A magyar jobboldal szélsőséges irányba fordul

A Libération című francia napilap írása Orbán kormányzásáról és interjúja Konrád Györggyel


A Nouvel Observateur című francia hetilap augusztus elején megjelent budapesti beszámolójához hasonlóan (A Nagy-Magyarország nyugtalanító hírnöke) a Libération budapesti tudósítója, Florence La Bruyère is az „Orbán-bullával” kezdi az írását, „az internetről letölthető, minden középületben jól látható helyre kifüggesztendő 50-szer 70 centiméteres” Nenyi-vel. „A zavaros szöveg Orbán konzervatív pártja, a Fidesz áprilisi győzelmét ’forradalomként’ írja le. A magyar nép ’megdöntötte a régi rendszert, és egy új rendszert, a nemzeti együttműködését teremtette meg’, amelynek tartóoszlopai a ’munka, a család, az otthon, az egészség és a rend’ lesznek”. Majd beszámol az interneten terjedő karikatúráiról, illetve arról, hogy az Eötvös Károly intézetben például giccses műanyagvirág-koszorúval övezve tették ki a Nenyit, Majtényi László elnök pedig Szabad Nép-félóra („a sztálini időkből ismert ideológiai indoktrináció”) keretében beszélte meg munkatársaival a rendelet tartalmát.

Sovinizmus. Az alcím arra utal, hogy „a Bulla” kijelenti: „A forradalom egyesíti a magyarokat ’országhatáron innen és túl’.” Az Orbán-kormánynak „a Budapesten kiállított útlevél volt az első gesztusa a szomszédos országokban élő 2,5 millió magyar felé. A gesztus szimbolikus, mert választójogot nem ad, de fölélesztette a sovinizmus rémét a szlovákoknál, sőt Szerbiában és Romániában is.” „Ám a Fidesz nem érte be szimbolikus gesztusokkal. Mihelyt hatalomra jutott, sietett enyhíteni a holokauszttagadást szankcionáló törvényt, amelyet szocialista elődje szavazott meg. Az új szöveg „az elnyomó rendszerek által elkövetett bűnök tagadásáról’ beszél, és egy szintre helyezi a náci bűnök és a kommunizmusnak tulajdonított bűnök tagadását, azt a gondolatot, amelyet a Fidesz már régóta hirdet. Márpedig ’nincs olyan doktrína vagy politikai párt, amely tagadná a kommunista rezsimek bűneit – mondja Hack Péter, a budapesti egyetem alkotmányjogász professzora. – Vannak viszont olyan politikusok, akik rehabilitálnák Hitlert. A negocionisták, akik nem érik be azzal, hogy a történelemről vitatkoznak, hanem a jövőt is eltervezik. A tagadás relativizálása igen rossz üzenet a társadalom számára’, mondja Hack.”

Hogy ki tapsolt az új büntetőjogi rendelkezéseknek – teszi fel a kérdést a cikk szerzője. „A kis szélsőjobboldali Jobbik párt, amely augusztus 6-án feljelentést tett: azzal vádol egy volt belügyminisztert, hogy tagadta az 1956-os felkelés leverésekor elkövetett bűnöket. Orbán Viktor pártjának a maga kétharmados többségével nincs szüksége a kormányzáshoz a 47 parlamenti hellyel rendelkező szélsőjobboldalra. A probléma az, hogy ’a jobboldal és a szélsőjobb közti határok nem átjárhatatlanok: a Fidesz választóinak 15 százaléka, azaz 450 ezer ember szimpatizál a Jobbikkal’, mondja a Political Capital-os Krekó Péter. Ahogy a harmincas évekbeli jobboldal, úgy Orbán Viktor sem tartott soha igazán távolságot a szélsőjobboldali értékekkel szemben. Így nem meglepő, hogy egy játéktéren találja magát a Jobbikkal. És még labdát is szerez tőle. Bizonyíték erre az ’elszámoltatás’, amelynek ötletét a Fidesz az újfasisztáktól csente. Cél: fényt deríteni a baloldal és a liberálisok ’közjavakkal való visszaélésének lehetséges eseteire’ az elmúlt nyolc évből.”

Kipakolás. Az alcím a Papcsák Ferenc, fideszes képviselő által koordinált vizsgálatokra utal, amelyek minden minisztériumra kiterjednek. Vizsgálják az M6-os 65 kilométeres szakaszát, mert Papcsák szerint: „Magyarország sík vidék, de ezen az autópályán az ember Svájcban érzi magát, annyi az alagút, a mesterséges domb és a híd. Kilométerenként 10,5 millió euróba került, miközben az európai átlag 6 millió euró.” Simon L. László, a parlament kulturális bizottságának fideszes elnöke egy dizájnközpont iránt érdeklődik, „amely 3,5 millió eurót nyelt el, holott sohasem jött létre.” Az ellenzék szerint előre eltervezett ügy, „amelynek az a célja, hogy sárba rántsa a szocialistákat”. Mesterházy Attila szerint „boszorkányüldözés folyik, egy demokráciában ez a rendőrség és az igazságszolgáltatás dolga”.

Florence La Bruyère az Index ironikus megjegyzését idézi a „nagyüzemi törvénykezésről”, majd azt írja: „kétharmados többségével élve a jobboldal 56 törvényt szavazott meg három hónap alatt! Óriási többségüket minden nyilvános vita nélkül. A választójogi törvényt úgy módosították, hogy az októberi önkormányzati választásokon elősegítse az elsöprő győzelmet. Az információs pluralizmus elvét törölték az alkotmányból, és a közösség ’korrekt tájékoztatáshoz való jogával” helyettesítették. És hogy ki őrködik ezen aranyszabály fölött? Az a Médiatanács, amelyet a fideszes képviselők uralnak, kilenc évre kinevezve, és amelynek a vezetőjét Orbán jelölte ki. A sajtóorgánumoknak, beleértve az internetes honlapokat, regisztrálniuk kell magukat a Tanácsnál, ha létezni akarnak. Ez a kötelezettség korábban nem volt szokás Magyarországon… 1989 óta.” A cikkíró szerint Fehéroroszországig, Azerbajdzsánig és Oroszországig kell elmenni, hogy ilyen korlátozó feltételeket találjunk. Majd Vágvölgyi B. Andrást idézi, aki az orosz ellenzék mintájára létrehozott egy blogot, amelyet nem hajlandó regisztráltatni, s ha eljárást indítanak ellene, a strasbourgi bírósághoz fordul.

Hűség a következő alcím. A szerző felidézi, hogy a „kommunizmus bukása óta” a köztársasági elnök, a Számvevőszék elnöke, az Alkotmánybíróság bírái független személyiségek voltak, akiket a pártok konszenzussal jelöltek. De már nem ez a helyzet. „Orbán Viktor ma a legjelentéktelenebb kinevezést is ellenőrzése alatt tartja, és a párthoz való hűségük, nem a szakértelmük alapján választ embereket.” A cikk Halmai Gábort idézi, aki szerint: „Ez a Harmadik Köztársaság vége. Az elmúlt húsz évben Magyarországon kiépült a jogállam, amely megakadályozta, hogy a hatalom egy kézben összpontosuljon.” De a magyarok nem törődnek ezzel. „A Fidesz ma is olyan népszerű, mint a választások idején.” A szerző egy bizonyos Emesét idéz, aki 46 éves, tanárnő: „Orbán azt csinálhat az Alkotmánnyal, amit akar, érdekel is engem. Rendet kell tenni ebben az országban.”

***

„Berlusconi és Putyin közt”

Florence La Bruyère interjút készített Konrád Györggyel, aki „az elsők közt írta alá a fideszes ’elszámoltatások’ elleni tiltakozást.”

Konrád elmondja, hogy szerinte fel kell készülni a politikai perek újabb korszakára, ugyanis a jobboldal kezdeményezte vizsgálatok a pénzügyi korrupcióról módszeresen a politikai paletta baloldalán keresik a gyanúsítottakat. „Igaz, hogy az utóbbi nyolc évben a baloldal [a szocialisták és a liberálisok – a szerkesztőség megjegyzése] voltak hatalmon, de a korrupció minden pártot érint. Ha a rendőrség és az ügyészség hasonló hévvel keresne gyanúsítottakat a hatalmon lévő pártban, bizonyára ott is találnának valamit.” Konrád tudja, hogy a petíciójuknak semmiféle hatása nem lesz, mert a kormányt a lakosság többsége támogatja, és mindig öröm a televízióban megbilincselt embereket látni.

A kérdésre, hogy hogyan határozná meg a hatalmon lévő jobboldalt, Konrád azt mondja: „Konzervatív, radikális, paternalista jobboldal, valahol Berlusconi és Putyin közt. Orbán pártja engem a kádári évekre emlékeztet, mert miután megtisztogatták az államapparátust, Orbán egyetlen kritérium, a párthoz való hűség alapján nevezett ki új embereket. Éppúgy, mint a kommunista rendszerben, ahol az érdem vagy a hozzáértés nemigen számított: az előrejutás az egyén lojalitásán és engedelmességén nyugodott.” Hogy lojális és szervilis embereivel Orbán blokkolta az intézmények demokratikus ellenőrzését, illetve a választójogi törvény módosításával lezárta a rendszert, ami a politikai váltógazdaságot is ellehetetlenítheti, ez Konrád szerint megtervezett és gyors támadás volt, „igazi Blitzkrieg”.


(A francia olvasók véleményét a cikkről és Magyarországról itt olvashatják)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!