rss      tw      fb
Keres

Kerényi: Hazafiúi feladat Vidnyánszky színházát támogatni, amely nem a buzikról szól, hanem a szerelemről




A szinhaz.hu kedden tett közzé részleteket abból a beszélgetésből, amelyet Kerényi Imre* miniszterelnöki megbízott és Vidnyánszky Attila, pályázatnyertes Nemzeti-igazgató folytatott egymással a Belvárosi Polgári Szalonban**, még áprilisban. Újabb adalék az orbáni újkultúrához, a Krisztus mint vezetőedző és Merkel mint esernyőhordozó mellé. Részletek a színházi portál cikkéből, Kerényi mondandójából.


 A beszélő, előkelő társaságban, még 2008-ban – Népszabadság/Kovács Bence 

Megreformálná a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, mert nem nemzeti szellemben nevel
„Én arra gondoltam, ha alkirály lennék, úgy elvenném ennek az egyetemnek a pénzét, mint a nyavalya, és áttelepíteném egy színházhoz. Aztán csináljanak amit akarnak. Azt gondolom, egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, pont. Mert ettől érdekesek. Ha ez az iskola New York-ban is lehetne meg Lembergben is, akkor mitől? Én úgy vettem észre, hogy kitűnő színészeket képeznek, de kis rabszolgák. Jól szót fogadnak, igen, rendező bácsi, minden nagyon jó, hú de nagyon balliberálisak, mert azt muszáj”

Az Alföldi-féle Nemzeti Színházról: semmi közünk hozzá
„A váltás előtt elmentem oda szorgalmasan. Megnéztem majdnem minden előadást. Elmondom milyen. Nagyszerű. Csak semmi közünk hozzá. Nagyszerű, de komolyan. Virblis, egy ilyen trendi. Tudjátok milyen? Legyőzi a kereskedelmi színházat is. És olyan formagazdag, mindig eszébe jut valami. Jól csinálja! Jól csinálja. Csak amit, kínál, abból valami hiányzik.” „Megkerüli a problémákat, mindent, jól kiszolgál. Csillog, villog, zakatol, és leköt. Engem is lekötött. Csak kijöttem, és azt mondtam, hol van itt a katarzis. Kijöttem a Hamletből, és azt mondtam, miért nincs itten hős?”

Hazafiúi feladat: Szíveskedjék az új direkciót támogatni jegyvásárlással
„Amikor a színházban hatalomváltás van, és új stílus jön, akkor mindig lemegy a látogatottság. Ez egy teljesen természetes görbe. És itt van egy hazafiúi feladat. Szíveskedjék az új direkciót támogatni jegyvásárlással. Rögtön az elején tessék megszállni a színházat, mert most meg van szállva.”

Gyászmise lesz, patakokban folyik majd a könny
„Képzeljék el, hogy itt az utolsó előadásokon gyászmise lesz. Nagy könnyek fognak patakokban [folyni], a Dunáig fog menni a könny. Olyan siker lesz, hogy őrület, könyveket fognak róla írni.”

Vidnyánszky meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza: nem buzikról, hanem szerelemről fog szólni a színház
„Én a magam részéről nagyon bízom abban, hogy Vidnyánszky úr meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza. […] Meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről.”


* Csak szólok, hogy frissíteni kellene Kerényi Imre Wikipédia-oldalát. Nem mutat jól, és nem tesz jót sem neki, sem a miniszterelnökének, hogy életpályája utolsó állomásaként ez szerepel:
„2006-tól az V. kerületi City TV Kft. felügyelőbizottságának elnöke (Fidesz MPSZ/Jobbik Magyarországért Mozgalom).”

** A Polgári Szalon (amelyet „hazájuk jövője iránt elkötelezett polgárok” alapítottak 2003 őszén) honlapján két külső kapcsolatot van megadva: a Fidesz és a Polgárok Háza. Átkattintva ez utóbbira, mindjárt egy érdekes esti programot ajánlhatok a Galamus-olvasók figyelmébe. Csütörtökön Raffay Ernő történész és Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője lesz a Polgárok Háza vendége. Előbbi „Elmulasztott revíziós lehetőségek a rendszerváltás után” címmel tart előadást, utóbbi pedig „Digitális bűnbeesés – hogyan szolgáltatjuk ki magunkat a médiavállalkozásoknak” – erről fogja tájékoztatni a polgárokat. És hogy félreértés ne legyen: az Echo Tv Civil Akadémia című műsorának nyilvános felvételéről van szó.

(mzs)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!