A Le Monde augusztus 15-ei számában megjelent írások Magyarországról

Magyarország megpróbál szabadulni az IMF költségvetési szigorától

A Marie de Vergès jegyezte cikk életképpel nyit: az elegáns Andrássy úton számos kirakatban kint van a „Kiadó” tábla. Az üzletek 50-70 százalékos árleszállítással próbálják becsábítani a vásárlókat. Mert a magyar vásárlóerő „az utóbbi években úgy zsugorodott, mint a szamárbőr, s a munkanélküliség még mindig meghaladja a 11 százalékot”.

Az egyik ruhaüzlet tulajdonosa szerint helyes, hogy „miután az emberek sokat fizettek, most a bankokon a sor”. Vagyis – a cikkíró szerint – „száz százalékig helyesli Orbán Viktor új konzervatív kormányának emblematikus intézkedését”, hogy ugyanis a bankoknak hozzá kell járulniuk az államkassza szanálásához „évente mintegy 700 millió eurónyi adóval, egészen 2013-ig. Ez a terv az egyik töréspont, amely a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások látványos megszakításához vezetett július közepén”.

„A váratlan fordulat meglepte a megfigyelőket. Június elején Orbán közeli emberei fennhangon rémüldöztek az ország katasztrofális pénzügyi helyzete miatt, és Görögországhoz hasonló sorsot jósoltak Magyarországnak. Két hónappal később a beszédmód teljesen megváltozott.” A választásokon elsöprő többséget szerzett miniszterelnök azt ismételgeti, hogy Magyarország nem áll rosszul, egyedül is kimászik a bajból, és megvan az IMF nélkül is. A magyar végrehajtó hatalom feje azt állítja, hogy „elég volt”. „Elég volt a költségvetési lefaragásokból, elég volt a megszorításokból. Miközben a görög válság nyomán egész Európa az ortodoxiára tér át, Budapest mintha ki akarna lógni a sorból. És annyi baj legyen, ha ennek az a feltétele, hogy le kell mondania az IMF kölcsön utolsó részletéről, 5,8 milliárd euróról.”

A 2006 óta tartó erőfeszítések meghozták a gyümölcsüket, írja a szerző: idén a költségvetési hiányt 3,8 százalékra tervezik. Ám a kormány nem hajlandó elkötelezni magát a 2011-es 3 százalék alatti hiány mellett, noha Brüsszel ezt várná tőle. Cséfalvay államtitkár szerint „most arra van szükség, hogy javítsuk a gazdasági növekedésünket és a versenyképességünket”. A Fidesz ugyanis „nincs meggyőződve a szigor jótéteményeiről, jobban szeret a bankok adójáról és a vállalatok és magánszemélyek adózásának könnyítéséről beszélni. És ígéretei széles körű helyeslésre találnak annál a népességnél, amely úgy gondolja, ő már meghozta a maga áldozatát.”

Kérdés, írja a szerző, hogy a kormánynak megvannak-e az eszközei a törekvéseihez. Érdekes módon az IMF-szakítás nem okozott pánikot a befektetők körében. A kormány szerint az ország minden nehézség nélkül jut kölcsönhöz a piacon. Az első negyedévben az állampapír-kibocsátás kétszer annyit hozott, mint tervezték: szerintük ez a pénzügyi közösség visszanyert bizalmáról tanúskodik.

Az IFM azonban nem látja ilyen optimistán a helyzetet. „Pillanatnyilag valóban nincs szükségük ránk – jegyzi meg Christoph Rosenberg, aki az IMF utolsó tárgyalásait vezette Magyarországon. – De 2011-ben komoly refinanszírozásra lesz szükségük, jóval komolyabbra, mint idén. És láttuk, milyen drasztikusan változhat a piaci hangulat.”

„A hazai össztermék 80 százalékát közelítő, a felzárkózó országok közül a legnagyobb arányú közadósságával azonban Magyarország továbbra is ’nagyon sérülékeny’ – mondja Rosenberg. – A forint brutális árfolyamzuhanásának drámai következményei lennének”, minthogy a lakosság főként külföldi devizában adósodott el. Az aggodalmakat a közgazdászok többsége is osztja: sürgetik a kormányt, hogy ne engedje ismét felduzzadni a hiányt. A lap az MKB bank vezető elemzőjét, Kondrát Zsoltot idézi: „Nem nagy dolog, 3 százalék alá kerülni, de ha nem teszik meg, komoly problémák lehetnek belőle. Az előéletünk nem túl jó. A múltban Magyarország gyakran vette semmibe a kötelezettségvállalásait. Nem csaltunk, mint Görögország, de nem voltunk sokkal jobbak nála.” Szerinte a piacok azért nyugodtak, mert meggyőződésük, hogy folytatódnak a tárgyalások az IMF-fel. „Méghozzá októberben, az önkormányzati választások után, amikor a kormány elhagyja majd mostani populista retorikáját.”

„Orbán úr, az antikommunizmus egykori ifjú hőse vajon felhagy-e majd a ’gazdasági függetlenség’ követelésével?” A lap Oszkó Pétert idézi: „Ha növelik a hiányt, növelik az ország függőségét a külföldi hitelezőktől.”

***

A jegybankelnököt túlságosan ortodoxnak és túlságosan jól fizetettnek tartják

A Le Monde másik kiküldött tudósítója, M. d. V. szerint Simor András nem hajlandó beszélni a közte és az Orbán Viktor vezette kormány közt fennálló ellentétről. Ám „áll a bál a monetáris intézmény és az április óta kormányon lévő új hatalom közt. A veszekedés látványos intézkedésben öltött testet: június végén a miniszterelnök úgy döntött, hogy Simor fizetését 75 százalékkal csökkenti”. A drasztikus csökkentés annak a törvénytervezetnek a része – írja a tudósító –, amely a közhivatalnokok fizetését évi 24 millió forintban akarja maximálni (85 ezer euró). „Márpedig a központi bank vezetője négyszer ennyit keres, annak a törvénynek köszönhetően, amelyet – az első Orbán-kabinet fogadott el 1998 és 2002 között. Az elnök fizetése kétszerese Ben Bernanke, az amerikai központi bank, a Fed elnöke fizetésének*, és ez „’tarthatatlan állapot’, méltatlankodik a kormány, hogy igazolja saját döntését.” Ám Simort ma erkölcsileg is kikezdik: „Orbán közeli emberek azzal vádolják, hogy ’offshore’ befektetései voltak Cipruson. Valójában azonban a bankár nagy hibájának az tűnik, hogy közel két éve 5,25 százalékon tartja az irányadó kamatot.”

A kormány szerint ez súlyosan érinti a növekedést – folytatja a cikkíró –, ám mivel az ország eladósodottsága nagy, állandóak az inflációs feszültségek is. A Fidesz tagjai így is felszólították Simort, hogy mondjon le. A Raiffeisen bank elemzője szerint a kormány simulékonyabb embert szeretne a helyére. Simor azonban ki akarja tölteni 2013-ig szóló mandátumát. „És nem habozott nyilvánvalóvá tenni, helyteleníti, hogy az IMF-fel megszakították a tárgyalásokat.”

„Brüsszelt és Frankfurtot aggasztja az MNB ellen folyó állóháború. Július közepén az Európai Központi Bank közleményben ítélte el a bankelnökre kényszerített jövedelemcsökkentést. Az EKB-vezér Jean-Claude Trichet a központi bankok szent és sérthetetlen függetlenségének sérelmét látja benne. Arra intette Budapestet, hogy várja meg Simor András utódját ezzel az intézkedéssel, nehogy valaki azt higgye, a jelenlegi MNB-vezetésre akar nyomást gyakorolni.”

Simor András is „veszélyesnek” látja a tervet: a fizetések feletti önálló rendelkezés „a központi bank egyik legfőbb szabadsága, amelyet a magyar törvények éppúgy védenek, mint az Európai Unió törvényei”, mondta június végén.


* 2007-ben az amerikai jegybankelnök fizetése 186 600 dollár volt. Idén 199 700 dollár (havi 3,8 millió forint). Balogh S. Éva szerint „Simor's salary can be compared to that of Mervyn King, the chairman of the Bank of England, or to that of Jean Claude Trichet, the chairman of the European Central Bank”, azaz Simor fizetése a Bank of England, illetve az Európai Központi Bank elnökének fizetésével vethető össze.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!