Van-e visszatérés a normális kerékvágásba?

Két hónap ámokfutás után számítani lehet-e bármilyen konszolidációra a hatalomgyakorlás, illetve a jogalkotás területein? Ez a kérdés talán idő előtti és a válaszok túl sok feltételezésen alapulnak, de a közeli jövő mérlegelése mégsem értelmetlen. Számos irány, szándék, hatalmi logika kiszámítható módon működik, és különben is jobb felkészülni a jövőre. Az Országgyűlés új elnöke szerint a kezdeti törvényhozási roham le fog csendesedni, a Parlament munkája visszatér a rendes kerékvágásba. Ez a kerékvágás azonban nem lehet a régi, mert alapvetően változtak meg a körülmények, a kormány és az ellenzék viszonya, a hatalommegosztás intézményi alapjai, a hatalomgyakorlás garanciái és a személyi feltételek. A két hónap alatt beállított módosítások lehetőséget teremtettek egy új, korlátozott jogállam intézményesítésére, vagy Szilágyi Ákos kifejezésével az irányított demokrácia megerősítésére. A hatályos alkotmányt, amely nem egyszerűen az 1949. évi XX. törvény átírt változata, hanem a rendszerváltás utáni közjogi, alapjogi fejlődés összetett normatív és elvi rendszere, súlyos támadások érték: a szervezeti változtatások mellett személyi gyengítések és szimbolikus megtiprás. Ez utóbbinak hosszú távon kártékonyabbak a hatásai, mint annak, hogy adott pillanatban teljesen alkalmatlan köztársasági elnöke van az országnak. Bár ez utóbbi káderdöntésnek is vannak szimbolikus elemei: ilyen személyi kvalitásokkal és életúttal, ilyen szerepfelfogással és a jogi kultúra teljes hiányával a nemzet egységén őrködni önmagában komoly támadás a rendszerváltás két évtizedes építménye ellen. A hatályos alkotmány és értékrendszere egy ideje csak negatív összefüggésben, lekicsinylő stílusban kerül az asztalra, csak mint meghaladott, a fényes, szép jövőt, a nemzet kiteljesedését akadályozó és kidobandó ballaszt jelenik meg. Ebben a szimbolikus rombolásban semmi reménykeltő nincs.

Igaz ugyanis, hogy a klasszikus szabadságjogokat, a jogállami intézményeket és az alkotmányosságot nem támogatja széles társadalmi egyetértés, nem, vagy csonkán fejlődött ki az az alkotmányos kultúra, amely védelmet nyújtana az alapvető szabadságoknak. Nincs számottevő civil ellenkezés egy jogállamot felszámoló hatalmi gépezet előtt. Nem működtek a demokratikus reflexek a választás során sem, ez a parlamenti munka színvonalán is meglátszik. Ki tehet erről a helyzetről? Mi okozta ezt az állapotot? És mi következik ebből a jövőre nézve? Nem az tehát pusztán a kérdés, hogy a jobboldali kormányzati nyomulás folytatódik-e, lesz-e de facto egypárti uralom, leépülnek-e a jogállami garanciák maradékai is. Ezek bizonyosan bekövetkeznek, ebben az értelemben nem lehet semmilyen konszolidációra számítani. Amit elkezdtek, be fogják fejezni. Az érdekesebb dilemma azzal kapcsolatos, hogy egy ilyen berendezkedés stabilizálódik-e, lesz-e belőle tekintélyelvű rezsim, és megfelel-e egy ilyen a magyar társadalom jelenkori állapotának, vagy ismét lerázza magáról.


Hopeless – flickr/josh.liba

Az alkotmányos, demokratikus értékeknek való elköteleződés hiánya a rendszerváltás utáni politikai és szakmai csoportok mulasztásai miatt maradt tartós. A kiinduló állapot sem volt egyszerű, nem adatott meg a totális diktatúrával való leszámolás fenségessége, amire jótékony hatású mítoszokat lehet építeni, mert a totális diktatúra a régmúlt homályába veszett. De nagyon keveset tettek a közintézmények, az oktatás, a sajtó azért, hogy a rendszerváltás alkotmányossága a mindennapok részét képezze. Ennek a mulasztásnak egyik következménye a jobboldali kétharmados hatalom létrejötte, az antidemokratikus szélsőjobboldal parlamenti párttá válása és az elmúlt két hónap reflektálatlansága. De ugyanennek lesz a következménye az is, ha e korlátozott vagy irányított autoriter berendezkedés békésen konszolidálódik, belesimul a társadalom szövetébe. Megmaradtak ugyanis a kompatibilitások: a hétköznapi érintkezési formák, családi hatalmi viszonyok, intézményi hierarchiák, a szervezeti kultúra nem demokratizálódott, nagy terei maradtak a hatalmi visszaélésnek, kiszolgáltatottságnak. Vagyis, ha kialakul egy egypárti uralmi rendszer, amely maga alá gyűri az alkotmányosságot, korlátozza a szabadságokat, az nem lesz egyértelműen idegen a társadalom jelenlegi állapotaitól. Tehát akár tartós is lehet. Ehhez képest kell megítélni a hatalom birtokosának szándékait és eddigi teljesítményét. Normális kerékvágásba tehát visszatérhet a törvényalkotás, de a hatalomgyakorlás lényegét érintően a mostani jobboldal az eddigi tapasztalatok alapján nem képes változtatni a társadalmi feltételeken, viszont szívesen kihasználja őket. Olyan normákat teremt, vagy talán inkább kelt életre, amelyek idegenek a modern demokratikus alkotmányosságtól. Nem pusztán a jogalkotásról van szó, hanem normateremtésől, íratlan szabályokról, gyakorlatokról, érintkezési formákról. Ezen a területen a társadalom jelentős része nem érzékel rombolást, mert igazán soha nem érezte magáénak az emberi méltóságon, tolerancián, pluralizmuson alapuló viszonyokat. Az lett volna a feladat, két évtized feladata, hogy oktatási intézményekben, sajtóban, a politikai közbeszédben, a polgárok életét befolyásoló szervezetekben az alkotmányosság elveinek érzékelhető előnyei megerősödjenek, alkalmassá váljanak a terjedésre.

Szimpátiával és szomorúan látom néhány civil vergődését ebben a helyzetben. Nem képesek számottevő támogatást szervezni maguknak, elkeseredve tapasztalják, hogy a rombolás nem tántorítja el a választókat, hogy a gazdasági konszolidáció elég lehet bármi egyéb elviselésére. A baloldal politikai szervezeteit még sajnálni sem lehet, sokat tettek a kudarcért, elsősorban azzal, hogy nem ismerték fel a jogállam fennmaradásához szükséges társadalmi támogatás jelentőségét.

Lehet, hogy a számunkra hosszú két évtized ehhez a történelmi feladathoz eleve túl rövid volt. Talán soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha tartós marad a demokratikus fejlődés, ha a polgárok közössége felé tett lépések helyett nem csúszunk vissza megint "az emberek" világába. A rendes kerékvágás ígéretétől én tehát nem várok sok jót.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!