Nouvel Observateur: A Nagy-Magyarország nyugtalanító hírnöke

„Orbán Viktor. Revansista beszédeivel, a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeknek megadott útlevéllel, a cigány tanulók szegregációs programjával az új miniszterelnök veszélyes flörtbe kezdett a saját szélsőjobboldalával” – ezzel az kiemeléssel kezdi a francia politikai hetilap e heti száma Orbánról szóló kétoldalas beszámolóját.


Nouvel Observateur

Hangulatfestéssel kezdi írását a hetilap kiküldött tudósítója, Vincent Jauvert. Beszámol egy „Budapest szívében” lévő „nemzeti kávéházról”, amely láthatóan senkit se zavar, és amelyben nem a legújabb divatos videoklipeket vetítik, hanem 1941-ből származó fekete-fehér képeket arról, hogyan „szabadították fel” Erdélyt a nyilaskeresztesek. A szó nem a focivébéről folyik, hanem arról, hogyan lehetne visszaszerezni „az elveszett területeket”. S a törzsvendégek: például „a nemzeti érzelmű motorosok” elnöke, aki harminc társával együtt Versailles-ban emlékezett meg a „békediktátum” kilencvenedik évfordulójáról. Vagy „a nemzeti taxitársaság” vezetője: taxijaikban meg lehet nézni 1941-es videókat, és „keresztény nemzeti” rockzenét lehet hallgatni. A szerző szerint ennek a ma már harminchét gépkocsit üzemeltető cégnek „hamarosan joga lesz hirdetni a köztelevízióban”.

„Mert májusi hatalomra jutása óta a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor mindent megtesz azért, hogy magához csábítsa az úgynevezett radikális jobboldalt, amelynek elrabolta a programját, a szimbólumait és a jelszavait.”

Pártjának, a Fidesznek – folytatja a szerző –, amely jobbközép pártnak mondja magát, kétharmados többsége van a parlamentben, tehát nem volt szüksége rá, hogy szövetséget kössön a „náci ihletésű Jobbikkal”. De Orbán tart attól, hogy ez a „politikai csoportosulás, amely a nyilasok utódjának vallja magát”, konkurense lehet a következő választásokon. Ezért, hogy megnyerje a szélsőségeseket és ne veszítse el a saját szimpatizánsait, akik vonzódnak a Jobbik kemény beszédmódjához, a Fidesz határozottan nyugtalanító kezdeményezések sorozatát produkálja – „olyannyira, hogy július 18-ai számában a Washington Post felteszi a kérdést, vajon az európaiaknak, egyáltalán a nyugati világnak nem kellene-e már most páriaként kezelnie Orbán Viktort.”

A szerző ez után beszámol arról a százhúsz országra kiterjedő felmérésről, amelyben azt kérdezték a vizsgálatban részt vevőktől, hisznek-e a jövőben, s Magyarország a 117. volt a sorban, közvetlenül Zimbabwe előtt; a magyarok rettegéséről, hogy eltűnik a magyar nemzet; arról, hogy a magyarok rájöttek, gazdaságilag megelőzte őket Szlovákia. És levonja a következtetést: ilyenkor beindul a bűnbakképző mechanizmus. S a bűnbakok Közép-Európában mindig ugyanazok: a zsidók és a cigányok. Hozzájuk csatlakoztak most Brüsszel és az IMF tisztségviselői. A szerző szerint Orbán ezért nem volt hajlandó találkozni az EU és az IMF delegációjával július 20-án, noha az „azokat az intézkedéseket akarta vele megbeszélni, amelyek az ország költségvetési hiányának csökkentéséhez szükségesek”.

Itt eszmefuttatás következik Trianonról és a franciák szerepéről a trianoni békében: „Szörnyű narcisztikus seb egy olyan népnek, amely uralta Európát.”

„Orbán a trianoni sérelmekre épülő leegyszerűsítő és revansista beszédet lovagolja meg… Hatalomra jutása után rögtön megszavaztatott egy olyan törvényt, amelyet a Jobbik követelt”, így ezentúl minden évben megemlékeznek a trianoni „tragédiáról”. „Magyarországon tehát nemzeti ünnep lesz a szerződés aláírásának napja. És hogy lenyelessék a keserű pirulát a szomszédos országokkal, elnevezték ’a nemzeti egység napjának’.”

A Le Nouvel Observateurből tudjuk meg, hogy Répás Zsuzsanna, a „nemzetpolitikáért felelős [helyettes] államtitkár vadonatúj szobájában két Nagy-Magyarország térkép van kifüggesztve”.

A szerző természetesen szürreálisnak nevezi Magyarország és Szlovákia, a két schengeni ország konfliktusát a kettős állampolgárság miatt. De szerinte Orbán még itt sem állt meg. Júliusban a Jobbik újabb követelését teljesítette: a kormány beleszól a gyerekek vakációjába, és azt tervezi, hogy kötelezővé teszi az iskolás gyerekeknek, „kizárólag a határon túli egykori magyar területekre szervezzenek iskolai kirándulásokat. És ez nem minden. A hatalom a Jobbik egyik legvitatottabb javaslatán is gondolkozik: a roma tanulók ’szegregációján’.” És nem igazán reagál rá senki.

Vincent Jauvert szerint Orbán, az általános passzivitást kihasználva, még ennél is tovább mehet. Bevezetheti Magyarországon a „putyini” rendszert. „Megvannak hozzá az eszközei. Az országgyűlésben kétharmados többsége van, ami lehetővé teszi számára, hogy megváltoztassa az alkotmányt”, amit meg is ígért. „Hogy biztos legyen benne, nem akadályozza majd egy túl aggályos alkotmánybíróság, már meg is változtatta az alkotmánybírók jelölésének módját: a többségi párt jelöli őket, azaz a saját pártja. Végül, hogy megkímélje magát a túl erőteljes bírálatoktól, Orbán elhatározta, hogy szoros ellenőrzés alá vonja a médiát.” És nemcsak a közmédiát, hanem a magánt és az írott sajtót is. A médiatanács tagjait is „természetesen a többségi párt jelöli”.

„És mindennek a megkoronázásképpen Orbán elrendelte, hogy egy 50 x 70 centiméteres (ez a kormányrendeletben szerepel) hirdetményt függesszenek ki minden középületben: egy olyan szövegről van szó, amelyen az ő aláírása szerepel, és amelynek ez a címe: ’A nemzeti egyetértésről szóló nyilatkozat’. Az szerepel benne, hogy a Fidesz áprilisi győzelme ’a szavazófülkék forradalma volt’ és hogy ’munka, otthon, család, egészség és rend’ lesznek a pillérei az új Magyarországnak.” A szerző megjegyzi, hogy több bírósági elnök is megtagadta, hogy kifüggessze ezt az „egypárti kiáltványszerű nyilatkozatot”.

Az írás azzal zárul, hogy német és francia néppárti kollégái a közelmúltban találkoztak a „nyugtalanító” Orbán Viktorral (aki az EU soros elnöke lesz januártól). Orbán „megesküdött nekik, hogy az ő stratégiája ugyanaz, mint Nicolas Sarkozyé: kihúzni a talajt a szélsőjobb lába alól, semmi több.” Partnerei figyelmeztették, hogy így elveszíti jobbközép szavazóit. „Ám Magyarország egy ennél is nagyobb veszéllyel néz szembe: hogy miniszterelnöke, a hatalom megtartásáért, maga is igazi szélsőségessé válik.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!