rss      tw      fb
Keres

Kormányzati beavatkozást sürget a kórházak tartozása miatt az Orvostechnikai Szövetség

MTI 2013. június 27., csütörtök 16:43

Kormányzati beavatkozást sürget az Orvostechnikai Szövetség (OSZ), mert az egészségügyi intézmények már áprilisban csaknem annyival tartoztak az orvostechnikai beszállóknak, mint tavaly egész évben - jelentette ki a szervezet alelnöke csütörtökön Budapesten.

Tamás Viktor az OSZ tanácskozásán közölte: a lejárt tartozások mértéke 2012 végén csaknem 12 milliárd forint volt, idén április 30-án pedig meghaladta a 10 milliárd forintot. Ez csőddel fenyegeti a szervezet tagvállalatainak egy részét, ami közvetve veszélyezteti a betegellátás biztonságát - tette hozzá.

Az alelnöke jelezte: ebben a helyzetben - jogszabályi változtatások mellett - szükségesnek tartják az Egészségbiztosítási Alapban maradványként felhalmozódott több mint 30 milliárd forint felhasználását az adósságok rendezésére.

Tamás Viktor szerint tagvállalataik, a szektorban szereplő mintegy 60 cég tapasztalatai alapján már iparági problémáról beszélhetünk, amelynek megoldása fundamentális változtatásokat igényel. Vagyis nem járható az az út, hogy az állam évről évre egyszeri juttatással konszolidálja a kórházak adósságát, mert ennek ellenére folyamatosan nő az egészségügyi intézmények tartozása.

A kialakult helyzetet nehezíti, hogy a cégek az eszközök raktárra szállításától számítva átlagosan 270 nappal később jutnak a pénzükhöz, vagyis háromnegyed évet finanszíroznak meg előre, az áfát is beleszámítva - mondta. Ugyanakkor a követelések egy részét már a faktorálló cégek sem vásárolják meg és a korábbiakkal ellentétben a bankok sem hajlandóak a forgóeszközök megfinanszírozására. A korábbiakkal ellentétben ugyanis teljes egészében már nem behajthatók az állami tartozások.

Azt javasolják, hogy július 30-áig kapjanak 15-20 milliárd forintot az intézmények az Egészségbiztosítási Alap maradványából, augusztus 31-étől növeljék meg a beavatkozások pontértékét (HBCS-rendszer), és vizsgálják felül a teljesítményvolumen-korlát (tvk) szabályozását. Szerintük ugyanis a pontrendszer elavult; miközben az új, jelenleg alkalmazott egészségügyi technikák még nem szerepelnek benne, olyan technológiákat finanszíroz, amelyeket már nem használnak. A tvk pedig alacsonyabb finanszírozással bünteti az intézmények többletteljesítményét.

A továbbiakban Tamás Viktor arról szólt, hogy sok társaság azért nem tudja teljesíteni adó- és járulékkötelezettségeit, mert nem vagy csak késve kapja meg jogos járandóságát az államtól. Ezért szükségesnek tartják annak a megvizsgálását, hogy miként kaphatnának ezek a cégek az adóhivataltól kedvezményeket, például késedelmikamat-mentességet - sorolta javaslataikat az alelnök.

Rásky László, a szervezet főtitkára azt mondta, a helyzet megoldása érdekében felvették a kapcsolatot a Nemzetgazdasági Minisztériummal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Mindkét tárcától ígéretet kaptak arra, hogy két héten belül megkezdődhetnek a tárgyalások - fűzte hozzá.