rss      tw      fb
Keres

Kövér László: a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb adóssága a vidékiek becsületének helyreállítása

MTI 2013. június 28., péntek 18:15

Az ország sorsát ma is eldönti, hogy milyen irányba fordul a vidéki Magyarország élete - mondta Kövér László pénteken Nagykőrösön, az 50-es évek áldozatai és üldözöttei emlékére állított szobor avatási ünnepségén.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb adóssága a vidéki emberek becsületének helyreállítása. Most, amikor az ország megújulásának idejét éljük, erőfeszítéseket teszünk ezen adósság pótlására - fogalmazott.

"Emlékeznünk kell mindarra, amit a létező szocializmus diktatúrája elkövetett a nemzettel és ezen belül a magyar parasztsággal szemben. Amikor a parasztság lelkét és szellemét akarták megtörni azzal, hogy elvették tőle jogos jussát, örökségét, megélhetését, a földet" - mondta.

A házelnök szerint történelmi jelentőségű változások zajlanak az országban. Megújítjuk az állam szinte minden elemét, rendszerét, miközben korrigálni kell mindazt, amit a rendszerváltozás kezdete után elrontottunk, elmulasztottunk, vagy ami néhány éve még jónak vagy elviselhetőnek tűnt, de mostanra egyszerűen eljárt felette az idő. Új alaptörvényt alkottunk, megreformáltuk az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjrendszert, a katasztrófa-elhárítás szervezetét, a munka világát. Mindezt azért, hogy versenyképesebbé és gyermekeink számára élhetőbbé tegyük ezt a hazát - összegezte Kövér László.

Czira Szabolcs, a város fideszes polgármestere az 50-es évek kuláküldözéseiről beszélt. Ismertetése szerint csak Pest megyéből 4000 szorgalmas, tehetséges, földjéhez értő gazda került rá a kuláklistára, közülük 900-an nagykőrösiek vagy környékbeliek voltak. Ez egy olyan borzalmas kor volt, amikor a világ kifordult megszokott rendjéből - emlékeztetett rá.

A város közepén, a Hősök terén felállított szobor Szabó György Munkácsy díjas helyi szobrászművész alkotása, amelyet az egyházi szertartás szabályai szerint Hernádi László esperes-plébános szentelt fel.