rss      tw      fb
Keres

Lapszemle: Bejegyezték Bajnai Gordon pártját

MTI 2013. június 28., péntek 5:02

Együtt - a Korszakváltók Pártja néven bejegyezte Bajnai Gordon pártját a Fővárosi Törvényszék, amely a hiánypótlást is megfelelőnek találta - írja a Magyar Nemzet.

A bíróság a lap pénteki száma szerint korábban azért nem vette nyilvántartásba, s kérte hiánypótlásra az Együtt 2014 Választói Szövetség Pártot, mert Bajnaiék nem megfelelő nevet választottak: az "Együtt 2014" elemet tartalmazó névvel ugyanis korábban már több szervezet is nyújtott be nyilvántartási kérelmet.

A "szövetség" névelemet csak olyan egyesület veheti fel, amely különös egyesületi forma, tehát amelynek csak egyesületek és alapítványok a tagjai - indokolta döntését a törvényszék.

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja nevet Bajnaiék csak ideiglenesen használnák. Szerintük a bíróság "nem hozott olyan döntést, hogy ne használhatnánk az Együtt 2014 névelemet. A bíróság azt állapította meg, hogy november óta folyamatban van egy hasonló nevű párt bejegyzése, amely eljárás lezárultáig másik szervezet ezen a néven nem jegyezhető be." "A kérdésre e hasonló nevű párt bejegyzési eljárásának lezárultát követően lehet visszatérni".