rss      tw      fb
Keres

DK-közlemény az azonos nemű párok házasságkötéséről

OS, 2013. június 30., vasárnap 19:40

A Demokratikus Koalíció ismét az Országgyűlés elé viszi a tavaly elkészített, majd a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer embertársaink jogegyenlőségéért küzdő civil szervezetekkel egyeztetett törvényjavaslatot, amely engedélyezné azonos nemű párok házasodását, és lehetővé tenné számukra gyermekek örökbefogadását.

A Demokratikus Koalíció olyan Magyarországot szeretne felépíteni, amelyben az állam nem avatkozik be az emberek magánéletébe, nem kényszeríti rá a hatalmon lévő kormány a családról alkotott saját elképzelését az állampolgárokra, hanem tiszteletben tartja a társadalom sokféleségét. Olyan országot szeretnénk, ahol a teljesítmény számít, és nem az, hogy ki hová született, milyen baráti vagy rokoni viszonyban van a hatalmon lévőkkel, illetve bármilyen értelemben a többséghez vagy egy kisebbséghez tartozik-e. A DK a jogegyenlőséget a lehető

legszélesebb értelemben támogatja, így a nemi irányultság vagy a szexuális orientáció sem lehet megkülönböztetés oka.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bárkit hátrányos megkülönböztetés érjen, vagy

félnie kelljen nemi identitása vagy szexuális orientációja miatt. A melegeket érő hátrányos megkülönböztetés, megaláztatás valamennyiünk szégyene, ideje tehát tenni ellene. A kérdés az, hogy a nyugati demokratikus országokat követjük, vagy kelet felé orientálódunk. Franciaországot tekintjük példának, ahol pár hete azonos nemű párok is köthetnek házasságot, vagy esetleg Türkmenisztánt vagy Üzbegisztánt, ahol börtön fenyegeti azokat, akik nem

az ellenkező neműek közül választanak párt maguknak. Miközben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pár napja mondta ki, hogy hátrányos megkülönböztetésnek számít, ha a házasságot kizárólag egy férfi és egy nő kapcsolataként fogják fel, Magyarországon az Orbánkormány pont ezt emelte be az Alaptörvénybe.

Ugyanakkor Magyarországnak van egy szebb arca is. Tavaly nagy sikerrel zárult a Budapesten rendezett Eurogames 2012 rendezvény, és minden korábbinál többen vettek részt a Pride-on. Biztosak vagyunk benne, hogy folytatni kell azt az utat, amely a Gyurcsány-kormány alatt elvezetett a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséhez. A DK azt is súlyos problémának tartja, hogy a baloldali pártok és politikusok jelentős része sem áll ki az LMBTQ közösség tagjainak jogai mellett, mert a jogegyenlőség helyett a rövid távú szavazatmaximalizálást tartják fontosabbnak.

Ezzel szemben a Demokratikus Koalíció megalakulása óta kiáll az LMBTQ-közösség

jogaiért, és a párt tagsága által 2013 januárjában elfogadott programjában a parlamenti pártok közül egyedüliként deklarálta, hogy célja az egyes családformák egyenjogúságának alkotmányos rögzítése. Most vállaljuk, hogy folyamatosan az Országgyűlés napirendjén tartjuk a kérdést, amíg nem történik meg annak rendezése. Az általunk elkészített, és az azonos neműek házasságát és számukra gyermekek örökbefogadását is lehetővé tévő törvényt akkor is benyújtjuk, ha annak elfogadására jelenleg kevés esélyt látunk.

A DK üdvözli a június 30-án induló egyhetes Budapest Pride Fesztviált, és képviselőink részt vesznek annak rendezvényein. A DK támogatja és bekapcsolódik a „Nyitottak vagyunk” akcióba is, azaz a párt és a cégünk vállalja, hogy olyan munkahelyként működik, ahol a kollégákat és partnereinket kizárólag a teljesítmény alapján ítéljük meg, és nem számít azok neme, kora, nemi identitása, szexuális orientációja, nemzeti vagy etnikai hovatartozása,

származása, egyéb fizikai adottsága.

A DK folyamatosan szorgalmazza a széleskörű összefogást az LMBTQ-közösség érdekeit képviselő szervezetekkel, és messzemenően figyelembe veszi javaslataikat, amikor az Országgyűlés az életüket érintő törvényjavaslatokat tárgyal.

Niedermüller Péter alelnök

Sebián-Petrovszki László operatív igazgató

Demokratikus Koalíció