rss      tw      fb
Keres

A Demokratikus Koalíció közleménye a takarékszövetkezetekről

OS, 2013. június 29., szombat 16:13

Nemzeti dohánybolt után nemzeti takarék?

A Demokratikus Koalíció figyelmeztet: a MOL, az E.ON, a Rába után Orbán újabb rögeszméjét készül a mi pénzünkből megvalósítani: a nemzeti, vagyis orbáni bankrendszert. Állami ellenőrzés alá vonják a takarékszövetkezeteket és a Takarékbankot, és beletesznek százmilliárd forintot az adófizetők pénzéből.

Magyarország kereskedelmi bankjai jórészt nemzetközi nagybankok leányai, és ez tette lehetővé, hogy a magyar bankrendszer nem szorult állami segítségre, a válságban a magyar bankokat a külföldi anyabankok támogatták. A magyar bankokat nem a világválság, hanem az Orbán-kormány sodorta bajba. Ezért viszik az emberek külföldre a megtakarításaikat.

Orbán most az adófizetők pénzéből és a takarékszövetkezetek államosításával valósítja meg álmát, a magyar tulajdonú bankhálózatot. Azt akarja, hogy a pénzpiacon is ő diktáljon, mint a földek és a trafikok elosztásában. Mindezt olyan önkénnyel, hogy ez már Demján Sándornak is sok, aki tiltakozott, és a törvényjavaslat visszavonását követelte Orbántól – hiába.

Ha lesz kormányváltás, akkor az új kormány mentesíti a magyar bankrendszert az orbáni terhek és kézi vezérlés alól, helyreállítja a banki hitelezést, elindítja a gazdasági növekedést.

Bauer Tamás alelnök
Kiadó: Demokratikus Koalíció