Rejtett apológia



Eleve rossz pozícióban van az, aki egy szál maga száll vitába egy látszólag független intézmény (Méltányosság Politikaelemző Központ) közleményével, amelyet ráadásul hét szerző jegyez, és hosszúsága majdnem százezer karakter. A hosszúság az alaposság, a sokoldalú megközelítés látszatát kelti, és ha valaki még megközelítően sem törekszik ilyen méretre, óhatatlanul az egyoldalú vagy a primitív megközelítés vádját hívja ki maga ellen.

Az Élet és Irodalom mellékleteként megjelenő közlemény alapállása: a Fidesz politikai párt, amelynek ideológiája van, világszemlélete van, történelemszemlélete van, amely érdemes az elemzésre, sőt elemezni kell, ha meg akarjuk érteni a működését, ha meg akarjuk érteni, mit miért tesz az országgal. Ezt az alapállást olyan komolyan veszi, hogy nyolc újságoldalon keresztül próbál politikai pártként feltüntetni olyasvalamit, aminek a nevét nem lehet kimondani anélkül, hogy az emberre ne leselkedne perek garmadája, amelyek akár földönfutóvá is tehetik. Nevezzük ezért a „tulajdonviszonyokat átrendezők gyülekezetének”, a továbbiakban röviden: gyülekezetnek. A közlemény szerzői érzik a hamisságot, ezért rögtön az elején megpróbálják kifogni a szelet a vitorlából. Ezt írják:

„A közéletben kavargó – és egyre fokozódó – kormányellenes indulatzuhatag elég erős ahhoz, hogy egy Fideszről szóló elemzést a ’legitimitás’ kérdésével kezdjünk: van-e egyáltalán helye bármiféle, a kormány és a jobboldal szándékait, motivációit firtató politikai elemzésnek? Hiszen a ’tények’ önmagukért beszélnek: egy párt – de főként annak vezetője – ’megőrült’, s épp ezért a ’normális’ emberek közösségének megálljt kell neki(k) parancsolnia. Ilyenkor bármilyen elemzés arról, mit és miért akar a Fidesz (és a kormány), kormányvédő apológiának tűnhet.”


Think Tank – Banksy, 2011 – blogdomeninomau.com 

Persze az „őrült vezér” emlegetésével könnyű nevetségessé tenni az elemzés legitimitását megkérdőjelező ellenvetéseket. A legitimitást azonban nem csak az őrület kérdőjelezheti meg, hanem az is, ha a szervezet nem politikai párt, hanem gyülekezet. Ezt az opciót, holott ez is „kavarog a közéletben”, nem vetik föl a szerzők, pedig ennek mentén is végig lehetne elemezni a Fidesz által „követett politikai vonalvezetés motivációit, illetve rekonstruálni azt a gondolati magot, amelyből cselekvései erednek”. Ráadásul ennek a végigelemzése jobban is magyarázná a Fidesz működését. Nem kellene akrobatikus gondolati bűvészmutatványokat végezni abszurd külpolitikájának, agresszív törvényhozásának, a félelemre alapozó belpolitikájának, a hűséget jutalmazó földbuherálásának és trafikmutyijának, a hűtlenséget büntető esztergomozásának, országpusztító gazdaságpolitikájának „megértéséhez”. A legapróbb  elem is könnyen a helyére kerülne.

Nem véletlen, hogy a Méltányosság Politikaelemző Központ közleményében ez az opció föl sem merül, mert akkor nem lehetne mentségek után kotorászni a történelemben és a különböző politikai fogalmak (radikalizmus, önkényuralom, alkotmányos válság, demokrácia, országátalakítás, kormányzás-típusok) értelmezése körüli nemzetközi szakmai vitákban.

Lehet babrálni az „önkényuralom” meg a „demokrácia” fogalmával, de ez nem változtatja meg a tényeket. Például azt a tényt, hogy bizalmi embereik állami pozícióba emelésével megszüntették a média pluralizmusát. Az állampolgárok legfeljebb öt százalékát elérő néhány független médium ennek a lényegi hatásán nem változtat, csak szépségtapasz az önkényuralom ábrázatán, amire hivatkozni lehet: itt nincs önkényuralom. Az is tény, hogy az öt százaléknyi független médiát a kormányzó gyülekezet gazdaságilag fojtogatja. Állami hirdetést nem ad nekik, és valamilyen titokzatos módon eléri, hogy a magánhirdetők se adjanak. Az is tény, hogy saját üzleti érdekeihez szabja a törvényhozást, se szeri, se száma a visszamenőleges és a személyre szabott törvényeknek. Az is tény, hogy a közszolgálatban a gyülekezethez való hűség alapján alkalmaznak és rúgnak ki embereket. (Ha valaki elveket kér számon, mint a trafikmutyi ellen föllépő szekszárdi képviselő, azt árulónak tekintik.) Az is tény, hogy durván egyoldalúvá tették a választási törvényt. Csak azt kellett fölismerniük, és ezt a fölismerést törvénybe önteniük, hogy politikai pártok nem tudnak olyan fegyelmezett egységbe tömörülni, mint egy gyülekezet. Az is tény, hogy minden autonóm szellemet és szerveződést – legyen az civil szervezet, egyetem vagy művészeti csoport – vagy jogi trükközéssel, vagy megfélemlítéssel, vagy anyagi ellehetetlenítéssel megfojtanak. Az is tény, hogy a fantomcégek segítségével még a kilencvenes években ellopott pénzt legális vállalkozásokba fektették, és ma már patyolatfehér „közeli” vállalkozások közbeszerzéseivel gyarapítják.

Lehet babrálni azzal, hogy a külföld nem igazán érti a magyar sajátosságokat, vagy azzal, hogy hiányzik a szimpátia. Csakhogy a szimpátia nem pusztán technikai kérdés, nem azon múlik, hogy a magyar kormány erősíti-e „informális jelenlétét mint a modern politikai kommunikáció talán legfőbb eszközét”, és hogy mekkora lépéseket tesz „a barátkeresés irányába”. Semmilyen informális barátkeresés nem fogja elfeledtetni az állandó pávatáncot: azt, hogy a gyülekezet főnöke többször is megpróbálta átverni európai vagy amerikai szövetségeseit. Ezen nincs sok értenivaló.

Lehet babrálni azzal, hogy a kormány az ország szuverenitását védi. De ez nem fogja elfedni, hogy a szuverenitás csak a gyülekezet szuverenitása, nem az országot védi (amelynek ez százmilliárdokba került), hanem a gyülekezet cselekvési szabadságát. Miközben az országnak egyre rosszabb.

Lehet fényezni az Orbán-kormányt azzal, hogy „A magyar jobboldal … követi azt a nemzetközi trendet, miszerint a kormányoknak egyre jobban figyelniük kell az állampolgárok igényeire. … A Fidesz-kormány ráadásul már a 2000-es években bevezette a különféle ’nemzeti konzultációkat’, amelyeket akkor a balliberális oldal fölöslegesnek és álságosnak minősített, talán mit sem tudva arról, hogy Európában ezt a  módszert  baloldali kormányok is előszeretettel alkalmazzák.” Nem tudom, hogy Európában milyen módszerrel konzultáltak a nemzettel, de arra a primitív manipulációra még emlékszem, ahogy Magyarországon a nevetséges kérdéseket föltették. Még jó, hogy előre borítékolni lehetett a választ, és így nem okozott zavart az a konzultáció, amelyik „lekéste” a parlamenti szavazást.

Lehet babrálni a történelemmel és a nemzeti érzülettel, csakhogy itt sem valami elvi elkötelezettségről van szó, hanem egész másról. A gyülekezet vezetői rájöttek arra, hogy az érzelmek felkorbácsolásával és a gyűlölet felkeltésével a legkönnyebb híveket szerezni és kohéziót kovácsolni. Kiadták hát gebinbe lumpenértelmiségüknek – csinálják. Ez a magyarázata annak a zagyvaléknak, amely a pogány szimbólumoktól az okkultizmuson át a szélsőjobb eszmetörmelékekig betölti a jobboldali médiát. Képmutatásuk épp a legfontosabbnak hazudott ügyben, a határon túli magyarok ügyében lepleződik le a legjobban. Az ő érdeküket biztosan nem szolgálja a magyar külpolitika. A szlovák vagy az erdélyi választásokba való beavatkozás nyomán az ott élő magyarok pozíciója romlott a beavatkozás előtti állapothoz képest. De a feszültség fenntartásában érdekelt gyülekezet meg a hazai lumpenértelmiség nyert rajta. Ez a „politika” tovább élesztgeti, sőt szítja az ott élő magyarok és a többség közötti feszültségeket. Ezzel gyengíti a határon túl élő magyarok politikai érdekérvényesítő képességét. A meggyengült magyar kisebbség kiszolgáltatottabbá válik a fideszes gyámkodásnak, ami megkönnyíti a feszültség tovább szítását. A fokozódó feszültség atrocitásokat szül, amelyek visszamenőleg igazolják az addigi politikát. A magyar választók egy jelentős részét el lehet kábítani azzal, hogy a Fidesz védi a magyarokat, és valóban, abban a helyzetben, amit a Fidesz hozott létre, egyre inkább meg kellene őket védeni. Az így létrehozott hidegháborús légkörben, könnyebb „nemzeti összetartást” követelni, és  minden másképp gondolkodást hazaárulásként feltüntetni. Az így összetákolt hisztérikus légkörben egyre kevesebb figyelem jut arra, mit csinál a gyülekezet Magyarországon.

Az apológia abban tetőzik, hogy a szerzők a Fideszt azonosítják a magyar jobboldallal. Amikor ilyesmiket írnak le, hogy „Orbán Viktor kormánya egy sok évszázados alárendelt szerepből való felemelkedő Magyarországot szeretne” vagy hogy „Az értékek a magyar jobboldalnak is nagyon fontosak…”, akkor egyrészt rehabilitálják Orbán minden tettét, másrészt elismerik mint a magyar jobboldal vezetőjét. Holott a kettőnek pusztán annyi köze van egymáshoz, hogy a magyar jobboldal Orbán Viktornak és gyülekezetének a foglya lett. Nem csak az országnak kellene megszabadulnia Orbán Viktortól, hanem a jobboldalnak is Orbán mérgezett jobboldaliságától.



Andor Mihály, szociológus

Írásai a Galamusban


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!