rss      tw      fb
Keres

Tavares-jelentés - KDNP: üzleti és politikai érdekei mentén ítélkezik az európai baloldal

MTI 2013. július 3., szerda 16:00

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a Tavares-jelentés szerdai, strasbourgi elfogadása része az európai baloldal Magyarország ellen irányuló támadásainak, amelyeknek gazdasági és politikai, de elsősorban ideológiai okai vannak.

A kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozta, az "alapító atyák", vagyis "Robert Schuman, Konrad Adenauer és társaik kereszténydemokrata elvei alapján felépülő Európában" gondolkodnak.

A KDNP ugyanakkor úgy látja, az európai baloldal letért erről az útról és a saját üzleti és politikai érdekei mentén ítél, továbbá egy "dekadens világszemlélet nevében sokszor deviáns magatartásformákat támogat".

A kereszténydemokraták ezért arra kérik a kormányt és a parlamentet, hogy "határozottan álljon ki az alaptörvényben foglalt hagyományos értékek mellett és utasítsa vissza az alaptalan támadásokat".

Az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülése 701 képviselő jelenlétében 370 igen és 249 nem szavazattal, 82 tartózkodás mellett fogadta el a Tavares-jelentést, amelynek fő megállapítása az, hogy a magyarországi jogi változások rendszerszintűek voltak, és eltávolodtak az unió szerződésének kettes cikkében foglalt alapértékektől, és ha ez a trend nem változik "időben és megfelelő módon", akkor az annak kockázatához vezethet, hogy Magyarországon sérülhetnek az alapértékek. Az immár az EP hivatalos álláspontjának tekinthető jelentés több ajánlást megfogalmaz mind az uniós intézmények, mind Magyarország számára.