Aki korán kel: Balog Zoltán

Miközben a miniszterelnök a Magyar Ész minden egyéb eszeknél speciálisan magasabb rendű mivoltáról szónokolt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Balog Zoltán száján kora reggel az évad egyik legkatasztrofálisabb mondata jött ki: „Az a gyerek nem fog elmenni iskolába, akinek a szülőjének nincs munkája, és nem kelnek föl, mert nincs hová menni”.

Természetesen cigányokról volt szó.

Amúgy eszembe nem jutna kibontani a „gondolat” mélységeit, ha egyébként egy értelmes vagy legalább bíztató koncepció részeként hangzott volna el mint kissé félresikerült, mellékes mondat. De nem az volt, mert koncepció végképp nem vette körül. Csupán annak megfogalmazása, miszerint igazából nincs szükség speciális programokra: a cigányság integrációja akkor lesz sikeres, ha az ország is sikeres lesz – kész, ennyi. Ez azonban mindennek nevezhető, csak koncepciónak nem, amitől viszont határozottan jelentőséget kapott a kép. Éppen mert kép volt, és mint ilyen, kiemelkedett a semmitmondás szürke közegéből, s nem kérdés, hogy erőteljesebb hatást gyakorolt a képekre amúgy is fogékony közönségre. Kivált, hogy kitűnően illeszkedett az előítéletesség sémakészletébe.

Nézzük a sugalmazásait az átlagos társadalmi puzzle-kedvelő néző szemével. Ő tehát most azt hallja az államtitkártól, hogy akinek reggel nem kell hazulról elrohannia egy szervezett, üzemszerűen működő munkahelyre – ami egyébként tényleg sokak fejében az egyetlen és kizárólagos norma –, annak általában véve sincs hová mennie, tehát ágyban marad. Más szóval: fölkelésre csak a szervezett munkába járás késztet. Márpedig a cigány családokban ilyesmi nincsen. Úgyhogy meg is érkeztünk az „univerzálisan lusta cigány”-hoz, akinek legfőbb tartózkodási helye az ágya.

És már látja is maga előtt a néző, ahogy a cigány otthonokban aztán hiába sír föl reggel az éhes csecsemő, hiába hűlt le télen dermesztőre a szoba meg a konyha: ágyból nem jön ki senki. Hasztalan kárál az éhes csirke, visít a malac, morog a kávéra szomjazó – tegyük hozzá: ebben már tökéletesen integrálódott, magyar módra önző és kiszolgálást elváró – férfi, konyul az öntözésre váró petrezselyem, sőt, hiába kell az embernek pisilnie, ezek miatt a kutya se kel föl náluk, mert ezeket aztán semmi nem érdekli. (Ha a néző szélsőjobbos portálokat is olvas, akkor még ezt a megerősítést is meg fogja kapni: „ők élnek patkányokkal, ők szarnak a szoba közepére, ők munkakerülők, ők isznak, mint gép, ők rombolják le a nekik adott házakat”.) A cigány családokban a tűzhelyért, csecsemőkért, jószágokért, kiszolgálandó férfiak és gyerekek komfortérzetéért, ház körül ültetett növények ápolásáért, termények leszedéséért felelős nők alszanak, mint a bunda.

Nézzük a férfiakat, akik, ugye a „fő” munkanélküliek. A háztáji kedvéért biztosan nem ugranak ki az ágyból – ki látott már olyat?  (A vidéki cigány családok 57 százalékában van háztáji, de ezt a néző innen biztosan nem tudja meg.) Magyar embernek van otthon a ház sarkából kialakított műhelye, ahol már kora reggel gépalkatrészeket szerel össze, vagy bármit, ami elromlott, de hát ezek a cigányok csak a szemétben guberálnak, nem szórakoznak szerelgetéssel. (A cigányok több mint 20 százaléka szerelési munkákból él, de az átlagos  nézőnek itt ezt sem fogják elmondani.) Nyírhatna birkát vagy foszthatna tollat a hátsó kertben (szintén meglehetősen nagy számban vannak ilyenek), disznószállítással is foglalkozhatna, de hát nem paraszt ő, hanem cigány, aki inkább ürgét-hörcsögöt fogdos a közeli mezőn, az meg innen nézve ugyebár egyáltalán nem munka. (Nem a fenét: legalább annyira kell érteni hozzá, mint a horgászáshoz, de inkább még jobban.) Hallottunk persze már olyat, hogy cigányok befogadnak mindenféle hajléktalanokat meg öregeket, hogy úgymond gondozzák őket, de hát az meg aztán, tényleg, mitől lenne munka?! Ahol sok ember van, ott elfér még egy – erről van szó. Az egészet csak a nyugdíjak lenyúlásáért teszik. Szoktak kukázni, mezgerelni (betakarítás után gyűjtögetni a megmaradt kalászokat), kapálni is, látjuk őket, hogy dolgoznak feketén mindenféle építkezéseken (a munkanélküliek több mint hatvan százalékában), na de hát az is – hol van a rendszerességtől? Ha úgy tartja úri kedvük, oda se mennek. Summa summárum a férfiak is inkább éhen halnak, de föl nem kelnének az ágyból, és hát a gyerekre való figyelés aztán meg tényleg nem az ő dolguk – gondolja odahaza a többségi néző. Így aztán a gyerekek is mind egy szálig ágyban maradnak – a hivatalosan munkanélküli szülők csemetéi közül (ez több százezres létszám) egy sincs ott az iskolákban. Nem is érteni, kikből áll egyáltalán az a sok, szegregált osztály.

Amúgy meg, ugye, délutánonként, amikor talán mégis sikerült kigurulniuk az ágyból, a cigányok többsége szépen beáll a sorba, hogy fölvegye a családi pótlékot meg a gyerekneveléshez adott segélyt. Ehhez bezzeg kipattan a szemük, ez jelenti a királyfi csókját, ettől múlik el róluk egy csapásra a Csipkerózsika-ragály. De hogy a gyereket iskolába vigyék – hát az elképzelhetetlen!

„A (2003-as) kutatási adatok alapján az általános iskolát csaknem minden roma fiatal elvégzi”– olvasható a Kurt Lewin Alapítvány jelentésében, melyet a Roma Integráció Évtizede Program (2005-2015) keretén belül tett közzé.

A „csaknem minden” 82,5 százalékot jelent: Balog tehát azt a maradék 17,5 százalékot kezelte általánosan jellemzőként, amely mögött nem feltétlenül a teljes kimaradás, hanem a félbemaradás rejlik, és amely ráadásul nem áll feltétlenül ok-okozati összefüggésben a szülői munkanélküliséggel.

A Jelentés konklúziója összhangban áll számos részletes kutatással, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a gondok később kezdődnek: abban az életkorban, amikor egy gyerek már magától is föl tud kelni, ha netán a szülője elaludna. „Az Educatio-Tárki életpálya felmérésének 2006-2007-es adatait elemző kutatás szerint a nyolcadik elvégzése után a roma tanulók 9 százalék valószínűséggel nem tanul tovább sehol, szemben a nem roma tanulók alig egy százalékával” – mondja még a Jelentés, amely így összegzi végül az adatokat: „arányaiban nőtt a 20-24 éves roma fiatalok általános iskolai végzettsége, de a hasonló korú populációhoz képest alacsonyabb mértékben, és nagy részük még mindig késve fejezi be tanulmányait”. A cigány gyerekek közül 5,1 százalék végzi el a középiskolát, s a 20-24 évesek 1,2 százaléka tanul felsőoktatási intézményben. Tennivaló tehát éppenséggel akad, de abban nem feltétlenül Csipkerózsika szájon csókolása a fő feladat.

Mindezek mellett ugyanis kutatások sora bizonyítja, hogy a gyerekek gyengébb teljesítménye vagy lemorzsolódása, kimaradása mögött a család szociális helyzete csak egy az okok között, és nem az első helyen áll (ld. Babusik Ferenc, Fónai Mihály, Szalai Júlia tanulmányait is).

S bár a kutatási eredmények jó része mára szinte már közhelyes konklúzió, sőt, olyasmi, ami szintén megfogalmazható akár klisékben is, hogy mindenki értse, ezek mégsem jelentek meg az interjúban semmilyen formában, még kérdésként sem. Ehelyett két probléma foglalta le az időt: az egyik, hogy vajon a zánkai tábor megnyitása erősebb állásfoglalásnak minősül-e a romák ügyei mellett, mint „szóhuszárnak” lenni szimbolikus ünnepségeken, a másik, hogy előbbre jutunk-e, ha például az állítólagosan eltűnt milliárdok okán folyton csak az elődök szapulásával foglalkozunk. (Zánka az erősebb, és nem jutunk előbbre a hátranézésekkel.) Volt még szó tehetséggondozásról és szegregációról, de még véletlenül sem szakmai szinten. Szemmel látható volt, hogy a műsor résztvevőinek egyike sem ismeri – sem a riporter (Dési János), sem az államtitkár –, de még hírből sem a téma szakirodalmát. Miközben nagyjából ez a kétféle ember befolyásolja a közvéleményt. Az egyik egyúttal a szakterület működését tartja kézben.


Ignorance is King – flickr/Iddin

Ha a miniszterelnök a Magyar Ész emlegetésekor véletlenül esetleg a szaktudományok  felhalmozott tudásanyagára is gondolt (dehogy gondolt, de vegyük úgy, hogy azt tette), nagyon is jó helyen kapisgált: abból akad itt elég. Most már csak azt kéne valahogy megoldani, hogy ezzel ne másokat akarjon legyőzni, fejbe vágni, hanem inkább a saját államtitkára fejébe próbálja meg valahogy belegyömöszölni, hogy hasznosuljon is a szellemi tőke. Ha másképp nem megy, javaslom ehhez az általa is emlegetett ágyat: kiválóan lehet olvasni benne.

Persze az is egy megoldás, hogy eleve olyat teszünk meg államtitkárnak, aki nem tegnap óta olvassa a rá bízott terület szakirodalmát. Na de az már annyira meseszerű volna, hogy be kéne venni az alkotmány preambulumába, csak hát ahhoz, hogy úgy mondjam, korábban kellett volna kelni.


Lévai Júlia                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!