rss      tw      fb
Keres

Szlovák államfőjelöltet támogat a Most-Híd

MTI 2013. június 28., péntek 17:47

Egy ellenzéki szlovák párt, a jobboldali konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) államfőjelöltjét, Pavol Hrusovskyt fogja támogatni a jövő tavasszal esedékes államfőválasztáson a Most-Híd szlovák-magyar párt, a döntést egy pozsonyi sajtótájékoztatón jelentették be pénteken.

Szlovákiában 2014 tavaszán kerül sor a következő államfőválasztásra, ám a pártok lehetséges jelöltjeiről szóló egyeztetések már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek.

Mivel a jelenlegi államfő, a posztot második alkalommal betöltő Ivan Gasparovic a hatályos szabályozás értelmében már nem indulhat az elnökválasztáson, a posztért folytatott küzdelem várhatóan a Robert Fico vezette kormánypárt, az Irány-Szociáldemkrácia (Smer-SD) jelöltje és parlamenti ellenzék soraiból kikerülő legerősebb jelölt között dől majd el.

A Smer jelöltje nagy valószínűséggel a jelenlegi kormányfő, Robert Fico lehet, ezt valószínűsíti a pozsonyi sajtó is, amely korábban már egy ezzel kapcsolatos, párton belüli megegyezést is megszellőztetett. A kiszivárgott információkat Fico ugyan nem erősítette meg, de nem is cáfolta egyértelműen. Szlovákiai politológusok úgy vélik: a jelöléssel kapcsolatos kormánypárti döntés bejelentésére azt követően lehet számítani, hogy az ellenjelöltek névsora véglegesítődik. A közvélemény-kutatások Fico győzelmét valószínűsítik, amennyiben ő állna rajthoz a Smer színeiben.

A szlovák média és a felmérések is Iveta Radicovát tartják annak a személynek, aki a legnagyobb eséllyel indulhatna Fico ellen, ám ezt az előző kormányfő a múltban már többször kizárta. Amennyiben ezen a téren nem áll be változás, a Smer jelöltjének legkomolyabb ellenfele Pavol Hrusovsky lehet, akinek jelöléséről eddig az ellenzék jobboldali pártjait tömörítő úgynevezett Népi Platform két pártja, a KDH és a Most-Híd egyezett meg, a Pavol Freso vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió-Demokrata Párt viszont eddig nem.

Bugár Béla pártja, a Most-Híd korábban jelezte: csak olyan államfőjelöltet fog támogatni, aki vállalja az úgynevezett kisebbségi minimumban, általuk valamint a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) civil ernyőszervezet által megfogalmazott, a magyarság megmaradását és fejlődését célzó alapelveket.

Bugár a jelölés kapcsán az MTI-nek azt mondta: tárgyaltak Hrusovskyval a kisebbségi minimumról, és a KDH politikusa úgy nyilatkozott: "olyan dolgokról van szó, amelyeket tud vállalni." Ezt Bugár szerint csak úgy lehet értelmezni, hogy a szlovák politikus vállalja a kisebbségi minimumban foglaltakat.

Hrusovsky kitért a kisebbségi minimum vállalásával kapcsolatban feltett kérdés elől, nem adva rá egyértelmű választ. "Azon politikusok egyike vagyok, akik a múltban is fáradoztak és a jövőben is fáradozni fognak a szlovákok és a magyarok közötti történelmi megbékélésért" - válaszolta. Helyi megfigyelők szerint a távolról sem egyértelmű megfogalmazás több kérdést is fölvet, annál is inkább, mert a szlovák politikus nemrégiben a Most-Hídnak azt - a vasúti feliratok kétnyelvű megjelenítését célzó - törvényjavaslatát sem szavazta meg, amelyet a kisebbségi minimum másik két szignálója, az MKP és az SZMK még csak előrelépésnek sem tartott.