.

– Akkor még egy dologra hadd kérdezzek rá: a belügyminiszter közölte, hogy fölállítják az iskolarendőrséget, és bizonyos iskolákban, ahol a fegyelmezetlenség, akár a bűnözés is felüti a fejét, ott ez az iskolarendőrség be fog avatkozni. Ezt milyen ötletnek tartja?

– Zseniális ötletnek tartom! Az iskola rendőre, hát elég hosszú időre visszatekintő fogalom, ami nem baj, hogy van, tehát az, hogy az iskola előtt a reggeli órákban, a délutáni órákban, az ebéd utáni órákban, amikor mennek haza a gyerekek, ott posztolt egy rendőr, aki például vigyázott a közlekedés biztonságára. Elriasztó hatása volt az esetlegesen előforduló drogdílerekkel, mutogatós bácsikkal és egyebekkel szemben. Tehát ez nem baj, hogy ott volt, ennek azért volt hatása, a pedagógus számára is adott egyfajta megnyugvást, hogy ha bármiféle kriminális botrány van az iskolában, akkor van kihez fordulnia. Na de az, hogy ez az iskola rendőre az iskola elől, az utcáról ennek a tanévnek az őszén, ami elmúlik most már lassacskán, bekerült az iskola portájára, tehát ő az, aki megakadályozza az agresszív szülőt, aki bejön az iskolába, benn van a folyosón, sőt ahogy olvastam a ma délelőtti hírt a belügyminiszter úr tájékoztatásából, a tantestület részeként…

– Hát talán átveszi majd a parancsnokságot a tantestületben.

– Hát talán nem kellene átvenni a tantestületben a parancsnokságot, mert be se kellene jönni a tantestületbe. Hát azért gondoljunk bele, a pedagógiai asszisztensek, akiknek azért van egyfajta pedagógiai képzettségük, sem tagjai a tantestületnek. Tehát ez egy nagyon-nagyon rossz irány, mert mi az, hogy korlátozott mértékű erőszakot alkalmazhat, mihez képest korlátozott? Ez kinek-kinek az egyéni döntés nyilvánvalóan. Persze fontos, hogy a bűnmegelőzésben szerepet vállaljon a rendőrség, akár úgy, hogy jobban odafigyel, de nem az iskolába kell bejönni, hanem az iskolán kívül kell ezeket a helyzeteket megelőzni, az iskolán kívül kell eljárni. És nemcsak a rendőrségnek, mert itt azért nagyon komoly feladata van a társadalomnak, az államnak, ha tetszik, ha nem, hiszen azoknak a gyerekek, akik valamilyen botrányt rendeznek az iskolába, azért csinálják, mert ezt a megoldást látják a családban. Ez a botrány általában erőszak, ahol a problémás eseteket a családokban erőszakkal oldják meg, erőszakkal oldják meg benn az iskolába, és egyre durvább az erőszak, ez tény és való. Tehát ilyen előfordul, na de ez csak tüneti kezelés, ha a rendőr ott sertepertél a folyosón. Tehát ez nonszensz, ilyeneket feltételezni, mert ezeknek a megelőzése a családban kell hogy elkezdődjön, méghozzá úgy, hogy a családot munkához juttatjuk!

– Szóval a bonyolult problémára egy egyszerű választ próbálnak találni, de biztos nem fog sikerülni így.

– Ez nem ésszerű, ez nem megoldás, ez egy látszatkezelés, amikor a fogfájásra beveszek egy tablettát, és miután elmúlt a fájdalom, azt hiszem, hogy meggyógyultam. Hát nem így van.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A PSZ tárgyal és engedményeket ér el
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke

Galló Istvánné: – Az első betelefonálóhoz szeretnék hozzászólni, pontosan kiegészíteni azzal, hogy a Pedagógusok Szakszervezete is a kényszernyugdíjazások miatt fordult dr. Szabó Máté ombudsmanhoz, és éppen tegnap kaptam meg a levelét, hogy beadványunkra és kérésünkre az Alkotmánybírósághoz fordult és a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alkotmányos vizsgálatát kérte. Levélben arról tájékoztatott Szabó úr, hogy egy átfogó vizsgálatot rendelt el arra vonatkozóan, hogy a felmentések következtében, tehát hogy a nyugdíjasokat elküldik a közoktatásból is, hogyan fog alakulni a feladatellátás.

Bolgár György: – És Ön szerint hogy fog alakulni? Ha az Alkotmánybíróság mondjuk nyárig nem vonja ezt vissza?

– A közoktatásban, különösen a szakképzés területén és a művészeti oktatásban, illetve a logopédiánál lesznek ellátási gondok, hiszen ott a statisztikai adatok alapján igen sok nyugdíjas, illetve nyugdíjkor feletti kollégánk dolgozik. e ugyanakkor mindösszesen csak talán hétszázan kérték az engedélyt arra vonatkozóan, hogy továbbfoglalkoztassák őket.

– Ennek mi az oka Ön szerint?

– Hát valószínű az, hogy ha a nyugdíjakat nem folyósítják, akkor, ha szabad így mondanom, nem éri meg dolgozni, mert sok esetben maga a nyugdíj többet jelent, több pénzt kap, mint ha dolgozna.

– És esetleg mellette magánórákat mégiscsak tud adni, de ahhoz már senkinek, semmi köze, valahogy így?

– Én nemcsak azért. Nyugdíjasként többet kapna a nyugdíjba, mint amennyit közalkalmazottként megkeres.

– De hát érvényes lett volna rájuk is ez a jövedelem-kiegészítés, amit a kormány kicsit bizonytalan formában ugyan, de mégis megígért.

– De ez egy ígéret.

– Ja, értem, szóval az ígéretben nem bíztak eléggé?

– Az ígéretben nem bízunk. A másik, amit egy kis pontosítást szeretnék tenni, mert azt hiszem félreérthető volt itt a nemrég folytatott beszélgetés kapcsán, hogy a Pedagógusok Szakszervezete a Pedagóguskar létrehozása ellen nem tiltakozott volna. Minden szónak ebben az esetben jelentősége van. A Pedagóguskar létrehozását és ennek a szándékát a Pedagógusok Szakszervezete tudomásul vette, de ez a tudomásulvétel nem jelenti azt, hogy támogatja is. Az ezzel és a törvényjavaslattal kapcsolatos egyeztetéskor, ha mi nagyon kategorikusan azt mondjuk, hogy tiltakozunk ellene, akkor nem nyílt volna lehetőség arra, hogy ebbe a nagyon rossz törvénybe módosításokat tegyünk, mégpedig három nagyon fontos módosítást. Az első pontot talán még Mendrey úr is meg fog köszönni, mert hogy az első javaslatunk az volt, és ezt el is fogadták, hogy még véletlenül se tűnjön úgy, hogy az Állami Pedagógus- vagy a Magyar Pedagóguskar az érdekvédelmi szervezetek, nevezetesen a szakszervezetek jogkörét átveheti. Ez a kodifikált szövegben fehéren-feketén megjelenik, hogy a Munka Törvénykönyvében és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben leírt szakszervezeti jogosítványokat továbbra is a szakszervezetek gyakorolják.

– És Önöknek volt egy olyan reálisnak nevezhető félelmük, hogy ha nem állapodnak meg előre arról, hogy ez ne legyen benne, akkor akár létrejöhetne egy olyan Pedagóguskar is, amelyik szépen letörli a színről a szakszervezeteket, és egy lényegében államosítja őket, betereli őket ebbe a Pedagóguskarba, aztán megnézhetik magukat?

– Pontosan így van. Az előterjesztés eredeti szövegében, hogy érdekvédelmi feladatokat lát el, ebbe a gumi megfogalmazásba bőségesen belefért volna, hogy előbb-utóbb a szakszervezeti jogosítványokat is maga alá kaparintja.

– De ez nem történhet meg mondjuk egy félév múlva? Hát bármilyen törvényt bármilyen módon tudnak módosítani!

– Ha így állunk a dologhoz hozzá, akkor nyilvánvalóan semmiben sem kell hinnünk. Valóban, ma a parlamentben egy törvény módosítása bármelyik pillanatban megtörténhet, nemcsak egy egyszerű törvényt, egy alaptörvényt is tudnak három nap alatt módosítani, de ezek a lehetőségek vannak, és ezeket a lehetőségeket ki kellett használni, mert – még egyszer mondom – ha mi az egyeztetéskor, amikor elmondjuk, hogy nem tudjuk támogatni és nem tartjuk jónak ezt, akkor megszűnt volna annak a lehetősége, hogy még két dolgot betegyünk. Az egyik nyilvánvaló, a szakszervezeti tagjainknak segít, az, hogy a szakszervezeti tagokat, ha ilyen etikai eljárás alá vonják, akkor ott a szakszervezet képviselheti őket, illetve ha szakszervezeti tisztségviselőt vonnak etikai eljárás alá, akkor erről a felső szakszervezeti szervet értesíteni kell. Az pedig, ha szükséges, a szakszervezet számára azt a lehetőséget adja, hogy jogsegélyt is biztosítson számára. És a harmadik pedig már minden kollégát érinti, egy etikai eljárás. Ez egy eljárás, és ha egy olyan döntés születik, ami a kolléga számára nem elfogadható, akkor jogorvoslatot kell biztosítani neki, és a törvény szövegébe bekerült, hogy bírósághoz lehet fordulni. Ennyit erről az Állami Pedagógus- vagy Magyar Pedagóguskarról. Még egyszer mondom és hangsúlyozom: tudomásul vettük, és azért vettük tudomásul, ezt Mendrey úrnak mint gyakorlott szakszervezeti vezetőnek tudnia kell, mert ha mi ott egy tárgyaláson, egy egyeztetésen azt mondjuk, hogy tiltakoznom kellene, nem fogadjuk el, akkor megszüntetjük annak a lehetőségét, hogy ilyen módosításokat betegyünk. Mert azt is látnunk kell, hogy a kormánynak elhatározott szándéka, hogy ezt az Állami Pedagóguskart létrehozza. Szépen, csendben, halkan létrehozta a Köztisztviselői Kart, a Rendvédelmi Kart a szakszervezetek tiltakozása ellenére is! Meg fogja csinálni! Van egyébként a pedagógusoknak lehetőség arra, hogy ebbe az Állami Pedagóguskarba, miután ez egy önkormányzatiságra épülő szervezet, olyan embereket válasszanak és juttassanak vezető pozíciókba, akik valóban a kollégák érdekeit fogják képviselni, szakmai érdekeit.

– Értem a meggondolásait, megfontolásait meg a kompromisszumkényszert is értem, mégis közben valahogy kezd olyan érzésem lenni, mintha olyan helyzet alakulna ki napról napra ebben az országban, mint a rendszerváltás előtt. Hogy ezek a lehetőségek, ezeken belül, így és így tudok mozogni, talán a falakig elmenni, esetleg a falakat egy kicsikét távolabbra nyomni. Nincsenek ilyen érzések?

– Ilyen időket élünk. Ez egy borzasztó dolog. Önnek tökéletesen igaza van, és nagyon jól vázolta a jelenlegi helyzetet, de ebben a helyzetben kell egy szakszervezetnek megtalálni azokat a lehetőségeket, hogy ha ezeket a falakat teljesen lerombolni nem tudja, mert nem tudja, akkor valamilyen módon próbáljon meg valamit korrigálni, és az eseményeket nagyon szerény eszközökkel és lehetőségekkel, de befolyásolni. Végül Mendrey úrnak arra a mondatára mindenféleképpen szükségesnek tartom, hogy reagáljak, hogy a Pedagógusok Szakszervezete rossz helyzetben van, mert rossz alkut kötöttünk. Lehet, nem vitatom, nem vagyunk könnyű helyzetben, de azt kell hogy mondjam, legalább tárgyalási pozícióban vagyunk! Mert sajnos a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kilépett a sztrájkbizottságból, és az elmúlt három hónapban ő egy meghirdetett, de meg nem szervezett sztrájkon kívül mást nem tud mondani! És akkor én itt szeretném azért elmondani, hogy ennek a nagyon-nagyon rossz alkunak az eredménye az, hogy a sztrájkbizottságban lévő szakszervezetekkel közösen elkészült a megyei fejlesztési tervek elkészítéséhez az a jogszabály, ahol a szakszervezetek a javaslataikat, a véleményüket elmondhatták, hogy a kétezer intézményt fenntartó központi szervezeti és működési szabályzatában részt vettek, az elkészítéshez javaslatokat tettek a szakszervezetek, akik aláírták ezt a sztrájkbizottsági megállapodást. Továbbá dolgozunk, és rövid időn belül a parlament, illetve a kormány elé kerül a köznevelési törvény módosítása, illetve az a foglalkoztatásról szóló kormányrendelet, ami végre világosan tisztázza azokat a munkaterheket, amelyeket azért sikerült mérsékelni. És azért arról sem szabad elfeledkezni, hogy ebben a tanévben nem volt Magyarországon nagy intézménybezárási hullám. Voltak intézményösszevonások, de az a félelmünk, hogy az idei tanév vége felé itt hatalmas nagy intézménybezárási hullám és pedagóguselbocsájtás lesz, az nem történt meg, annak köszönhetően, hogy megállapodás született arról, hogy huszonkét órával számolják a finanszírozott álláshelyek számát.

– Vagyis nem emelték fel a kötelező óraszámot.

– Nem. Nem látványos eredmények ezek, de eredmények, ezt lehetett a tárgyalóasztalnál elérni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Nyugdíjazottak, maradók és külföldre távozók
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke

Bolgár György: - Az Ön által vezetett kamara is egyike volt azoknak a szervezeteknek, amelyek az ombudsmanhoz fordultak a közszférában dolgozók nyugdíjának felfüggesztése miatt abban az esetben, ha nyugdíjkorhatár elérése után is folytatnák a munkaviszonyukat, és ezek szerint az Önök lépése nem volt eredménytelen, mert Szabó Máté az Alkotmánybírósághoz fordul. Ő úgy véli, hogy szemben áll a tulajdonhoz való joggal, a vagyoni értékű jogok védelmével, hogy július elsejétől szüneteltetnék a közszférában nyugdíj mellett dolgozók nyugdíjának folyósítását. Egyértelmű sikernek tartja ezt?

Éger István: - Hát nézze, én azért nem tartom egyértelmű sikernek ezt, mert az egész helyzetet szerencsétlennek tartom, tehát örültem volna, ha az egészre nem kerül sor! Egyébként ez egy kis öröm az ürömben, de ha az ember nem kényszerül ilyen lépésekre, az nyilván sokkal jobb. Ha ilyen lépésekre kényszerül, és azok hoznak eredményt, vagy legalábbis más is úgy gondolja vagy hasonlóképpen, ahogy mi gondoltuk, azt nyilván nem bánjuk. Tehát ez azért egy fontos momentum, elég sok nehézséget okoz nekünk ez a szabály egyébként.

– Még akkor is okozhat, ha az Alkotmánybíróság elfogadja az ombudsman véleményét, és megsemmisíti az ezzel kapcsolatos törvényt, mert ki tudja, mikor kerül erre sor, és egyáltalán hogyan fogják visszaállítani az előző helyzetet. Tehát lesznek itt még egyéni vagy adminisztratív problémák, legalábbis az én sejtésem szerint!

– Hát ebben kénytelen vagyok egyetérteni, mert az a helyzet, hogy eddig is nagyon sok adminisztratív hercehurcával járt és jár ez az ügy. Csak emlékeztetném a hallgatókat arra, hogy amikor januárba a kollégáimnak nyilatkozni kellett arról, hogy most akkor mennének vagy maradnának, tehát mit választanak, nyugdíjat vagy pénzt, vagy továbbdolgozást, az önmagában is számos olyan tisztázatlan kérdést vetett fel, amelyeknek az ismerete nélkül nem lehetett felelős döntést hozni az embereknek a saját sorsukról.

– Láthatóan bizonytalanságban voltak valóban azok, akiknek kérvényezniük kellett, hogy továbbdolgozhassanak, orvosok elsősorban, egészségügyiek, pedagógusok, és a nyugdíjazottak, illetve a munkában lévőknek egy jelentős része nem is kérvényezte ezt a továbbdolgozást. Valószínűleg megriadt attól, hogy most ennek milyen következményei lesznek, mennyire lehet hinni az ígéretekben például...

– Ennek voltak érzelmi töltetei is, meg kell mondjam, hogy sokan egyszerűen megbántódtak, legalábbis a kollegáink közül, akik azt mondták, hogy hát azért amennyire nehéz helyzetben van az egészségügy, inkább őket illett volna megkérni, hogy talán lennéne olyan szívesek maradni...

– Aha! Szóval nehogy már ők kérjék a, a hatóságot!

– Ez az egyik probléma volt, a másik pedig az, hogy végül is az a döntés, ami megadta ezeket az egyedi engedélyeket, rendkívül hektikus körülmények között és a legeslegutolsó pillanatban ért el a címzettekhez. Tehát ugye április 30-án éjszaka kapta meg egy csomó intézmény ezeket a felmentéseket, és ez is nagyon rosszul vette ki magát, mert az utolsó pillanatig bizonytalanságban voltak ezek az emberek, és ezáltal az ellátás is persze.

– Az Ön tudomása szerint, illetve az Ön rendelkezésére álló adatok szerint végül is az érintettek hányadrésze vállalta azt, hogy továbbdolgozik?

– Hát nem mernék pontos számot mondani, mert nem állt rendelkezésre számunkra hiteles adat, és annyiféle szám forgott, annyit tudok, hogy közel kétezer ember kapta meg a „felmentést”, ez orvos, nővér együttesen, de ugye beszéltek akár hatezer főről is...

– Így van, én is erről olvastam!

– ...csak nem lehet azt tudni, hogy ez az egész évre vonatkozik-e, tehát magyarul akik ugye hónapról hónapra mennek, illetve töltik be az életkorukat, vagy pedig azon a napon már megvolt ez a hatezer fő, ezt nem tudjuk. Valószínűleg az előbbi igaz, de bizonyosságot nem tudok rá mondani. Tehát úgy gondolom, vagy azok a személyes benyomások, tapasztalatok, amiket innen-onnan hallottam, ezek alapján úgy tűnik, hogy talán a többség az, aki maradt, és a kisebbség ment, de azért elég sokan elmentek.

– És ez az elég sok, bár kisebbségben lévő távozó mekkora gondokat fog okozni az Ön becslései vagy várakozásai szerint?

– Nézze, itt a legnagyobb probléma a tudásbázisban van. Tehát ezek az emberek két szempontból nagyon értékesek, millió szempontból – természetesen hozzáteszem –, tehát ezzel nem kisebbíteni akarom őket, de két dolgot kell kiemelni. Az egyik a munkaidőkeretük, mert jól tudjuk, hogy az ellátandó munkaóra száma és az európai munkaidő direktívának a szabott hányadosa, tehát hogy mennyit szabad egy hónapba dolgozni, az végül is nagyobb orvoslétszámot eredményezne, mint ahányan vannak. De ami legalább ilyen fontos vagy még fontosabb, az a tudás, amit elvisznek, illetve elvittek. Nem egy olyan magasan kvalifikált egyetemi tanári minősítésű és komoly kutató és gyógyító múlttal rendelkező idősebb orvos kollégával beszéltem, akiről tudom, hogy generációkat nevelt fel, és a mai fiatalság számára különösen kulcskérdés, hogy van-e, aki tanítsa őket. Hiszen tudjuk jól, hogy a középrétegből több ezren elmentek külföldre, tehát itt a humánerőbe, a tudásba, tehát az agyban való veszteség, ez talán a legkeményebb!

– Igen, hát a dolog érthetetlen, s ha az Alkotmánybíróság netán vissza is fordítja ezt, és megsemmisíti a törvénymódosítást, akkor sem biztos, hogy ezek az emberek ennyi hercehurca után visszajönnek!

– Hát nagyon valószínű, hogy nem, illetve közben annyira megváltozik minden. Ugye az egész intézményi struktúra, illetve annak a jogi szabályozása. Tehát millió más olyan részletszabály is megváltozik, amelyik ugyan ezzel közvetlenül nincs összefüggésben, de az egész rendszert úgy rendezi át, hogy ezért az eredeti állapot már nagyon nehezen képzelhető vissza. Hogy ebben az új rendszerben hogyan képzelhető el az ő helyük, ha egyáltalán akarnak, erre nem mernék becslésekbe bocsátkozni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!