A budapesti olimpia
- Részletek
- Napi apró
- 2013. július 07. vasárnap, 03:47
- Endrődi Gábor
A budapesti olimpiára hétfőn, egy szép kora nyári napon került sor a kormánypárt székházának első emeleti tárgyalójában, délután fél hattól este háromnegyed tízig. Biztosan sokakat meglep, hogy a várva várt esemény ennyire belenyúlt az estébe és súlyához képest ilyen sallangmentesen zajlott le, de a győzelem valamennyi magyart kárpótolja majd. Az történt ugyanis, hogy a Heves Megyei Hírlap „Egyéb” rovatában, a hétfő reggeli megnyitó előtti szombaton közzétett prekvalifikációs felhívásra mindössze két jelentkezés érkezett. Ebben annak is szerepe lehetett, hogy szakítva a játékok beskatulyázott eljárási rendjével ezúttal nem szintidőt kellett teljesíteni, hanem egy megfelelő összegű bankgaranciát kellett letenni, ami a hétfői megnyitóig sajnos csak keveseknek sikerült.
A verseny rövid volt; mégis, az olimpia színhelyén szinte tapintani lehetett a feszültséget. A ötvenes forduló után a magyarországi közbeszerzési pályázatokról jól ismert, nagynevű cég még biztosan vezetett; ügyvédje, aki az alkalomhoz illően hófehér, ötkarikás Audi coupéval érkezett a pártszékház földalatti parkolójába, röviden méltatta annak jelentőségét, hogy az olimpiai játékokra Európa legdinamikusabban fejlődő országában kerülhet sor. Kiemelte, hogy a játékok megrendezése egyáltalán nem terheli majd az állami költségvetést, ugyanakkor az egész világ tanúja lehet, amint egy kis ország felemeli a fejét, ezúttal a vízből. – Magyarország nem fog a görögök sorsára jutni, ahol az athéni olimpia költségei romba döntöttek egy országot, pedig jól tudjuk, milyen erők mesterkednek ezen – fűzte hozzá a kormánypárt jelen lévő, magas rangú vezetője.
Száz méter után azonban váratlanul élesre fordult a verseny; az élen haladó versenyzőt ugyanis beérte a párt 8-as számú tagkönyvének tulajdonosa. Ő azzal érvelt, hogy a nyugati nagymonopóliumokkal összefonódó hazai nemzetárulók minden bizonnyal találkozókat fognak követelni az aranyérmessel és a hatályos jogi szabályozás szerint Magyarországon úszni csak természetes személy úszhat. A közbeszerzésekben járatos, még mindig tempóhosszal vezető cég ügyvédje magabiztosan verte vissza a támadást: elmondta, már készül az alkotmány újabb módosítása, amely a hátrányos megkülönböztetés utolsó maradványait is kigyomlálja Európa legkorszerűbb alaptörvényéből: eszerint mindenki, még az adóátalányt fizető cégek is megkapják az úszáshoz való jogot.
Félreérthetetlenül célzott arra, milyen nagy szerepe van cégének abban, hogy erre a nemes vetélkedésre végre vitáktól mentesen, méltó körben kerülhet sor. Később, némiképp türelmét vesztve hozzátette: – Úszni minden hülye tud. Nem az a kérdés itt, hogy ki gyorsabb, hanem az, hogy ki szolgálja jobban a nemzetet. Köztudomású, hogy a 8-as számú tagkönyv tulajdonosa ki nem állhatja a vizet; még az is kérdéses, tud-e úszni, hiszen a mélyvízbe is csak testőrök társaságában hajlandó bemenni.
Végül salamoni döntés született: a 200 méteres távot egyhangú szavazással a 8-as számú tagkönyv tulajdonosa nyerte, míg a 4x100-as vegyesváltó aranyérme a közbeszerzésekben érdemeket szerző vállalaté lett. A cégnek a Csendes-óceáni Palaun bejegyzett leányvállalati képviselője könnyekkel a szemében köszönte meg a nagyszerű eredményt: hozzátette, Magyarország keleti nyitása nélkül a palaui emberek soha nem érezhették volna meg az olimpiai arannyal járó örömöt.
A hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor az eredményhirdetéskor kiderült: a győztes magáénak tudhatja a következő két olimpiai győzelmet is, amelynek helyszínéről hamarosan egy parlamenti különbizottság határoz. – Különleges érzés, ha az ember belép a háromszoros olimpiai bajnokok szűk körű klubjába. Úgy hiszem, ez eddig még csak néhány vízilabdázónak sikerült – mondta a 8-as számú párttagkönyv büszke tulajdonosa.
A résztvevők ugyanakkor a leghatározottabban kizárták annak a lehetőségét, hogy az olimpiai bajnoki címet a közeljövőben örökletessé tegyék (bár egy érdekes előterjesztés szerint ötmillió forintos államkötvény-vásárlás felett a befizető automatikusan olimpiai fair-play díjat kapna) . – Magyarország a nyugati sajtó rágalmaival szemben a nyitottság, az egyenlő elbánás szigete marad a válságba süllyedt Európában – mondta a kormánypárt frakcióvezetője.
Ő foglalta össze legfrappánsabban a történteket is: – Bebizonyosodott, hogy kis országok is képesek nagyot alkotni. Mi itt, Magyarország úrrá lettünk az évszázados kishitűségen; meglátják, hamarosan az egész nyugati világ bennünket fog követni.
Viszontlátásra a következő olimpián! Viszontlátásra 2016-ban Debrecenben, a pártiroda konferenciatermében!
(Endrődi Gábor)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!