rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 4.

Sinkó Eszter, egészségügyi közgazdász


Bolgár György:
- A mai Magyar Nemzetben olvastam egy cikket, amelyben Ön is nyilatkozott. A cikk arról szól, hogy a kórházak egyre több pénzzel tartoznak. Rácz Jenő, a Kórházszövetség elnöke azonnali tőkeinjekciót sürgetett, mert szerinte a működőképesség határán mozog az egészségügyi ellátórendszer. Ön azt mondta, érthető, hogy a kormány nem akart pénzt önteni egy rosszul működő rendszerbe, de láthatóan addig, amíg nem változik a rendszer, folyamatosan romlik a helyzet. Ez tyúk vagy tojás problémának látszik. Ön szerint hogyan kellene megoldani ezt a dolgot?

Sinkó Eszter: - Pillanatnyilag a kórházak folyamatosan adósságot halmoznak fel, azonban a menedzsmentnek tekintettel kell lennie arra, hogy csődbe ne jussanak, hiszen onnantól kezdve egy másfajta léptéket vesz a történet. Ezért visszafogják a betegellátást és növelik a várólistájukat, illetve egyre jobban felhígítják az ellátást, amit a betegeknek nyújtanak. Tehát egyre kevésbé releváns az a szolgáltatás, amit a betegek kapnak a kórházaktól.

- Magyarán kevésbé gyógyítják meg a beteget?

- Egyrészt azt hiszem, hogy ez a jelenség is fülöncsíphető a mai kórházi ellátásban. A másik rendkívül fontos jelenség, amivel szembe kell néznünk, hogy a súlyosabb állapotban lévő betegek költségesebb ellátást igényelnek, és az a finanszírozási ellentétel, amit a kórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól ezért cserébe kap, általában kevesebb, mint amennyibe ténylegesen kerül a kórháznak a beteg. Ezért a kórházak az ilyen betegeket vagy eltolják egy hierarchiában fölöttük lévő kórházba, vagy egyszerűen nem látják el, vagy nem releváns szolgáltatást adnak a betegnek. Azt hiszem, hogy ezért ezzel a helyzettel a mostani kormánynak is szembe kell néznie. Ugyanilyen helyzet volt egy évvel ezelőtt is, és mivel a korábbi kormány késlekedett a beavatkozással, ezért a mostani kormánynak egyszerre kell tüzet oltani és egyúttal a beavatkozás irányát is megkeresni, ami relevánssá teszi a későbbi működést abban a tekintetben, hogy nem termelődik folyamatosan újjá ez a hihetetlenül magas adósságállomány.

- A jelenlegi kormány, pontosabban a kormányt alkotó Fidesz egészségpolitikusai nemcsak az elmúlt egy évben, hanem korábban is folyamatosan - amióta gyakorlatilag az egészségügyi reformmal megpróbálkoztak, amely kudarcot vallott - azt mondták, hogy egy csomó pénzt kell beletenni a rendszerbe.

- Így van.

- Vagyis szerintük alapvetően nem intézményeket kell megszüntetni, nem reformot kell csinálni, hanem pénz kell ide, és el is hangzottak elég nagy számok. Két-háromszáz milliárdról beszélt Mikola István is, Pesti Imre is meg mások is. Ön szerint is ennyire egyszerű a helyzet, hogy ha beleraknak két-háromszáz milliárdot, akkor jobb lesz?

- Nem egyértelműen. Egyrészt két-háromszáz milliárdot ellenőrizetlenül nem kell belerakni az ellátórendszerbe. A kórházak mindegyike nem maradhat meg abban a funkcióban, amiben most van, hiszen ez az ellátórendszer ebben a struktúrában újratermeli a hiányt. A betegek egy részét egyértelműen el kell terelni a kórházból, a járóbeteg szakrendelő felé. Ki lehet mondani nyugodtan, hogy a kórházban fekvő betegek legalább egyharmada-egynegyede nem oda való, és nem ott kellene ellátást kapnia, ha az ösztönzőrendszer megfelelően működne a szolgáltatók között. Az egynapos sebészet irányába való lépések ugyan az elmúlt években valamennyire sikeresek voltak, de sajnos nem érték el azt a szintet, amit el kellett volna érni. A következő kormányra vár ez a feladat, hogy ezeket megoldják.

- Ez kétségtelen.

- Pesti Imre és Mikola István értékelésével kapcsolatban azt tudom mondani, hogy ha ennyire leegyszerűsítették a kérdést, akkor nem jó megoldást választottak, mert ez nem segít az ellátórendszeren annyit, amennyit feltételeznek. E tekintetben összemosódik két állítás, mert az igaz, hogy a visegrádi négyeken belül a magyar egészségügyi közkiadás kevesebb, mint a másik három ország átlaga. Tehát ebből a szempontból lehet az ő megjegyzésük releváns, hogy kétszázötven milliárd biztosan hiányzik a rendszerből a közfinanszírozás tekintetében. Azonban ebből még nem következik az, hogy az ellátórendszert nem kellene újraszervezni.

- Így van. Nyilvánvalóan ezt a pénzt is akkor érdemes már felhasználni, ha az hatékonyan történik, egy másfajta rendszerben. Azonban az elmúlt években - Ön biztosan jobban tudja nálam - gyakorlatilag az volt a reformellenes retorika, hogy nem szabad például kórházi ágyakat csökkenteni. Pedig most Ön azt mondja, hogy a kórházi betegek egyharmada-egynegyede feleslegesen fekszik ott, mert őket máshol is elláthatnák, ráadásul olcsóbban és anélkül, hogy a kórházakat terhelnék. Amikor átalakították a kórházak egy részét, akkor akut és krónikus ágyakat különítettek el.

- Igen, illetve újraosztották a közöttük lévő arányokat.

- Igen, de akkor az volt a probléma, hogy ezt nem így kell csinálni. Szóval Ön ismer olyan elképzelést a mostani kormányzat egészségpolitikusainak részéről, amelyek valamiféle komoly átalakítást tartalmaznának? Hiszen egyelőre szó nincs róla, de ettől még elképzelés vagy terv lehet, hogy van.

- Én adnék azért a most hatályba lépett kormánynak egy kis időt, hogy megismerjük őket. Legkésőbb szeptemberben le kell rakniuk az asztalra egy átfogó reformot vagy átalakítási tervezetet, amelynek mélyrehatónak kell lennie. Tehát alapvetően újra kell installálni az ellátórendszert.

- De ez mit jelent? Például a 173 kórházból mondjuk csak 100-at fognak megtartani, de akkor mit kell csinálni 73-mal? Vagy hogyan lehet átalakítani a kórházak egy részét, mondjuk járóbeteg szakrendelővé kell átalakítani a mostani kórházakat?

- Vannak kórházak, amelyekről lehet tudni, hogy annyira alacsonnyá tették az aktív fekvőbeteg-kapacitásaikat, hogy nem tudnak olyan menedzsmenti funkciókat kitalálni körülöttük, amikkel üzemképessé, fenntarthatóvá tennék a kórházat. Ez azt jelenti, hogy egy olyan kórházat hoztak létre, amely a legjobb menedzsmenttel sem működőképes. Ezért a mostani kormányra az a feladat vár, hogy áttekintse az ellátórendszert és eldöntse, hogy melyik kórházra milyen szerepet akar a jövőben hárítani, és meg kell nézni, hogy ez körülbelül mekkora forrásból tartható fenn, és hogy mi áll rendelkezésre.

- Alapvetően ez kórház-kérdés, ez valóban az? Tehát ott megy el a pénz jelentős része?

- Pillanatnyilag durván 757 milliárd megy el az egészségügyi szolgáltatók finanszírozására. Ennek a felét a kórházak viszik el, tehát muszáj kórházi szinten beavatkozni. Ráadásul az orvosi technológia nagyon drága, ezért a technológiát centralizáltan kell működtetni, hogy megfelelő kihasználtsággal az üzemgazdaságossági költségeket lecsökkentsük. Azt hiszem, hogy a mostani kormánynál vissza fognak köszönni ezek a tervek - legalábbis bizonyos részleteiben -, ugyanis vannak benne kötelező lépések. Tehát nagyon sok lehetőség nincs.

- Például a súlyponti kórház ötlete nem biztos, hogy olyan butaság volt.

- Persze, hogy nem butaság. A kórházakat rangsorolni kell, hogy melyik milyen szerepet töltsön be. Tehát nem az volt a baj a Molnár Lajos-féle minisztériummal, hogy csökkentették az aktív fekvőbetegágyak kapacitását, hanem ahogyan végrehajtották ezt a dolgot. Mentségükre szolgáljon, hogy ők azt gondolták, nem nekik kell végrehajtani a leépítést, hanem a regionális egészségügyi tanácsok fogják ezt megtenni. Azonban a döntés politikai súlya miatt - szintén érthető módon – ők sem vállalták ezt fel. Tehát rosszul találták ki a leépítések konstrukcióját. Ha akkor a kormány felkínál egy durván harminc-negyven milliárd forintot az intézményrendszernek, és azt mondja a regionális egészségügyi tanácsoknak, hogy itt van fejenként nyolc-tíz milliárd forint, ezt az eredményt akarom látni, döntsétek el egymás között, hogy akkor hogyan hajtjátok végre, és aki ezt az eredményt produkálja, az megkapja a pénzt. Így vita nélkül meg lett volna a kórházi ágyleépítés.

- Mindenesetre most ott tartunk, hogy talán az egész kormányzati munkában az egészségügy az egyetlen terület, ahol nem látszanak jelei annak, hogy mit akar a kormányzat. A közbiztonságnál látjuk, hogy mik a célok, a közigazgatás átszervezésnél látjuk, a gazdaságnál is megjelent az új Széchenyi terv és így tovább. Az egy másik kérdés, hogy ezek mennyire jók vagy mennyire konkrétak. Tehát ezekkel ellentétben az egyetlen nagy területtel, amely pedig központi kérdés volt például a választási kampányban, vagyis az egészségüggyel kapcsolatos elképzelések egyelőre teljesen sötétbe burkolóznak. Semmiféle jelet, semmiféle olyan indikációt nem látunk, hogy a kormány így vagy úgy tervezi, ennyi pénzt szán rá, ekkor és ekkor, ilyen és ilyen módon képzeli el az egészségügyet, hanem a legteljesebb hallgatás van. Ön mivel magyarázza ezt?

- Valószínűleg az egyik ok, hogy kényes területről van szó. Sokszereplős ez a rendszer, és amennyire emlékszem a minisztériumi állásfoglalásokra, egy többlépcsős egyeztetési folyamatot ígértek be, és valószínűleg az egyeztetési folyamatot szeptemberben kívánják elindítani, hiszen a nyár nem nagyon alkalmas erre. Lehet, hogy már szeptemberben többet fogunk tudni látni, és ha akkorra ismerjük a kormány javaslatait, akkor én is szívesen állok rendelkezésére, hogy újra megvitassuk ezt a témát.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái